Három csepeli játszótér van a legjobbak között

Felelős Szülők Iskolája

Sokszor nehéz kitalálni, hova menjünk gyerekkel, szeretnénk kimozdulni, szeretnénk, ha szaladgálna, szeretnénk, ha esetleg lekötné magát, magukat. A Felelős Szülők Iskolája által felsorolt budapesti játszóterek szinte mindegyike ingyenes, ahol belépőt kell fizetni, azt külön feltüntették.

A gyűjteményt a Market4u csapata készítette, és három csepeli játszótér került bele – a csepeliek mind ingyenesek, és mind az elmúlt 11 évben készültek. Büszkék lehetünk rá, de a siker ellenére azért érdemes időnként kimozdulni Csepelről. A Liget Budapest Projekt keretében megvalósított Városligeti Nagyjátszóteret például – szerintünk – semmiképpen sem szabad kihagyni, akkora élményt nyújt, de a gyűjtemény többi játszóterét is szívesen ajánljuk mi magunk is a családoknak. Az alábbiakban a teljes cikk olvasható.

Rákóczi Kert XXI. kerület

A 25 ezer négyzetméter kiterjedésű Rákóczi-kert mindenképp központi és impozáns eleme, a fából készült vár, ahol játék közben a kuruc és labanc korról is megtudhatnak néhány dolgot a gyerekek. A kétszintes várból több különböző méretű csúszdán is le lehet érkezni egészen, illetve kalandozni a folyosókon, ahol még börtön és trónterem is van.

 

játszótér - Rákóczi kert

 

Űrhajós játszótér XXI. kerület

Az űrhajó mellett találtok itt csúszdát, trambulint, planetárium mászókát, illetve a szomszédságában kondiparkot is. A játszóteret inkább a közelben lakóknak ajánljuk. Elég forgalmas út halad mellette, illetve egyelőre az újonnan telepített fák nem adnak árnyékot. Mosdó viszont van.

 

játszótér - Űrhajós játszótér

 

Adyliget II. kerület

A játszótérre trambulin, mászóvár, csúszda, árnyékos homokozó, csúszkapálya, rugós játékok is készültek. Nyáron biztos nagy sikere lesz a vizezős játékelemeknek. A fészekhinta, mászóháló és kötél, hullámcsúszda mind-mind nagyon jó választás. Külön kiemelnénk, hogy ahol lehetséges, organikus anyagokat használtak, jól illeszkedve a zöldövezetbe. Fa pallók, mulcs, homokos és füves területek váltakoznak. A madármegfigyelőtől indul egy rövid tanösvény, amely a park mentén halad és a környék madárvilágát mutatja be. Egy tornapark is helyet kapott a sportpályák mellett.

 

játszótér - Adyliget

 

Békás játszótér III. kerület

Mintha nem is Budapesten lennénk, hanem egy kisebb faluba csöppentünk volna. Az árnyékos homokozó, a csúszdák, rugós játékok, hinták és a nagyobbaknak való mászóka mellett sportpályát, pingpong asztalt, szabadtéri fitnesz eszközöket és pihenő részt is találtok itt padokkal, asztalokkal. Nagy sláger a gurulódomb is.

 

játszótér - Békás Játszótér

 

Színes meseváros a platánfa körül a Benczúr-kertben VI. kerület (Fotó: Kő Boldizsár)

Varázsdomb, dimbes-dombos részek csúszdákkal, állatszobrokkal, népi motívumokkal. Az óriási platánfa köré színes mesevárost építettek, körülötte padon ülhetünk. De van itt díszes vár, hajó, vízjáték és malomkerekes kút is.

 

játszótér - Benczúr kert

 

Bikás Park XI. kerület

A Bikás park magában is egy városi kirándulós kaland, az új metró is megáll. Rögtön a kijáratnál találtok egy szuper fagyizót, egy kis tavat és a „bikás” dombot. A játszótér már egy picit felújításra szorul, kicsit megkoptak a játékok, de mi nagyon élveztük a trambulinos-gumibuckás helyszínt, a csúszdákat, és a vizezős részt a homokozónál.

 

játszótér - Bikás park

 

Bóbita Irodalmi Játszótér XIII. kerületben. A Radnóti Miklós Művelődési Központ (RAM) kertjében

Találtok itt békákat, tündért, sáskákat, csigát, szárnyas és szárny nélküli malacot is a Bóbitából. A játszótér mászókái és több eleme is nagyon hasonlít a Cerka-firka játszótérhez, színes ceruzák, ecsetek, tollak „hevernek” szerteszét a parkban, mintha a költő asztalán megelevenednének a vers szereplői és az írószerszámok. Az állatos figurák mellett a játszótér közepén kapott helyet egy nagy zöld virágon ücsörgő Bóbita tündér.

 

játszótér -

 

Bókay Kalandpark XVIII. kerület

A kalandparkban alpintechnikai, kötéltechnikai akadályokkal, játékokkal felszerelt pályákat építettek ki. A belépésért fizetni kell.

 

játszótér - Bókay Kalandpark

 

Cerka-firka Játszótér XI. kerület

A játékok körül gumiburkolat van. Azon kívül érhetetlen módon kaviccsal szórták körbe, ami nem praktikus, mert csúszik, ráadásul állandóan telemegy a szandál vele, bár ez a gyerekeket, akik például mezítláb rohangáltak, cseppet sem zavarta 🙂 Érdemes zártabb cipőben menni. A legnagyobb sláger a ceruzahegyező, amely gyakorlatilag egy mókuskerék.

 

játszótér - Cerka-firka Játszótér

 

DunaFok Szabadidőpark XXII. kerület

A DunaFok Szabadidőpark játszóterén dimbes-dombos részén egy forgót, mászóhálót, csúszdát találtok. Emellett van egy fészekhinta és egy normál hinta is, illetve több földbe süllyesztett trambulin. A lyukacsos, hullámos mászókák is jól illenek a Duna mellé. Több helyen kényelmes kilátópontokat hoztak létre padokkal, illetve 3 helyen is le lehet menni a Dunához. Fürödni nem szabad, de jó volt az árnyékos partról nézni a hajókat.

 

játszótér - DunaFok Szabadidőpark

 

Gyógyító tér a kórház parkjában (Fotó: Budapesti Szent Ferenc Kórház) II. kerület

Assisi Szent Ferenc életét dolgozza fel a Széher úti szívkórház kertjében (1021 Budapest, Széher út 73.) látható kreatív játszótér, ami egy gyógyító mesetér. A Szent Ferenc Kórház parkján belül kialakított, elkerített játszóterület egyszerre szolgálja a betegek gyógyulását és a beteglátogatók nagyobb kényelmét. Az ergonomikus játszóeszközök 20 féle természetes anyagból készültek, egyedi tervezésűek. Többféle csúszda, pad, hinta, mászóka található itt, mellette pihenők és meseismertetők. Mivel Assisi Ferenc az állatok védőszentje, sok állatfigura is megjelenik.

 

játszótér - Gyógyító tér

 

Holdudvar III. kerületben

Az óbudai Holdudvar nevéhez méltóan a játszótér űr tematikát kapott, a design mégis kellemes. Már a bejáratnál fából készült űrhajó vár a „kilövésre”, de van még egy kisebb, fém „űrállomás” is.
Nagy sikere van a kapcsolóasztalnak nevezett matató felületnek, ahol mindenfélét lehet forgatni, mozgatni, krétával festeni.

 

játszótér - Holdudvar

 

Holnemvolt Vár XIV. kerület

A Holnemvolt Vár központi létesítménye a Hetedhét Palota, ahol hét magyar mese között kalandozhattok 4 szinten és 2700 nm-en, rejtvényeket fejthettek meg és teljesíthetitek a küldetést. Találkozhattok Vukkal és Süsüvel, bekukkanthattok Dr. Bubó rendelőjébe, játszhattok Pom Pommal, segíthettek Mekk Eleknek, és leshetitek a halakat a Nagy Hohoho Horgásszal vagy belemerülhettek Brekk Berek vízi világába is. A játszóházban nemcsak mesehősökkel találkozhattok, hanem rengeteg dolgot megtudhattok az Állatkertről, az élővilágról, közben remekül lehet játszani és próbára tenni szellemi és fizikai ügyességetek. Ha az Állatkerttől külön látogatjuk, akkor fizetni kell a belépésért.

 

játszótér - Holnemvolt Vár

 

Pesterzsébet XX. kerület Hullám Csónakház mellett

A Duna partján találjuk Pesterzsébet legújabb játszóterét, amely a hajós-vizes tematikára épül. A klasszikus csúszkapálya, hinta, csúszdák mellett itt van egy külön vizezős részleg rengeteg ötletes megoldással. Inkább késő délután ajánljuk, mert napközben nincs árnyék.

 

játszótér - Pesterzsébet, Hullám Csónakház

 

Kalózos játszótér XXI. kerület

A játszótér központi eleme a szép kivitelezésű, több szintes kalózhajó, lépcsőkkel, hálókkal és az elmaradhatatlan papagájjal. Belsejében mindenféle járatokat, létrákat találtok, és fényképeken bemutatják – a helyszínhez kapcsolódva – a Duna élővilágát is. 2018-ban egy faragott kalóz is került a fedélzetre, akinek még egy kincsesládája is van.

 

játszótér - Kalózos Játszótér

 

Kispesti vizes játszótér XIX. kerület

Árnyékot itt is csak elvétve találtok, úgyhogy érdemes késő délután menni, de nyáron egészen 21 óráig nyitva tartanak.

 

játszótér - Kispesti vizes játszótér

 

Budavári Mátyás Király Játszótér I. kerület

A játszótér Mátyás király meséire épül, amely az egyes játékelemeken is visszaköszön, pl. az Egyszer volt Budán kutyavásár és az itt járt Mátyás király feliratokban és képekben. Kialakításánál a kisebbekre és a nagyobbakra is gondoltak, így szereltek fel bébihintákat és a bejáratnál egy árnyékos homokozó is várja a gyerekeket.

 

játszótér - Budavári Mátyás Király Játszótér

 

Margaréta Játszótér XII. kerület

A Margaréta utcai játszótér egyik központi eleme az óriás faház, mindenféle mászóhálóval, kuckóval, csúszdával, fel- és lejárókkal, faragott állatokkal, itt-ott meglepetésekkel. A hinták sajnos nem ideálisak babáknak.

 

játszótér - Margaréta Játszótér

 

Mesetér a budafoki Szent István téren (Fotó: budafokteteny.hu) XXII. kerület

A mesetéren tíz játék található. A legkisebbekre gondolva van homokozó, mely egy jurtában kap helyet, és van egy különleges hinta is, amit a nagyobbakkal együtt is használhatnak a kicsik. A hintára a honfoglalás jelenetét festették az alkotók, a tetejére pedig figurákat helyeztek el, amik a hintázás közben elkezdenek mozogni.

játszótér - Mesetér Budafok

 

“Muzi” Játszótér VIII. kerület

A gojzipálya mellett egy nagy platánfa árnyékában találjátok a játszótér központi elemét, a „gőzfűrészüzemet”, amelyen a Pál utcai fiúk piros-zöld zászlója is megtalálható. Bent és kint is lehet mindenféle műszereket tekergetni, és a többszintes mászókának a pallójáról leugrani vagy éppen csúszdán érkezni. Mellette egy mókuskerék is helyet kapott.

játszótér - Muzi Játszótér

 

Olimpia Park V. kerület

Az Olimpia park játszótere a Parlament közelében, a Duna part mellett helyezkedik el. A park déli oldalán új, korszerű játékokat helyeztünk el korosztályok szerint csoportosítva. A játszótér fő attrakciója egy 15,5 méter hosszú és 6 méter széles hadihajó, ami egy kombinált mászóka-rendszer, csúszdával, kötéllétrákkal, kötélhidakkal.

játszótér - Olimpia Park

 

Pompom Játszótér I. kerület

A játszótéren Pom Pom történetei, illetve szereplői elevenednek meg a játékokon keresztül. A központi részen találjuk Gombóc Artúr, Festéktüsszentő Hapci Benő és Madárvédő Golyókapkodó házát.
A Naphegy tér adottságait követve a játszótér kör alakú, amely jól átláthatóvá teszi a terepet, de a játékok elrendezése és a sok elbújós, „itt bemegyek, ott kijövök” helyszín nem könnyíti meg a szülők dolgát, viszont a gyerekeink nagyon szerették.

 

játszótér - Pompom Játszótér

 

Rumini játszótér I.játszótér - Szaffi Játszótér kerület

 

A játszóteret a Batthyány tértől kb. 5 percre találjátok a Mária téren. Bokrokkal és kerítéssel is körbekerített. Egyből megtetszett a hely hangulata. A téglás épület, amely a játszótér mellett található, a lépcsőzetes elrendezés, a fák. Bár a játékok Berg Judit ruminis könyveinek történeteire épülnek, de ezek olvasása nélkül is talál itt elfoglaltságot magának 1 évestől kamasz korig mindenki.

 

játszótér - Rumini Játszótér

 

Szaffi játszótér I. kerület

A Szaffi játszótér elég kicsi, de nagyon hangulatos. Főként az óvodás korosztálynak ajánljuk. Megtaláljátok a mesefilm fő szereplőit és Cafrinka anyó kunyhóját is, amely egy nagy árnyas fa lombja mellé épült.

játszótér - Szaffi Játszótér

 

Szilas Családi Park Újpest IV. kerület

A park a kerület legnagyobb füvesített, zöld közösségi területe, ahol minden korosztály tartalmasan tudja eltölteni szabadidejét. Aki sportolni szeretne, válogathat a pingpongasztalok, a kosárlabdapálya és a tengópálya között. A legkisebbeket vizes játszótér várja: a kő-teknősbékákkal díszített homokos területen vizezhetnek, pancsolhatnak, homokvárat építhetnek a meleg nyári időben az apróságok.

 

játszótér - Szilas Családi Park

 

Városligeti Nagyjátszótér XIV. kerület

A városligeti Nagyjátszótér több mint 13.000 négyzetméteren várja a gyerekeket a park dél-keleti részén. Itt biztos minden korosztály talál majd magának játékot, illetve integrált játékelemeket is találtok.

 

játszótér - Városligeti Nagyjátszótér

 

Vuk Játszótér I. kerület

Az árnyas platán és gesztenyefák tövében erdei hangulat övezi az embert, és erre rátesznek még egy lapáttal az állatfigurák. Itt kószál ugyanis Vuk és Karak, na meg Unka, a béka, de a szorgosan szimatoló Vahúrra is rábukkanhatunk. Akad itt még mászókás csúszda, hinták, rugós motorok, árnyékolt homokozó, csúszkapálya, valamint egy hatalmas sakktábla, nagy méretű fafigurákkal.

 

játszótér - Vuk Játszótér

 

Zöld Péter játszótér a Millenáris Parkban (Fotó: asapa.hu) II. kerület

A Zöld Péter játszótér (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.) 2000-ben épült a Millenáris Parkban, több mint 20 képzőművész munkájának eredményeként.
A játékszerek a Zöld Péter népmese egy-egy jelenetét mutatják be, a gyerekek végig tudják játszani a főhős kalandjait.

 

játszótér - Zöld Péter

 

Reformátorok tere XVI. kerület

Óriáscsúszdák, mászóka, trambulin, erőgép, hinták, valamint a drótkötélpálya, a homokozó, és a rugókon álló, imbolygó hajó a gyerekek nagy kedvence.
Az újonan épült komplexum a kilátó, a park, a kávézó, a játszótér, a csúszdák, valamint a két ingyenes parkoló és az ingyenes illemhely teljes egységet alkot.

 

játszótér - Reformátorok tere

 

Kispest Központi játszótér XIX. kerület Nagysándor utca és a Petőfi utca

A központi játszótér összesen több mint 1200 négyzetméternyi területen helyezkedik el. A domb tövében 525 négyzetméteres műfüves focipálya épült, a pályát négy méter magas – a kapuknál kétméteres hálóval kiegészített – hangtompító kerítésrendszer veszi körül. A 716 négyzetméteres kalandjátszótér egészen 12 éves korig nyújt kikapcsolódást: az ütéscsillapító burkolaton 18 vandálbiztos játék várja a gyerekeket. Ezek színei a játékokhoz igazodva stilizált tavat (kék), szigetet (barna) és szárazföldet (zöld) mintáznak.

A kicsik terén csúszda, bölcsőüléses lengőhinta, rugós játékok, homokozó, mászóháló, a nagyok részén csúszdás-mászókás várfal, süllyedő hajó, rugós kalózhajó, kilátótorony, indián totemoszlop és sátor, vasútállomás, mozdony vagonnal, körforgó, rugós játékok, lombosfa-mászóka van. Ezeken kívül padokat és hulladékgyűjtőket is kihelyeztek a bekerített parkba.

A második ütemben a 12 év felettiek játszótere épült meg, a felnőtteknek pedig torna- és fitneszpálya készült. A csak pihenni vágyóknak sétányt és virágágyásokat alakítottak ki. A szánkódomb sportpálya felőli oldalán, a domb lejtőjének takarásában ingyenesen használható nyilvános mosdót alakítottak ki.

 

játszótér - Kispest Központi játszótér XIX. kerület

 

Wekerle telep XIX. kerület Kós Károly tér

Hallatlanul jól felszerelt játszótér, a kisbabáktól a kamaszokig mindenki számára vannak kreatív játékra, mozgásra ösztönző eszközök.
A legkisebbek birodalmában a szokásos játékok mellett találhatunk házikókat, apró kezekre és lábakra tervezett mini-mászókát és alacsony hintát, amibe akár a felnőtt ölében is beülhetnek a kicsik, hasoncsúszda és egy valóságos kalandvár.
A játékokat egyik oldalról ez a gumival borított pálya szegélyezi, ahol kismotorokkal, kis biciklikkel virtuózkodnak a bölcsisek és az ovisok.
A játszótérre sok fát ültettek, árnyasabb és naposabb részeket is találunk.

 

játszótér - Wekerle telep XIX. kerület

 

Vérhalom téri Tűzoltós Játszótér II. kerület

A Vérhalom téri játszótér játékai között megtalálható egy tűzoltóállomás tűzoltócsővel, tűzoltócsappal és csúszdával és több tűzoltóautó is. A játszóteret kerítés, és futópálya is körbeveszi.
Kisebbeknek és nagyobbaknak is szuper hely!

 

játszótér - Vérhalom téri Tűzoltós Játszótér II. kerület

 

Tarzan Park IV. kerület

Különböző tematikájú játszószigeteket találtok a parkban, összesen 13-at, de az üzemeltetők folyamatosan bővítik és karbantartják a már meglévő játékokat.
Placcs Placcon, különböző csobogókat, vízágyút és mindenféle spriccelős eszközöket találtok. Érdemes fürdőruhát, törölközőt, váltóruhát, vizezős szandált vinni magatokkal.
Belépődíjat kell fizetni.

 

játszótér - Tarzan Park IV. kerület

 

Orczy Park VIII. kerület

A park területén két játszótér, sportpályák és szabadtéri sportpark, kalandpark, csónakázó tó, teraszos kávézó, pelenkázó helyiség és mosdó is található.
A sok zöld gyep miatt ideális piknikezéshez.
Az óriás mászókarendszeren sokféle egyensúlyi játékot kipróbálhattok és több csúszdán is leérkezhettek, a legkisebbeknek pedig egy picike csúszdát alakítottak ki.

 

játszótér - Orczy Park VIII. kerület

 

Gellért-hegyi Csúszdapark XI. kerület

Trambulin, különféle mászókák, mászófalak, mini kilátó, homokozó, játékos dimbek-dombok, alagutak teszik színesebbé a parkot, rendezett kút biztosítja a felfrissülést, nagyobb asztalok és padok szolgálják a szülők kényelmét. Találtok itt hullámos, kanyargós és csőcsúszdát, a kisebbeknek rövidebb és dupla csúszdát is.
Dús lombkoronájú, árnyékos környezetben a nagy melegben sem maradhat el a játszóterezés.

 

játszótér - Gellért-hegyi Csúszdapark XI. kerület

 

Árnyas játszótér XI. kerület

A gyerekek játszhatnak hajón, felmászhatnak a világítótoronyba, eljuthatnak a szigetekre, de még egy krokodil hátán is ugrálhatnak. Összességében 14 új játszóeszköz, továbbá 35 egyéb berendezési tárgy került az Árnyas játszótérre.
A kisgyermekek csoportos labdajátékára alkalmas, körbekerített pályája új, öntöttgumi burkolattal készült el.

 

játszótér - Árnyas játszótér XI. kerület

 

Óhegy Park X. kerület

A parkban több játszótér található, amiből kettőt felújítottak. Az egyik a kisebbeknek való játékelemekkel, a másik mászóvárral, vizezős résszel, mini kalandpályával és csúszka pályával, mászósziklával, napvitorlával árnyékolt csúszdákkal vár benneteket.
A kicsiknek való játszótér mellett van KRESZ park is, felnőtt fitneszpark, illetve sok a nagy, zöld terület, ahol lehet focizni, tollasozni. A parkon bringaút vezet át, illetve madárbarát kert is egyben, így madarakat is megfigyelhettek. Van egy óriási, de kerítéssel körbevett kutyafuttató a parkban. Mosdó a parkon belül nem található.

 

játszótér - Óhegy Park X. kerület

 

Normafa Anna-réti játszótér XII. kerület

3 nagy várat, 2 mérleghintát, 2 rugós játékot, 2 hintát, 1 vonatot, 1 kis csúszdát, 1 fészekhintát, egy köteles mászókát, és egy sérült gyermekek által is kiválóan használható rugós játékot találtok itt. A biztonságos ütéscsillapítást természetes fenyőkéreg mulcs adja.
A rét kiválóan alkalmas piknikezésre és szabadtéri játékokra, labdajátékokra. Az Anna-rét környékén összesen 7 tűzrakóhely található, melyek mindegyikéhez egy asztal és két pad áll rendelkezésre, kényelmesebbé téve ezzel az ott eltöltött időt.
A játszótéren a WC és az ivókút is ingyenesen használható.

 

játszótér - Normafa Anna-réti játszótér XII. lerület

 

Pillangó park

A parkban található két játszótérből a nagyobbaknak készültet mutatnánk be.
A mozgékony gyerekek ügyességét fejlesztheti a mászófallal, mászópiramissal, kötélpályával felszerelt egység, a kisebbek váron, mászókán, hintákon, rugós eszközökön, homokozóban játszhatnak, s fontos volt az is, hogy együtt játszhassanak a sérült és az ép gyerekek: a trambulint, fészekhintát és a két integrált eszközt, a Pillangót és a Buckát használhatják közösen.
A játszótéren közvetlenül nincs mosdó.

 

játszótér - Pillangó park

 

Segesvár játszótér XVI. kerület

A Segesvár játszótér a falu-város-gyár-domb tematikára épült, minden korosztály számára találtok játékot. Az egyes korcsoportok játékait egy kicsit térben is elkülönítették egymástól. A legkisebbeknek a falu részre készítettek játékokat. Rugós malac és a bárány, bébihinta, kis csúszda, forgós játék, gomba ülőke és házikó a kicsik igazi kedvence lesz.
A nagyobbakat a „gyár részen” 3 méteres csőcsúszda várja, ahova a feljutás izgalmas létrákon történik. Mellette kapott helyet a drótkötélpálya, amelyet egy kisebb kerítéssel elválasztottak, hogy ne szaladgáljanak a gyerekek a csúszók elé. A játszótér másik oldalán több nagyobbaknak való mászókát, libikókát és hintát is találtok.
A „város rész” főként óvodásoknak és kisiskolásoknak tartogat mindenféle jópofa játékot, mászófalat, hullám- és kanyarcsúszdát, tornaeszközöket, forgó hintát.
A hely legnagyobb hiányossága, hogy nem építettek mosdót.

 

játszótér - Segesvár játszótér XVI. kerület

 

Gesztenyés játszótér XII. kerület

A játékok elsődlegesen a nagyobb gyermekeknek kínálnak több lehetőséget, de az egészen picik is jól tudják érezni magukat a hagyományos hintáknak és a nagy homokozó felületnek köszönhetően. A játszótér barátságos hangulatához tartozik, hogy a szélén számos árnyas pad kínál pihenési lehetőséget az elfáradt gyermekeknek és szüleiknek.
A játszótéren két csúszdás játszóvár is várja a látogatókat. Ötletes kialakításuknak köszönhetően sokrétű mozgásfejlesztési lehetőségeket kínálnak a gyermekeknek. Az egyik várba létrán és kötélbe kapaszkodva mászhatnak fel, míg a másik várba csak kötéllétrákon lehet feljutni és ingó-mozgó lépcsőkön lehet közlekedni.
Mosdó sajnos nem épült.

 

játszótér - Gesztenyés játszótér XII. kerület

 

Barackos játszótér XXII. kerület

A 2018 november elején átadott játszótéren két rézsűcsúszda, egy négytornyú mászókás vár csúszdákkal, motoros pálya, különböző korosztálynak való hinták és egy kisebb mászóka található.
Hatalmas diófa ad árnyékot.
WC sajnos nem került megépítésre.

 

játszótér - Barackos játszótér XXII. kerület

 

forrás: Market4u

3 hozzászólás “Három csepeli játszótér van a legjobbak között” bejegyzésre

  1. Gyula szerint:

    Kimoderált a Fidióta, mert rávilágítottam a blőd baromságaira?

  2. Gyula szerint:

    Akkor újra:
    Ez életszerű, igen.
    Mondjuk egy sashalmi, újpesti biztos kijött ide játszóterezni.
    A többit kihagyom… Mindegy is. 😜👏👍

  3. […] köszönhetően épült meg. A fővárosnak az üzemeltetés jutott, de mivel Budapest legjobb szabadidőparkjainak egyike lett a Tejút park, és mégiscsak a főváros egyik dolga az értékmegőrzés, ezzel nem lehetne semmi […]

Itt lehet hozzászólni !