2014. december havi archívum

Gyűlöletkeltés felsőfokon: nagy vihart kavart a hajléktalan ügye

2014. december 30. kedd

Válasz

hajlektalan-szallo

Az állítólag szociálisan érzékeny baloldaliak megint kiborultak attól, hogy egy hajléktalannak segítettek, ezért szidták a papokat és a rendőröket is

A templomba „menekülő” hajléktan esete iskolapélda arra, hogyan lehet gyűlöletkeltésre alkalmas hírt kanyarítani egy olyan ügyből, aminek még hírértéke sincs igazán.

Az alaphír, amely a police.hu-n jelent meg tegnap reggel, így hangzott: „Hajléktalan szállóra vitték a férfit. A hajléktalan férfi nem akarta elhagyni a bonyhádi templomot. A bonyhádi Katolikus Templomból tettek bejelentést a rendőrségre 2014. december 28-án 18 órakor, mert egy helyi hajléktalan férfi a templom előterébe bement, így az épületet nem tudták bezárni. A rendőrök a helyszínre mentek és a férfit intézkedés alá vonták, aki elmondta, hogy nagyon fázik és a cipőjének talpa is levált. Az egyenruhások felajánlották, hogy biztonságos helyre viszik a férfit, aki a rendőrökkel együttműködött és a templomot elhagyta. A járőrök a hajléktalan férfit a szekszárdi hajléktalan szállóra vitték, ahol az intézmény munkatársai befogadták.” (tovább…)

Lassan nyílnak a nokiás dobozok

2014. december 30. kedd

MNO

Lassan nyílnak a nokiás dobozok

A budapesti önkormányzati büntetőügyek közül eddig két nagy korrupciós perben hirdettek ítéletet jogerősen. A volt szocialista Wieszt Jánost négy, Hunvald Györgyöt, az MSZP korábbi erzsébetvárosi polgármesterét egy, az egykori SZDSZ-es Gál Györgyöt pedig 8,5 év letöltendő börtönbüntetéssel sújtották. Tovább húzódik viszont a Hagyó-per, a terézvárosi ingatlanper, és még mindig zajlik a nyomozás számos fővárosi és kerületi korrupciógyanús ügy felgöngyölítésére.

Idén november 24-én minden vádpontban jogerős ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla Wieszt János és két társa korrupciós ügyében. A másodfokú bíróság helybenhagyta az MSZP volt újbudai frakcióvezetőjére, az önkormányzat vagyongazdálkodási bizottsága korábbi elnökére vesztegetés miatt első fokon kiszabott négyéves börtönbüntetést. Wieszt folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésben játszott szerepét és azt, hogy 2,2 millió forint kenőpénzt kapott üzlethelyiségek adásvételéért, tanú és egy videofelvétel is bizonyította.

(tovább…)

Vége! Szakított Zámbó Krisztián és Zsé baba

2014. december 30. kedd

Blikk.hu

Vége! Szakított Zámbó Krisztián és Zsé baba

Az énekes hétfő este egy sokkoló, szívbe markoló Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy szakítottak kedvesével.

„Véget ért életem legszebb négy éve, te voltál az életem, miattad akár meghaltam volna, de összetört szívem, és soha nem fog összeforrni” – írta posztjában Krisztián.

(tovább…)

Egy éve történt, hogy Schumacher síbalesetet szenvedett

2014. december 30. kedd

Haromhatar.hu

Egy éve történt, hogy Schumacher síbalesetet szenvedett

Egy éve, hogy Michael Schumacher élete teljesen megváltozott, amikor is egy franciaországi síparadicsomban súlyos síbalesetet szenvedett.

A hír 2013. december 29-én érkezett, miszerint Schumacher síbalesetet szenvedett. Az információk először arról szóltak, hogy nincs komoly baj, majd nem sokkal később kiderült, hogy a helyzet súlyos és Michael életveszélyben van.

(tovább…)

Jól szerepeltek a csepeli fiatalok az V. Csep-Gól Kupán

2014. december 30. kedd

Csepel.hu

Jól szerepeltek a csepeli fiatalok az V. Csep-Gól Kupán

Két elsőséget is bezsebelhettek a Csep-Gól FC fiataljai a karácsonyi ünnepek után, a hétvégén rendezett V. Téli Csep-Gól Kupa ifjúsági labdarúgó-tornán. A 2004-es és a 2005-ös korosztály az élen végzett.

A korábbi évek sikerei után az idén is megrendezték Csepelen a Téli Csep-Gól Kupa gyermektornát. Az előzetes tervek alapján nyolc korosztályban csaptak volna össze a fiatalok az immár ötödik alakalommal megtartott tornám, ám végül csak hét korosztályt rendeztek csoportba. A 2000-ben született gyerekek végül nem játszottak. Az idősebbek (2001, 2001, 2003 korosztály) a Simon Bolivár sétányon található ÁMK iskolában fociztak egymással december 27-én és 28-án, a fiatalabbak (2004, 2005, 2006, 2007) pedig a Vágóhíd utcai Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében. És a csepeli győzelmek ez utóbbiban születtek.

(tovább…)

Tarlós: Sínen van a 3-as metró felújítása

2014. december 29. hétfő

“A szerelvények felújítására már kiírtuk a közbeszerzési eljárást, jövő év első felében kezdődhet a munka, amelyet – a kormány által garantált – hitelből fedezhetünk. Aki nem vette volna észre, a rekonstrukció már elkezdődött, a síncserék folyamatosan zajlanak.”

Mno.hu

kocsis_tarlos_uj_fekvo_lead

Fotó:  Székelyhidi Balázs, Magyar Nemzet

A városvezetés és a városüzemeltetés átalakításával megteremtettük a főváros további sikereinek, folytatódó fejlesztésének formai, tartalmi és személyi alapjait – nyilatkozták lapunknak Budapest vezetői. Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté tanácsnok közös interjújukban megerősítették: a fővárosi közszolgáltatók nem vesznek részt a jövőre megalakuló állami holdingban, és 2019-ig valamennyi társaság önkormányzati marad.

Sokan bonyolultnak hitték, de végtelenül egyszerű az új ciklus elején létrehozott városigazgatóság – szögezte le lapunknak Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester. Kifejtette: Németországban már régóta hasonló rendszerben működtetik a nagyvárosokat. Teljesen felesleges párhuzamos holdingokat fenntartani, felduzzasztott létszámokkal és áttekinthetetlen rendszerben. Most lesz egy, a városigazgatóság, amelybe betagozódik az összes közszolgáltató cég, közöttük az eredeti elképzeléseknek megfelelő, sokkal kisebb létszámú Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Utóbbi feladata továbbra is a közlekedésszervezés, a szolgáltatás megrendelése és ellenőrzése. Itt marad a megkezdett fejlesztések befejezése, a kivitelezők műszaki ellenőrzése, valamint egyeztető szerepük lesz abban, hogy mely közlekedési programok élvezzenek elsőbbséget. A főváros ugyancsak visszatér ahhoz az évekkel ezelőtti szándékához, hogy a végrehajtás, a tömegközlekedés üzemeltetése legyen a BKV feladata. – A közlekedés ügye továbbra is kiemelkedő fontosságú: a BKK-t és a BKV-t nem apportáljuk a városigazgatóságba, de a holding felügyeletére bízzuk, hogy ne a Fővárosi Közgyűlés foglalkozzon folyamatosan operatív kérdésekkel – hangsúlyozta a főpolgármester.

(tovább…)

Nálunk spóroltak adót az amerikai cégek – jelentős eltéréseket mutatnak a korrupciós jelentések

2014. december 29. hétfő

“Amíg például a Transparency International rendre Európa keleti és déli felét marasztalja el nagyobb mértékben, addig a Podio jelentése egészen más képet mutat. (…) Ez alapján inkább Nyugat-Európa és Észak-Amerika áll rosszabbul.”

Mno.hu

Novoszath_uj_fekvo_lead

Fotó: Béres Attila (Magyar Nemzet)

Kevéssé ismertek azok a nemzetközi felmérések, amelyek szerint nem a mi térségünkben, hanem Nyugaton és Észak-Amerikában a legnagyobb a korrupció – jelentette ki lapunknak Novoszáth Péter közgazdász.

A magyar gazdaságot is megviseli előbb-utóbb az amerikai–magyar viszony megromlása – mondta lapunknak Novoszáth Péter közgazdász. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint a két ország kapcsolatát nem a korrupciós vádak miatt kirobbant ügy kezdte beárnyékolni. A szakember jelezte: 2008–2009-ben több amerikai speciális célú vállalkozás kizárólag adóelkerülés céljából települt Magyarországra. Több ezer milliárd forintnak megfelelő összeget hoztak ide. Ezek általában három-négy fős cégek voltak, tevékenységet nem folytattak, ám hatalmas osztalékokat fizettek ki a tulajdonosoknak. Ez a lehetőség mára megszűnt, s nyilván ez is sértett bizonyos érdekeket.

(tovább…)

Nem csak a húszéveseké a világ – még jobb lesz Csepelen nyugdíjasnak lenni

2014. december 29. hétfő

Csepel.hu

Nem csak a húszéveseké a világ – még jobb lesz Csepelen nyugdíjasnak lenni

Borbély Lénárd polgármesteri programjának fontos részét képezi a nyugdíjasok és a szép korúak támogatása, egészségük megőrzése. A közelmúltban két, a csepeli nyugdíjasok életét pozitívan befolyásoló döntést is hozott az önkormányzat.

Az egyik intézkedés az úszni és pihenni vágyóknak kedvez, ugyanis 2015. január 1-jétől minden csepeli lakó-vagy tartózkodási hellyel rendelkező nyugdíjas ingyen veheti igénybe a Csepeli Fürdő alapszolgáltatásait a nyugdíjas igazolványa és a lakcímkártyája felmutatásával.

(tovább…)

Négy éve nem volt ilyen olcsó a benzin

2014. december 29. hétfő

INDEX

9 forinttal csökken szerdán a benzin ára

Bruttó 2-2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát hétfőn a Mol.

A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 333-334 forintra, a gázolajé 358-359 forintra mérséklődött az MTI szerint. (tovább…)

Ezek lesznek a munkaszüneti napok 2015-ben

2014. december 29. hétfő

Mindenegyben blog

1000_munkaszuneti-napok_20141228_164413

A dolgozók szerencséjére 2015-ben is lesznek bőven munkaszüneti napok (ünnepnapok). A nemzetgazdasági miniszter által kiadott rendelet alapján 2015-ben 3 négynapos hétvége lesz.

A Motivátor.ma összeszedte a szabadnapokat. (tovább…)