Lassan nyílnak a nokiás dobozok

MNO

Lassan nyílnak a nokiás dobozok

A budapesti önkormányzati büntetőügyek közül eddig két nagy korrupciós perben hirdettek ítéletet jogerősen. A volt szocialista Wieszt Jánost négy, Hunvald Györgyöt, az MSZP korábbi erzsébetvárosi polgármesterét egy, az egykori SZDSZ-es Gál Györgyöt pedig 8,5 év letöltendő börtönbüntetéssel sújtották. Tovább húzódik viszont a Hagyó-per, a terézvárosi ingatlanper, és még mindig zajlik a nyomozás számos fővárosi és kerületi korrupciógyanús ügy felgöngyölítésére.

Idén november 24-én minden vádpontban jogerős ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla Wieszt János és két társa korrupciós ügyében. A másodfokú bíróság helybenhagyta az MSZP volt újbudai frakcióvezetőjére, az önkormányzat vagyongazdálkodási bizottsága korábbi elnökére vesztegetés miatt első fokon kiszabott négyéves börtönbüntetést. Wieszt folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésben játszott szerepét és azt, hogy 2,2 millió forint kenőpénzt kapott üzlethelyiségek adásvételéért, tanú és egy videofelvétel is bizonyította.

Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere az úgynevezett ingatlanpanama-ügyben első és másodfokon is másfél évben meghatározott börtönbüntetése idén július elsején a Kúrián egy évre változott, míg Gál György volt SZDSZ-es VII. kerületi gazdasági bizottsági elnök 8,5 éves szabadságvesztését jóváhagyták. Hunvald azonban, aki másfél évet töltött előzetes letartóztatásban, további per elé néz, ugyanis a Kúria döntése szerint az első Hunvald-perben a vád szerinti tanácsadói szerződéseket a Szegedi Ítélőtáblán, új eljárásban és együtt kell vizsgálni a VII. kerület egykori vezetője, illetve korábbi zuglói SZDSZ-es kollégája, Weinek Leonárd idején kötött megbízásokkal. Abban az ügyben első fokon az összes vádlottat felmentették. Ugyanakkor a BRFK-n 2015. április elsejéig hosszabbították meg a nyomozást Erzsébetváros további, 2010 előtti ingatlanértékesítési ügyeiben.

A terézvárosi paloták kiárusítása, jelenleg két Andrássy úti épület eladása ügyében hűtlen kezelés miatt több mint három éve zajlik a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. Fürst György volt MSZP-s alpolgármestert és társait, többségében a 2010 előtti képviselő-testületek szocialista és szabad demokrata tagjait csaknem 700 millió forintos károkozással vádolják, s ha az ügyészség márciusig vádat emel az előtte lévő további tíz ingatlaneladás ügyében, az újra egyesítendő eljárásban a vélelmezett kár elérheti a 2,5 milliárd forintot.

A 2012 júniusában a Kecskeméti Törvényszéken kezdődött Hagyó-per többszöri megszakítás után idén nyáron folytatódott. Az elhúzódó BKV-ügyben Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettest és 14 társát bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolják. Az egyik vádpont szerint a fővárosi közlekedési cég volt megbízott vezérigazgatójának, Balogh Zsoltnak egy nokiás dobozban kellett vinnie az önkormányzati cégek szerződéseiből „visszaosztott” tízmilliókat Hagyónak. A nokiás doboz a balliberális korrupciós korszak szinonimájává vált.

Újbudán, ahol a gyanú szerint több száz milliós kárt hagyott hátra a szocialista vezetés, tavaszig nyomoznak a Bikás parki újbudai sportcentrum beruházása ügyében. A több mint három éve kezdődött büntetőeljárás határidejét már többször is meghosszabbították. Ugyancsak 2015. február 15-ig nyomoznak az Újbuda Torna Club gazdálkodásával kapcsolatban hűtlen kezelés miatt. A gyanú szerint itt is több száz milliós lehet a kár az ismeretlen tettes ellen folyó eljárásban. Egyik ügyben sincs még gyanúsított, de a lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint mindkét esetben Molnár Gyula volt MSZP-s polgármester szerződéseket kötött és utasításokat adott.

A fővárosi büntetőügyek közül a rendőrség tovább vizsgálódik még a Fővárosi Csatornázási Művek és a Fővárosi Vízművek 1997-es privatizációja miatt hűtlen kezelés gyanújával indított eljárásban. Ugyanígy folytatódik a nyomozás hivatali vesztegetés miatt a 4-es metró beruházása, valamint a budapesti gyógyfürdők beléptetőrendszere és a Rác fürdő fejlesztéséhez igényelt állami hitelek ügyében. Tart az eljárás a Ferencvárosban 2010 előtt történt, a tavaly átadott Budapest Music Centerhez kapcsolódó ingatlanügyletek, továbbá két, sokhektáros egykori honvédségi ingatlan továbbértékesítése miatt is.

Forrás: MNO

2 hozzászólás “Lassan nyílnak a nokiás dobozok” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A Jóbarát éppen félre néz!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. felix szerint:

    Sőt! Újabb feljelentés született az V. kerületben.

Itt lehet hozzászólni !