2014. január havi archívum

Lengyel delegáció érkezett Csepelre – Stratégiai együttműködés Kielcével

2014. január 23. csütörtök

Csepel.hu

Lengyel delegáció érkezett Csepelre - Stratégiai együttműködés Kielcével

Csepel testvérvárosából, Kielcéből háromtagú küldöttség érkezett Csepelre, az önkormányzattal történő stratégiai kapcsolatok együttműködésének megerősítésére. A lengyelországi Kielce Technology Park (KTP) képviseletében Szymon Mazurkiewicz igazgató, Joanna Rudawska és Dominik Kraska szakemberek folytattak szakmai tanácskozást, amelyen részt vett Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Werner Péter, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A megbeszélésen a KTP igazgatója elmondta: a csepeliek 2012-es látogatása óta technológiai parkjuk dinamikusan fejlődik, mely elsősorban gazdasági tevékenységekhez biztosít multifunkcionális területet a jövőbeli innovációk és az új technológiák terén tevékenykedők számára. Borbély Lénárd hangsúlyozta, hogy a kerületben főként az iparosítási koncepció modellje érvényesíthető.

(tovább…)

Ingyenes nyelvtanfolyamok a diplomáért

2014. január 23. csütörtök

Hirado.hu

Ingyenes nyelvtanfolyamok a diplomáért

Ingyen nyelvórákkal segíti a kormány azokat, akik a hiányzó nyelvvizsgájuk miatt nem kaphattak diplomát – jelentette be a foglalkoztatásért felelős államtitkár. Czomba Sándor hozzátette: 3 milliárd forintot költ a kormány a képzésekre, amely tízezer fiatal számára teszi lehetővé, hogy letegye a nyelvvizsgát. Pályázni március elseje után lehet, a hónap végén már indulnak is a tanfolyamok.

Sokan munka mellett végezték el az egyetemet vagy főiskolát, ezért sem idejük, sem pénzük nem volt arra, hogy közben nyelvet is tanuljanak. Nyelvvizsga nélkül viszont hiába államvizsgáztak le, nem kaphattak diplomát. Többeknek ez a fizetésén is meglátszik.

(tovább…)

Legfrissebb sebességellenőrzési helyszínek Csepel vonzáskörzetében

2014. január 23. csütörtök

Csepel.info, Mr. Gabee, Időkép, MET.hu

Legfrisebb sebességellenőrzési helyszínek Csepel vonzáskörzetében

A mai napon az időjárás előrejelzések szerint beköszönt a valódi tél. Arra kérünk mindenkit, hogy fokozottabban közlekedjen az utakon.

Az alábbiakban megtalálhat a mai napra várható sebességellenőrzési helyszínek.
(tovább…)

Ütemterv szerint az 1-es villamosvonal déli szakaszán is megkezdődnek a felújítási munkák

2014. január 23. csütörtök

BKK.hu

Ütemterv szerint az 1-es villamosvonal déli szakaszán is megkezdődnek a felújítási munkák

2014. január 24-én az 1-es villamosvonal felújításának újabb üteme kezdődik a Rákóczi hídon való átvezetéshez kapcsolódva. A Bécsi út és a Lehel utca közötti rész után most a villamosvonal déli szakaszán, a Közvágóhíd H végállomás átépítésével kezdődik a munkavégzés, miközben az Árpád híd M és a Bécsi út között az ütemterv szerint tovább folytatódik.

Ezért az 1-es villamos január 24-étől várhatóan március 31-éig az Árpád híd M és a Mester utca között közlekedik, míg a Ferencváros vasútállomás és a Közvágóhíd H között – a Mester utca megálló érintésével – a 201V számjelzésű pótlóbusszal lehet utazni. A Bécsi út és az Árpád híd M között továbbra is az 1V, míg Óbuda, Bogdáni út és az Árpád híd M között a 101V villamospótló autóbusz viszi az utasokat. Az 1-es villamos szeptember végén elkezdett komplex felújítását követően megszűnnek a leromlott pályaállapot miatti sebességkorlátozások, csökken az utazással töltött idő, akadálymentessé válik a teljes villamosvonal, amelyet a projekt részeként a Fehérvári útig meghosszabbítunk. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásaként végzett felújítás ütemterv szerint halad.

(tovább…)

Keleten beköszöntött a tél – nyugatra ekkor érkezik

2014. január 23. csütörtök

Hirado.hu

Keleten beköszöntött a tél - nyugatra ekkor érkezik

Az ország keleti részében beköszöntött a tél, több területen havazik – közölte az Útinform. Néhol párás a levegő, általában szélcsend van.

A Jászság, a Hortobágy, a Hajdúság és a Nyírség területén szerda este óta változó intenzitással havazik, Eger körzetében és a Mátrában hódara hull. Gyengén havazik az M3-as és az M35-ös autópálya mentén is.
Az érintett körzetekben a fő- és mellékutakon vékony rétegben havas vagy latyakos a burkolat az Útinform tájékoztatása szerint. A Duna vonalától keletre szinte mindenhol vizes, vagy sónedves az utak felülete.
(tovább…)

Soroksári gyilkosság: a férj tagad

2014. január 22. szerda

ATV

Kardos Lajos

Kardos Lajos tagadja, hogy tizenhárom perccel a felesége várt hazaérkezése után tett volna bejelentést a rendőrségen, ami lapértesülés szerint „maga volna a gyanú”. A férj azt is tagadja, hogy viták terhelték volna házasságukat.

A Velvet szerint egyre erősebb az a rendőrségi feltételezés, hogy a tavaly szeptemberben, Soroksáron, futás közben meggyilkolt K. Krisztina férjének pontos információi lehetnek a gyilkosságról, illetve az elkövetőről. A lap azt írja, a BRFK több okból sem tudja kizárni a férjet a gyanúsítottak köréből. Egyrészt azért, mert a korábbi információkkal szemben „komoly családi viták terhelték a férj és feleség kapcsolatát”, másrészt azért, mert – információjuk szerint – a férj letörölte a mobiltelefonjáról a gyilkosság bejelentését megelőző telefonhívásokat, azzal az indokkal, hogy megtelt a híváslistája. (Ugyanakkor – teszik hozzá – a rendőrség a lekért híváslista alapján pontosan tudja, milyen számokat és mikor hívott.) (tovább…)

Ezért gyanús a férj a soroksári gyilkosságban

2014. január 22. szerda

Velvet.hu

Ezért gyanús a férj a soroksári gyilkosságban

Úgy tudjuk, hogy a soroksári áldozat férje, Kardos Lajos még mindig a gyanúsítotti körben van, egyebek mellett azért, mert törölte a gyilkosság bejelentését megelőző hívásokat a mobiljából. Aztán ott van még az is, hogy túl hamar hívta a rendőröket.

Értesüléseink szerint egyre erősebb a rendőrség azon feltételezése, hogy a tavaly, Soroksáron, futás közben meggyilkolt nő férjének pontos információi lehetnek gyilkosságról, illetve az elkövetőről/elkövetőkről. Úgy tudjuk, hogy a BRFK – a birtokában lévő információk, adatok alapján, köztük azzal az értesüléssel, hogy az eddig megjelentekkel ellentétben komoly családi viták terhelték a férj és feleség, K. Krisztina harmonikusnak hitt kapcsolatát – Kardos Lajost a nyomozás elrendelésének kezdetétől sem pro sem kontra nem tudta, és azóta sem tudja kizárni a gyanúsítotti körből.

(tovább…)

Ilyet még nem láttál Csepelen!

2014. január 22. szerda

Kiserdő és Kis-Duna part madártávlatból

Ha hihetünk a címnek, akkor egy DJI Phantom 2 Vision quadrokopterrel készítettek fantasztikus felvételeket a közelmúltban újjászületett csepeli Kiserdő valamint a szintén az elmúlt hónapokban megújult Kis-Duna part felett.

Sajnos a fent bemutatott videókról és készítőjükről nem találtunk leírást. A futurisztikus kinézetű, négy propelleres robothelikoptert az általunk talált leírás szerint az Android illetve IOS rendszerű telefonokkal és táblagépekkel lehet egy program segítségével működtetni, és 20-25 perces repülési időt tudnak elérni. Hatótávolsága 300 méteres, és kifejezetten kisméretű kamerák szállítására lett kifejlesztve. Akit érdekel, itt talál róla egy cikket.

A Magyar Kultúra Napján Kölcseyre emlékeztek

2014. január 22. szerda

Csepel.hu

A Magyar Kultúra Napján Kölcseyre emlékeztek

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Kölcsey Ferenc Általános Iskola tantestülete és diákjai megemlékezést tartottak január 22-én. Az intézmény húsz éve választotta névadójának Kölcseyt.

A Himnusz szavalata után az iskola bejáratánál lévő Kölcsey emléktáblánál koszorút helyezett el Málek István intézményvezető, dr. Fazekas Lászlóné, az iskola volt igazgatója, a csepeli önkormányzat képviseletében Sallai Tibor, a tanulók és a Szülői Munkaközösség képviselői.

(tovább…)

Kedvező pályán a magyar gazdaság

2014. január 22. szerda

Hirado.hu

Kedvező pályán a magyar gazdaság

A kedvező gazdasági folyamatok hatására mind a lakosságnál, mind a vállalkozásoknál több pénz maradt az elmúlt évben. Az ország stabilitása szempontjából kiemelkedően fontos, hogy a lakosság a megtakarítások egy részét állampapírba fekteti, így belülről finanszírozható az államadósság – mondta a Ma reggelben a Századvég vezető elemzője.

A bruttó átlagkereset 4,1, a nettó 5,7 százalékkal volt magasabb tavaly novemberben, mint egy évvel azelőtt. A 0,9 százalékos novemberi inflációval számolva a reálbérek 4,8 százalékkal nőttek egy év alatt a nemzetgazdaságban, nem számítva a családi adókedvezmény hatását.
(tovább…)