Mesterházy: Én adót akarok emelni

Mno.hu

A devecseri romákat is elutaztatták a párt nagygyűlésére, volt aki azt sem tudta hová viszik

A kormány nem törődik az emberekkel, a különböző társadalmi csoportok problémáival, ezért az ilyen kormány a nemzete ellen cselekszik – jelentette ki Mesterházy Attila az MSZP politikai nagygyűlésén szombaton Nyíregyházán.

A Fidesz kommunikációjára hivatkozva Mesterházy kijelentette: „én adót akarok emelni…”, majd a beálló pillanatnyi csöndben hozzátette, hogy az adóemelést a gazdagokra értette. Lapunk is írt korábban arról, hogy az MSZP programja gazdagnak nevezi és büntetőadóval sújtaná az átlagbért vagy a fölött keresőket, viszont nem tartja gazdagnak a bankokat, ahol adót csökkentenének. A radikális adóemelés a magasan képzett munkaerőnél a jelenlegi személyi jövedelemadó kétszeresét is elérné a párt eddig megismertetett tervei szerint.

A Bem József Általános Iskola sportcsarnokát zsúfolásig megtöltő – a szervezőktől kapott tájékoztatás szerint több mint 1500 – szimpatizáns előtt megtartott beszédében az MSZP elnöke arról beszélt: Magyarország jelenlegi vezetése nem foglalkozik „négymillió ember nyomorával” és kilátástalanságával, az éhező gyerekekkel, a külföldön munkavállalók tömegével, a kis- és középvállalkozások rossz helyzetével és a nyugdíjasok mindennapi megélhetési gondjaival. Az ilyen kormány, amely nem törődik saját népével, az a nemzete ellen cselekszik, ezt hívják „igazi hazaárulásnak” – fogalmazott Mesterházy.

Mesterházy Attila „forró hangulatúnak nevezte a gyűlést, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek Horn Gyula korábbi szocialista miniszterelnökre. A pártelnök szerint a Horn Gyula által már korábban megvalósított feladatokat kell most is teljesítenie az ellenzéki pártnak, azaz 1990-hez hasonlóan újjá kell szervezni az MSZP-t, amelynek aztán le kell váltania a kormányt és kormányzó erővé kell válnia, csakúgy, mint 1994-ben.

Kritika

Mesterházy Attila azt mondta: ma az ország tele van igazságtalansággal, a felmérések szerint nőtt a szegénység, egyre több ember küzd megélhetési problémákkal. A kormány csak szavakban segít a nőkön és a nyugdíjasokon, „lenézi és megalázza” a munkavállalókat, ellehetetleníti a középvállalkozókat – sorolta az MSZP elnöke, majd utalva a trafikügyre, a földtörvényre kijelentette, hogy „a kormány mindenkitől mindent elvesz”. Az ellenzéki vezető szavait taps kísérte.

„Úgy fogalmaznék (…), ez egy maffiakormány, amely szabad prédának tekinti a gazdaságot és hűbérbirtoknak az országot” – mondta Mesterházy Attila, majd hozzátette: „Orbán Viktor rendszere megosztja és meglopja a magyar embereket, ezért ennek a kormánynak mennie kell.” A szocialista pártelnök kijelentései ismét tapsot váltottak ki a közönségből.

Mesterházy ígért és ígért

Az MSZP vezetője beszédének második felében arról szólt, hogy a szocialista párt „szabad és igazságos Magyarországban gondolkodik”, ahol napi szinten megélhető a biztonság, és az emberek napról napra jobban élhetnek. A párt programja – folytatta – öt pillére, a gyermekekre, a nőkre, a munkavállalókra, a kis- és középvállalkozásokra, valamint az idősekre és a nyugdíjasokra támaszkodik.

Az MSZP igazságot fog szolgáltatni a trafikosoknak, a gazdáknak és a kisembereknek, akik a nap mint nap a hátukon viszik az országot – rögzítette a pártelnök. Mesterházy a párt 2014-es hatalomra jutása esetén a gyerekeknek jobb egészségügyi ellátást, az oktatás fejlesztését, a nőknek a férfiakkal egyenlő bért, a rugalmas foglalkoztatási formák támogatását és a családon belüli erőszakkal szembeni zéró toleranciát ígérte. A munkavállalókkal kapcsolatban új és családbarát munkahelyek teremtését, a vállalkozásoknak piachoz jutást és a támogatások növelését, valamint a nyugdíjak értékállóságát említette az MSZP elnöke.

A Fidesz kommunikációjára hivatkozva Mesterházy kijelentette: „én adót akarok emelni…”, majd a beálló pillanatnyi csöndben hozzátette, hogy az adóemelést a gazdagokra értette. Beszédének végén Mesterházy Attila a 2014-es választáson való megjelenésre és a szavazásra buzdította a jelenlévőket, majd kijelentette, hogy „ezt a kormányt el fogjuk zavarni”.

Zavaros összefogás

Őszre készen lesz a nagy ellenzéki összefogás, legalábbis az MSZP és Bajnai formációja a szocik reményei szerint addigra jutnak egyezségre a közös programban és jelöltekben. Gyurcsányékat ezt követően várják.

Június 22-én ugyan megegyezés született arról, hogy a következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt–PM szövetség, ezután tárgyal közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről, de a héten tovább folytatódtak az ellentmondásos megnyilatkozások a felek részéről.

Mesterházy Attila egy csütörtöki konferencia alkalmával a következőket mondta: ha őszig nincsen együttműködési megállapodás, akkor egyedül lendülnek harcba. Gyurcsány Ferenc pedig a héten többször is kifakat Bajnai Gordonék miatt,legutóbb az ATV-ben.

Forrás: Mno.hu

23 hozzászólás “Mesterházy: Én adót akarok emelni” bejegyzésre

  1. Axor szerint:

    Az mszp hitvallása!!!!!!
    „De hölgyeim és uraim! Ez egy pár száz embernek, meg a családjának, meg az ismerősének a problémája a miénk.” Mesterházy elvtárs ezt a te főnököd az mszp pártelnöke mondta.

  2. "?!" szerint:

    MEGEMLÉKEZÉS:

    Ma van a Magyar Szabadság Napja, amelyet az Országgyűlés 2001. május 8-án minősített nemzeti emléknappá, és úgy határozott, hogy az emléknap ünnepségeit minden év június utolsó szombatján kell megrendezni!

    Ezen a napon arra illik emlékezni (még a csepel.infosoknak is, ha tényleg annyira „nemzeti”-ek, mint ahogy hírdetik), hogy a német csapatok 1944. március 19-én történt bevonulásával elkezdődött 47 évig és 114 napig tartó előbb német-, majd szovjet katonai megszállás után, a megszálló szovjet csapatok kivonása hivatalosan 1991. június 30-án (22 évvel ezelőtt) fejeződött be, és ettől az időponttól nyerte vissza hazánk a szabadságát!

    A Magyar Szabadság Napját.első alkalommal 1991. június utolsó szombatján Gödöllőn ünnepelték meg (a Gödöllői Repülőteret 1964. óta használó budapesti ejtőernyősök részvételével), ezért döntött úgy a Magyar Országgyűlés 2001. május 8-án, hogy a Magyar Szabadság Napját minden év június utolsó szombatján kell megünnepelni!

    A Gödöllőn tegnap megrendezett ünnepségről a Duna Tv élő közvetítést adott!

  3. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Ez az a nyiregyházi rendezése az mszp-nek, ahova busszal vitték a hallgatóságot, (főleg szegény falvakból) azt sem tudták, hogy hova kell mennikük a tv-ből láttam a riportot. Nem semmi Meseházi úr csak tömeg legyen aki tapsol, bár azt is mondták, hogy a buszos részt vevők kint maradtak a rendezés épületéből, miért nem tudták, hogy mennyi fér a csarnokba, ülő, álló hely ? Akkor minek vitték a kisebbséget, akik azt sem tudták, hogy hol vannak és miért !

  4. nagyapó szerint:

    Mesterházy szerint “újjá kell szervezni az MSZP-t, amelynek aztán le kell váltania a kormányt és kormányzó erővé kell válnia”. Szép feladat, de valamiféle programocska is kellene. A szoci rágalmazás, hazudozás kevés. Orbán beszédeiben mindig mond valamit, amit megvalósítva az ország előbbre jut. Mesterházy csupa olyat mond, ami visszaveti az országot, igaz a bakszektornak, a nyugati cégeknek, zöldbáróknak kedvező.
    Enyhén röhejes, hogy Mesterházy fogalmaz “A párt programja öt pillére, a gyermekekre, a nőkre, a munkavállalókra, a kis- és középvállalkozásokra, valamint az idősekre és a nyugdíjasokra támaszkodik.”
    Nézzük: hogyan támaszkodik a gyermekekre? A gyermekeket támogatni, nevelni kell. Nőkre támaszkodik. A férfiak kirekesztve?
    Nem tudom eldönteni, hogy a nyugdíjas idős-e, avagy az idős nyugdíjas-e?
    Az mellékes, hogy nem pillére kell támaszkodik, hanem pillérre.
    Rendkívül zavaros az egész, mit az MSZP.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. ... Grün szerint:

    “Mesterházy: Én adót akarok emelni”
    Ez így természetes!
    Végre egy ember, aki becsületesen bevallja, hogy nem holmi jövedelmi viszonyok átstrukturálásával, hazugságokkal segítené a fityesz-közelieket, hanem igazságos, jövedelmek nagyságához szabott progresszív adókat szedne, ami akár a tehetőseknél a jelenlegi terhek többszörösét is elérheti!
    .
    Ezzel már kiérdemli minden becsületes és, mutyikat visszautasító ember szavazatát! 😀

  6. ... Grün szerint:

    Kedves nyuggerek!
    Nyissátok ki a történelem könyveteket ott, hogy a német csapatok 1944. március 19-én bevonultak, lapozzatok oda, hogy a megszálló szovjet csapatok kivonásával 1991. június 30-tól nyerte vissza hazánk a szabadságát!
    Fogjátok meg jó erősen a közbeeső lapokat, tépjétek ki és felejtsétek el, amit eddig erről a 47 év és 114 nap elnyomásról tudtatok! 😛
    Drága jó szüzannya, hogy elvoltunk nyomva!
    De úgy, hogy még most is attól koldulunk! ))) 😛 (((

  7. joságos szerint:

    Két megjegyzésem lenne. Anikó(Krizantém u.-ból) figyelmébe ajánlanám! A Fidesz nagygyűléseire és béke meneteire buszoztatott résztvevőket határon innen és határon túlról! Akkor mért nem volt felháborodva? Nagyapó! Olyan ember aki az elvtárs szavunkat, a százados szavunkat öreg fejjel sem tudja leírni az ne reklamáljon, és ne oktasson másokat!

  8. csepel szigetlakó szerint:

    én meg mszp-s politikusokat akarok emelni, daruval a nyakuknál fogva egy kötéllel.

  9. lucifer szerint:

    csepel szigetlakó szerint:

    2013. június 30., vasárnap – 17:22

    “én meg mszp-s politikusokat akarok emelni, daruval a nyakuknál fogva egy kötéllel.”

    Te is ott gyilkolásztál ’56.-ban a Köztársaság téren? Vagy most akarsz gyilkolászni? Sötét alak vagy!

  10. ... Grün szerint:

    “A devecseri romákat is elutaztatták a párt nagygyűlésére, volt aki azt sem tudta hová viszik”
    .
    Van aki még azt sem tudja, hogy honnan hová viszik!
    Keveri Devecsert Demecserrel! Agyára ment a vörös-iszap?! ))) 😛 (((

  11. Rycki szerint:

    Nincs is avval baj hogy bevallja hogy adót akar emelni, Ő legalább nem azt mondja hogy nincs adó emelés közben még is….

    Csak egy bajom van, a tököm ki van hogy mindenki emelgeti az adókat.
    Olyan lenyúlások vannak ebben az országban vagy miben, hogy az már undorító.

    Az meg hogy a FityeSS most emeli a tanárok fizetését a választások előtt avval nem sokat érnek mivel 3 éven keresztül szartak rájuk…

    Heil FityeSS, Heil FityeSS, Heil FityeSS.

  12. John Doe szerint:

    A Magyar Nemzet kényszercikke. 🙂

  13. John Doe szerint:

    Meddig lesz még ez a b..i árvízrádió?

  14. felix szerint:

    Akasztani akarsz te kis ágyba vizelős?

  15. Jeniszej szerint:

    (22 évvel ezelőtt) fejeződött be, és ettől az időponttól nyerte vissza hazánk a szabadságát!
    🙂

  16. Jeniszej szerint:

    http://index.hu/bulvar/pszaf0616/

    “Ismeretlenek súlyosan bántalmazták Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét. Szászt kórházba szállították. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot.”

  17. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Jókat mondott Mesterházy. Vissza kell állítani a progresszív szja-t. Az egykulcsos adó egy nagy baromság volt. Matolcsy azt várta, hogy majd ettől nő a fogyasztás és növekszik a GDP. Ez kurvára nem jött be, a GDP nem nőtt, hanem csökkent. Eközben nőtt a szegénység, a nyomor is. Matolcsy egy idióta, de még nagyobb idióta az az Orbán, aki bedőlt neki, nem beszélve a sok idióta fideszesről, aki mindezt támogatta. Lásd Bugi, Gordon, nagyapó, Németh Szilárd, Ábel Attila, stb.

  18. nagyapó szerint:

    hajós (akitől Dobák nem határolódik el, tehát Dobák!)! Egy hajós ne dumáljon a közgazdaságba, maradjon a vasmacskánál!
    Az egykulcsos adóval a lakosság 500 milliárd Ft megtakarításhoz jutott.
    Szlovákiában most kell módosítani a költségvetést, mert eltörölték az egykulcsos adót és drasztikusan lecsökkent a bevétel.
    hajós (akitől Dobák nem határolódik el, tehát Dobák!)! “Kurvára bejött”, a hiányt Matolcsyék nem a szegényeken, hanem a bankokon hajtották be. A maffiabaloldal ezért nyüszít, mert nem polgárpártiak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. felix szerint:

    Szemétláda!
    Az eszedbe(?) sem jut, hogy Dobák nem írogat ide?
    Ennyire sötét nem lehetsz.

  20. bonifác szerint:

    Lucifer! Tudod, mi történt ott?! Drága, imádott elvtársaid a fegyvercsendben a sebesültek segítségére siető mentősöket, ápolókat gyilkolták le.. Mind viselte a vörös keresztet.
    Hóhér elvtársaid meg a vörös ködöt. Ezzel iktatták ki magukat a “fogoly “státusból.
    Gyilkosoknak nem jár kegyelem. (Borzasztó, de értető, sajnálatos gyilkosságok voltak.)
    Parlamenter elvtársukat is ők lőtték le szovjet módra hátulról. Mesterházi egy törtető
    senki, elvtársai se veszik komolyan. A többi multiliberális seggnyaló, akik a magyaroknak
    semmi jót nem hozhatnak, és nem is akarnak. Remélem nem lesz elég a pénz hogy
    meg tudják venni Magyarországot:. ,

  21. joságos szerint:

    Bonifác! Maga ott volt!?

Itt lehet hozzászólni !