2013. január havi archívum

Tarlós István az m1 a Lényeg című műsorában

2013. január 28. hétfő

M1

Témák: ombudsmani kérdések, havazás, hajléktalanok, civil szervezetekkel való együttműködés.

Amerikai segítség a Hallgatói Hálózatnak

2013. január 28. hétfő

Magyar Nemzet

Az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a Hallgatói Hálózat (HaHa) tagjait. A szakemberek a többi közt abban adnak támogatást a diákoknak, hogy miként tudnak hatékonyan nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A Magyar Nemzet birtokába került a Haha belső levelezése, amelyből az is kiderül: februárban újabb tüntetésekre, valamint kormányhivatalok elfoglalására készülnek a diákok.

A Magyar Nemzet birtokába került a Hallgatói Hálózat (HaHa) belső levelezése, amiből az derül ki, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a hálózat diákjait. A szakemberek a többi közt arra készítik fel a hallgatókat, miként gyakoroljanak hatékony nyomást a kormányra vagy hogyan szerveződjenek. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak. A diákok szombaton egy négyórás zártkörű tréningen vehettek részt. (tovább…)

Elkóborolt kerületi kutyák keresik gazdájukat (Frissítve!)

2013. január 28. hétfő

Mr. Gabee, Csepel.info

Ismét sok csepeli állat keresi gazdáját

Ahogy ígértük idén is folytatjuk azt a kezdeményezést, miszerint Mr. Gabee, oldalunk külsős szerkesztője segítségével összegyűjtjük az elkóborolt, valamint menhelyen lévő csepeli állatokat. Lássuk a legfrissebb listát.

Korábbi írásaink során többen tették fel nekünk a kérdést, hogy mi okból gyűjtjük össze az elkóborolt kutyák adatait, és miért a Csepelről elkóborolt kutyákat. Ennek természetesen egyszerű oka van: oldalunkat nagyrészt Csepelen élő, vagy itt dolgozó olvasók látogatják, és azt reméljük kezdeményezéseinkkel könnyebben ráismernek azokra az állatokra, amelyeket keresnek. (tovább…)

Adózási tájékoztató 2013

2013. január 28. hétfő

Csepel.hu

I. Építményadó

1.) Vonatkozó jogszabályok:

  • 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  • Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 34/2012. (XI.29.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (hatályos 2013. január 1-től) (tovább…)

Járhatóak a fővárosi utak

2013. január 28. hétfő

Index

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkagépei már a havazás előtt megelőző szórást végeztek a budapesti utakon, így valamennyi főút jól járható – közölte az MTI-vel a társaság hétfőn reggel.

Klug Lajos, az FKF vezérigazgatója vasárnap délután 18 órától elrendelte a legmagasabb, hármas készültségi fokozatot. Az éjszakai műszakban a társaság teljes téli célgép-állománya készenlétben állt, a havazás előtt megelőző szórást végeztek a budapesti utakon.  (tovább…)

Szakad – nem szakad: kilépnek az LMP-ből a platformisták

2013. január 28. hétfő

Mno.hu, Index

Az LMP-ből kiválók inkább az MSZP utódszervezeteivel fognának össze a kormányváltásért

A Lehet Más a Politika Párbeszéd Magyarországért platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak, de nem szeretnék, hogy az LMP frakciója megszűnjön – közölte Jávor Benedek vasárnap. Schiffer András a kongresszus utáni sajtótájékoztatón leszögezte: egy hajóban, két irányban nem lehet evezni. Szerinte nem beszélhetünk pártszakadásról az LMP esetében.

Az LMP XXI. kongresszusán a párt választmánya úgy döntött, tárgyalódelegációt állít fel, hogy az ökopolitika parlamenti képviselete megmaradjon – közölte Csiba Katalin, a párt szóvivője a kongresszus után tartott sajtótájékoztatón. Kifejtette: elfogadják, hogy vannak olyanok, akik ehhez az irányhoz nem tudnak csatlakozni, a kilépéseket nyugodtan fogják rendezni. (tovább…)

Traffipax info – kedden várható legközelebb sebesség-ellenőrzés

2013. január 28. hétfő

Mr. Gabee, Csepel.info

Ezen a héten előre láthatóan kedden várható sebesség-ellenőrzés Csepelen. Mr. Gabee újra jelentkezett a hónap utolsó napjainak traffipax információval, melyek az alábbiakban olvashatóak.

A táblázat január 31-ig (csütörtökig) készült, mert a februári információk még nem kerültek nyilvánosságra. (tovább…)

Németh Szilárd polgármester zsinagóga alapkőletétel alkalmából elhangzott ünnepi emlékező beszéde

2013. január 27. vasárnap

Csepel.hu

Tisztelt Nagykövet úr! Tisztelt Miniszter és Államtitkár urak! Tisztelt Bíboros Atya! Tisztelt Elnök urak! Kedves Emlékező Közösség!

Ma van január 27-e, a Nemzetközi Holokauszt Emléknap. 1945-ben ezen a napon lépett be néhány szovjet katona az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborba, hogy az ott raboskodó és halálba szánt, döntő többségében zsidó származású embereket megmentse. (tovább…)

Ünnepélyes alapkőletétel: új zsinagóga épül Csepelen

2013. január 27. vasárnap

Csepel.hu

Elhelyezték az új zsinagóga alapkövét a csepeli önkormányzat által adományozott üres telken, a II. Rákóczi Ferenc út 73. szám alatt január 27-én. A Budapesti Zsidó Hitközség Dél-pesti körzete által szervezett esemény jelentőségét növeli, hogy a fővárosban az utóbbi 80 évben nem épült zsinagóga.

A csepeli áldozatokra emlékeztek a Nefelejcs utcai zsidó temetőben a holokauszt nemzetközi emléknapján. A kerület elöljárói koszorút és kavicsokat helyeztek el az emléktáblánál, majd mécseseket gyújtottak. Ezután a Rákóczi úti ünnepélyes esemény következett, ahol részt vett – többek között – Ilan Mór izraeli nagykövet, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Hende Csaba, honvédelmi miniszter, Fónagy János államtitkát, zsidó vallási vezetők, Szeneczey Balázs és Szentes Tamás főpolgármester-helyettesek, Németh Szilárd, Csepel polgármestere. A beszédek után – melyek mindegyike hangsúlyozta az esemény nagyszerűségét és fontosságát – került sor az ünnepélyes alapkőletételre. (tovább…)

Baleset történt a Lámpás utcai kereszteződésben

2013. január 27. vasárnap

Csepel.info

Két jármű ütközött össze vasárnap délelőtt a Lámpás utca – Csepeli út kereszteződésben. A karambol egyik résztvevője egy Volkswagen, a másik pedig a Gere Pékség áruszállító autója volt – tájékoztatta lapunkat olvasónk.

Személyi sérülésről nem tudunk, aki tanúja volt a balesetnek az írjon a fórumba.

csepel.info