2011. augusztus havi archívum

Röplabda – Az első tíz forduló programja

2011. augusztus 30. kedd

Csepelirc.hu, Csepel.info

Immáron megvan minden hivatalos időpont a röplabda bajnokság alapszakaszának első tíz játéknapjával kapcsolatosan.

A mérkőzések pontos időpontját az alábbiakban olvashatják. (tovább…)

Trélerrel vitték el a 159-est

2011. augusztus 30. kedd

Csepel.info

Trélerrel kellett elszállítani a csepeli BKV-buszállomásról egy 159-es buszt kedden, nem sokkal déli 12 óra után – értesítette lapunkat Mr. Gabee.

Egy másik olvasónktól kapott információk szerint két másik BKV busz is lerobbant kedden délelőtt Csepelen. Az egyik jármű a Csepel Plazanál, a másik a Szent Imre téren vesztegelt délelőtt 10 óra körül.

csepel.info

Tehetetlenség és sodródás: így jellemezték az amerikaiak a Gyurcsány-kormányt

2011. augusztus 30. kedd

Simor beáldozta volna a devizahiteleseket

Origo

Fölényesnek jellemezte Gyurcsány Ferenc korábbi MSZP-s miniszterelnök politikai stílusát egy amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks hozott nyilvánosságra a múlt héten. Az amerikaiak az MSZP-ről szóló táviratok szerint úgy ítélték meg, hogy az MSZP-s vezetésű kormányok idején Magyarország sodródott, a Gyurcsány-kormányt pedig tehetetlennek látták.

“Kérdés, hogy az MSZP ezután hogyan tartja fenn a népszerűségét, ami jelentősen csökkent az áprilisi választások óta, míg az ellenzéki pártok megpróbálták kihasználni a megszorító intézkedéseket” – írta 2006 nyarán a magyar politika várható menetrendjéről szóló, Washingtonba küldött táviratában George H. Walker, akkori amerikai nagykövet. Walker akkor még úgy számolt, az októberi önkormányzati választások után fellélegezhet a “kampányba belefáradt magyar közvélemény”. Walker véleménye a WikiLeaks által múlt hét végén nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratokból derül ki. (tovább…)

Baleset a Szent Imre téren – ismét jár a Csepeli HÉV (frissítve!)

2011. augusztus 30. kedd

Csepel.info

Baleset történt kedden a csepeli Szent Imre téren, miután az egyik HÉV szerelvény gépjárművel ütközött. A baleset következtében a Boráros tér felé közlekedő HÉV-szerelvények leálltak, és bedugult a csepeli Károli Gáspár (korábban Tanácsház) utca is – értesült a Csepel.info.

Egy szemtanú szerint a balesetet kedd délelőtt kilenc óra után nem sokkal egy utánfutós személyautó okozta, amelyik a piros lámpa ellenére megelőzte a kocsisort, és a HÉV szerelvény elé hajtott. Az ütközés következtében kidőlt az egyik vasúti lámpa és egy közlekedési tábla, valamint a leállt szerelvény eltorlaszolta a Károli Gáspár utcát, ahol emiatt dugó alakult ki. A HÉV-szerelvényt 10:30 körül vitték el, a Károli Gáspár utcán újra lehet közlekedni. Az MTI tájékoztatása szerint a baleset miatt egy órán keresztül kellett pótlóbuszok szállítani az utasokat. Úgy tudjuk, hogy a baleset során a balesetet okozó gépjármű utánfutóját egészen a BKV-bérletpénztárig “eldobta” a HÉV-szerelvény, csoda, hogy a buszmegállókban nem sérült meg senki. A HÉV-szerelvényen ugyanakkor úgy tudjuk, hogy egy könnyebb sérülés volt.

Aki többet tud, kérjük írja meg a fórumba!

Zöld könyvet adott ki a főváros az eredményekről és tervekről

2011. augusztus 30. kedd

Tarlós: a hajléktalanság kettős probléma

MTI

Az elmúlt 10 hónapban elért eredményekről és a további tervekről szóló zöld könyvet mutatott be Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten.

A hajléktalankérdés kettős megoldást kíván, mert egyrészt szociális, másrészt “igenis rendészeti probléma, mert a hajléktalanok egy része egyértelműen radikalizálódik” – jelentette ki a főpolgármester hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. (tovább…)

Emlékezés a II. világháború áldozataira

2011. augusztus 30. kedd

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a II. Világháború áldozatainak emlékére 2011. szeptember 2-án, 8.30 órakor koszorúzással egybekötött megemlékezést tart.

Helyszíne: Csepel, Szent Imre tér, II. világháborús emlékmű (tovább…)

Csepeli holttestek: még életben van az eltűnt diósdi férfi?

2011. augusztus 30. kedd

Magyar Nemzet, HVG

Gyilkosságban nem vett részt, és tudomása szerint a rendőrség által elhunytként keresett, tavaly Diósdról eltűnt férfi is életben van – a Magyar Nemzet keddi cikke szerint ezt állítja Cs. János, a Csepelen elásott ismeretlen áldozatok miatt indított büntetőeljárás emberöléssel eddig egyedüliként meggyanúsított érintettje.

A vizsgálatot folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az egy hete őrizetbe vett, majd pénteken a bíróság által jogerősen előzetes letartóztatásba helyezett Cs. János ellen eddig még nem mutatta be bizonyítékait, az öszegyűjtött dokumentumok ismertetése a következő hetekben várható – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Pintér András, a terhelt védője. (tovább…)

Abcúg Matolcsy!?

2011. augusztus 29. hétfő

Matolcsy „idiotizmusa” vagy a zseniális közgazdászok szakértelme?

Borókai Gábor, Heti Válasz

Reális gazdaság- és igazságos társadalompolitikára van szükség, mondá az MSZP és az LMP elnöke, és kívánságuk teljesülését a “matolcsyzmus” megszüntetésében, egyúttal a gazdasági miniszter menesztésében látják.

Matolcsy György újabb bűne az, hogy a legfrissebb gazdasági növekedési adat súlyosan alulmúlta az előrejelzéseket. Három százalék helyett másfelen állunk, mivel a második negyedévben jottányit sem léptünk előre, s így remény sem maradt az év végi terv teljesülésére. Igaz persze, hogy Európa-szerte hasonló a helyzet. Közgazdászok és politikusok immár nem U, hanem W betűt rajzolnak a válság jellemzéseként. Azaz jön a második hullám. Csak még a mélysége kérdéses. A németek, akik húzni szoktak bennünket felfelé, mindösszesen 0,1 százalékos növekedést produkáltak, amely mozgást csak a legérzékenyebb szeizmográf tudja kimutatni. Miféle húzást is várhatnánk így tőlük? Hát együtt sírunk, miközben magányosan foltozgatjuk az államháztartási hiány újabb százmilliárdos lyukát. (tovább…)

Martaian Ermone-Zabel kiállítása az Erdei Éva Galériában

2011. augusztus 29. hétfő

Csepel.info

Az üvegre festett örmény miniatúrákból összeállított tárlat bejelentkezéssel 2011. szeptember 5-ig mindennap megtekinthető. Cím: 1213 Bp., Kondor utca 29. Telefon: 1/420-1728

csepel.info

26 ezer ember rájött, hogy dolgozni akar

2011. augusztus 29. hétfő

Mfor.hu

Tovább javult a helyzet a magyar munkaerőpiacon, május és július között átlagban több mint 3,8 millióan dolgoztak, amire 2008-2009 fordulója óta nem volt példa.

Ezzel együtt a munkanélküliek száma is kismértékben emelkedett az előző három hónap átlagához képest, ami annak köszönhető, hogy 26 ezerrel nőtt az aktívak száma a munkaerőpiacon. Mfor.hu-háttér. (tovább…)