2011. július havi archívum

Lemondott a Csepeli Cigány Önkormányzat elnöke

2011. július 27. szerda

Csepel.hu, Csepel.info

Jóni Tibor

A csepeli jegyző közleménye szerint 2011. július 26-án, kedden lemondott a kisebbségi önkormányzat vezetéséről és a mandátumáról Jóni Tibor, a Csepeli Cigány Önkormányzat elnöke. Jóni Tibor lemondását a kisebbségi önkormányzat helyzetével indokolta.

Jóni Tibor mandátumának betöltéséről a Választási Bizottság a választójogi törvény szerint fog eljárni.

csepel.hu

Ezért nem akar különadót az MSZP?

2011. július 26. kedd

Népszabadság, Index, Csepel.info

Az adóhatóság szerint 224 politikusnak – parlamenti képviselőknek, polgármestereknek, alpolgármestereknek, EP-képviselőknek, megyei közgyűlési elnököknek – kell 98 százalékos különadót fizetnie a 2010-ben kapott végkielégítése után a törvényben megszabott július 31-i határidőig, írja a Népszabadság.

A parlament hivatala 168 képviselő esetében jelezte, hogy különadót kell fizetnie, a távozók átlagosan két és fél millió forint végkielégítést kaptak. Kilencvenöt százalékuk MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikus. A fizetési kötelezettség a távozó polgármesterek, alpolgármesterek tekintetében is jórészt MSZP-s politikusokat érint. (tovább…)

Hét napra a csődtől Amerika

2011. július 26. kedd

Index

Egyre türelmetlenebbek a piacok az amerikai adósságplafon megemelésével kapcsolatos huzavona miatt. Ha Barack Obama elnök nem jut dűlőre a republikánusokkal a kiigazítások szerkezetét illetően, megtörténik az elképzelhetetlen: az USA fizetésképtelen lesz.

A piaci pánikot csak mérsékelheti, hogy a tervek szerint nem az ország hitelezőin, hanem az amerikai közszolgákon csattana az ostor. Ez azt jelenti, hogy nem a kötvénytulajdonosok, hanem az állami járadékokból élők húznák a rövidebbet, mert az ő juttatásaikat nem folyósítanák. Ezzel a megoldással ugyan fennmaradna az USA külső fizetőképessége, de elemzők szerint ez is alaposan megmozgathatja a piacokat. A világvége azért várhatóan elmarad. (tovább…)

Talpig matyóban

2011. július 26. kedd

MTI, Stop.hu

Messzi tájak művészei, így Mexikó, Kazahsztán, Törökország, Olaszország táncegyüttesei lépnek fel azon a fesztiválon, amelyet Mezőkövesden, a matyó fővárosban és a környező településeken – Szentisván, Tard – rendeznek augusztus 5. és 7. között.

A Matyóföldi Folklórfesztiválon a külföldi fellépők mellett hazai táncegyüttesek is szerepelnek a műsorban. A Csepel Budapestről, a karcagi Pántlika, a Varsányi Hagyományőrzők, a felsőzsolcaiak, valamint a Hangstúdió Egyesület, a Maszk Társulat, Szentistván, Bogács, Harsány, Szomolya, Bükkábrány, Szihalom, Tard és Tiszalök hagyományőrző csoportjai, és a házigazda (Matyó Néptánc Együttes, Matyó Népi Együttes, Matyó Pávakör) mezőkövesdiek láthatóak a dél-borsodi településeken – tájékoztatta a Matyó Népművészeti Egyesület, a rendezvény szervezője az MTI-t. (tovább…)

Csepel FC- Hétvégi hírek

2011. július 26. kedd

Csepelfc.hu

Pénteken a Budatétény lett volna a Csepel vendége, de a délutáni felhőszakadás miatt játékra alkalmatlan állapotba került a csepeli pálya, így a két csapat átautózott a budatétényi műfűves pályára, ott került megrendezésre a mérkőzés.

Ezúton is elnézést kérünk a hoppon maradt szurkolóktól, akik meglepően nagy számban jelentek meg pénteken a Béke téren, de csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy máshol lesz megrendezve a találkozó, ezért nem tudtuk értesíteni őket a változásról. (tovább…)

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom levelet kapott közvetlenül a támadások előtt a merénylőtől

2011. július 26. kedd

MTI, TV2 Aktív

Több tucat európai radikális szervezet között a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak is levelet küldött Anders Behring Breivik, közvetlenül azelőtt, hogy a norvég fővárosban robbantott a kormányzati negyedben, majd tömegmészárlásba kezdett egy ifjúsági táborban – hangzott el a TV2 Aktív című műsorában hétfő este.

A műsorban Toroczkai László, a mozgalom elnöke mutatta be a levelet, melyet a norvég merénylő saját email címéről küldött nekik. Mint mondta az emailt, már csak a támadás után olvasta el, de az alapján nem lehetett volna előre tudni, hogy pontosan mire készül a férfi. (tovább…)

Az időjárás miatt nem működnek a jelzőlámpák?

2011. július 25. hétfő

Csepel.info

Fotó: Anemo

Anemo nevű olvasónktól kapott tájékoztatás szerint nagy esőzések során nem működnek a jelzőlámpák a Kölcsey utca és a Völgy utca kereszteződésében. A képen a hétfői állapot látható.

Akinek egyéb információja van az írjon a fórumba.

csepel.info

Jól merültek a mieink

2011. július 25. hétfő

Helyi Téma

Az alsónémedi sóderbányánál tartotta meg az idei első tájékozódási búvárúszóversenyt a Csepel Búvár Sportegyesület, ahol remekül szerepeltek a rendező gárda versenyzői, akik megnyerték a csapatversenyt is.

A felnőttek között Dunszt Károly az öt-kapu versenyszámban, Holczmüller Antal a férfi, Wágner Zsófia pedig a női csillagban diadalmaskodott. Utóbbi az öt-kapuban is szerzett egy ezüstöt, míg Dunszt a paralelben, Holczmüller pedig ugyancsak az öt-kapuban állhatott még fel a dobogó harmadik fokára. (tovább…)

Csepeli aranyérem a maratoni EB záró napján

2011. július 25. hétfő

Csepel.hu

A női kajak- és a férfi kenupáros is Európa-bajnoki címet szerzett a franciaországi viadal utolsó napján. Györe Attila, a Csepeli Kajak-kenu Egyesület sportolója –Kövér Márton párjaként- is aranyéremmel gazdagodva térhet haza a kontinensviadalról.

A Kövér-Györe kenupárosnak apait-anyait bele kellett adnia az utolsó versenynapon, hiszen a kenusoknak nem sok babér termett az előző napokban, ebben a szakágban – kissé váratlanul- egyetlen érmet sem sikerült összelapátolnia a magyar egységeknek. Szerencsére Györe Attiláékban volt még tartalék, így hatalmas küzdelemben maguk mögé utasították a 2010-es világbajnok spanyol párost, így övéké lett az arany. (tovább…)

Budapest a norvég gyilkos kedvenc városa – A Jobbikot is ismerte

2011. július 25. hétfő

Hindu rabszolgák leszármazottainak nevezte a cigányokat

Index, Csepel.info

A norvég mészáros, a 93 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik több mint 1500 oldalas naplójában több, Magyarországra vonatkozó bejegyzés van. A magát az iszlámellenes páneurópai ellenállás tagjának valló férfi több helyen is említi a magyarok törökök elleni hősies védekezését, magasztalja Hunyadi Jánost, de idézi Lukács Györgyöt és Kertész Imrét is. Egyik legjobb barátja magyar származású, Peterrel többször is járt Budapesten, amit kedvenc városának nevez. A magyar lányok szerinte dögösek, a Jobbik pedig nem foglalkozik eleget az iszlám térhódításával.

Először BF79 hívta fel a figyelmünket a Tumblr közösségi oldalon, hogy Anders Behring Breivik több helyen is megemlíti Magyarországot a 93 halálos áldozatot követelő robbantás és tömegmészárlás napján a netre is felrakott naplójában. Breivik legjobb barátja magyar származású volt, talán innen ismeri a magyar történelmet. (tovább…)