Ezért nem akar különadót az MSZP?

Népszabadság, Index, Csepel.info

Az adóhatóság szerint 224 politikusnak – parlamenti képviselőknek, polgármestereknek, alpolgármestereknek, EP-képviselőknek, megyei közgyűlési elnököknek – kell 98 százalékos különadót fizetnie a 2010-ben kapott végkielégítése után a törvényben megszabott július 31-i határidőig, írja a Népszabadság.

A parlament hivatala 168 képviselő esetében jelezte, hogy különadót kell fizetnie, a távozók átlagosan két és fél millió forint végkielégítést kaptak. Kilencvenöt százalékuk MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikus. A fizetési kötelezettség a távozó polgármesterek, alpolgármesterek tekintetében is jórészt MSZP-s politikusokat érint.

Különadókból eddig a várt bevétel kétharmada folyt be.

index.hu

5 hozzászólás “Ezért nem akar különadót az MSZP?” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Nehogy már az a kétmillió feletti 98% seggre lökjön valakit! 🙂

  2. Demeter J szerint:

    Most aztán remeghetnek a milliárdos exvezérek!

  3. CsepeliNo1 szerint:

    És azt nem vizsgálják, hogy a Fideszes politikusok mennyivel több pénzt kapnak a 16%-os adóval? Annyira visszamenőleg nem vizsgálnak?

    Be kéne látni, hogy fele annyi SZ.R nincsen az országban, mint ahogy azt a Fidesz hangoztatja. MERT CSAK DUMÁLNAK, DE TÉNYEKET NEM MUTATNAK!

    Mindenhol: Nagyobb a gond, mint gondoltuk. Amit vizsgálnak, mindenhol ezt mondják, utána meg lapítanak!
    És mindezt azért, hogy a Fideszes HŐBÖRGŐ NAGYESZŰ választók ki legyenek elégítve!

    GRATULÁLOK EHHEZ!

  4. nagyapó szerint:

    – CsepeliNo1 megint böffentett egyet. MSZP-s politikusok nem kapnak több pénzt a 16%-os adóval?
    – “A 3.020.778 tb-rendszerbe visszalépő tagból 2.450.960 ember kap reálhozamot, 569.818 volt tag azonban nemcsak kifizetésre nem számíthat, hanem még csökkent is a befizetéseik értéke.” A félmillió az fideszes, akik pedig eltapsolták, ellopták, azok MSZP-sek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  5. aggódó szerint:

    Büszkék vagyunk, hogy a jól dolgozó politikusok sokkal többet kereshetnek, mint idáig, miközben a banki adósokra rádől a plafon.
    Így kell azonosulni a gazdasági és társadalmi problémákkal!

Itt lehet hozzászólni !