2011. február havi archívum

TV-vita Csepelen: az MSZP már az emlékezetét is elvesztette

2011. február 9. szerda

Ez az MSZP nem az az MSZP, ez a TV pedig nem az a TV?

Csepel.info

Szenteczky János pártelnök a közpénzt korábban se nagyon sajnálta

Míg a csepeli MSZP frakció eddig csak azt állította, hogy ők nem ők, most már nem is emlékeznek rá, hogy volt kábel TV szolgáltatás a párt képviselői irodájában. Szenteczky János pártelnök levélben tiltakozott az ellen, hogy az MSZP-s politikusok szórakozásának árát megtérítsék – értesült a Csepel.info.

A csepeli önkormányzat fideszes vezetői továbbra sem tágítanak. Szerintük ideje megtanulnia az MSZP-nek, hogy “a közpénz nem préda, a munka pedig komoly dolog.” (tovább…)

A meleget adó fenyő…

2011. február 8. kedd

Csepp TV

A Csepp TV internetes híreit itt nézhetik meg.

Sváb bál Csepelen

2011. február 8. kedd

Csepp TV

A Csepp TV internetes híreit itt nézhetik meg.

Kedden délután rövid időre leállt a HÉV-közlekedés

2011. február 8. kedd

Csepel.info

Gázolás miatt állt le a Csepeli HÉV közlekedése – értesítette lapunkat egyik olvasónk.

Olvasónk elmondta, hogy kedden délután háromnegyed három körül hangosbemondón arról tájékoztatták az utazóközönséget, hogy a szerelvények leállásának oka a Szabadkikötőnél történt gázolás volt. Ugyanakkor önkormányzati forrásból úgy értesültünk, hogy nem gázolás, hanem egy utas rosszulléte miatt akadt meg rövid időre a HÉV-közlekedés.

A Csepel SC kiakadt

2011. február 8. kedd

MTI, HVG, Csepel.info

Németh Szilárd polgármester a Csepel SC-ről

A Csepel SC kuratóriuma felháborítónak tartja Németh Szilárd csepeli polgármester azon kijelentéseit, melyeket a szervezet működésével kapcsolatban fogalmazott meg.

Németh Szilárd január 27-én azt nyilatkozta, hogy átfogó ügyészi vizsgálatot kezdeményez a Csepel SC Alapítványnál, mert szerinte a kerület sportjáért felelős szervezet nem a céljának megfelelően működik. A kuratórium keddi közleménye szerint a polgármester kijelentései téves vagy hiányos információkon alapulnak. Hangsúlyozták, hogy a Csepel SC önkormányzati támogatása 2006 óta folyamatosan csökkent, 2010 decemberétől pedig teljesen egészében a Jellinek Dániel vezette Indotek Group finanszírozza. (tovább…)

Felvonul a fél csepeli MSZP a kettős gyilkosság perében

2011. február 8. kedd

Index

Deme Gábor a példaképével

Nyugodt vagy sírós hang hallatszik a lelőtt áldozat zsebéből előkerült diktafonon? Hová tűnt a vér? Maradhat-e néma valaki, miközben végignéz egy gyilkosságot? Többek közt ezekre a kérdésekre kell választ találnia a Fővárosi Bíróságnak a csepeli kettős gyilkosság ügyében. A büntetőperre tanúként beidézik a csepeli MSZP több egykori és jelenlegi vezetőjét is.

Hangjának árnyalatain is múlthat, bűnösnek találja-e majd a bíróság Deme Gábort, akit azzal vádolnak: bűnsegéd volt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetőjének, Takács Józsefnek és helyettesének előre kitervelt, aljas indokból elkövetett meggyilkolásában. (tovább…)

Csendben szerveződnek a csepeli “gyurcsányisták”

2011. február 8. kedd

Csepel.info – Hgyula.hu

Gyurcsányt sokan szerették a csepeli MSZP-ben

Varju László előadásával, meghívott vendégek gyűrűjében szervezték meg a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció kerületi szervezetét – számolt be a rendezvényről Horváth Gyula blogoldala. A korábbi csepeli alpolgármester kritikusan írt a találkozóról, melyen szerinte csak a legfontosabb kérdés maradt ki: hogyan fog megújulna a magyar baloldal?

Ahogy arról lapunk korábban már beszámolt, a csepeli MSZP-ben Avarkeszi Dezső korábbi igazságügyi államtitkár “nyúlta le” a gyurcsányizmust. Az államtitkár hivatali idejében – főnökéhez és példaképéhez hasonlóan – nem sok sikert tudott elérni. A csepeli kettős gyilkosság nyomozásában például elképesztő hiányosságok történtek, ami annál is furcsább, mert az államtitkár felesége a szintén Gyurcsány-hívő Deme Gábor beosztottja volt. Avarkeszi később azon a szintén igen furcsa találkozón is jelen volt a csepeli Horgásztanyán, ahol Tóth Mihály csepeli polgármester, MSZP-elnök, Szenteczky János CSEVAK Zrt. vezérigazgató, MSZP-elnökhelyettes és polgármester-jelölt, Gulyás Gábor MSZP-s politikus, bukott ügyvéd valamint Császár Mihály, Csepel korábbi rendőrkapitánya is részt vett. Császár Mihály neve legutóbb akkor merült fel, amikor kiderült: puszival búcsúzott a Koszi-klán egy elítélt tagjától.

Az alábbiakban Horváth Gyula korábbi alpolgármester blogbejegyzését olvashatják. (tovább…)

Inkább kiállnak a buszmegállóból a dohányosok

2011. február 8. kedd

Csepel.info

Egyelőre hatásos az új szabály, amely nemcsak megtiltotta a buszmegállókban a dohányzást, de súlyos büntetéssel is sújtja azokat, akik azt megszegik – tapasztalta a Csepel.info.

A szabályszegőket a napokban még csak figyelmeztetik, de hamarosan 50.000 forintba is kerülhet egy tiltott helyen elszívott cigaretta. Arra kérjük olvasóinkat, hogy ők is számoljanak be a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan meghozott rendeletének tapasztalatairól!

A mai magyar élet 1956 alapjára épül

2011. február 8. kedd

Magyar Hírlap

2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 a gyarapodás éve – jelentette ki tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a Millenárison tartott tizenharmadik évértékelő beszédében.

A tavalyi az összefogás éve volt, amellyel létrehoztuk a minden további remény alapját jelentő változást. Az idei a megújulás esztendeje, amikor átszervezzük és új alkotmányos alapokra helyezzük Magyarországot. 2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor visszanyerjük elvesztett egyensúlyi helyzetünket. 2013 az emelkedés éve lesz, amikor mindannyian látni fogjuk, hogy megindultunk felfelé. 2014 a gyarapodás éve lesz, amikor megérezzük, bizonyítékot kapunk, hogy erőfeszítésünknek volt értelme. Így vázolta a kormány terveit Orbán Viktor miniszterelnök, aki hangsúlyozta, ez nem a szocializmus ötéves terve. Ez csak egy emberi terv, sok millió magyar közös, személyes terve, amelynek sikere a saját elhatározásunkon múlik. (tovább…)

Budapesti Diák Olimpia 2011

2011. február 8. kedd

Csepelirc, Csepel.info

Vasárnap zajlott le a 4. korosztályos fiú diák olimpia Kőbányán. A tornán négy csapat vett részt: a Kék Iskola és a Herman Ottó Általános Iskola Csepelről, a pestszentlőrinci Táncsics , valamint a Lágymányosi Iskola.

Beszámolók szerint a  lejátszott három mérkőzését meggyőző játékkal nyerte meg a Kék Iskola. (tovább…)