2010. december havi archívum

Hiába ül a vezér, a csepeli lakók duplán fizetnek

2010. december 27. hétfő

Magyar Hírlap

Rákóczi liget

Az építkezés megkezdése óta gyűltek a súlyos problémák

Betelt a pohár annak a csepeli lakóparknak a lakóinál, akik a beígért saját fűtés helyett a Főtávtól kapják a gázt annak az üzletnek az eredményeként, amelynek kapcsán a cég korábbi vezérigazgatóját letartóztatták.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek annak a csepeli lakóparknak a lakói, amelynek a hőellátása körül kialakult botrányban előzetes letartóztatásba helyezték a nyáron a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, Kovács Lajost. (tovább…)

Csuklósítás ’50

2010. december 26. vasárnap

Mandiner – Schermann Sándor

Ötven évvel ezelőtt készült el hazánkban az első csuklós városi autóbusz. A világon is az elsők között számon tartott újdonság születésének érdekes históriáját és a csuklós Ikarus-buszok dicső történelmét eleveníti fel a Közlekedési Múzeum új kiállítása.

Új időszaki kiállítással emlékezik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a magyar autóbuszgyártás hosszú és büszke történelmének egy fontos állomására. A múlt század első felében a városiasodás új problémák elé állította a járműgyártókat is. Kezdetben a busz nem volt más, mint egy teherautó platóján kialakított (szó szerint) fapados, üvegezett doboz. Ezekbe egészen magasra kellett felmásznia az utasoknak és igencsak szűkösnek bizonyultak. Aztán a teherautók alvázára saját felépítményeket kezdtek építeni a gyártók, ám ezek a korai, orrmotoros buszok is még messze álltak a mai modern buszoktól. A nagyobb utaskapacitás érdekében pótkocsikat akasztottak a szólóbuszok mögé vagy eleve egy vontató teherautó mögé kapcsoltak egy nagyobb kapacitású, személyszállító félpótkocsit. (tovább…)

Áldott, boldog karácsonyt kívánunk olvasóinknak!

2010. december 25. szombat

Betlehemesek a polgármesteri hivatalban

2010. december 23. csütörtök

Csepel.info

További fényképek itt láthatók

Kispál György atya vezetésével a 813. számú Ottokár Püspök Cserkészcsapat kért bebocsátást a csepeli önkormányzat polgármesteri hivatalába, majd adott elő betlehemes játékot az ott dolgozóknak csütörtökön – értesült a Csepel.info.

A betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi népszokások közé tartozik, és az egész Kárpát-medencében ismerik. A paraszti betlehemezés középpontjában a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka áll. A dramatikus játék fő eleme a pásztorjáték, amely a három pásztor, köztük a nagyothalló öreg tréfás párbeszédére épül. A betlehemezés fő kelléke a templom alakú betlehem, amelyben a Szent Család látható. A pásztorjáték szereplői: a kis templomot vivő két angyal, három pásztor, ami egyes vidékeken kiegészül több szereplővel. A szereplők ma is eljátsszák a Jézus születéséről szóló bibliai történetet, majd átadják ajándékaikat, jókívánságaikat. Ezután a háziak megvendégelik őket.

Tóth II. nem rajong a keresztelésért

2010. december 23. csütörtök

Magyar Hírlap

Ilyenre sem volt még példa, mármint hogy egy sportoló ne akarja, hogy róla nevezzenek el egy stadiont. Márpedig az aranycsapat egykori játékosa, az olimpiai bajnok Tóth II. József nem tartja jó ötletnek, hogy a Csepel SC Béke téri pályája az ő nevét viselje.

Tóth II. József a csepeli futball egyik legismertebb és legeredményesebb alakja, Czibor Zoltán és Keszthelyi Mihály mellett kétségtelenül ő hozta a legtöbb dicsőséget a klubnak. (tovább…)

Rendkívüli menetrend az ünnepek alatt

2010. december 23. csütörtök

Hírszerző

HÉV

Rendkívüli menetrend lép életbe a MÁV-nál, a Volánbusznál és a BKV-nál karácsonykor, szilveszterkor, illetve a két ünnep között.

A Volánbusz december 24-én a szabadnapi, 25-én a munkaszüneti napi, 26-án pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekedteti járatait. December 24-én az utolsó buszjáratok Budapestről általában délután 4 és 5 óra között indulnak el. (tovább…)

Kiváló csepeli sportolókat és sportvezetőket jutalmaztak

2010. december 22. szerda

Csepel.hu

Ünnepélyes keretek között, a Polgármesteri Hivatal Nagytermében adták át a legjobb csepeli sportolóknak és sportvezetőknek az idei esztendőben nyújtott teljesítményükért járó elismeréseket.

Németh Szilárd, Csepel polgármestere köszöntőjében kiemelte, a sport, a testmozgás fontosságát, közösségi szerepét. Külön szólt arról, hogy országgyűlési képviselőként és polgármesterként mindent megtesz annak érdekében – ha kell, akkor a tulajdonviszonyok megváltoztatásával -, hogy a nagy múltú Béke téri sporttelep a kerületben élők számára ismételten a sport, a mozgás, a testedzés nyugodt színtere lehessen. (tovább…)

Új hajléktalan szálló Csepelen

2010. december 22. szerda

Csepp TV

A Csepp TV beszámolója a a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének új hajléktalanszállójának átadásáról, melyről itt számoltunk be korábban.

Kézilabda szakosztály alakult

2010. december 22. szerda

Csepp TV

Karácsonyi adakozás és ünnepségek

2010. december 21. kedd

Csepel.hu

A Csepeli Önkormányzat munkatársai a közelgő karácsony alkalmából egy nagy zsáknyi szaloncukorral lepték meg a Kovács Zoltán Alapítványi Óvoda gyermekeit. Az ovisok örömmel bontogatták a sztaniolpapíros, zselés és kókuszos édességet. Hiszen adni jó…

Remek hangulatú, vidám délutánt tölthettek el a gyerekek a Királyerdei Művelődési Házban is. Három szervezet: a Csikó sétányi 4H Klub, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma Csepeli Szervezete és a Nagycsaládosok Csepeli Egyesülete közös szervezésében rendezték meg a „Karácsonyi Partyt”. (tovább…)