Új hajléktalan szálló Csepelen

Csepp TV

A Csepp TV beszámolója a a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének új hajléktalanszállójának átadásáról, melyről itt számoltunk be korábban.

20 hozzászólás “Új hajléktalan szálló Csepelen” bejegyzésre

  1. Béla szerint:

    fejlődünk.
    Még egy cigány “kulturális” központ hiányzik

  2. Jeniszej szerint:

    A fegyvergyáros most forog a sírjában, hogy mivé lett és lesz a volt gyára.
    Egy emlékművet is emelhetnének a hajléktalan szálló elé, melyen hirdethetnék emlékét, az értékteremtő munkának.
    Szégyen és gyalázat, hogy ezeket az amúgy is kirekesztett embereket így száműzik.
    Sokkal jobb és egészségesebb környezetbe kerülnének, például a Rózsa dombon.
    Itt található kukák tartalma még bőven nyújtana megélhetést is ezeknek a szerencsétleneknek.

  3. Jeniszej szerint:

    Napközben ez a százötven hajléktalan hol fog tartózkodni? – hiszen Csepelnek nincs egyetlen aluljárója sem. 🙂
    Hajléktalan csak ott létezhet, ahol a hajléktalansághoz a feltételek adottak.
    Ilyen döntő feltétel az olcsó “savnyát árusító krimók”, gazdag terítékkel rendelkező kukák és mennyisége, az aluljárok megléte, – ahol napközben ezek a szerencsétlenek tengethetik az életüket, iszogathatnak, bagózhatnak, élhetik gondtalan szinte már életformává változott életüket.
    Azt hiszem igaza, van az alpolgármester úrnak, miszerint nem lehet a legjobb megoldás az, hogy ezeket az embereket a volt gyáróriásban elrejteni, kivonni őket a mindennapos társadalmi kontrol alól, – eldugni az emberek szeme elől.
    Nagy hibát követhetnek el azzal, hogy a munkahelyteremtés lehetőségét szedett vedett hajléktalan szállok létesítésére, használják fel, – mert ugye nem lehet kérdés, – hogy a sok munkanélküli munkaképes családnak a munkahely létesítését lehetőségét veszik el.
    Nem esett szó mi lesz a sorsa a meglévő, hajléktalan szálló sorsa?
    Van kiírva már valami a hasznosítására?
    Érdekelné a Fateromat is a dolog, mert szeretné hasznosítani valami közhasznú alapítványnak.

  4. nagyapó szerint:

    Más a hontalan és más a hajléktalan.

  5. Jeniszej szerint:

    Igaza van a “Nagyapónak”!
    A kedves riporternő össze-vissza beszél, és figyelmetlenül olvas!
    Keveri a hajléktalant a hontalannal, – pedig lényeges a különbség közöttük.
    Ezt ezen a szinten már illő volna tudni.
    A szálló minőségére bevezetett jelző a “hercegi minősítés” vajon hány csillagocskát jelent?
    🙂

  6. Nemmondomeg szerint:

    Szükség is lesz a hajléktalanszállókra.
    Ha lejár a kilakoltatási moratórium 1/4 millióan kerülhetnek az utcára – számolt be a híradó.
    Ugyebár nem ezt ígérte az új kormány….
    a régi sem azt ígérte, hogy lehetetlenné teszi az “élést” az országban.
    A béka feneke alatt vagyunk és igencsak jóval alatta.
    Mikor fognak rájönni a körbe körbe szavazók, hogy úgy jár körbe a hazugságspirál, mint az óra. Körbe…körbe.
    Persze nem említem egy napon a Fideszt a Maszoppal, de akkor sem ezt ígérték….
    Nagyon nagy nyomor jöhet itt el, emelkedik a benzin az összes rezsiköltség, a fizetés és a nyugdíj 3-4 %-al. Már akinek nem fog megszűnni a munkahelyem mert nem látom az 1 millió új munkahelyet sehol, nem véletlenül növekszik a hajléktalanok száma.

  7. csöves szerint:

    A hajléktalanokat azon a környéken kellene elhelyezni ahol amúgy is lenni szoktak.(nem biztos ,hogy jót tesz a környezet változás).
    Csepelen gondoskodjunk a “csepeli” hajléktalanokról, de behozatalra nincs szükség.

  8. hevi71 szerint:

    Kedves Nemmondomeg: JÓ REGGELT!!!
    Ideje volt felébredni, azt gondolta, hogy minden úgy lesz ahogy a fidesz a választásokon igérte hahaha!
    Nem tudom ki emlékszik arra amikor megépült a Reggel utca Völgy utca stb. négyemeletesei a VIII.kerből hozták hozzánk a Romákat, az évek alatt viszont szépen vissza szivárogtak oda ahonnan jöttek.
    Valószínű ez lesz majd ezekkel a szegény emberekkel is.
    Azt nem látják, hogy itt nincsenek meg a feltételek az életük éléséhez????
    Sajnos aki évek óta hajléktalan az ebből a közegből már nem tud kitörni, és lássuk be 99% már nem is akar,mert belefáradt, mert megszokta, mert már jó neki így.

  9. Jeniszej szerint:

    Azt mondja a Fater fel a fejjel – van szabadságunk! – mert „kivívtuk magunknak”.
    Mehetünk világgá korgó gyomorral kamúba sült pogácsával. Vár a világ, vár Európa.
    Azt beszélik az aluljárókban, hogy jó az ellátás az európai nagyvárosokban, – köztük Bécsben is. Beszélik még, hogy a Fidesz varázspálcáját ellopták a cocik.

  10. grün szerint:

    Nemmondomeg!
    Mikor hallgattál utoljára rádiót?
    Mostani Vezéri nyilatkozat szerint a muratóriom lejártával nem lakoltatnak ki senkit, még azokat sem akik nem fizetik a részleteket!!!
    Már megint a normálisokkal lesz kitolva?

  11. Axor szerint:

    Tisztelt grün.
    Ezt hogy érted? Biztos jól vagy, nem szédülsz nincs hányingered?

  12. grün szerint:

    Axor!
    Kicsit bővebben!
    “De a hitelt vissza kell fizetni, ez nem lehet kérdés. Kilakoltatásról nincs szó, de az lehetséges, hogy az adósnak kisebb lakásba kell költöznie, vagy tulajdonos helyett bérlő lesz. Nem tudom, mi lesz a megoldás. Éppen elég nagy baj ez azoknak, akik ebbe a csapdába kerültek, s baj a mostani kormánynak, amelynek a nyakába szakadt az adósok tömege.”
    Mit teccik gondolni, ezt kitől idéztem? Ördöge van! Eltalálta, Ő mondta!
    Csak éppen félévet megkésve. Ha ezt választások előtt így elmondja, egyharmada se lett volna! De megoldást, munkahelyeket és adócsökkentést ígért, pedig tudta, hogy nincs rá egy kanyi se! A sok birka meg beszopta mint a torkos borz!
    De ahogy figyelem, már oszlik a narancsos köd! Szegényházban nehéz rendet tartani!
    Most a nyugdíj megtakarítások lenyúlásával próbálja menteni a hatalmát! Nagyon hálásak lesznek neki harminc év múlva a nyugdíjba vonulók!
    De Ő akkor már csak egy lábjegyzet lesz a történelemkönyvek Gyurcsány korról szóló fejezetében!

  13. lolka szerint:

    Jól hallotta “grün”, csak azt elfelejtette hozzá tenni, hogy esetleg a magán nyugdíjasok pénzéből próbál segíteni a kormány a deviza hiteleseken…(jó az a kis pénz, annyi mindenre fel lehet használni)…

  14. grün szerint:

    lolka!
    “Most a nyugdíj megtakarítások lenyúlásával próbálja menteni a hatalmát!”
    Igézve magamtól.
    Ez az amit reklamál!!!

  15. lolka szerint:

    “Elkerültük egymást” azért jött így ki a dolog….

  16. Nemmondomeg szerint:

    hevi71 !
    Én nem gondoltam úgy, ellentétben a megrögzött körbe-körbe szavazókkal, akik nem látják be, hogy nagyon nagy bajba fogunk kerülni.
    Papolnak 1 millió munkahelyről, közben állami cégeknél: Posta MÁV stb stb sunyi, alattomos leépítések vannak.
    És nem a főnökségeken kurtítanak most sem, hanem a kis alkalmazotton.
    Fel kellene ébrednie a népnek a vörös narancs és még ki tudja milyen színű ködből. .
    Hol van a nagy beígért elszámoltatás ?
    Miért nincs vagyonelkobzás?
    Élik világukat akik kirabolták az országot, megcsonkították a népet ,
    és sokan ma is az “ország házában” ülnek többmillás fizetésért ?!
    Ez a durva.

  17. nagyapó szerint:

    A csepeli komcsik rendkívül jól teszik azt, amit pártjuk is tesz, hogy egy ötlet egy tervezet, megjelenésekor keményen támadnak. Így tették a bankadó esetén (igazi baloldali tett volt a tiltakozás), majd fél Európa átvette.
    Sikítottak “szegény” MNB elnök fizetéscsökkentése miatt (igazi baloldali tett volt a tiltakozás).
    Vagy 200 nyugdíjast sikerült összetoborozni a kötelező magánnyugdíj megszüntetése, a nyugdíjak ellopása melletti, tüntetésre. Ma már 7 ország így tesz.
    Most tiltakoznak az általuk előidézett deviza-hitelválság miatt (a kölcsönvevők kénytelenek voltak devizakölcsönt felvenni, mert a forintkölcsön, az MNB irreálisan magas kamata miatt, nem volt lehetséges). Nyugodjanak meg! Tavaszig nincs kilakoltatás, addig majd a kormány megoldást ad.
    Fújjak a vuzuvelát, a vuvuzelát, a darázskürtüt, mindegy nekik, fő hogy fújjanak valamit.

  18. Nemmondomeg szerint:

    nagyapó !
    Én egy pártfüggetlen választó vagyok. Amit látok:
    Minden választáskor folyik az ígéret, aminek csak a töredékét tartják be.
    ( Párttól függetlenül)
    Többször kérdeztem miért ülhetnek még a vörösök az “ország házában”. ?
    Hol a nagy elszámoltatás ?
    Még véletlenül sem fontos (még mindig ) a dolgozó ember, továbbmegyek a dolgozó középkorosztály. A mi arcunkról rántják le a legtöbb bőrt és nem támogatják még mindig a gyermekvállalást, ezért születik ilyen kevés gyermek. A legtöbben félnek ha még nem szegényedtek el, elszegényednek szülés után de ezt szerintem nem kell ecsetelni.
    Nem sokáig tudják ezt a színjátékot folytatni előbb utóbb felébrednek az emberek az évszázados ködből, amikor rájönnek, egyre élhetetlenebb az élet.

  19. DFK szerint:

    Remélem, azért nem importálunk Csepelre alkesz homeless-eket.

  20. Katika szerint:

    Béla!
    Mire ez a faj gyűkölet? Mért hozza összefüggésbe a hajléktalanokat és a romákat? Talán a kettő ugyan azt jelenti, vagy csak annyit, hogy: kirekesztett!?
    Ajánlom önnek nézzen utána a családfáján, hogy ön mennyire magyar!
    (egy nem cigány)

Itt lehet hozzászólni !