Tóth II. nem rajong a keresztelésért

Magyar Hírlap

Ilyenre sem volt még példa, mármint hogy egy sportoló ne akarja, hogy róla nevezzenek el egy stadiont. Márpedig az aranycsapat egykori játékosa, az olimpiai bajnok Tóth II. József nem tartja jó ötletnek, hogy a Csepel SC Béke téri pályája az ő nevét viselje.

Tóth II. József a csepeli futball egyik legismertebb és legeredményesebb alakja, Czibor Zoltán és Keszthelyi Mihály mellett kétségtelenül ő hozta a legtöbb dicsőséget a klubnak.

A helsinki olimpián, 1952-ben aranyérmes lett, és ott volt az 1954-es svájci világbajnokságon, az ezüstérmes aranycsapatban is. Bernben, a döntő után kapott ezüstérem csalódás volt neki is – mindenki aranyat várt –, bár valakinek mégis sokat jelentett, mert pár éve ellopták tőle. „Négyfős társaság jött fel hozzám, s kérték, mutassam meg az érmeimet – mondta Tóth II. József. – Nagy kavarodás volt, jöttek-mentek a lakásban, aztán valamelyik elemelte. Már rég lemondtam arról, hogy meglesz. Mindegy, valaki biztosan boldog vele. Ha arany lett volna, az sokkal jobban fájna.”

Most több egykori csepeli labdarúgó azt szeretné, ha 2012-ben, a Csepel SC centenáriumi évében példaképükről, Tóth II.-ről neveznék el a Béke téri stadiont. Érdekes, hogy maga az érintett különösebben nem rajong az ötletért. „Nem jó ez, nem kéne ezt erőltetni – mondta lapunknak a 81 éves sportember. – Tudja maga, milyen sportélet volt itt korábban? Most meg semmi nincs. A rendszerváltás után a kerület korábbi vezetői lezüllesztették Csepel sportját azzal, hogy nem támogatták, nem foglalkoztak vele. Mint hallottam, a létesítményt kezelő alapítvány a pálya egy részét el akarta adni, s lakásokat akart építeni rá. Hát miféle alapítvány az ilyen? Ehhez adjam én a nevem? Inkább nem. Meg már csapat sincs. Az, ami a harmadosztályban vitézkedik, az nem csapat. Nem akarom én bántani őket, lehetnének akár az NB I.-ben is, de az már nem futball, amit manapság ebben az országban játszanak.”

Forrás: Magyar Hírlap

8 hozzászólás “Tóth II. nem rajong a keresztelésért” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. TÓTH II JÓZSEF ÚR!

    Sajnos, teljes egészében és maradéktalanul egyet kell értsek az Ön véleményével!
    A fentiekhez nincsen mit hozzátenni, hiszen ez a színtiszta valóság! Magam sem adnám sáros és enyves kezűek birtokába a “jól csengő nevét!”
    Örülök, annak amikor jómagam még abban a szerencsés helyzetbe kerülhettem, hogy néhány évig együtt focizhattam önnel s Gondos Tibiékkel a többiekkel Stb.
    Kívánok mindenekelőtt jó egészséget, Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet
    Neked és Kedves Szeretteidnek!
    Szívélyes üdvözlettel M. I.

  2. Hugi szerint:

    Guszrustalan, hogy most akarnak reklámból elkeresztelni egy stadiont, amit ugyanazok le akarnak rombolni!

  3. nagyapó szerint:

    Igaza van Tóth úrnak, de én más oldalról közelítek. Minden tiszteletem a kitűnő focistáé, de hála Istennek Csepel, rajta kívül, sok kiváló, világhírű sportolót nevelt. Miért kell mindent valakiről elnevezni? Könnyen tévútra kerülhetünk. Miért neveznek utat egy lőszergyárosról? Ki volt Csepeli M. (Mihály, Mátyás)?
    Tiszteljük továbbra is Tóth II-t Keszthelyit, Németh Ferencet, Balcót, stb. (hosszú sor), de ne kezdjünk “elneveződisbe”.

  4. miska72 szerint:

    hát igen, és nekem Tóth Mihály jutna az eszembe.

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    A szeretet Himnusza
    Részlet Pál apostol Korintusiakhoz írt első leveléből

    Embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is,
    szeretet pedig nincsen én bennem,
    olyanná lettem mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.
    És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot,és
    minden tudományt ismerek is, és egész hitem is van
    úgy annyira,hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről,
    szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
    És a vagyonomat mind felétetem is, és testemet tűzre adom is,
    szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
    A szeretet hosszú tűrő, kegyes. A szeretet nem irigykedik ,
    a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik
    éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra,
    nem rója fel a gonoszt.
    Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
    Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
    A szeretet, soha el nem fogy, de legyenek bár jövendő
    mondások, eltöröltetnek, vagy akár nyelvek megszűnnek,
    vagy akár ismeret, eltöröltetik.
    Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a
    prófétálás. De mikor eljő az egész, a rész szerint
    való, eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam mint
    gyermek. Úgy gondolkodtam mint gyermek, úgy értettem
    mint gyermek. Minek utána pedig férfiúvá lettem, elhagytam
    a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan
    látunk, akkor pedig színről, színre. Most rész szerint
    van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd,
    amint én is megismertettem.
    Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három.
    Ezek között pedig legnagyobb, a szeretet.

  6. Narancsvírus szerint:

    Az unokáját ismerem, és az úr véleményét méltatlannak tartom. Nemrég, amikor egy bajnoki meccs előtt a születésnapján föl lett köszöntve, nem jelezte ezeket az észrevételeit? Nem hogy örülne, hogy egyáltalán még létezik Csepelen a futball, amit a Fidesz vezette önkormányzat nem támogat!

  7. Gordon szerint:

    Ha a szocikon mult volna, akkor villany se lenne a stadionban.

  8. vélemény szerint:

    UGYAN MIÉRT NE KEZDENÉNK “ELNEVEZŐSDIBE”?

    IGEN IS KEZDJÜNK.

    NE AZ ELVTÁRSAK NEVEIT LÁSSUK MÁR!!!!!!!!!!!!!!

    BAJÁKI UTCA. AZ IGEN?

Itt lehet hozzászólni !