2010. október havi archívum

Beperelte az Ibiza a Csepeli Önkormányzatot

2010. október 27. szerda

Csepel.hu

A bírósági kereset 1. oldala

Az Ibiza-Építő Ingatlanforgalmazó és Fejlesztő Kft. keresetet nyújtott be a Csepeli Önkormányzat ellen – értesült a Csepel.hu. A bírósági kereset szerint jelentős, 399.344.555 forintos kár érte a céget. Számításaik szerint ennyi az Ibiza elmaradt hasznának összege, melyet a Csepeli Önkormányzattól remélnek most peres úton megszerezni.

A kereseti kérelem szerint a Csepeli Önkormányzat azzal okozta ezt a kárt, hogy 2006-ban úgy adott ki elvi építési engedélyt az Ibiza Kft-nek, hogy közben még az érintett ingatlanok tulajdonosa volt, így „kizártság” miatt a hatósági eljárásban nem is vehetett volna részt. (tovább…)

Még az MSZP szavazói is támogatják a kormány válságadóit

2010. október 27. szerda

Mno.hu


szólj hozzá: Ízelítő a második akciótervből

A válságadó bejelentése

A második Orbán-kormány intézkedéseit az önkormányzati választások után is támogatják az ellenzéki szavazók – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasznak készült országos közvélemény-kutatásából.

A második akcióterv válságadóival is a kormánypártiaknál sokkal többen szimpatizálnak. Az MSZP alighanem ismét elszalasztott egy lehetőséget, hogy baloldali párttá váljon: a szocialista tábor 57 százaléka ért egyet a kormány telekommunikációs és energiaszektort, valamint a kereskedelmi láncokat érintő adópolitikájával. A Jobbik-szimpatizánsok 77 százaléka, az LMP-szimpatizánsok 54 százaléka is támogatja a gazdasági válság nyerteseit sújtó átmeneti adók bevezetését – olvasható a felmérésben. (tovább…)

Fazakasné Erdélyi Ilona kiállítása

2010. október 27. szerda

Csepel.hu

Október 26. óta látható Fazakasné Erdélyi Ilona szájjal festő művész kiállítása a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban. A megnyitóra rendhagyó módon a szervező Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének klubnapján került sor a tagság és meghívottak részvételével.

A VDMFK (Szájjal és Lábbal Festő Művészek Nemzetközi Egyesülete) ösztöndíjas művész kiállítását Ábel Attila alpolgármester és Fodor Tamás, a Csepeli Művelődési Központ igazgatója nyitották meg. (tovább…)

Lázár: A régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni

2010. október 26. kedd

Milliós végkielégítések elmeszelése – Közösen fordul Schmitt Pálhoz az MSZP és az LMP

MTI, Mno.hu, HírTV, Csepel.info

Tudomásul vesszük, hogy az Alkotmánybíróság úgy döntött a keddi nap folyamán, hogy a jelenlegi alkotmány szabályozása szerint ez az elképzelésünk nem felel meg az alkotmányosság próbájának – kommentálta a testület keddi döntését Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A döntés „számunkra csak azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni” – tette hozzá.

Lázár keddi sajtótájékoztatóján, a Miniszterelnökségen emlékeztetett: költségvetési, költségvetés-végrehajtási kérdésekben, központi adónemek, illetékek, vámok, helyi adók központi szabályozását érintően nem lehet országos népszavazást tartani. Ezt kiegészítenék a járulékokkal. Ezekben a kérdésekben pedig – Lázár javaslata szerint – az Alkotmánybíróságnak (AB) nem lenne módja, hogy alkotmányos felülvizsgálattal éljen. „Ha a nép nem dönthet egy kérdésben, akkor nincs joga az Alkotmánybíróságnak sem” – jelentette ki. Ezzel párhuzamosan módosítaná a politikus az AB-ról szóló jogszabályt is. A politikus bejelentette: így javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy újra, változatlan tartalommal fogadja el a 98 százalékos különadók rendszerét. (tovább…)

Mélygarázsban rejtőznek Hunvald autói

2010. október 26. kedd

Tv2, Blikk

Egy budapesti mélygarázsban pihennek az előzetesben lévő Hunvald György, volt erzsébetvárosi szocialista polgármester luxusautói – tudta meg a Blikk.

A 8 autó a lap számításai szerint 90 millió forintot ér. Az előzetesben lévő Hunvald vagyonának egy részét már zárolta a bíróság, az autók közül viszont még nem mindent. Hunvald a gyanú szerint 650 milliós kárt okozott az önkormányzatnak.

Németh Szilárd polgármester az Ady lakótelepen – a CseppTV felvételei

2010. október 26. kedd

YouTube, CseppTV, Csepel.info

JobbCsepel által feltöltött videó.

Iskolásokat zaklatott a drogos férfi – előállították

2010. október 26. kedd

Mon.hu, Független Hírügynökség, Csepel.info

Iskolásokat zaklató, fenyegető drogost tartóztattak fel a közterület-felügyelők egy fővárosi iskola környékén. Az eset még a szeptemberi hónapban történt.

A Fővárosi Közterület-felügyelet péntek esti tájékoztatása szerint munkatársaik a XXI. kerületi Kossuth Lajos Szakközép- és Szakiskola környékén lettek figyelmesek a harminc év körüli drogos férfira, akiről kiderült, hogy folyamatosan zaklatja, fenyegeti az erdős részen közlekedő diákokat. (tovább…)

Temetői nyitvatartás, közlekedés

2010. október 26. kedd

Csepel.hu

A Csepeli Temető október 29-től november 2-ig 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. ezeken a napokon a temetőlátogatók tájékoztatására ügyeletet tart 7.30 és 17.00 között. A BKV Zrt. 2010. október 30-án, október 31-én és november 1-jén (szombaton, vasárnap és hétfőn) 7.30 és 18.00 óra között rendkívüli járatokkal és egyes járatok sűrítésével segíti a temetők látogatóit.

Október utolsó hétvégéjén és november első napjaiban sok százezer ember indul az emlékezés virágaival a budapesti temetőkbe. Többnyire a család, a volt barátok, ismerősök együtt látogatnak el a sírokhoz, de sokan magányosan érkeznek, hogy meggyújtsák az emlékezés mécsesét. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. közleménye szerint Halottak napi megemlékezés lesz a Csepeli temetőben november 1-én 16 órakor. (tovább…)

Gumiarcokat várnak a Grimasz Fesztiválra

2010. október 26. kedd

OrientPress

Minden a vidámságról szól majd november első hétvégéjén a Csepel Plazában, ahol Magyarország első Grimasz Fesztiválját rendezik meg. A budapesti bevásárlóközpontban többek közt bohócelőadások, arcfestők és kézműves foglalkozások jelentenek kikapcsolódást a családok számára.

A rendezvény csúcspontja várhatóan a vasárnapi grimaszverseny lesz. A megmérettetésre bárki jelentkezhet, a nevezés és minden program ingyenes. (tovább…)

Jótékonysági gálakoncert polgármesteri védnökséggel

2010. október 26. kedd

Csepel.hu, Csepel.info

Szeretettel hívjuk és várjuk minden csepeli iskola képviselőjét, és minden érdeklődőt, támogatót 2010. november 10-én 18.00 órakor a Vienna Zeneművészeti Főiskola és az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium jótékonysági koncertjére, a vörös iszap katasztrófa sújtotta családok, s gyermekeik életének újraindításáért, a katasztrófa károsultjainak megsegítésére!

Az esemény fővédnöke Németh Szilárd, Csepel polgármestere. Díszvendég Kolontár Polgármestere és a kolontári Általános Iskola Igazgatója. (tovább…)