Lázár: A régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni

Milliós végkielégítések elmeszelése – Közösen fordul Schmitt Pálhoz az MSZP és az LMP

MTI, Mno.hu, HírTV, Csepel.info

Tudomásul vesszük, hogy az Alkotmánybíróság úgy döntött a keddi nap folyamán, hogy a jelenlegi alkotmány szabályozása szerint ez az elképzelésünk nem felel meg az alkotmányosság próbájának – kommentálta a testület keddi döntését Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A döntés „számunkra csak azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni” – tette hozzá.

Lázár keddi sajtótájékoztatóján, a Miniszterelnökségen emlékeztetett: költségvetési, költségvetés-végrehajtási kérdésekben, központi adónemek, illetékek, vámok, helyi adók központi szabályozását érintően nem lehet országos népszavazást tartani. Ezt kiegészítenék a járulékokkal. Ezekben a kérdésekben pedig – Lázár javaslata szerint – az Alkotmánybíróságnak (AB) nem lenne módja, hogy alkotmányos felülvizsgálattal éljen. „Ha a nép nem dönthet egy kérdésben, akkor nincs joga az Alkotmánybíróságnak sem” – jelentette ki. Ezzel párhuzamosan módosítaná a politikus az AB-ról szóló jogszabályt is. A politikus bejelentette: így javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy újra, változatlan tartalommal fogadja el a 98 százalékos különadók rendszerét.

Hangsúlyozta, az általa előterjesztett alkotmánymódosítás ideiglenes jellegű lesz, az új alaptörvényben ugyanis ezt a kérdést pontosan, precízen, részletesen szabályozni kell, a mai alkotmány ugyanis nem képes ezeknek a kérdéseknek a szabályozására, az AB ezért „kényszerűségből mondta azt, amit mondott”. „Tudomásul vesszük, hogy az Alkotmánybíróság úgy döntött a keddi nap folyamán, hogy a jelenlegi alkotmány szabályozása szerint ez az elképzelésünk nem felel meg az alkotmányosság próbájának” – kommentálta Lázár az AB döntését, amellyel alkotmányellenesnek nyilvánította a testület a 98 százalékos különadót, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.

A döntés „számunkra csak azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes, hogy az emberek hétköznapi problémáira megfelelő választ adjon” – mondta a frakcióvezető, közölve: ezért él törvénymódosítási javaslatokkal, hiszen szerinte azt a választói akaratot, hogy „a tisztességtelen, pofátlan végkielégítések rendszerének egyszer s mindenkorra vessünk véget”, azt a nemzeti együttműködés kormányának és a Fidesz parlamenti frakciójának teljesítenie kell. „Ha nem sikerül teljes egészében első körben, akkor ezt az elvünket, ezt a szándékunkat nem fogjuk feladni, és megtesszük azokat a lépéseket a törvényhozásban, amelyek lehetővé teszik a végkielégítések 98 százalékos különadójának fenntartását” – tette hozzá.

Egymilliárd többletbevétele lehetett volna az országnak

Lázár tájékoztatása szerint ha nem hozták volna meg a törvényt, akkor a sokmilliós végkielégítések az elmúlt hat hónapban mintegy egymilliárd forintot jelentettek volna az országnak. Reményei szerint javaslatát az Országgyűlés két hét alatt megtárgyalhatja. Arra a kérdésre, hogy akkor is benyújtottak volna-e egy ilyen tartalmú alkotmánymódosítást, ha az AB nem minősítette volna alkotmányellenesnek a 98 százalékos különadót, a frakcióvezető úgy válaszolt, ha az AB jóváhagyta volna a különadót, akkor nyilván nem álltak volna elő egy ilyen kezdeményezéssel.

Kérdésre közölte, tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt arról, hogy elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy a különadó rendszere fennmaradjon. A kormányfő „tökéletesen egyetértett” a helyzetértékelésével, és támogatásáról biztosította – fűzte hozzá. Arra, hogy minden esetben módosítani fogják-e az alkotmányt, ha az AB olyan döntést hoz, amely nem az eredeti elképzelésüknek megfelelő, úgy reagált: „nem a mi elképzelésünknek felelt meg az eredeti törvényjavaslat, hanem azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarországon még soha nem látott mértékű változás legyen”.

Az ellenzék nem fogadja el a terveket

Az Alkotmánybíróság egyelőre nem akart reagálni Lázár János bejelentésére. Az ellenzéki pártok viszont ellenzik az alkotmánymódosítási terveket. A Jobbik egyetért a végkielégítések adójával, az alkotmánymódosítást azonban nem tartják elegáns lépésnek. Az LMP pedig közölte: kivonul az alkotmányozási folyamatból, a Fidesz lépését szerintük a kazahsztáni elnök is megirigyelhetné.

Szekeres Imre szocialista országgyűlési képviselő szerint a Fidesz fél az emberek véleményétől, ezért nem akarja, hogy népszavazást tartsanak a magánnyugdíj-pénztári befizetések felfüggesztéséről.

A Lehet Más a Politika közleménye:

A Fidesz ma hadat üzent az alkotmányos demokráciának. Az LMP tiltakozásul a továbbiakban nem vesz részt az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában, valamint tüntetésre hívja a jogállam és a demokrácia híveit az Alkotmánybíróság épülete elé.

A Fidesz átlépte a Rubikont. Az Alkotmánybíróság ma egyhangúlag alkotmányellenesnek találta a 98 százalékos különadót, mivel az nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. Ha a Fidesz hinne a jogállamban, akkor csak azt tehetné, amit eddig minden kormány tett ilyen esetben: elfogadná az AB döntését.

Sajnos a jelek szerint a Fidesz csak a hatalomban hisz, és ma hadat üzent az Alkotmánybíróságnak, a népszavazás intézményének és ezzel a teljes magyar alkotmányos berendezkedésnek. Jelenleg ez a két intézmény jelenti a legfontosabb ellensúlyt a mindenkori kormány politikájával szemben. A Fidesz politikusainak ezt tudniuk kell, hiszen az előző nyolc évben számos esetben fordultak az Alkotmánybírósághoz, és 2008-ban népszavazással buktatták meg a Gyurcsány-kormány átgondolatlan reformjait.

Ezért Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ma valószínűleg megdöntette a politikai cinizmus világcsúcsát, amikor éppen az Alkotmánybíróság és a népszavazások lehetőségeit súlyosan korlátozó alkotmánymódosításokat javasolt, állítása szerint a miniszterelnökkel teljes egyetértésben.

A Lehet Más a Politika számára elfogadhatatlan, hogy egy párt ilyen mértékben kívül helyezze magát a törvényesség keretein. Ezért az LMP képviselői a továbbiakban nem vesznek részt az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában, továbbá november 3-án, a koalíciós Nagy Imre kormány megalakulásának évfordulóján békés tüntetésre hívja a jogállam és a demokrácia híveit az Alkotmánybíróság épülete elé.

Budapest, 2010. október 26.

Forrás: MTI, Hír TV

65 hozzászólás “Lázár: A régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni” bejegyzésre

  1. nekemmindegy szerint:

    Egy kekeckedő cikk az emberek kivánságával szemben !!!
    Hol a médiahatóság?

    http://index.hu/velemeny/2010/10/26/kell_nekunk_ez_a_vacak_alkotmanybirosag/

  2. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Érdekes az Alkotmánybíróság mindig bölcsen és megfontoltan döntött amikor a Szocik baromságait meszelte el, valamint a népszavazáshoz is másképp állt a Fidesz, sokszor mondták meg kell kérdezni az zembereket.

    Most már ők az zemberek, és tudják, hogy mi a jó.

    Egyáltalán mi a francnak kell Alkotmánybíróság, csak akadékoskodni tudnak, oszt nem tudunk nyugodtan dolgozni az zemberek érdekében.

  3. Borka-Szász Tamás szerint:

    Jó írás:
    “Mint az közismert, az Alkotmánybíróság mai döntésével hatályon kívül helyezte a 2 millió Ft feletti végkielégítéseket visszamenőleges hatállyal (!) 98%-os különadóval sújtó jogszabályt. Most tekintsünk el annak mélyebb megvitatásától, hogy miért pont 2 millió Ft-nál húzódik ma Magyarországon az erkölcsösség határa, ami alatta van, az miért erkölcsös, és ami felette van, az mitől lett ősbűn. Sokkal lényegesebb, hogy a folyamat egészen pontos látleletet ad az új rendszer (NER) lényegéről.
    Pedig olyan szépen indult: a Nagy Forradalmi Parlament anno percek alatt fogadta el az ominózus jogszabályt. Bár Lázár polgártárs és a fideszes képviselők már akkor érezték, hogy rezeg(het) a léc. Gyorsan megbuherálták az alkotmányt, bevezetve a “jó erkölcsbe ütköző kifizetés” alkotmányos (!) fogalmát. Bár a Fidesz-KDNP frakció padsorában nyüzsögnek a jogászok (pl. Papcsák és Balsai polgártársak), felkészültségükről sokat elárul, hogy sokadszorra sikerült fércmunkát letenni az asztalra. Egyes hazaárulók ugyanis nem átallották az Alkotmánybíróságon megtámadni a jogszabályt. Az Alkotmánybíróság pedig még a buherált alaptörvényhez képest is alkotmányellenesnek találta a törvényt. Ami ha jobban belegondolunk, orbitális (jogászi) égés a kormány számára.
    Sebaj, hamarosan az Alkotmánybíróság (Stumpf Istvánostul) megtanulja, hogy a Forradalommal nem lehet cicázni! A Nagy Forradalmi Parlament kétharmados többsége (a nép nevében) hamarosan újra módosítani fogja az Alkotmányt. A tervek szerint szűkítik az Alkotmánybíróság jogkörét, hogy a későbbiekben az ilyen jellegű kérdésekben már joga se legyen megvizsgálni (!) az adott törvény alkotmányosságát. Feltételezhető, hogy az Alkotmánybíróság teljes megszüntetése csak azért nem merült fel, mert egyrészt snassz lenne, másrészt meg Stumpf kollégának rögtön új helyet kellene keresni, miközben még meg sem melegedett új irodájában. Az alkotmány fabrikálása után pedig a 98%-os adótörvényt változatlan formában kívánja elfogadni a Fidesz. Ja, és mellesleg ugyanazzal a forradalmi lendülettel az alkotmány egy másik pontja is módosításra kerülhet: nem lehet a jövőben népszavazást tartani a járulékok kérdésében. Hogy az MSZP éppen most kezdeményezett népszavazást a magánnyugdíj járulékok lenyúlásának kérdésében, bizonyára szerencsétlen egybeesés…
    A hülye népnek (és az Alkotmánybíróságnak) pedig meg kell érteni, hogy a forradalom már győzött. Nincs szükség itt alkotmánybírósági kontrollra meg mindenféle ostoba népszavazásra. A nép már megszavazta tavasszal, hogy minden intézkedéssel egyetért, amit a Párt és annak Forradalmi Frakciója kezdeményez. A nép és a Párt akarata egy, aki ezt nem érti meg, az majd kap a pofájába.

    Kezdhetjük újratanulni a rég elfeledett strófákat: “A Párttal, a Néppel egy az utunk……”

  4. vermes szerint:

    Tisztelt Borka-Szász Úr!

    A poénosnak szánt utolsó mondat után kérem hallgassa meg az Internacionálét, melyet az Ön pártjának prominensei adnak elő:

    http://www.youtube.com/watch?v=xF8c0-t9_IU

    Aztán dúdolja magában a Párttal-néppel dalocskát is…

  5. csepeli szerint:

    A Fidesz szemrebbenés nélkül eltörli a jogállamot, de fogadjunk, hogy az itteni Fidesz-droidok ennek is tapsikolni fognak.

  6. vermes szerint:

    csepeli,

    vedd ezt úgy, hogy nem a jogállam eltörlése, hanem finomhangolása zajlik. Sok minden jogos a jogállamban, de nem erkölcsös. A karhatalmistával élve mondhatnánk, hogy “Na és?!”

    Ha itt lenne igazi baloldal, akkor talán nem lenne szükség erre. De mivel itt csak a nemzetközi tőke s*ggnyalói vannak, akik álságos módon emberi jogokról meg toleranciáról beszéltek, miközben pofátlanul tömték zsebeiket, nem lehet csodálni, hogy ez van.

  7. vermes szerint:

    VIGYÁZAT, ERNŐ BALKANYARBAN!

    Víruska megkezdte a hunhíren a Gyurcsány-tüntetésről szóló fórumban újabb balmanőverét…

    “Orbán 2006-ban miért vitte híveit egy kockázatos helyre , majd ott hagyta őket? Páncélautóval elmenekült! Szerintem szándékosan!! Én ott leszek a demonstráción! A Jobbik, mint írtam megásta a sírját a Fidesz seggnyalásával! Szomorú, hogy az Mszp, és az LMP többet tesz, mint a Jobbik ellenzékben!!!!”

    Ollé! Ernő, menj vissza a tieidhez! Végre! 🙂

  8. szigetország szerint:

    Te erkölcstelen borka-szász! Te eddig ugyan mi a sz@rt csináltál a nép érdekében? Csak adósságot és romhalmazt! Cinikus és kárörvendő vagy. Mi a francnak örülsz most?

    Te csepeli! csepeli tibi! Te minek tapsikolsz? Nagyon ráérsz, mert nincsen paci alattad. Miért nem próbálsz elhelyezkedni valahol, hogy lekösd magad? Menj vissza a szakmádba, betanított melósnak, — vagy büdös a munka?

  9. Öreg halász szerint:

    Lehet a Fideszt szidni, amikor az egyértelműen erkölcstelen, százmilliós végkielégítéseket akarja megakadályozni. De ezt a helyzetet nem a Fidesz állította elő, hanem azok, akik négy évig úgy vezették az országot, hogy a jog és az erkölcs nem számított – csak az, hogy ki mennyit tud hazavinni vagy magánzsebekbe pakolni.

    Íme a társaság egyik jeles képviselője, Borka-Szász Tamás. Deme Gábor, Gulyás Gábor, Szenteczky János pajtása, hogy maradjunk csak az MSZP-s új nemzedék csepeli csillagainál. Ő is ismerte Gulyás Gábor, Deme Gábor dolgait, ős is ismeri Szenteczky János ügyeit. És figyeljétek meg, hogyan fogja védeni Szenteczkyt is.

  10. Kiegészítő szerint:

    Azt mondja a fönököm, hogy a törvény szerinti szabadságomat csak a tárgyévben-indokolt esetben következő március 31-ig vehetem ki. UTÁNA ELVESZIK-ÉS MEGVÁLTANI SEM LEHET.
    Akik-például a leköszönt kormánytagok joggal tarthatnak igényt a végkielégítésre(jogszabály szerint), de 3-4 évre visszamenőleg nem kaphattak volna szabadságmegváltást. Szerintem.
    Valaki írjon példát arra, hogy egy pedagógus a közalkalmazotti bértábla alapján – teljesen törvényesen- mennyivel kaphat több pénzt nyugdíjazásakor 2 milliónál? Tényleg érdekel.

  11. nagyapó szerint:

    A szoclib baloldal a dolgozókkal szemben védi a lopott vagyont. Ennek megakadályozására kell a 2/3. Bunkó csepeliék pedig vigyék tüntetni a “becsapott” dolgozókat, hogy védjék a tolvajokat!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. grün szerint:

    vermes!
    “Aztán dúdolja magában a Párttal-néppel dalocskát is…”
    Utoljára pedig, hogy” Átdobtak mint szart a kerítésen…”
    O.V. megadja a hangot. Lábujjhegyen kísér a Terror-elhárítás!

  13. Gordon szerint:

    Red Bull Borka – Szász Tamás most még nevet…

  14. zed szerint:

    A történelem megismétli önmagát, úgy tűnik, a nemzeti együttműködés forradalmi jegyében újjáalakul a Hazafias Népfront. 😉

  15. Öreg halász szerint:

    Zed! Te mivel véded meg a szétlopott állami cégek százmilliós végkielégítéssel távozó vezetőit? Mi a te érved rá?

  16. zed szerint:

    Csupán az, hogy nincsenek százmilliós végkielégítések… 😉

  17. grün szerint:

    Amikor esküt teccettetek rá tenni akkor még megfelelt???

  18. munkásököl szerint:

    Hölgyek, Urak!

    A pimaszul magas végkielégítések elleni fellépés, mint cél helyes. Aki az előző kormány leváltására szavazott (és ilyenek elég sokan voltak ;-)), azok valami ilyesmit vártak el a Fidesztől, vagyis hogy ne engedje, hogy még az utolsó forintokat is zsebre vágják az elvtársak. Eddig O.K.

    Az, hogy olyan jogszabályt sikerült írni, ami egy saját maguk által külön e célból megbuherált alkotmánynak sem tudott megfelelni, az a szakmai dilettantizmus csúcsa. Akármennyire is fáj, ebben tökéletesen igaza van a Borka-Szász által bemásolt cikknek.

    Ami meg most történik, az egyrészt tényleg nagyon gáz. A legenyhébb szó, ami eszembe jut, az az erkölcstelen. 8 évig mindennel az AB-hoz fordult a Fidesz (jogosan!), népszavaztatott (jogosan!), majd ezeket az intézményeket megkurtítja, mert másképp még ekkora túlerőben sem képes véghez vinni, amit akar??? Hol itt a szakértelem, hol itt a gerinc?

    Másfelől azt is látni kell, hogy a ma “MSZP”-nek nevezett párt csinovnyikjai soha nem kerültek volna pozíciókba és nem keserítették volna meg az életünket, ha a II. Világháború után elődeik nem írják át ugyanígy pillanatnyi érdekeiknek megfelelően az Alkotmányt, és nem helyezik hatályon kívül Magyarország történeti alkotmányát. A kommunisták és utódaik eltakarításához bizony drasztikus eszközökre is szükség van, így pusztán gyakorlati szempontból érthető a lépés. De ha egy ugyanolyan aktuális pozíciókat bebetonozni hivatott “alkotmányozás” megy végbe, mint anno, akkor tényleg semmi sem fogja megkülönböztetni a Fideszt az előző rendszer fenntartóitól, hiába az esetleg meglévő nemes szándék (azért efelől vannak kétségeim). Egyetlen módon keveredhet ki ebből a Fidesz: ha visszaállítja a komcsik által kidobott történeti alkotmányt. Nem kell félni attól a koronától.

  19. Herbert szerint:

    csepeli? Miféle jogállamot?
    Amit a liberálisok saját megtollasodásuk érdekében maguknak eszkábáltak?
    Lehet sírni-.zokogni, hogy a gátlástalanul felvett tíz-százmilliók megadóztatása törvényellenes, de ehez az ország ugarosítói, kifosztói és idegen kézre panamázói előzőleg a társadalom becsapásával maguknak írtak törvényeket( pl. törvényt hoztak,, hogy a vörösiszap nem veszélyes hulladék).
    Trükök százait lehetett a többség révén törvényre emelni- a holdudvar kacsingatása mellett.
    Nem kellett volna végelgyengíteni a baloldalt!

  20. lb szerint:

    Talán ezt is érdemes elolvasni!

    Egészpályás feltámadás?

    Magyarországon nem volt forradalom. Most áprilisban legalábbis nem. Ha lett volna, lehetne forradalmilag törvénykezni, egészpályásan letámadni, ahogy a maroknyi ellenzék rutinszerűen rémisztget, avagy éppen egészpályásan feltámadni, ahogy a kormány sikeréért fohászkodó holdudvar szereti látni az eddig történteket. Így viszont nem lehet. Nem lehetne. És tessék, mégis. Kedden kiderült: a kétharmados győzelem valóban minden korábbinál nagyobb pályát nyitott, ám a nemzeti válogatottnak mégiscsak számolnia kell azzal, hogy azért bíró is van a pályán. Alkotmánybíró, konkrétan. Tizenegy – akár egy focicsapat. A talárosok kedden egyhangúlag meszelték el a Fidesz-kormány egyik első intézkedését. Azt ugyanis, hogy visszamenőleg, a 2010. január 1-je után kapott állami végkielégítések kétmillió fölötti része után 98 százalékos extraadót kell fizetni. Bizony, még a Fidesz által a testületbe jelölt Stumpf István és Bihari Mihály is alkotmányellenesnek találta a visszamenőlegességet. Erre válaszként a Fidesz parlamenti frakcióvezetője közli, hogy változatlan formában fogadják el a törvényt, az alkotmánybírák hatásköreit meg szűkítik. Forradalmi tempó – forradalom nélkül. Pedig ha már nem volt elég nyolc év, hogy koherens, nyomdakész új alkotmányt írjanak kétharmad esetére, akkor ezt a kis időt, amíg jövő tavaszra elkészül az új, már ki lehetne várni. Ha abban netán egyáltalán nem lesz Alkotmánybíróság, az sem tragédia – éppenséggel kivehetik belőle, a felhatalmazás megvan. Addig azonban a jelenlegi alaptörvény az ország szentírása. Amit nem menet közben módosítgatunk, ha épp nem tetszik egy alkotmánybírósági döntés.

    http://hetivalasz.hu/jegyzet/alkotmanytalan-koztarsasag-32834/

    Én bízom a józan ész győzelmében!

  21. Gordon szerint:

    “Amit nem menet közben módosítgatunk, ha épp nem tetszik egy alkotmánybírósági döntés.”

    Stumpf István rosszul tudja: lehet módosítani. Pontosan azért amit ő maga is elismer: a felhatalmazás megvan.

    Egyébként se “a tetszik nem tetszik” – ről van szó, hanem a társadalmi igazságosságról, a közjóról és a közerkölcsről.

  22. krtek szerint:

    mi van patkányok, kevés a kétmillió forintos lelépési pénz?
    nagyon jól dolgozik a kormány, ha kirúgnak az ajtón bemegyünk az ablakon.
    véget ért az az idő amikor az ex-mszmp-s ex-munkásőr dilettáns tetvek mondják meg mi a helyes és mit lehet csinálni meg mit nem.
    remélem agyvérzést kaptok majd amikor gyurcsányit viszik rabláncon a sittre.

  23. Lehet Más Csepel! szerint:

    A Fidesz ma hadat üzent az alkotmányos demokráciának. Az LMP tiltakozásul a továbbiakban nem vesz részt az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában, valamint tüntetésre hívja a jogállam és a demokrácia híveit az Alkotmánybíróság épülete elé.
    A Fidesz átlépte a Rubikont. Az Alkotmánybíróság ma egyhangúlag alkotmányellenesnek találta a 98 százalékos különadót, mivel az nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. Ha a Fidesz hinne a jogállamban, akkor csak azt tehetné, amit eddig minden kormány tett ilyen esetben: elfogadná az AB döntését.

    Sajnos a jelek szerint a Fidesz csak a hatalomban hisz, és ma hadat üzent az Alkotmánybíróságnak, a népszavazás intézményének és ezzel a teljes magyar alkotmányos berendezkedésnek. Jelenleg ez a két intézmény jelenti a legfontosabb ellensúlyt a mindenkori kormány politikájával szemben. A Fidesz politikusainak ezt tudniuk kell, hiszen az előző nyolc évben számos esetben fordultak az Alkotmánybírósághoz, és 2008-ban népszavazással buktatták meg a Gyurcsány-kormány átgondolatlan reformjait.

    Ezért Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ma valószínűleg megdöntette a politikai cinizmus világcsúcsát, amikor éppen az Alkotmánybíróság és a népszavazások lehetőségeit súlyosan korlátozó alkotmánymódosításokat javasolt, állítása szerint a miniszterelnökkel teljes egyetértésben.

    A Lehet Más a Politika számára elfogadhatatlan, hogy egy párt ilyen mértékben kívül helyezze magát a törvényesség keretein. Ezért az LMP képviselői a továbbiakban nem vesznek részt az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában, továbbá november 3-án, a koalíciós Nagy Imre kormány megalakulásának évfordulóján békés tüntetésre hívja a jogállam és a demokrácia híveit az Alkotmánybíróság épülete elé.

    Budapest, 2010. október 26.

  24. alegjobb szerint:

    Ujabb alkotánymodósítási igény ,hogy ez ne történhessen meg ezután:

    “Az LB elutasította Orbán Veres elleni keresetét

    Orbán még a Fidesz elnökeként perelte be a volt szocialista pénzügyminisztert, mert Veres azt mondta róla, ha lehetősége lenne rá, ellopná az IMF-től kapott pénzt. A Legfelsőbb Bíróság szerint Veres ezzel csak véleményt nyilvánított, ezt pedig közszereplőként tűrni kell Orbánnak.”

  25. Jobb Csepelért szerint:

    Kedves Lehet Más Csepel!

    Az LMP ma összefogott az MSZMP utódpártjával és közösen üzent hadat a Nemzeti Együttműködés rendszerének!
    Mostantól kezdve le sem tagadhatjátok, hogy az SZDSZ váltópártja vagytok és hogy koalícióra léptetek az országot válságba taszító MSZP-vel…

  26. Herbert szerint:

    Legalábbb megtudtuk, az LMP is támogatja gusztustalan módon kiutalt vtöbb tízmillióségkielégítések adómentességét!

  27. Herbert szerint:

    jav. több tízmilliós végkielégítések

  28. Nemzeti barom szavazó! szerint:

    a Demokrácia védelmében és a Diktatúra és egyeduralom ellen mindenkivel össze kell fogni!!!!!

  29. Nemzeti barom szavazó! szerint:

    Szlilárd még meg sem szilárdul…bukik a banda ahová tartozik..hehehe

  30. az érdeklődő szerint:

    Szilárd nem tudja, hogy az önkormányzat szórja a pénzt a régi bolsi Csepel újságosokra még mindíg….át vagy verve Szilárd, már az elején:)

  31. DFK szerint:

    az érdeklődő,
    Ha tudsz valamit, oszd meg másokkal is a konkrétumokat!

  32. szigetország szerint:

    A Jobbikban — ellentétben az LMP-vel — megvan az a becsület, hogy az MSZP-vel akkor sem áll össze, ha maguk is sérelmezik az alkotmányellenesnek mondott törvényt. Aki az MSZP-vel összeáll, akkor a 8 éven át jogtipró, korrupt bandával kerül egy platformra. Az LMP kezd összenőni azzal, akivel összetartozik… Vagy nem is váltak széjjel?

  33. krtek szerint:

    Lehet Más Csepel! :

    menjetek csak tüntetni, lesztek vagy százan. aztán takarodhattok haza.
    minél jobban kiabál az elkorcsosult fajtátok annál jobb nekünk.

  34. munkásököl szerint:

    Kedves LMP! Ne felejtsetek el időben szólni a minden bizonnyal szép számban veletek tartó tömegeknek, hogy a megszokottól eltérően ezúttal nem a Hollán Ernő utcában és nem is az Andrássy úton lesz a rendezvény. Feri ott lesz, meg talán a Pa-dö-dö is. 🙂

    Az alkotmányos demokrácia nem most van veszélyben, hanem olyan 1947 óta nincs. Most az azóta összekuporgatott javak és az azok gazdáit kiszolgáló törvények vannak veszélyben (beleértve a most alkotmánynak gúnyolt tákolmányt is), meg az az illúzió/remény, hogy egyszer újra lesz Magyarországon alkotmány. Utóbbinak a lehetősége most először adott, de ez egyben nagy felelősség is. Az, hogy Ti nem kívántok osztozni ebben a felelősségben, az egyáltalán nem lep meg.

    A módszer nem szép, sőt gerinctelen, ez tény, ahogy azt fentebb már leírtam. Ezen kívül kifejezetten dilettáns a Fidesz. De hogy tüntessek annak a veszélyeztetése miatt, ami az én életemben soha nem is létezett… hát ez elég nagy önbecsapás lenne. Maximum az Alkotmányért (értsd: a történeti alkotmányunkért) lennék hajlandó tüntetni, de attól tartok, azon a tüntetésen veletek nem fogok találkozni.

  35. kaja ibrahim szerint:

    MOST MINDENKINEK ÖSSZE KELL ÁLLNI A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉBEN..ÉS A dIKTATÚRA MEGBUKTATÁSÁBAN A FIDESZ BANDA ELLEN…PÁRTÁLLÁSTÓL FÜGGETLENŰL!!!!!!

  36. érdeklődő szerint:

    DFK, majd a Szilárd utánanéz …meg fogja látni ha nem olyan nagyon hülye…..(vagy benne van a mutyiban)

  37. kaja ibrahim szerint:

    mi a jobb dolog ?
    a korrupció vagy a Diktatúra?…
    nem tudjátok,?
    …… majd megtapasztaljátok!

  38. kaja ibrahim szerint:

    igaz nektek a Fidesz bolsi a jó bolsi, a nem Fideszes bolsi a rossz bolsi…ááá beteg emberek vagytok….

  39. munkásököl szerint:

    Az a beteg ember, aki az MSZP-vel akar összeállni a demokrácia védelmében. Mi jöhet még? Összefogni Kolompár Orbánnal a cigánybűnözés ellen? Esetleg a kurvákkal a szüzesség védelmében? Fárasztó…

  40. Jobb Csepelért szerint:

    Kaja Ibrahim!

    Te véletlenül nem izraeli vagy? Mert a nevedből az jön le.

  41. Jobb Csepelért szerint:

    Szégyen, hogy pont az MSZP beszél a Demokrácia védelméről. Amikor 54 évvel ezelőtt a magyarok az utcára mentek és a kommunista diktatúra helyett Demokráciát akartak, akkor pont az MSZP elődjei hívatták be az országba a ruszkikat, hogy megtarthassák az egypárti hatalmukat!
    Azok beszélnek ma Demokráciáról akik 1989 előtt az MSZMP soraiban ülve a bolsevik diktatúra haszonélvezői voltak és hallani sem akartak Demokráciáról…

    Az LMP pedig végleg bebizonyította, hogy nem más mint egy új balliberális párt, amely az SZDSZ romján született!

  42. szigetország szerint:

    Kaja Ibrahim! Hát téged honnan engedtek ki ilyen gyorsan? Melyik elmeosztályról szalasztottak ide? Az, hogy nem vagy százas, ez már biztos.
    Ez nem az elmeosztály, bár hozzád hasonló nyomoroncok sűrűn betévednek ide. Ismerd meg a kijáratot is!

  43. abcd szerint:

    “Egy demokráciában nem képzelhető el, hogy a kormány a saját programját egyetlen lehetséges útnak minősítse. Egy demokráciában mindig van más út, ha az emberek úgy döntenek.” Három évvel ezelőtt Orbán Viktor így értékelte az Alkotmánybíróság arra vonatkozó döntését, amely szabad utat adott pártja vizitdíjas népszavazási kezdeményezéséhez.

    Azóta viszont változtak az idők, a Fidesz kétharmados többséget szerzett, és ma már a párt láthatóan egészen másként vélekedik a kormány, azaz saját terveinek megvalósíthatóságáról.

  44. Demeter J. szerint:

    Mszp-LMP koalíció? A nosztalgia hullámain?

  45. Jobb Csepelért szerint:

    LMP = Liberális Mutyizók Pártja

    Előre az SZDSZ-es úton?

  46. vermes szerint:

    LMP = SZDSZ 2.0

  47. gyalog szerint:

    Aki örül, üzenem: a fidesz beverte az első szeget a saját koporsójába. LMP=SzDSz? Röhögök. Ez a legnagyobb csacsiság, amit mostanában olvasok. Viszont Viktor nemsokára összekalapálja a demokratikus Magyarországot. Ott egy lesz a zászló: piros-fehér-ZÖLD.
    Csá! Puszit küldök a kezdeményezőknek. Hajrá Magyarország!!! Hajrá magyarok!

  48. islander szerint:

    Szerintem a LMP egy szóval nem ért egyet a milliós végkielégítésekkel. Egyáltalán nem erről van szó.

    Az, hogy a hozzászólók egy részének nincs szövegértése és nehezére esik kissé kevésbé korlátoltan gondolkodni, az a hozzászólásokból egyértelműen látszik.

    Lehet fröcsögni tovább….szdszlmpzsidoktetvek stb. stb. 🙂

  49. lb szerint:

    Emlékeztek még a Demokratikus Chartára, hogy mikor és milyen körülmények között jőtt létre? Úgy érzem, hasonló helyzet kezd kialakulni. Kinek jó ez?

  50. Hugi szerint:

    Egy demokráciában nem fordulhat elõ, hogy a lopás, a közpénz elszórása legyen törvényes, és a lopás megakadályozása legyen törvénytelen.

    Az ilyen alkotmány rossz alkotmány. Ami pedig rossz, azt javítani kell, aki pedig nem így gondolkozik, akaratlanul is a tolvajoknak tesz szívességet.

  51. Bemapó szerint:

    “Két fideszes beszélget a folyosón:
    – Te, mi nem az Alkotmányra tettünk esküt májusban?
    – Melyikre?”

  52. bögöly szerint:

    Szólottak a zemberek (Lázár hallotta): Ej, te régi alkotmány! Nem vagy te képes nékünk megfelelni!

    Hugi! A régi alkotmányban (a jelenleg is érvényesben!) Te hol találod, azt a paragrafust, amely szerint a lopás, a közpénz elszórása törvényes, valamint azt, hogy a lopás megakadályozása törvénytelen?

  53. grün szerint:

    Bemapó!
    Most következik majd az Alkotmánynak a letett eskühöz igazítása!

  54. bögöly szerint:

    Új Alkotmány! Rövid, tömör, érthető. Mindössze 2 paragrafus:

    1. A Fidesznek és Orbán Viktornak, mindig igaza van.
    2. Ha mégsem, akkor automatikusan az 1. paragrafus lép életbe.

  55. Hédy szerint:

    Bögöly!Ti valamikor az-az igazság valahol az Öszödnél már “elkúrtátok” Nem kicsit!Nagyon!

  56. bögöly szerint:

    Hédy! A különbség az, hogy ti meg most kúrjátok el, de nagyon. A baj, hogy ti nem valljátok be, hogy elkúrjátok, hanem úgy tesztek majd, mintha minden rendben lenne, s a világ legjobb coitusában vennétek részt, ebben a fülkeforradalmi gruppen-szexben. Pedig előbb utóbb nagyon-nagyon nagy baj lesz a ti kúrásaitokból, mert, ha a szavazók (nem a nép!) kétharmada segít kúrni akkor is, ha szar a numera, hát az bizony igen nagy szellemi nyomorra vall, vagy legalább is színlelt orgazmusra. Ennek a Nagy Népi Elkúrásnak, a nemzeti együttműködés jegyében születendő gyümölcse a demokrácia elabortáltatása lesz. Persze, a birkáknak, nagy népi karám kell, hogy egyszerre bagzanak és bégessenek a Vezérkossal.

  57. Hédy szerint:

    Bögöly!
    Felhívnám figyelmed ,bármit mondasz ezt már legalább négy évig be kell vállalnod neked és társaidnak!Ha nem tetszik ellehet menni!

  58. nagyapó szerint:

    Nem tisztelt komcsik!
    Vegyék tudomásul, hogy a választók 2/3-a a polgári oldalra szavazott, nem a hazug baloldalra. A tavaszi választást az őszi, önkormányzati választás megerősítette (nem lendült vissza az inga). Jelenleg a a kormány támogatottsága 77%, nem számítva a sok esetben egyetértő Jobbikot.
    Döntött az Alkotmánybíróság, a jelenlegi törvények alapján. Nem tehetett mást. Meg kell változtatni a törvényeket, hogy a “törvényes” lopás megszűnjön.
    Micsoda képmutatás a 40 éve dolgozó tanár végkielégítését felhozni! Hol az a tanár, akit 40 év után akarnak elbocsátani (ahelyett, hogy megvárnák nyugdíjkorhatárát, akkor nem kell végkielégítés, ellentétben a szocikkal, akik nyugdíj előtt elbocsájtják az et.-at, hogy 80 millió Ft-ot kapjon).
    Lázár képviselő úr benyújt egy módosítást, így az alkotmánybíróknak nem lesz törvényi kötöttségük. A szocik lopott pénze visszaszáll az államra, segíti a költségvetést a szegények támogatására.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  59. bögöly szerint:

    Hédy! Négy éven át (minimum), valóban be kell vállalni, vagy inkább, el kell viselni Ám, a következményeket, neked és hozzád hasonlóan gondolkodóknak is be kell majd vállalniuk, sajnos mindenkivel együtt. Vagyis a következmények mindenkit érintenek majd. Ne legyen igazam, de ez négy évnél hamarabb ki fog derülni. A számodra is.

  60. csepeli szerint:

    Hazug nagyapó:

    “Vegyék tudomásul, hogy a választók 2/3-a a polgári oldalra szavazott”

    Neked kéne tudomásul venned, hogy NEM szavazott a választók 2/3-a a Fideszre.
    Gy.k. a választáson a választók 64%-a vett részt, és ezek 53%-a szavazott a Fideszre. Namost az 53% messze nem kétharmad, ha pedig a választójogosultak számához viszonyítjuk, kiderül, hogy 64%*53%=34%, vagyis egyharmad.

    Az a kétharmad tehát egyharmad, hazug nagyapó!
    A választóknak csupán egyharmada szavazott tehát a Fideszre!

  61. grün szerint:

    A zemberekben időnként felébred a vágy, hogy régi megfáradt, öregecskedő Alkotmányukat újabbra vseréljék!
    Itt a zidő!

  62. lb szerint:

    Egy érdekes gondolat:

    Az alkotmánymódosítás csak figyelemelterelés?

    “4. És akkor itt van a slusszpoén. Mindeközben csendben, a hangos alkotmányos zajban szinte észrevétlenül zajlik a jövő évi adótörvények vitája a parlamentben. Ha nem lenne az alkotmányos mizéria, most minden bizonnyal a személyi jövedelemadó javaslat körüli prók és kontrák lennének címlapon, és a közbeszédben. Itt szépen elmondhatta volna az ellenzék, hogy bizony az adójavaslat a gazdagoknak kedvez, miközben a (gyermektelen) kis- és átlagos keresetűeknek, tehát a munkavállalók döntő többségének az adóterhelése bizony növekszik. Ezen még a kormány által javasolt 4,5%-os minimálbér emelés sem segít. Meg különben is, Orbán Viktor maga milliókkal jár majd jobban. Bizony ez lenne a téma. Ebben a vitában pedig sokkal nagyobb sebeket kaphatott volna a Fidesz, sokkal inkább a népszerűtlen oldalon kellene állnia, mint a végkielégítés ügyben.”

    http://nivo.blog.hu/2010/10/28/az_alkotmanymodositas_csak_figyelemeltereles

  63. lb szerint:

    Nagyapó!

    Sajnos csepelinek itt és most igaza van.
    Tavasszal a szavazásra jogosultak kb. 1/3-a szavazott a Fidesz-KDNP-re.
    Hogy ez most 2/3-ot ér, a magyar választási rendszer sajátossága.

  64. lb szerint:

    Egy újabb vélemény az alkotmány módosításáról:

    A Fideszen csattanhat az Alkotmánybíróság korlátozása

    “Felesleges ezért az AB hatáskörének a szűkítése, a kormány szándéka anélkül is keresztülvihető. Vagyis létezik olyan megoldás, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon.”

    http://index.hu/belfold/2010/10/29/az_alkotmanybirosag_a_fideszt_sem_fogja_tudni_megvedeni/

Itt lehet hozzászólni !