Beperelte az Ibiza a Csepeli Önkormányzatot

Csepel.hu

A bírósági kereset 1. oldala

Az Ibiza-Építő Ingatlanforgalmazó és Fejlesztő Kft. keresetet nyújtott be a Csepeli Önkormányzat ellen – értesült a Csepel.hu. A bírósági kereset szerint jelentős, 399.344.555 forintos kár érte a céget. Számításaik szerint ennyi az Ibiza elmaradt hasznának összege, melyet a Csepeli Önkormányzattól remélnek most peres úton megszerezni.

A kereseti kérelem szerint a Csepeli Önkormányzat azzal okozta ezt a kárt, hogy 2006-ban úgy adott ki elvi építési engedélyt az Ibiza Kft-nek, hogy közben még az érintett ingatlanok tulajdonosa volt, így „kizártság” miatt a hatósági eljárásban nem is vehetett volna részt.

A bírósági kereset 2. oldala

A kereseti kérelem szerint a Csepeli Önkormányzat építési hatósága 2006. december 18-án elvi építési engedélyt adott ki az Ibiza Építő Kft-nek, de magánszemélyek és a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Közhasznú Egyesület környezetvédelmi okokra hivatkozva fellebbezéssel éltek, melyet visszautasított a másodfokú hatóság.

Az Ibiza az elvi építési engedély birtokában ezek után benyújtotta a végleges építési engedélyezési eljárás iránti kérelmét. A végleges építési engedélyezéssel szemben azonban magánszemélyek ismét keresetet nyújtottak be a Fővárosi Bírósághoz, amely végül 2009. április 15-én megsemmisítette a jogerős elvi építési engedélyt. A Bíróság indoklása szerint az elvi építési engedély kiadása törvénysértő volt, mert az elvi építési engedély iránti kérelem benyújtásakor az ingatlanok tulajdonosa még a Csepeli Önkormányzat volt, így kizártság miatt a hatósági eljárásban nem is vehetett volna részt.

A bírósági kereset 3. oldala

A bírósági kereset 4. oldala


Forrás: Csepel.hu

30 hozzászólás “Beperelte az Ibiza a Csepeli Önkormányzatot” bejegyzésre

  1. VV szerint:

    Milyen érdekes, hogy épp az önkormányzati váltás után jutott eszükbe perelni.
    Tavaly áprilisban is megtehették volna. Csak nem mutyi volt a háttérben? 🙂

  2. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Az Önkormányzatból biztos kiesett az a szemét aki lakást kapott volna tőlük a telek megszerzéséért.

  3. ... szerint:

    Egy kis szoci “hagyaték”.

  4. D-arkangyal szerint:

    ÍME OROSZ FERENC hebrencs politikájának az eredménye!!!!!

    Köszönjük Tóth Mihály, hogy ilyen ember “szabadítottál” Csepelre!!!!!

  5. Földhözragadva szerint:

    Nem kell aggódni, Szilárd hoz egy helyi rendeletet és kész. Ibiza mehet amerre lát. Vagy nem? Mert ezt ígérte…

  6. Bemapó szerint:

    Ne nyafogjatok,majd a Gyuszi elintézi!

  7. miska72 szerint:

    Lecsukni az elvtársakat egytől egyig! Tóth és csapata mentek a sittre!
    HOZZÁ NEM ÉRTÉS FELSŐFOKON!
    Az ibizát a MAGÁN VAGYONOKBÓL KELL kártalanítania sz ELVTÁRSAKNAK!
    NEM A CSEPELI ADÓFIZETŐK PÉNZÉN!

  8. Sanyi szerint:

    Majd a csepeli maszop kifizeti!

  9. codec szerint:

    A történet rávilágít arra, hogy milyen jól képzett, zseniális, profi szakemberek vezeték a kerületet a sokmilliárdos eladósodás felé. Gratulálok.
    Érdekelne zed, csepeli, barátom,grün stb. véleménye arról a minőségi munkáról, ami ehhez az újabb várható kiadáshoz vezetett.

    Remélem, a kerület lakói sohasem felejtik, milyen “eredményes tevékenységet” végeztek az egykori vezetők.

  10. fülöpke szerint:

    Elkerülte a figyelmem: mennyi volt a vételár?

  11. Sanyi szerint:

    Jaj úgyis azt mondják majd,hogy a Németh Szilárd tehet róla! Jobb is ha nem irkálnak azok az agyhalott, geodéták!

  12. Demeter J. szerint:

    Azt sem tudták, hogy milyen dokumentumot adhatnak ki?
    Pedig micsoda szakemberek voltak!

  13. Blikkfang szerint:

    Nagyon találó D-arkangyal Orosz Ferencre vonatkozó “hebrencs” meghatározása!

    Valóban: mindig pörgött, mint a szélkakas ido-oda kapott, egyik bakit fedezte a másik (még nagyobb) bakival, és folyamatosan előremenekülve próbált úrrá lenni a maga kreálta káoszon.

    Így talált rá “tehetséges” utódjára, aki a vezérigazgatói székben pont ugyan ezt tette, csak gyorsabban, kaotikusabban, dilettánsabban, és sokkal költségesebben. Meg hát annak 5-6 “köre volt”, emennek meg 1(sem).

    Hát a xakértelem… az tényleg megvolt. ha csak 1 olyant találtak volna, aki csak fele annyira “ért hozzá” mint ezek, már akárhol is lehetnénk!

  14. miska72 szerint:

    Demeter J. szerint:
    2010. október 27., szerda – 20:10
    Azt sem tudták, hogy milyen dokumentumot adhatnak ki?
    Pedig micsoda szakemberek voltak!

    Hozzá nem értő korrupt gazemberek.

  15. miska72 szerint:

    Miért is az Önkormányzatot perelte az IBIZA?
    Miért nem azokat a köztisztviselőket pereli be, akiknek a neve a dokunemtumokon szerepel, és az ügyben részt vettek?
    Tóth és KORRUPT HOZZÁ NEM ÉRŐ bandája?

  16. obama szerint:

    Az Ibiza első reklámfilmjének a végén, a motorcsónakból integető főépítész még mindig önkormányzatunk “jeles” tagja!! Tudtommal nem tisztázódott, hogy mi köze volt az Ibizához!!!

  17. D-arkangyal szerint:

    Blikkfang szerint:
    2010. október 27., szerda – 21:04 – ezen hozzászólásával nagyon egyet tudok érteni.

    Bemapó szerint:
    2010. október 27., szerda – 18:43
    Ne nyafogjatok,majd a Gyuszi elintézi!

    T. Bemapó.
    Én erre az írásodra először azt hittem, hogy a Horn Gyusziról beszélsz!
    De rá kellett jönnöm, hogy NEM, MERT ANNAK SEMMI ÉRTELME NEM LENNE!

    Így, a következő tippem az, hogy a Horváth Gyuláról beszélsz (más néven Farkas László 🙂 )!
    De rá kellett jönnöm, hogy annak sincsen semmi ÉRTELME, És ezután számomra TELJESEN VILÁGOSSÁ VÁLT, HOGY TE EGY IRTÓ SÖTÉT EMBER VAGY! 😉
    Ha Horváth Gyulára gondolsz, Ő az egészségügyért volt a felelős. Vagy rosszul tudom?!
    Netalántán azért vagy morcos a Gyulára, mert otthagyott titeket?!
    Sokan otthagytak Titeket, talán el kéne gondolkozni azon, hogy: MIÉRT?!
    ELKÚRTÁTOK, NEM KICSIT, NAGYON!!!!!!

    TEHÁT TELJESEN NEM ÉRTEM AMIT ÍRTÁL BEMAPÓ!!!!!!

    Kiről beszéltél Bemapó?!
    Más Gyula hirtelen nem jut eszembe, aki szóba jöhetne!

  18. Hugi szerint:

    Az MSZP-s önkormányzat törte magát, hogy építési engedélyt adjon, és addig nem perelt az Ibiza, amíg az elvtársak vezették a kerületet. Felettéb elgondolkoztató.

    Mit mûvelhettek ezek a hátunk mögött!?

  19. Herbert szerint:

    Tényleg, hol van csepeli meg zed? Kussolnak a hitvány gerinctelenek?

  20. zed szerint:

    Várhatóan azt fogja megállapítani a bíróság, hogy az előző kerületvezetés nem hibázott. Felteszem a csepel.info is ezért szorítkozott a felperesi beadvány bemutatására. Falrahányt borsó lenne nektek bármit megmagyarázni, a hülyeséggel szemben nehéz vitába szállni. Hugi figyelmét elkerülte pl., hogy a keresetlevél október 1-én kelt…

  21. Bemapó szerint:

    D-arkangyal , rátapintottál a lényegre,csak még a sötétben tapogatsz!

    Szerinted mi másért vette be a fidesz saját csapatába a 3 volt mszp-s politikust

    ha nem azért,hogy az ilyen esetekben kapcsolataik révén segítsenek?

    Vagy azt hiszed,hogy ezek az elkötelezett komcsik az eddigi életüket,identitásukat

    elfeledve ideológiát váltottak egyik napról a másikra?

    Ne légy ennyire naiv!!

  22. D-arkangyal szerint:

    Bemapó.
    Szerinted mi másért vette be a fidesz saját csapatába a 3 volt mszp-s politikust
    ha nem azért,hogy az ilyen esetekben kapcsolataik révén segítsenek?

    Ki az a három mszp-s politikus??????
    Ha ezt megmondod, tudok válaszolni a kérdésedre!

  23. csapos szerint:

    Zed a számból vette ki a szót. A keresetlevelet október 1-én írták, de ahhoz, hogy ez a jogi munka elkészüljön, bizony-bizony már hetekkel, hónapokkal korábban neki kellett látni.
    Kíváncsi lennék az önkormányzati válaszra is, mert ha az nem készül el időben, és nem jut el a bíróságra, akkor bizony fizetni kell. A bírósági perben azonban sok minden megtörténhet. Perelni ugyanis mindenkinek joga van, de annak az eredménye a mai magyar bíróságok előtt enyhén szólva is többesélyes.

  24. munkásököl szerint:

    zed!

    Október 1. péntek volt, beadni meg elég volt a következő munkanapon is, ami már az ominózus 3-ai választás után volt. Vagyis ez a levél simán a kukában landolt volna, nem a bíróságon, ha Szenteczki és csapata nyer.

  25. zed szerint:

    Munkáskölök: a kereseti kérelem első soraiból kiderül, hogy az Ibiza közvetlenül is megküldte a keresetlevelét az önkorminak (a borítékon lévő feladási dátumbélyegzés alapján október 2-án, szombaton).

  26. munkásököl szerint:

    zed! Az első sorokból nem derül ki,hogy mikor küldte meg. A boríték meg nincs beszkennelve a cikkben, tehát gondolom láttad. Az Ibizának dolgozol, vagy az MSZP-nek? Esetleg mind a kettőnek? 😉

    Az Ibizánál dolgoznak sabbatkor? Sürgős lehetett…

  27. ... szerint:

    Véletlen sem drukkolnának Csepelnek a szocik.
    Látszik, hogy eddig is leszarták éveken át, hogy mi van a kerületben, és most, hogy kerülnek elő a kontárságuk és kapzsiságuk eredményei, még köpnek is egyet.

  28. róka szerint:

    Tisztelettel megjegyezném, hogy az önkormányzat előző vezetése a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesületet folyamatosan arról tájékoztatta, hogy a hatósági munkához, semmi köze nincs az önkormányzatnak. Másrészt viszont, érdemes lenne a Közigazgatási Hivatalt perbe húzni, hiszen az Önkormányzat után Ő is jóváhagyta az elvi építési engedélyt, ami azt jelenti, hogy Ők okozták a kárt az Ibizának, mert az Ő jóváhagyásukat is megsemmisítette a bíróság. Ja hogy a lakók és az egyesület által indított perben ők egy oldalon ültekj az Ibizával, márhogy alperesek voltak, hát ilyen van!
    Szóval hajrá Csepel, hajrá Önkormányzat Ne hagyjuk magunkat!
    Szteretném a figyelmet felhívni, hogy a legjobb módja a pénz adómentes bevételezésének, a bírósági ítélet egy kártérítési perben, hiszen ez a bevétel adómentes.
    Így a pénz további útja sem látszik majd! Vajon hova mehet?
    Másrészt viszont ez lehet Örömhír is, hiszen ha Ők az elmaradt hasznukért perelnek, azt is jelenti, hogy a jelenleg beadott építési engedély kérelmük a kamu kategóriába tartozik, csak a visszavásárlás érdekében tett pozició foglalásról szól! Nem akarnak már építkezni! Ez jó hír, de pénzt se adjunk nekik és társaiknak!
    Tisztelt Csepeli lakosok kérek mindenkit, segítse az Önkormányzatot a harcban!
    A civilek biztosan ott lesznek!

  29. miska72 szerint:

    róka, az biztos! 😉

  30. Bemapó szerint:

    T D-arkangyal!

    Nézd meg a bizottsági tagokat,3 külsős tagból 2 mszp -s képviselő volt az előző ciklusban ,és kiegészülnek még egy elvtársukkal aki velük együtt távozott a csentecki féle új stuktúrából.

    De őket szervesen kiegészíti még egy mdf-es tag is .
    Remélem felismered őket, ha nem kérj segitséget!

    Természetesen csak azokról írtam akik a fidesz kvótájából kaptak státuszt!

Itt lehet hozzászólni !