2009. augusztus havi archívum

Baleset a Kossuth Lajos utcán

2009. augusztus 24. hétfő

Csepel.info

Hírblogunk információi szerint kora délután baleset történt a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre út kereszteződéséhez közel.

A karambol miatt a Kossuth Lajos utcán a Szent Imre tér felől érkező forgalmat ideiglenesen a Táncsics Mihály útra terelték. A helyszínelés jelenleg is tart, a sérültek számáról és az anyagi kár mértékéről nincs tudomásunk.

Akinek egyéb információi vannak az írjon a fórumba.

Csepel.info

Ladislav Spacek: Budapestnek igaza van

2009. augusztus 24. hétfő

Válaszlépéseket tervez a köztársasági elnök hivatala – hírek, publicisztikák, vélemények a pénteken történtekkel kapcsolatban

Sme, Felvidék.ma, Magyar Nemzet, Hír TV, Kitekintő, Magyar Hírlap, Csepel.info

Szalonképes politikusok?

Ladislav Špaček cseh protokoll szakértő, Václav Havel volt szóvivője szerint igaza van Budapestnek, amikor azt állítja, hogy Sólyom László révkomáromi látogatását nem néhány napja, hanem már két hónappal korábban hivatalosan a szlovák fél tudomására hozta. “Az a közlés, hogy a magyar államfő a Szlovák Köztársaság területére kíván látogatni, szóban is elhangozhat” – nyilatkozta Špaček abban az interjúban, amelyet a Sme című szlovák liberális lap közölt hétfőn.

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken kijelentette: Sólyom László nem mondott igazat, amikor aznap újságírók előtt azt állította, hogy a szlovák fél több mint két hónapja tud a révkomáromi szoboravatásra tervezett látogatásáról. Leszögezte: a pozsonyi magyar nagykövetség csak augusztus 13-án közölte levélben a szlovák külüggyel, hogy Sólyom augusztus 21-én részt vesz Szent István szobrának felavatásán Révkomáromban. Budapest viszont azt állítja: a szóbeli, de hivatalos tájékoztatás már június 19-én megtörtént, amikor Sólyom átvette Peter Weisstől, a Magyarországra akkreditált új szlovák nagykövettől annak megbízólevelét. (tovább…)

Havas Henrik milliói

2009. augusztus 24. hétfő

Az újságíró Merlinit küldené a “göthös” környezetvédők ellen

Hír TV, Bors, Havashenrik.hu, Csepel.info

Hét számjegyű összeget fizet Havas Henriknek a Magyar Villamos Művek (MVM), hogy az ATV-s műsorvezető népszerűsítse a sokak számára egyébként száraz témákat – tudta meg a Bors. Újabb támogatás a holdudvarnak, ezúttal is közpénzből.

Joshi Bharat, Erdélyi Mónika és sok más közszereplő volt már terítéken Havas Henrik blogján. A Tanár úr videóoldala most megújult, több felületen is feltűntek a Magyar Villamos Művek reklámjai, a címlapon pedig Havas a Paksi Atomerőműrôl beszél. Mindez csak bemelegítés, hiszen a vállalat sajtófőnöke lapunknak elárulta, szeptembertől az év végéig tesztelik egymást Havassal. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy Havas Henrik mennyi pénzért szerződött az állami tulajdonú céggel, mindössze annyit jegyzett meg, hogy „nem egy vészes összegért”. Egy neve elhallgatását kérő informátorunk állítja, egy középkategóriás autó – ami szerinte hatmillió forintnál kezdődik – sem jön ki Havas tiszteletdíjából. (tovább…)

Koszovói veterán a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja – Korábban “Csontrabló” néven fórumozva szólított fel a cigányok kiírtására

2009. augusztus 24. hétfő

Bogár László: az SZDSZ is felelős a kialakult helyzetért

MTI, Magyar Nemzet, Hírszerző, Inforádió, Index, Népszabadság, Csepel.info

Koszovóban is szolgáló volt szerződéses katona a romagyilkosságok egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja – értesült az MTI vasárnap megbízható forrásból. A Replika zenekar közben elhatárolódott egykori dobosától, aki szintén előzetes letartóztatásban van. A gyanúsítottak továbbra is tagadnak.

A magát megnevezni nem kívánó informátor közölte: Cs. István szerződéses katonaként legalább két ciklusban szolgált a koszovói magyar KFOR-misszióban. 2008-ban szerelt le a honvédségtől. Meg nem erősített információk szerint Cs. István volt a Debrecenben már „négyek bandájának” nevezett csoport fegyverszakértője és -beszerzője. (tovább…)

Brutális: több mint 1800 kilométer vasutat zárnának be decemberben

2009. augusztus 24. hétfő

A Fidesz határozottan elutasítja a tervet

Kötöttpálya blog, MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info

A térkép kékkel mutatja a bezárandó vonalakat

1874 kilométeren tervezi megszüntetni a vasúti közlekedést a decemberben esedékes menetrendváltáskor az Antali Károly közlekedési kormánybiztos vezette csapat. A mellékvonalak nagyobbik felén állnának le a vonatok. Olyan városok maradnának teljesen vasút nélkül, mint Baja, Szarvas, Mezőhegyes, Makó, Battonya, Vésztő, Mohács, Komló, Nagyatád, Tab, Zirc, Szécsény, Gyöngyös.

Úgy látszik, a baloldali kormány utolsó esélyét is föladja, hogy megrágja a magyar vasút problémáját, amelyet a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem tudott se lenyelni, se kiköpni. Mindenki tudja, hogy a MÁV-csoport a közpénzek elfolyásának terepe, évente több százmilliárd forintot öntenek bele, miközben az utasok sokszor elégedetlenek a szolgáltatás színvonalával. (tovább…)

Megint győzött a Csepel

2009. augusztus 24. hétfő

Csepel.info, Kommentálok.hu, Nb3.hu, Csepelfc.hu

A második mérkőzését is fölényesen nyerte meg a Csepel labdarúgócsapata a harmadosztályú bajnokság múlt héten elrajtolt idényében.

Szurkolói vélemények szerint a Csepel az első félidőben még tompán játszott, de a második játékrészben egy jogosan megítélt büntető segítségével előbb ledolgozta egygólos hátrányát, majd pár perc alatt a mérkőzést is a javára fordította. (tovább…)

Ismét a gyerekeké a Krizantém utcai játszótér

2009. augusztus 24. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

Mint arról augusztus 17-én a Csevak Zrt híradása alapján beszámoltunk, ideiglenesen be kellett zárni a Krizantém utcai játszóteret, mert ismeretlenek állattetemet ástak el a homokózóban.

A játszótér fertőtlenítése és a teljes homokcsere augusztus 19-én befejeződött, és azt újra használhatják a gyerekek. (tovább…)

Orbán: A szabadságra szövetkeztünk egymással

2009. augusztus 23. vasárnap

A polgári kormány miniszterelnöke kiáll Sólyom László mellett

Magyar Nemzet

Egy diktatúra – legyen annak bármilyen színe: barna vagy vörös – soha és semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb az emberi közösség számára, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje. Ha mégis ez a látszat keletkezne, akkor mi, demokratikus politikusok rosszul tesszük a dolgunkat – hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki szombat este részt vett a vasfüggöny megnyitásának 20. évfordulója alkalmából a Thüringiai Tartományi Kormány által szervezett megemlékezésen.

A rendezvény Teistungenben, a volt keletnémet-nyugatnémet határ egyik állomásán, az itt létrehozott múzeumban zajlott. Orbán Viktor „20 év változás Közép-Európában” címmel tartott előadást. Ebben kifejtette: büszke arra, hogy Magyarország egyik eszköze lehetett Németország újraegyesítésének, hiszen több mint ezer éves közös történetünk, közös sorsunk van. Számos jó és rossz szövetséget kötöttünk már, 1989-ben a szabadságra és az emberi méltóságra szövetkeztünk egymással – mondta a pártelnök. (tovább…)

Vona Gábor megfenyegette a rendőröket

2009. augusztus 23. vasárnap

Index, Csepel.info

Ruházat, jelképek, kiegészítők – zavaros egyveleg

A Jobbik kormányzati szerepre készül, visszafoglalnák a Felvidéket és Kárpátalját, elkezdenék az elszámoltatásokat és bebörtönzéseket, hangzott el az illegális gárdaavatón, ahol hatszázhuszan tettek esküt.

„Fordul itt még a szél, nem is kicsit, nagyon. Vihar lesz majd belőle. És akkor azoknak, akik most bennünket üldöznek, akik a magyar demokráciát üresítik ki, akik hazaárulókat szolgálnak, azoknak a bíróság előtt kell majd felelniük” – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a szombat délutáni gárdistaavatáson, ahol 620 új gárdistát vettek fel a szervezetbe. (tovább…)

Critical Massa

2009. augusztus 23. vasárnap

Mindenamifoci blog

Már majdnem elfelejtettem, hogy mennyire idegesítő volt a bájolgás, amit az állami nemtommilyen egészségügyi központ főnökével, bizonyos doktor Szilvásyval folytattak az egyik reggeli tévéműsorban a Massa-ügy kapcsán, amikor megint eszembe juttatták a dolgot: állami kitüntetést vehetett át az úr a nemzeti ünnepen, nyilván a brazil Formula–1-es pilóta meggyógyításáért.

Mielőtt viszolygásom okait felsorolom, véssük kőbe: elmondhatatlanul jó, hogy az autóversenyző gyors és mindenben szakszerű ellátást kapott Magyarországon, hogy megfelelő kórházba, kitűnő orvosok kezébe került, és hogy a körülményekhez képest szerencséje is volt. Természetesen nem sajnálom tőle a kiemelt figyelmet, a hibátlan körülményeket. Éppen ellenkezőleg: ilyet kívánnék mindenkinek, aki hasonló helyzetbe kerül. No, ezzel van itt a baj. (tovább…)