Vona Gábor megfenyegette a rendőröket

Index, Csepel.info

Ruházat, jelképek, kiegészítők – zavaros egyveleg

A Jobbik kormányzati szerepre készül, visszafoglalnák a Felvidéket és Kárpátalját, elkezdenék az elszámoltatásokat és bebörtönzéseket, hangzott el az illegális gárdaavatón, ahol hatszázhuszan tettek esküt.

„Fordul itt még a szél, nem is kicsit, nagyon. Vihar lesz majd belőle. És akkor azoknak, akik most bennünket üldöznek, akik a magyar demokráciát üresítik ki, akik hazaárulókat szolgálnak, azoknak a bíróság előtt kell majd felelniük” – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a szombat délutáni gárdistaavatáson, ahol 620 új gárdistát vettek fel a szervezetbe.

Vona hangsúlyozta, hogy nem akarják újraszervezni a jogerős bírósági ítélettel megszüntetett Magyar Gárda Egyesületet. Viszont nem látnak semmi kivetnivalót abban, hogy elindítsák az Új Magyar Gárda Mozgalmat.

Nem kellett azonban a szélsőséges, hungarista, revizionista, rasszista mozgalmak kelet-európai szakértőjének lenni ahhoz, hogy a kívülálló is megállapíthassa: az új magyar gárda alapítása csupán a szervezet körüli jogi huzavona része. Az Új Magyar Gárda Mozgalom egyenruhája és jelképei ugyanis egyeznek a régijével, a tömegben felfedeztük a régi gárdistákat, és a szervezet köszöntése is maradt az ismert. „Adjon az isten” – mondta minden egyes színpadra lépő szónok, amire a közönség a begyakorlott módon vágta rá, hogy „szebb jövőt”.

Barikád buszokból

A hasonlóságok mellett a hatóságok azonban találhattak néhány eltérést is, mert hiába várakozott sok rendőr az avatás helyszíne körül, a demonstrációt ott tartózkodásunk négy órája alatt nem zavarták meg. Igaz, a helyzetet bonyolította, hogy az esemény magánterületen, egy szimpatizáns külső szentendrei telkén zajlott.

A rendőrök közül érkező Vona Gábor annyit mondott kérdésünkre, hogy azt az ígéretet kapta, a rendfenntartók csak akkor nyomulnak be a területre, ha a gárdisták alakzatba állnának. Továbbá megmutatta nekünk a helyszínen átvett levelet, ami gyanúsítottként idézi be hétfőn a bíróságra, „egyesülési joggal való visszaélés vétsége miatt”.

„Ha a hatóságok azt akarják, hogy plusz tíz százalékot szerezzen a választásokon a Jobbik, akkor hurcoljanak meg” – vetette oda, mielőtt színpadra lépett volna. A közönség előtt pedig esküt tett: „Én Vona Gábor esküt teszek, hogy azok, akik ma elvtársaknak hívják magukat, hamarosan cellatársak legyenek”.

A Jobbikot már kormányzó pártként emlegető Vona magabiztossága érthető volt, ha a délelőtti eseményeket nézzük.

A gárdaavatást ugyanis délután háromra hirdették meg, de a rendőrség megjelenése miatt úgy döntöttek, már tízkor megtartják az eskütételt. A karhatalom érkezésére a buszokkal körülvették a területet, szekérvárat alakítottak ki, így a rendőrök csak nehézkesen tudtak beszivárogni. Miközben a rendőrök a gárdistákat igazoltatták, az új tagok letették az esküt.

„A Jobbik mindenkire, aki a magyar nemzet ügyét elárulta, a legszigorúbb büntetést fogja majd követelni. Jól gondolja meg tehát mindenki, hogy egy süllyedő hajó és annak hibbant és romlott kormányosai kedvéért tönkre akarja-e tenni saját jövendő életét” – intézte szavait a kint várakozó rendőrökhöz, majd látnokian megjegyezte: „Az ország kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla”.

Szellem és fizika ellen véd

A jobbikos hatalomátvétel emlegetésénél is meglepőbb volt az új gárda kapitánya. A tényszerűség iránti végtelen elkötelezettségünk mellett jegyezzük meg, hogy a gárdát mostantól egy vékony, IT-szemüveges, kissé pösze, negyvenes úr vezeti. A két megtermett gárdista közt színpadra lépő Kiss Róbert leszögezte, a gárda feladata „a magyarság szellemi és fizikai védelme.”

Majd miközben a tömeg percekig “vesszen Trianon!”-ozott, bejelentette, hogy letette esküjét a székely és felvidéki szakasz is. Kiss Róbert végül két oldalról puszit adott fogdmegjeinek, és távozott, mint aki túl rég hagyta kinn vészvillogóval a BMW-jét a Mammut előtt.

Újra vannak csendőrök

„Az a rendőr, aki itt ma intézkedik, nem kap állást a Jobbik hatalomra kerülése után” – vette elő újra a karhatalmat Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője. A rendőr kifejezést itt azonban viszonylagossá tette, hogy a gárda ezen a napon létrehozta a saját erőszakszervezetét, a csendőrséget.

Az eseményt is a most beiktatott új magánrendőrség biztosította.

A csendőröket onnan lehetett megismerni, hogy viseletükben ötvözték a rohamrendőr, a harmincas évek magyar csendőre, a második világháborús német kiskatona és a magyar honvédség ruházatának stíluselemeit. Németes sildes sapkájukra kakastollat tűztek, lajbijuk fölé csendőrség feliratú golyóálló mellényt húztak, oldalukon rohamsisak és gázálarc fityegett. Néhányuknak lábszár- és könyökvédője is volt. Lábukon pedig a magyar honvédség bakancsát viselték.

A mezei gárdisták ugyanakkor az azonosítószámot vették át a rohamrendőröktől. A minden felesküdött gárdista mellényén olvasható hétjegyű szám azonban nem arra utal, hogy a szélsőséges szervezet már 1 milliós létszámú.

Mint megtudtuk, az első két számjegy a megyét jelzi (például 01 Budapest, 05 BAZ megye), a hátsó számsor pedig azt, hogy emberünk hányadik tag az adott körzetben.

Indul a vonat

A már elhangzott toposzokat Hegedüs Lóránt erősítette meg. Rövid, alig kódolt cigányozás és zsidózás után kijelentette: ők nem fognak megállni a komáromi hídon, ahol Sólyom László. „Tovább megyünk azon a hídon, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki híveinkkel.”

Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, a régi Magyar Gárda alapítója is a rendőröket vette elő. „A Jobbik 2010-ben minimum a második erő lesz a parlamentben, jó ha tudják, nem felejtünk. Emlékezni fogunk, milyen gaztetteket hajtottak végre a rendőrök.”

Szemléletes képpel zárta beszédét: „A Jobbik és a Magyar Gárda olyan, mint egy-egy vonatsín. Mind a kettő kell ahhoz, hogy elindulhasson rajta a vonat.”

index.hu

64 hozzászólás “Vona Gábor megfenyegette a rendőröket” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Hajrá Gabi!

    ÁVH! ÁVH! ÁVH!

  2. miska72 szerint:

    MAFFIA AZ ÁLLAM!

    Gazemberek vezetik az országot!
    DIKTATÚRA!
    RENDSTERVÁLTÁST!

  3. miska72 szerint:

    Az ÁVH nem szűnt meg, csak átalakult!
    Most remdőrségnek hívják.
    A tiszteséges rendőrök elhagyták a testületet, az ÁVH meg beszivárgott a szervezetbe.
    De nem csak ott vannak jelen! Ott vannak ezek mindenhol!

  4. alajos-1 szerint:

    Arra lennék kiváncsi,hogy mivel foglalnák el Felvidéket-Kárpátalját,?? tán csak nem a régi selejtes Ikaruszokkal ?? meg gázpisztollyal ?? manapság a baromfi ágazatban is csak vörös kakasok vannak, szépen illenének a Vona G csendőrség kalapjaira !!!!!
    Nevetséges ez a sok gyerekes megnyilvánulás amit a Vona hadvezér el-el ereszt az éterben, ée az a szomoru, hogy az a sok forró fejü meggondolatlan egyed, még követi is.

  5. kovács ernő szerint:

    A nagy Fidesz is kezd betojni! Orbán, már nem te vagy a király, igaz nem is voltál! Na ki a király? Vonaaaaaaaaa!!!!

  6. Huba szerint:

    Ernyőke!
    Remélem tud különbséget tenni az orrod a Gyurcsány segge és a Vona segge között. Tudom, közben bele-bele szagolgattál az Orbánéba is.
    Képet is raktál fel közös ölelkezésetekről.
    Tudod, az nem egy hátrány, ha valaki sokoldalú, de aki “sokszínű” az gáz!

  7. Tuktujaktuk szerint:

    Húú de komoly!

    Egy rosszul szervezett kisdobos rajnak jobban örültem, az legalább szórakoztató volt.

    A magyar emberek különb politikusokat, vezetőket , vagy annak csúfolt valakiket érdemelnének mint a jelenlegi felhozatal. Természetesen tisztelet a kivételnek.

    A vesszen trianon dumára egyszer már több mint százezer fapuskával-facipővel felszerelt magyar katona ment rá!
    (Ámbár okos ember más kárán, hülye ember saját kárán tanul,… ha tanul).

  8. miska72 szerint:

    Anyátok picsáját! szerződés van TRIANONRÓL!
    A szerződés LETELT!
    Úgyhogy már csak vesdégek és megtűrt személyek lehetnek a hazánkban!
    VESZEN TRIANON!

  9. hlajos szerint:

    Támogatom alapból amit a Jobbik szeretne, addig a pontig, hogy rend legyen már ebben az országban. Viszont az elcsatolt részek visszafoglalásával kapcsolatban fenntartásaim vannak. Ahogy Tuktujaktuk mondotta, erre már jó páran ráfáztak. Remélem nem fognak, fogalmazzunk így, “butaságokat” csinálni, vagy ha igen, akkor nem teszik kötelezővé, hogy mi igyuk meg a levét (értsd: általános hadkötelezettség, és megyünk Erdélybe).

  10. Gordon szerint:

    miska 72!

    Abban igazad van, hogy a Trianoni béke nincs érvényben. Ennek oka azonban nem az hogy “letelt”, hanem hogy egyéb szerződések időközben felülírták. Jelenleg az 1947-es párizsi béke van hatályban és egyéb kétoldalú/többoldalú nemzetközi szerződések (pl.: uniós csatlakozási szerződés(ek), alapszerződések stb.).

    “Megtürtek” nincsenek hazánkban, csupán különböző állampolgárságú emberek különböző – szintén két vagy többoldalú, esetleg uniós szintű – szabályozás alapján hazánkban tartozkodó emberek.

    Az uniós szabályok egyébként – bár néha úgy tűnik – nem állnak a Magyar Köztársaság Alkotmánya felett, hiszen maguk is részesei az alkotmányos szintű szabályainknak. Mindez a 2/A csatlakozási klauzulában ölt testet.

    Ne menjünk bele mélyebben, de mivel már sokadszorra lököd a sódert Trianonról (nem ismerem a forrásodat – de talán nem is akarom megtudni), ezt fontosnak tartottam megjegyezni…

  11. Csepel-sziget szerint:

    Retteg a hatalom! Ennek jól látható jelei vannak.

    Folyamatos riogatás a szélsőjobbal, a cigányok hergelése, a kézivezérelt rendőrség brutalitása…

    “A legyek ősszel a legszemtelenebbek, mikor vesztüket érzik. Ugyanez igaz a bukó rendszerre is.”

  12. Gordon szerint:

    hlajos felvetésére hut eszembe, hogy honvédelmi kötelezettség jelenleg is van, csak a Jobbik direkt összekeveri a sorkatonai szolgálat előírását egyéb fontos alkotmányos kötelezettségekkel.

    Erdélybe nem mennénk, mert nem jutnánk el oda (A Királyhágónál kezdődik, bár egyesek korábban ezt igyekeztek megcáfolni ezen a fórumon is). Szárazföldi egységeink már a Partiumon sem jutnánk át.

    folyt. köv

  13. Gordon szerint:

    A román hadsereg erős, nem kellene lebecsülni őket (és a Hummer terepjáró még a legkevesebb, amit gondolom az iraki vagy afganisztáni misszióhoz vettek):

    http://www.youtube.com/watch?v=m8NWuHVymD8

    http://www.youtube.com/watch?v=Ju48dVbuEBw&feature=fvw

    http://www.youtube.com/watch?v=xU9sJUc873E&feature=related

    És a haditengerészet, mely egy háború idején fontos utánpótlásvonalat jelentene:
    http://www.youtube.com/watch?v=0vzzyX6UV8M&feature=related

    Itt a zene unalmasan ismétlődik, de hatásosak a képek:
    http://www.youtube.com/watch?v=j4iZ5_Uz20o

    A repülőket leszámítva láthatóan több és sokkal modernebb eszközeik vannak mint nekünk. Bár a harci helikoptereiket néha pihentethetik is majd a “csata” közben… nekünk csak mutatóba maradt harckocsink…

    folyt.köv

  14. Gordon szerint:

    Bocs visszavonom a repülőkre tett megjegyzésemet is:
    http://www.youtube.com/watch?v=ObD8ULHu0b0&NR=1

    Ha valakinek támadhatnékja van akkor előtte azért nézzen már szét egy picit… ha nem öngyilkossági hajlamai, akkor gyorsan elmegy majd tőle a kedve. A “fujfujromán”- ozás kevés lesz egy háborúban, és azok szaladnak mejd szét a leghamarabb, akik most a leghangosabban verik az asztalt.

  15. miska72 szerint:

    Ezt nem háborúval kell elérni! Hanem diplomáciai úton!
    A szerződés LETELT!
    No comment!
    Vagy HAZUDTAK?

  16. miska72 szerint:

    Akkor ez volt a TRIANONI ÁTBASZÁS.

  17. miska72 szerint:

    Most ugyan így kell kibaszni vekük!
    PAPÍRON!
    A SZERZŐDÉS LETELT!
    Orbán megy gyurcsán és a többi faszfej meg ne mondjon le a választópolgárok nevében semmiről!
    No comment!

  18. Csepel-sziget szerint:

    A Jobbik sem akar háborút… sorkötelezettséget lehet, hogy szeretne, de azzal annyi szavazót vesztene, hogy kb. 5%-ra esne vissza. Pláne, hogy a tábora fiatal és azért kevesen vannak, akik szívesen mennének a laktanyákba hónapokra…

  19. Gordon szerint:

    Külön miskának mégegyszer leírom, hogy a Trianoni békeszerződés nem telt le. Ha valami letelik az azt jelenti, hogy meghatározott időintervallumra volt tervezve. A Trianoni békeszerződés nem ilyen volt, nem telt volna le soha, és nem is telt le, hanem más szerződések vannak érvényben. Egyébként a párizsi béke terüelti előírásai sem teljesen ugyanazok, hisz a nagyokosok rendre elfelejtik a pozsonyi hídfő esetét.

    Néha tényleg ámulok és bámulok hogy milyen emberek élnek közöttünk. Döbbentes (és döbbenetesen veszélyes), ahogy a források és a tények ismerete nélkül kitalálnak maguknak egy valóságot és képesek azt bármi áron szajkózni, akkor is ha nyilvánvalóan nincs igazuk.

    folyt.köv

  20. Csepel-sziget szerint:

    Trianon kérdésében szerintem Gordonnak van itt igaza.

  21. Gordon szerint:

    Előző folytatása:

    Isten tudja mibe rángatnák bele ezt az országot ha lehetőségük lenen rá. Vagy semmibe, csak szájkaratéznak!? Valószínűleg így van egyébként. A balóné gárda tagjai szaladnának a legmeszebbre amikor a haza védelméről lenne szó. A gárdisták egy jelentős részének még éles lőfegyver sem volt soha szerintem a kezében… fogalmuk sincs semmiről. A rendről, a fegyelemről, a bajtársiasságról strb. Ha igazán katonáskodni szeretnének, akkor jelentkezhetnének katonának, vagy ott az idegenlégió. Ja, hogy tömegével buknának ki a különböző alkalmassági vizsgákon? Valószínű.

    Meg gondolom a katonás rendtől is (állítólag Gordon is rendpárti) félnek. Ennél sokkal jobb az útszáli, mezei bohóckodás. És ezek álmodoznak Románia elleni sikeres támadásról. A alábbi videón lévő fazonok kiskanállal megeszik őket (bár gondolom és remélem hogy a lent látható képességek a román seregben/ rendőrségben sem átlagosak).

    http://www.youtube.com/watch?v=NV-oTkaDvEM&feature=related

    Ezt végignézve (no meg a sztk keretes gárdavezért látva) egyszerűen nevetségesnek tűnik bármiféle irreguláris erősködés.

  22. Gordon szerint:

    Köszönöm sziget, ez korrekt volt.

  23. Gordon szerint:

    Bocs elkerülte a figyelmemet: Jandarmeria egység van a videó elején. Na ezek a román csendőrök. Bár így méginkább idevág a dolog.

    Ezek cafatokra tépik a mi kakastollas újcsendőreinket.

  24. Csepel-sziget szerint:

    Gordon! Amit én az idegenlégióról hallottam… háát a magyar hivatásos katonák java is kihullana ott, nemhogy civil mozgalmak tagjai…

  25. DFK szerint:

    Valójában a Gárda-Csendőrség nem megoldás. De úgy néz ki, igény van rá, mert az állami erőszakszervezet magára hagyja az embereket a bűnözőkkel szemben.

  26. miska72 szerint:

    Húúúúúúúúúúúú hát megnéztem a videót, most aztán be is sz@rtam.

  27. miska72 szerint:

    Kik adták ela hadseregünket?
    A MASZOP KÚRMÁNY!
    Már csak egy Grippen van 24 órás szolgálatban.
    NINCS PÉNZ!
    ELLOPTÁK!
    ELKÚRTÁK!

  28. Gordon szerint:

    miska! még ne szarj be… eljön annak az ideje is. 😉

  29. Gordon szerint:

    Jelenleg ott tartunk hogy van egy részegen dülöngélő miniszterünk, meg egy az országot megvédeni képtelen, lezzülesztett hadseregünk, melynek igazándiból csak a külföldön szolgáló alakulatai rendelkeznek megfelelő harcértékkel.

    A gárda-csendőrség nem megoldás, inkább csak szánalmas bohóckodásnak látszik a reguláris alakulatok mellett.

    Mindenesetre semmilyen konkrét elképzelést sem látok a Jobbik kommunikációjában, hogy milyen formában teremtenének arra lehetőséget (és főleg miből!), hogy a fiatalok legalább egy általános alapkiképzésben részesülhessenek.

    Pát hete a Napkeltében még azt mondta a Vona, hogy jövő tavaszra dolgozzák ki a csendőrségre voantkozó elképzeléseiket, erre most megalakul valami kakastollas viccbrigád. Ezek össze-vissza hadoválnak. Ha valami komoly, katonaviselt ember meglátja a róluk készült felvételeket hanyatvágódik röhögésében (főleg az sztk keretes vezért látva). Vagy elsírja magát.

  30. Gordon szerint:

    Van aki tud lőni. 1.12-től érdekes a videó a többi áttekerhető.

    http://www.youtube.com/watch?v=9y-gkATz3ck&NR=1

    Mindenesetre ezek a fazonok sem kicsit bíznak meg a melléjük lövöldöző társukban.

  31. lolka szerint:

    Holnap 22-kor lessz egy film a National Geographic-csatornán a Francia idegenlégioról…

  32. miska72 szerint:

    🙂 🙂 🙂

  33. csepeli szerint:

    Fasiszták!

  34. miska72 szerint:

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  35. Én szerint:

    csepeli! latom neked vagy családod tagjainak nem volt cigányokkal összetűzése, de ha egyszer neadj isten lesz akkor majd fasiztázzz te komcsi!

  36. Én szerint:

    vagy cigány vagy?:D

  37. Én szerint:

    Ezt az oldalt átkéne nevezni fidesz.info-ra!! Gusztustalan hogy csepel.info néven működik egy ilyen fidesz pártolo oldal!!!

  38. Én szerint:

    Pártatlannak kéne lenni nem?Tisztelt CSEPEL.info

  39. Zolika szerint:

    A kakasnak fáj amikor kitépik a tollát?

  40. Zolika szerint:

    És mit szólnak ehhez az állatvédők?

  41. baniko21 szerint:

    Én!
    Gondolkodj már egy kicsit reálisan. Én például messze állok a fidesztől,
    de még messzebb a jobbik által képviselni látszó fantazmagóriáktól.
    Gordon feketén-fehéren levezette a képtelen agyrémek kövezkezménye-
    inek hatását. Tényleg nem ártana itt ezen a fórumon némelyeknek fog-
    lalkozni a történelemmel. Volt ütőképes hadseregünk, tönkre tették. Volt
    műküdő gazdaságunk, tönkre tették, volt világhirű mezőgazdaságunk,
    tönkre tették. A jövő érdekében inkább ezekkel a tényekkel kellene fog-
    lalkozni, és nem hülyeségekről fantáziálni. Főleg nem úgy, hogy annak
    is csak mi emberek lehetünk a kárvallottjai. Lásd gazdasági válság.
    Szerinted azt ki szívta meg? Netán a bankok, amit a Te. én és más kis-
    pénzű embereknek adójából megsegitettek a megkérdezésünk nélkül?
    Azt magyarázd meg nekem, hogy ha valami magánkézben van (merthogy
    az a jó gazda!) mi a fene közünk van hozzá, ha tönkre megy? Csökkent
    az adósok sanyargatása vagy nem? Na, ezek a kérdések engem sokkal
    jobban izgatnak, mint a Vona féle hagymázas lázálmok.

  42. spam szerint:

    “Egy diktatúra – legyen annak bármilyen színe: barna vagy vörös – soha és semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb az emberi közösség számára, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje.”

    Gondolkozz, ne csípőből gyűlölj!

    Gyurcsány – Vona és Lendvai – Morvai egy tőről fakadnak. Az SZDSZ a magyar-, a Jobbik meg a cigánygyűlölőkre építi politikáját, a Munkásőrség a komcsiké (volt), a Magyar Gárda meg szélsőjobbé (volt). Ezért is olyan nagy az átjárás oda-vissza (erről a blogról: Kovács Ernő, Prendick, Én, stb.).

    Az MSZP-SZDSZ szédítés már a múlté, de nem lebecsülendő, a Jobbik fröcsögése és hablatyolása sajnos még a jelené és a jövőé. Ha ez a két szélsőség 8-10% körül marad – akár egyenként is -, akkor nem lehet gond. Ha sikeresen hazudoznak, kábítanak, ígérgetnek, és gerjesztik a gyűlöletet, akkor nagy baj lesz szegény hazánkban. Ha józan nép vagyunk, akkor cselekedeteinket, voksainkat a józan ész, a tisztesség és rend iránti vágy illetve a szeretet, a szolidaritás és az empátia vezeti.

    Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

  43. lolka szerint:

    Bizony fáj nekik, mert nem minden toll esik ki csak úgy. Az állat védők akkor fognak nagyot nézni, amikor kivonulnak ill. megjelennek az utcán és a sapkájukon ott lengeti a szellő a kakastollakat. Elő fordulhat az is, hogy egy baromfitelepről szerzik be, vagy mű tollakat tüznek fel.

  44. Zolika szerint:

    Műanyagból vannak a tollak?…. Engem érdekelne ez a kérdés. Ahhoz hasonló, hogy van-e nyelve a lánchidi oroszlánnak, vagy sem? 🙂

  45. Zolika szerint:

    Megnéztem Gordon videóit. Tetszettek. Az átlag gárdista hány cserepet tud eltörni?

  46. Nagyapó szerint:

    Tisztelt gerinctörött magyarok! Mi ez a nagy nekibuzdulás? ’90 óta megszűnt a Trianon után összetákolt Csehszlovákia, Jugoszlávia. És mi mit tettünk? Hagytuk elterelni a Dunát, közben a fotelből hatalmas szövegeket írtunk. Most is ez folyik. Vitatkozunk egy operett egyesületről, akik trombitálnak, vonulnak és nyakig ülnek a …. slamasztikában.
    Mit tett eddig a Jobbik? Nagyarányú előretörése volt az EP választásokon. Igaz. De kik szavaztak rájuk? Az MDF nem. El voltak foglalva saját bajukkal. A KDNP? Nem olyanok. A Fideszesek? 200 ezerrel növelték szavazótáborukat. Marad a kiábrándult SZDSZ-MSZP szavazók. Hasonlóan, mint a “bakancsos nyilasok” akik a legjobb kommunisták lettek 45 után.
    Kik pénzelik a Jobbik-ot? Kinek hajtanak hasznot? Nem a jobboldalnak az biztos. Előbb nyerjünk, azután vitatkozzunk.
    Az MSZP legfőbb érdeke a Fidesz 2/3-os többségének megakadályozása. Ebben legjobb partnere a Jobbik (l. kisgazdák)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  47. Gordon szerint:

    Zolika! Nem tudom mennyi cserepet tudnak széttörni. De honnan is lenne cserepük… bár ha Kál Károly cége őrzi-védi a faluvégi cserépgyár udvarát, akkor szinte kiapadhatalan forráshoz juthatnak e téren, még a gyár tetejéről is simán leszedik – ha akarják. Sluszpoénként meg otthagynak pár döglött kopasztott kakast az udvari “homokozóban”. 🙂

  48. Manitu szerint:

    Egyszerűen nevetséges. A magyar politika olyan mélyre került, hogy az abszurd lett a hétköznapi. És ebben a jobbikok paprikajancsik is bőven kiveszik a részüket sajnos.

  49. csepeli szerint:

    Az a csepeli nem én vagyok!

    No, de hol van Bolemann? 🙂

  50. CsepeliXXI szerint:

    Izééé….Gordon!
    Meg tudnád mutatni,hogy melyik trianoni cikkelyben van,hogy a Felvidéket Szlovákia,a Délvidéket oedig Szerbia kapja?Előre is kössz.

  51. CsepeliXXI szerint:

    Még van 2 kérdésem:
    1.Ki mondta,hogy “ugorjunk a tankjainkba,és Budapestig meg se álljunk?
    2.Ha “terroristák” felrobbantják a bősi erőművet,akkor mire számithatunk
    pl.Csepelen?

  52. kovács ernő szerint:

    Szabadságot Budaházynak! Videó kommentalok.hu

  53. lolka szerint:

    Zolika:
    A Gordon: álltal ajánlott videon nem törik a cserepet, hanem lövik, azt érzékeltetik a videon, hogy mennyire tudnak célozni a katonák. Amolyan Tell Vilmos-os a dolog, nagyon veszélyes amit bemutatnak.
    A tollakat gondolom olyan élethüen tudják elkésziteni, mint a művirágokat, azokat is hirtelen ránézéssel nehéz megállapitani, hogy valodi, vagy nem.
    A Lánc-hid hidfőinél veszteglő oroszlánoknak, tudtommal nincs nyelvük, http://www.urbanlegends.hu/2005/03/a-lanchid-kooroszlanjainak-nyelve

  54. Zolika szerint:

    Ezt a videót is Gordon ajánlotta, és ezen törik a cserepet. Én erre gondoltam.

  55. lolka szerint:

    Ez a Gordon: micsoda videokat ajánlgat…
    Zolika:
    Nem kell ilyen videokat nézni…

  56. kovács ernő szerint:

    Folytatódik a megfélemlítés – kihallgatták Vona Gábort
    Kommentalok.hu

  57. kovács ernő szerint:

    Egészséges Fejbőr – Esküszünk

  58. Manitu szerint:

    Ernő, szegény Kolompár Vona Lacika folytatja a megfélemlítést… Jajj.

    Sivalkodnak a kakstollas kolompárék piros-fehérben.

    Életemben nem gondoltam volna korábban, hogy lesz Magyarországon egy olyan szélsőjobbos párt, amelyik cigány módra visítozik és öltözködik tollgúnyába, burkolódzik csilicsáré szalagokba.

    De még cigányoknál is csak a nők öltözködnek meg visítoznak így, a roma férfiakban is több tartás van, mint a jobbikos majmolóikban. Ha van igazi szégyen, akkor ez az!

  59. Manitu szerint:

    Emlékszem a Budaházy vagy a Toroczkai jelent meg a fekete ruhás (szélső)csikósaival.

    Nevetségessé teszik a magyar kultúrát. Amikor az aranyat összekeverik a sz@rral, akkor sajnos még a legnemesebb anyag is büdössé válik. Leégetik a magyar kultúrát, összekeverik az árpád-sávos szimbolikát a nyilassal, a nemzeti viseletet a nyugat-európai nácikéval.

  60. Gordon szerint:

    CsepeliXXI ! Szerintem az 1920-as békeszerződésre vonatkozó kérdésed időközben okafogyottá vált, mert jelenleg az 1947-ben megkötött párizsi békeszerződés van érvényben. Az világosan rögzíti Magyarország határait. Az elvett területeken meg gondolom úgy osztoznak az akkori és azóta létrejött utódállamok, ahogy tudnak/akarnak. Szerintem semmilyen az elcsatolt területeken bekövetekző változás nem érinti Magyarország 1947-ben megállapított határait.

    A szerbek és a horvátok is egymásnak ugrottak például Szlavóniában, de ettől még hozzánk nem került vissza semmi, és a két állam vitája a magyar-horvát, valamint a magyar-szerb határt (a szlovén-magyar határral együtt ez a volt jugoszláv – magyar határ) nem befolyásolta.

    A másik kérdésedre a megfejtésem: Slota.

    A harmadikra meg csak laikusként annyit mondanék, hogy a várható árhullám a Csepeltől keletre található Kisdunát a Kvassay zsilip miatt nem érintené jelentősen, nyugaton meg gondolom megvannak a megfelő árterek és töltések. Voltak már nagy árvizek a Dunán, de Csepelen soha nem volt nagy gond belőle.

  61. CsepeliXXI szerint:

    >Voltak már nagy árvizek a Dunán, de Csepelen soha nem volt nagy gond belőle.>

    1956?” 2 méteres viz a Hollani úton?

  62. Gordon szerint:

    Érdekes, eddig erről nem hallottam. Köszi az infót, ha már szóbe került, akkor megnéztem az áradás előzményeit, és ezt találtam:

    “Március közeledtével szinte hihetetlen módon egyik napról a másikra megváltozott minden, beköszöntött a várva várt tavasz. De ekkor igazából még senki sem sejtette, hogy csak most következik az igazi harc.
    A kemény telet követően a Duna jege repedezni kezdett, Ausztriában jégzajlás indult meg. Az árvízvédelmi szervek figyelme a Dunára irányult. A Duna déli szakaszán jégtorlasz keletkezett, melyet a légierő bombázása Rácalmás környékén sikeresen megszüntetett. Sajnos a Csepel-sziget alatt a jég ismét hatalmas torlaszt emelt, mely március 8-án 11 órakor a Tassi-zsilipet kibillentette (a korabeli szemtanúk szerint valósággal kifordította) helyéről, majd ezt követően a jeges roham hatalmas sebességgel megindult felfelé a Kis-Dunán, ahol a következő napokban a part mentén pusztítva összesen 74 ezer házban okozott kárt.
    Megtörtént tehát az, amire a gyötrelmes napok után senki nem számított. A felső Kvassay-zsilip bírta a víz nyomását míg az alsó, gyengébbre méretezett Tassi nem, így a víz tulajdonképpen alulról felfelé kezdett a Dunán áradni, elöntve a mélyebben fekvő részeket, érintve Dunaharasztit is. Március 10-én virradóra tehát ismét félreverték a harangokat Dunaharasztiban. A 2 méter magas jeges ár elöntötte a település mélyebben fekvő part menti területeit, 30 családot ismét ki kellett telepíteni az egyébként is csak ideiglenes lakhelyül szolgáló épületekből. Két hétig állt a víz a környéken, majd az áradat elvonulta után ismét csak a helyreállítás gyötrelmes feladatai következtek.
    A földrengés és az árvíz okozta károk helyreállítása végül 1957 augusztusára fejeződött be.”

    http://www.metnet.hu/?m=news&sub=show&id=143

    Azóta nem tudom hogy mi van a Tassi zsilip környékén, de azt jó lenne tudni, hogy mit akarsz kihozni ebből a beszélgetésből. Nos, miről van szó?

Itt lehet hozzászólni !