Havas Henrik milliói

Az újságíró Merlinit küldené a “göthös” környezetvédők ellen

Hír TV, Bors, Havashenrik.hu, Csepel.info

Hét számjegyű összeget fizet Havas Henriknek a Magyar Villamos Művek (MVM), hogy az ATV-s műsorvezető népszerűsítse a sokak számára egyébként száraz témákat – tudta meg a Bors. Újabb támogatás a holdudvarnak, ezúttal is közpénzből.

Joshi Bharat, Erdélyi Mónika és sok más közszereplő volt már terítéken Havas Henrik blogján. A Tanár úr videóoldala most megújult, több felületen is feltűntek a Magyar Villamos Művek reklámjai, a címlapon pedig Havas a Paksi Atomerőműrôl beszél. Mindez csak bemelegítés, hiszen a vállalat sajtófőnöke lapunknak elárulta, szeptembertől az év végéig tesztelik egymást Havassal. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy Havas Henrik mennyi pénzért szerződött az állami tulajdonú céggel, mindössze annyit jegyzett meg, hogy „nem egy vészes összegért”. Egy neve elhallgatását kérő informátorunk állítja, egy középkategóriás autó – ami szerinte hatmillió forintnál kezdődik – sem jön ki Havas tiszteletdíjából.

– Két fő szempont miatt esett a választásunk Havas Henrikre – mondta lapunknak Tringer Ágoston.
– Egyrészt lehetőséget ad tehetséges fiataloknak, hiszen az oldalára is bárki elküldheti a verseit, könyveit. Másrészt a havashenrik.hu és Havas Henrik a maga sajátos, szarkasztikus megnyilvánulásaival lehetőséget nyújt fontos témákról folytatott párbeszédekre. A Paksi Atomerőmű bővítése egy ilyen, az egész társadalom számára fontos téma lehet, s Havas ebben nyújthat segítséget az MVM-nek – tette hozzá a sajtófőnök, akit az első videóban már emleget is a Tanár úr. Igaz, Havas rutinosan bulvárosítja a sokak számára száraz témát.

„Lévai-projekt! Ez olyan, mint egy jazzegyüttes. Nem olyan? Lévai-projekt! De nem olyan? Mint egy ilyen trió” – nevetgél magában Havas, majd miután elmagyarázza, hogy a terveket Lévai András készítette, hozzáteszi: „Én Merlinit bevenném a projektbe! Igaz, hogy nemzetstratégiához nem ért, a környezetvédelemhez nem ért, viszont simán kigubancolná a környezetvédőket a láncaikból!” – utal arra a lehetőségre, hogy az erőmű bővítése ellen tiltakozva zöld párti tüntetők láncolnák magukat az erőmű kerítéséhez. A Tanár urat szerettük volna megkérdezni szerződésének részleteiről, de ő tartva magát szokásához, közölte: bulvárlapoknak nem nyilatkozik.

Az újságíró internetes blogján elsőként a paksi atomerőmű bővítéséről beszél. A három perces videóban a környezetvédőket göthös zöldeknek nevezi és azt tanácsolja az MVM-nek, alkalmazza Merlinit, mert ő könnyen ki tudná szabadítani az atomerőmű bővítése ellen tiltakozó, magukat esetleg leláncoló környezetvédőket.

Havas Henrik videóját itt tekinthetik meg.

borsonline.hu

5 hozzászólás “Havas Henrik milliói” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Havas, mivel egy pökhendi, beképzelt figura, többet árt az erőműnek, mint amennyit használ, viszont ismerve őt, jó sok pénzért.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Manitu szerint:

    Jó a kép. Már megint lekapott valakit Havas Tanár Úr, és most nyalja utána a száját. Persze, jól megfizetik érte, szó mi szó…

  3. Gordon szerint:

    Megint megtalálta a gazdáját egy zsáknyi pénz. Kérem a következőt…. dehogy kérem. Elzavarni mindet a francba, tanárurastól, mindenestől.

  4. hollósi szerint:

    Farkasházy után Havas lesz állaími támogatott. Ha egyszer teli a bugyelláris, juthat nekik is….

  5. Jeniszej szerint:

    Jó nagy a nyelve. Már nem fér el a szájában? Majdnem minden megjelenő képén a sajtóban – kilóg. Vajon miért?

Itt lehet hozzászólni !