A pszichiáterek sem tudják, mi lett az OPNI lakóival

Inforadio.hu

A magyar pszichiátereknek még mindig fogalmuk sincs, hogy hány beteg kallódhat még akár az utcán vagy hajléktalanszállókon, miután az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával elveszítette orvosát – mondta az InfoRádió kérdésére Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság tagja.

Kurimay Tamás elmondta: az OPNI ellátási körzetében nagyjából 700 ezer ember tartozott, akinek mintegy 10 százaléka, azaz 70 ezer ember fordult meg az évek során az intézményben.

Orvosaik azonban az OPNI megszüntetése után szétszéledtek, a betegek közül pedig sokan nem keresnek újat, így kezeletlenül maradnak. Sokaknak nagyjából most fogyhat el az a gyógyszere, amelyet még az intézetből kapott.

Problémát jelent az is, hogy míg a Lipóton nagyjából 25 évre visszamenőleg rendelkezésre állt a betegek tejes kórképének dokumentációja, az iratok most nem az új ellátókhoz kerültek, hanem az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézethez, így a kórházak legfeljebb egy-két évre visszamenőleg ismerhetik meg a betegek adatait.

Német Attila, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Ambulanciájának vezetője korábban úgy nyilatkozott: még most is folyamatosan kerülnek elő betegek, akiknek elfogyott a gyógyszerük és visszaestek betegségükbe.

Új otthon, 36 férőhellyel

Pszichiátriai kezelés alatt állók számára új, bentlakásos, 36 férőhelyes lakóotthont adott át a főváros. A szabad demokrata főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: pszichiátriai kezelés alatt álló betegek számára 140 férőhelyet tudnak biztosítani Budapesten, miközben több mint 400-an várnak elhelyezésre. Ikvai-Szabó Imre hozzátette: az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával kiesett kapacitást a főváros nem tudja pótolni.

inforadio.hu

13 hozzászólás “A pszichiáterek sem tudják, mi lett az OPNI lakóival” bejegyzésre

  1. totó szerint:

    Keressék őket a kormányban!!!

  2. Bubus szerint:

    Én láttam egyet a metróban is. Na nem a 4-es metróban 😉 Öt perc alatt tíz embert fenyegetett meg a pasi, hogy kitekeri a nyakukat.

  3. atlétaa szerint:

    Nagyon sok van már CSEPELEN sajnos,de a Csepel Sc.index fórumon lehet velük levelezni.

  4. baniko21 szerint:

    Komolyra véve. Erkölcstelen és aljas dolognak tartom, hogy ezeket a
    betegeket szélnek eresztették. Szégyelje az a kormány magát, aki al-
    jas üzleti érdek miatt, ezeket az embereket ellátatlanul hagyta. Beteg-
    ségük természete miatt, nem biztos, hogy maguktól orvoshoz fordulnak. Nem számit itt semmi, csak a pénz. Ujmódi Harpagonok!

  5. Földhözragadva szerint:

    Na, baniko, ilyen fura szavak, kérlek, mi nem lenni közgazdász…:) ” harpagonok azok, akikegyáltalán nem kívánják visszafolyatni a kincsüket a forgalomba.” Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia)…

  6. Gordon szerint:

    Bubus!

    Az egyik barátom is mesélt a múltkor egy ilyen furcsa fazonról. Ő is a metróban látta. Nem tudom ugyanaz volt-e, vagy egy másik. A lényeg, hogy ő szólt a metró kijáratánál dolgozó biztonsági emberekenek, hogy csináljanak valamit az emberrel. A válasz az volt, hogy nem tudnak csinálni semmit, mert “van jegye”.
    Kiváncsi vagyok, hogy egy-egy ilyen egykori kezelt mikor lök a metró alá valakit.
    Gratulálok Horváth Ágnesnek, az SZDSZ-nek, és természetesen a bolsevik típusú állampárt jogutódjának.

  7. baniko21 szerint:

    Földhözragadva!
    Szerinted az az épület valamiképpen a magyar nép tulajdona lesz?
    Miért volt szükség arra, hogy az adományból létrehozott pszihiátriai
    intézetből kiüzzék az ott kezelt, sérült embereket? Gondolod, ha elad-
    ják a tulajdonos a “kincsét” vissza forgatja a gazdaságba? Ha szállodát
    csinálnak belőle, akkor annak lesz egy tulajdonosa, tehát az kinek
    hoz hasznot? Neked, nekem, másnak nem. Akkor hogyan is állunk ez-
    zel a “Harpagonnal”?

  8. miska72 szerint:

    A pszichiáterek sem tudják, mi lett az OPNI lakóival!
    Mind a parlamentben van és az országot ” vezetik ” a szakadék felé!

  9. csollány szerint:

    Attól félek, az új tulajdonos annyi pénz fog fizetni az épületért, hogy káprázik majd a szeme az államkincstárnoknak, mikor kézbe veszi az átutalást.

  10. Földhözragadva szerint:

    Baniko, félreértettél, nem a leírtakat kérdőjeleztem meg, hanem az utolsó mondatodban szereplő idegen szót nem érheti mindenki… Sokat nézel ki belőlem(lünk). Sajna(?) sztem az itt előforduló fórumtársaknak fogalma sincs arról, hogy mit jelent ez az idegen szó, azért bátorkodtam bemásolni…:)

  11. Lexon szerint:

    Azért tegyük hozzá, hogy a Harpagon szó igazi eredete Moliére-nek köszönhetô…

  12. baniko21 szerint:

    Lexon!
    Igy igaz. Mondjuk a Fösvényre gondolván.

  13. Földhözragadva szerint:

    De baniko közgazdász…:)

Itt lehet hozzászólni !