2008. július havi archívum

A Nép Szava nem a Népszava!

2008. július 7. hétfő

Sajnáljuk, hogy Szeles Gábor jegyző úr, elutasította a Fidesz által kezdeményezett Népszavazási kérdések ügyében az aláírási ívek hitelesítését. Szeretnénk, ha a Helyi Választási Iroda intézménye, mindenfajta politikai befolyástól mentesen működhetne Csepelen. Szervezetünk a továbbiakban is minden jogállami eszközt igénybe kíván venni, annak érdekében, hogy megakadályozza a Kis-Duna partjának kiárusítását, annak nem közösségi használatát!

Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület

12 ellentüntetőt állíthatnak bíróság elé

2008. július 7. hétfő

MTI, Index.hu

Menet

A rendőrökre támadó ellentüntetők közül tizenkettőt állítottak elő, velük szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatja le az eljárást, míg a melegfelvonulás előtt, egy lakatlan Andrássy úti lakásban talált vegyszereket hétfőn vizsgálják meg a szakértők. Egyelőre csak magánlaksértéssel vádolják a lakásban letartóztatott hat férfit. (tovább…)

Köszönjük tinéktek, öbölfeltöltők!

2008. július 4. péntek

Csepel.info

 

Öböl

 

A szeles időben hatalmas porfelhővel árasztják el időről-időre Budapest XXI. kerületét a Szabadkikötőben folyó öbölfeltöltési munkálatok. A fenti és alábbi képeken jól látható, hogy a feltöltési munkák során – természetesen – az építési törmelékek-hulladékok szél által is elhordható részét bizony fel is kapja a szél, és egyenesen a kerület belvárosa felé fújja. Természetesen bízunk benne, hogy az építési törmelékek valóban nem tartalmaznak veszélyes hulladékot. (tovább…)

Milliárdos “biznisz” az öbölfeltöltés!

2008. július 4. péntek

Csepel.info

 

Öböl

Íme az öböl partja – ma

Még az MTV Híradónak nyilatkozó cégvezető sem tudta pontosan megmondani, hogy mi a célja a csepeli Duna öböl feltöltésének. A Fidesz szerint azonban – a környezetszennyezés veszélye mellett – milliárdos üzlet a csepeli Duna öböl feltöltése, a kérdés csak az, hogy miért van ilyen titkolódzás, és kinél vagy kiknél marad a hatalmas haszon. Lapunk úgy tudja: a Dunába kerülő több, mint egymillió köbméter építési hulladék lerakásáért legalább 1400 millió forintot lehet elkérni. (tovább…)

Javítani kell a lakótelepeken élők életminőségét

2008. július 4. péntek

Mno.hu

Távhő

Új egyezséget ajánlott Orbán Viktor a lakótelepeken élőknek, amelynek célja, hogy az ott élő családoknak javuljon az életminősége. Ennek feltételei: a létbiztonság, az egészség és a kultúra – fogalmazott a Fidesz elnöke. Orbán leszögezte: nincs idő, nem elég arról beszélni, hogy mit, miért nem lehet megtenni. (tovább…)

Nem kell elbontani a XII. kerületben álló turulszobrot

2008. július 4. péntek

MTI, Mno.hu

 

 

Turul szobor

 

Nem kell elbontani a XII. kerületi turulszobrot – az építmény fennmaradási engedélyt kapott az építési hatóságként kijelölt I. kerületi önkormányzattól. (tovább…)

„Jó lenne, ha Szabó nem csak egy operettkommandóval járná az országot”

2008. július 3. csütörtök

MTI, Mno.hu, Csepel.info

Öböl

Egymillió köbméter sittet nyomnak bele

A csepeli öböl feltöltésének azonnali kivizsgálását sürgeti a Fidesz két politikusa, mert szerintük a munkálatokkal súlyosan szennyezik a környezetet. Erről

Illés Zoltán, a párt környezetpolitikusa és

Németh Szilárd, a Fidesz–KDNP csepeli frakciójának vezetője csütörtökön beszélt a Mahart-telephely előtt. (tovább…)

A benzin, az élelmiszerek és a távhő adóját csökkentené a Fidesz

2008. július 3. csütörtök

MTI, Portfolio.hu, Mno.hu

Orbán és Varga

A benzin jövedéki adójának, illetve az alapvető élelmiszerek és a távfűtés általános forgalmi adójának 20 százalékról 5 százalékra csökkentését javasolja egy most benyújtott javaslatcsomagjában a Fidesz – jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón Orbán Viktor és Varga Mihály, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke és alelnöke. Orbán szerint „nincsen sem költségvetési, sem nemzetközi jogban fellelhető akadálya” a benyújtott javaslatoknak. A Fidesz javaslatai alapján egy liter benzin ára 15 forinttal, míg egy liter tej ára 27 forinttal mérséklődne. A kormányszóvivő mindezekre úgy reagált: Gyurcsány várja a Fidesz elnökének részletes javaslatait és készen áll arra, hogy egyeztessenek az élelmiszer- illetve az energiaárak féken tartásának lehetőségeiről. (tovább…)

Bányatavas fulladás

2008. július 2. szerda

MTI, Hírextra.hu

 

Egy negyvenéves férfi holttestét emelték ki a szigetszentmiklósi tűzoltók szerda délután az egyik csepeli bányatóból – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: arról egyelőre nincs információja a rendőrségnek, hogy miért merült el a tóban a férfi, azt azonban hozzátette: a csepeli bányatavakban tábla tiltja a fürdőzést. Közölte: a férfi eltűnéséről szerda kora délután kapott bejelentést a rendőrség.

Megszüntették az iwiw-en a Csepel.info-t

2008. július 2. szerda

Csepel.info

iwiw

Bár kértük az iwiw-en is megtalálható Csepel.info profilunk klubbá alakítását, a szerkesztők indoklás nélkül megszüntették azt. Így a jövőben már nem tudunk ezen az úton hírlevelet küldeni a csepeli hírek iránt érdeklődő olvasóinknak. Kárpótlásul azonban hírlevelet indítunk, melyet a csepel.info@gmail.com e-mail-címen tudnak egy e-maillel megkérni olvasóink. Kérjük, hogy a jelentkezők a „tárgy” címsorba írják be: „feliratkozás hírlevélre”. A szövegmező kitöltésére már nincs szükség, a jelentkezőket automatikusan felvesszük a hírlevél-címlistára.