Magyar Nemzet, Csepel.info

Oltás a csepeli szakrendelőben: nálunk magas az átoltottak, és így a védettek száma, aki azonban nincs oltva, veszélyben van
A WHO akkor tart hatásosnak egy vakcinát, ha a klinikai vizsgálatok különböző fázisaiban bebizonyosodik, hogy az minimum 50-60 százalékos hatékonysággal működik. Ennek a kritériumnak mindegyik itthon engedélyezett koronavírus elleni oltás megfelel. A legjobb eredményt az a Szputnyik V érte el, amit az ellenzéki pártok be akartak tiltani.
Mintegy 1200 jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma. Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV–2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akik egy korábbi antitestvizsgálat negatív eredményével érkeztek az egyetemre. A pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.
Folytatás »