A főváros ismét lekapcsolta a villanyt a csepeli Tejút parkban

Csepel.info

Parlagfüves “méhlegelő” van, áram nincs: hetek óta nem működik a világítás a csepeli Tejút parkban. Nem ez az első ilyen eset, ráadásul a fenntartó – a főváros – látványosan hagyja lepusztulni az alig egy éve átadott, és hányattatott sorsa ellenére közkedvelt parkot  – értesült a Csepel.info.

Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szentkirályi Alexandra sokat tettek azért, hogy a csepeli Csillagtelepen új fitnesz park és játszótér létesüljön. Bár az ellenzéki pártok tiltakoztak ellene – még petíciójuk is volt a testmozgás és a játszótér megakadályozásáért -, az építkezés 2019-ben megkezdődött. Ősszel azonban megváltozott a főváros vezetése, és a park már azelőtt hányattatott sorsú lett, hogy átadták volna.

Ezek mobiltöltők voltak egy évvel ezelőtt: vandálok tették tönkre, a főváros pedig így hagyta “mementónak”

Bár Karácsony Gergely színre lépése után már csak lépésben folyt az építkezés, a park végül valóban szép lett, és megérdemelné a törődést. A csepeli önkormányzat mindent megtesz és átvállal, amit lehet: ennek köszönhető például, hogy a környéket nem önti el a szemét. A főváros ugyanis a szemetet sem képes elvinni az általa kezelt területről, ezt helyettük a Csepeli Városgazda végzi el.

Futókör a kiégett fűvel: van automata öntöző, de ide nem jutott

“Méhlegelő”, ahogy Karácsony Gergely megfogalmazta – valójában a méhek nem esznek gyomot, virág meg itt nincs egy szál sem

Parlagfűből is van bőven – mint tudjuk – az emberi könnycsatornákat, a mirigyeket és “az orrokat is tisztíccsa

Most azonban már nem csak a tavaly májusi átadás óta megrongált berendezéseket hagyják lepusztulni, és nem csak a virágágyásokból lett parlagfüves-gazos “méhlegelő”, de hetek óta nincs világítás sem. Volt már ilyen: a Tejút park átadása után hét hónapig tartott, mire felkapcsolták a villanyt.

Úgy tűnik, hogy Karácsony Gergely szellemisége – hogy mindenben kárt okozzon a kormánypárti vezetésű kerületeknek – mindenhova elér. Még olyan pitiáner módon is, hogy nem kapcsolják fel a villanyt.

Nagy kár, mert szeretik az emberek

Lehet, hogy egyes politikusok nem akarták, de az itt élő emberek nagyon is szeretik – mondta el a parkról a Csepel.info-nak Balogh Ernő, a körzet képviselője. Látható, hogy reggeltől estig rengeteg gyerek játszik itt, sokan futnak, a fitnesz parkot pedig az Olajág Otthon szépkorú lakói közül is használják. Bár nyáron későn megy le a nap, a világítás mégis kellene – állítja.

A fitnesz parkot a futókörrel késő este is használnák. Kánikula van, és csak este, naplemente után elviselhető a hőmérséklet. Az pedig különösen elkeserít, hogy nem javítják a tönkrement berendezéseket, nem tartják rendben a virágágyásokat, és a park nagy részén kiégett a fű, mert nem öntözik

– fogalmazott Balogh Ernő, a körzet fideszes önkormányzati képviselője.

Csepel.info

A témához kapcsolódó új cikkünk:

Tejút park világítás: válaszolt a főváros

62 hozzászólás “A főváros ismét lekapcsolta a villanyt a csepeli Tejút parkban” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    KariGeri adott utasítást a villany lekapcsolására!

  2. pl szerint:

    “a fideszes városok bevételei átlagosan csak 6 százalékkal csökkentek, míg az ellenzékieknél 11 százalékos volt a visszaesés.”
    … és pluszban folyamatosan kaptok pénz a gazditól.
    A Fideszes agyaddal ezzel persze nem tudsz mit kezdeni, más a dolgod.

  3. Dominó szerint:

    Én biztosan nem szavazom a fideszre, mert lop, csal, hazudik.

  4. Attila szerint:

    Kinek kell este 9-kor a világítás? Normális családban nevelkedő gyerek olyankor már rég alszik!

  5. kormánypárti szerint:

    Azért spórolnak az árammal, mert a kriptavaluta bányászatához rengeteg energia kell. Pártfinanszírozáshoz használják fel a kibányászott pénzösszegeket. Tele van a főváros földalatti bitcoin bányákkal! A titkosszolgálat le fog csapni az ellenzékre nemzetbiztonsági okokból.

  6. Nagyapó szerint:

    Dominó! Surányi et eladta az ország aranytartalékát, maradt 3,1 tonna. Hová lett az ára? Csak nem Indonéziába került egy szénbányába???
    A polgári kormány 94,5 tonna aranyat halmozott fel!
    Szavazzon nyugodtan a moslékkoalícióra, fizessen több adót, rezsit, ne kapjon lakáskölcsönt, családtámogatást, stb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. concept szerint:

    A Görgey Artúr téren is volt automata locsolórendszer de kiszedték már a fideszes vezetés alatt,helyette volt hordozható locsoló de idén még egyszer sem láttam hogy használták volna, le is van száradva a fű-az kinek a területe?

    kormánypárti#Ha így kijelenti akkor bizonyára van bizonyítéka-láthatnánk?
    Mindkét vádra vonatkozik.

  8. Dominó szerint:

    Nagypapa, sorolhatnám én is a neveket. Bárki is rabolt ebben az országban, a fidesz messze lekörözte.

  9. Móncsa szerint:

    Fidesz osztogat és fosztogat.

  10. pl szerint:

    a kormánypárti elmebeteg lett…

  11. Dominó szerint:

    Én imádom a kormánypárti ostobaságait olvasni. Az irodában már szállóige lett, sőt kiraktuk a netre az aranyköpéseit.
    Igazi bohoc.

  12. pl szerint:

    Persze a Demens Salabakter Noé is.
    Hol van egy kisországban közvetlen összefüggés az aranytartalék nagysága és a gazdaság erőssége közt? Az MNB kezében lévő eszközöket használni kéne, de nem pár milliárd nyereség termelésére, mikor elvesznek ezermilliárdok az ország gazdaságában! Egyértelmű, h Matolcsy üzleti vállalkozásnak tekinti az MNB-t, valamiféle nyereségeket varázsol elő a kalapból, a forint leértékelődése, a hatalmas infláció keltésével, ingyenpénz osztogatásának segítségével látszólagosan növelve az állami bevételeket (több vásárlás, több adó) és a GDP-t. Már százalékokkal nagyobb az államadósság, mint GyF idejében, de ez most nem számít(?)
    Jellemző módon, h már a hülyéknek is egyértelmű, h baj van, (nem kicsi) most már támadja a költségvetést, (gazdáját is), alakul az egyet nem értés Vargával is.
    Érted-e Demens?
    Remélem, az EU besegít összeugrasztani ezeket a korrupt gazembereket!

  13. Saci szerint:

    Le a fidesszel!!!!!!!

  14. Saci szerint:

    😀😀😀jéééé, ez a megboldogult menóra😀😀😀

  15. Attila szerint:

    Nagyapó, ki látta azt a 94 tonnát? Ja hogy beszélnek róla, így már más…

  16. Saci szerint:

    Metropol, ez a kormány szennylapja. Ebben az újságban csak a hazugság megy. Csepeliesen fogalmazva: KAMU

  17. Atesz szerint:

    Saci! Ezek ezeken a szarokon élnek. Mit vársz tőlük?
    Alapból nem százas ez a két majom, hát még így…

  18. Lili Züllig szerint:

    Nem lenne gaz, ha mondjuk önkéntes alapon do it yourself Kertecskévé varázsolnánk. Akit érdekel és van kelléke kerthez mint pl fűnyíró stb, jó lenne…hozza magával, rendbe lehetne 1 nap alatt tenni, ha van 1000 Ft feleslegben jó célra, évelős növénykére, vehetne és ültesse be, ahova gondolja. 3hónap és mini botanikus kert lenne 🌸🏵🌹🌺🌻🌷🍁🦋🐝

  19. Attila szerint:

    Csepel.info munkatársai ragadjanak kapát aztán lehet írtani a gyomot. Nem fényképezgetni kell meg másra mutogatni. Tartsa fenn az kerület, ja hogy nem akarja…

  20. csepelikerdezo szerint:

    Ki volt azki megcsináltatta? Nem annak kellene üzemeltetni is?

  21. kismiska szerint:

    Lesz hír itt a fidelitaszos fűtermőről vagy csak ha az origónak lesz ideje megírni?(vagyis soha?)

  22. Csilla szerint:

    A csepel info is a fidesz szája, ez látszik. Gondolom a másik csepeli online újság másképpen írja a dolgokat. Azt is mindig elolvasom.
    Ha begépeled, hogy CSEPELIEK ÚJSÁGA, máris láthatod a fidesznek kellemetlen tényeket.

  23. Nagyapó szerint:

    Dominó! Kezdheti felsorolást: Gyurcsány(i), Apró klán, Lackner, Zuschlag, Tocsik, Tribuszerné, Czeglédy, 4-es metro, stb. De, bármennyit is elloptak, ennek többszörösét vitték ki teljesen “legálisan” külföldre, pl. Indonéziába, Svájcba, Bécsbe.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. Nagyapó szerint:

    Dominó! Hogy az irodában jót röhögjenek aranyköpéseken:
    – Tóbiás: „A Fidesz a jövőt nem tudja elhallgattatni”
    – Kunhalmi: „Vacogok, mint a nyárfalevél”
    – Bangóné: „Szeretek négy lábbal a földön állni”(ha a férje így szereti?)
    – Tóth Bertalan: “nem három harmadot szeretnének szolgálni, hanem egy egészet.”
    – Tóth Bertalan:”fékek és egyensúlyok rendszere”, mivel ilyen nem létezik, hanem csak fékek és ellensúlyok rendszere.
    – Jakab: “Nem fogunk egy csordában evezni!”
    Elég ennyi??😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. Gedeon szerint:

    Nagyapó!
    Több milliárd Ft. hagyja el az országot hetente. Céllállomás: Svájc. Feladó és szállítócég a reptérig Criterion Kft, tudja a volt G4S készpénzlogisztikai Kft amit megvett Garancsi aki orbán haverja. Embermagasságú vászonzsákok benne annyi pénz hogy egyedül is nehéz megemelni. Párszor volt benne részem. Bár nem tudom mit kezdenek Svájcban a Forinttal, ők tudják. Biztos legális dolog lehet.

  26. […] arról szerdán beszámoltunk, nem működik a világítás az alig több mint egy éve átadott csepeli Tejút parkban. Már […]

  27. Csak Én szerint:

    Hajdubét? Kecskeméti, győri húsfeldolgozó? Szeviép? 4es metró? IMF hitel ? Sukorói telekcsere? Postapalota? Energia szolgáltatók. Máv cargo? Malév? MOL? Repülőtér? Vizitdíj?

    Kell még valamit mondanom Ildikó?

  28. pl szerint:

    Ez mire válasz? A FIDESZ lopására? Bravó!

  29. Csak Én szerint:

    “El lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen, tessék! Lehet menni!”

  30. Jucus szerint:

    Majd ti mentek putyinhoz és a kis kinaiakhoz.

  31. Tanár úr szerint:

    Remélem betiltják a fidesz szimbólumát, mert igazi önkényuralmi jelkép. Úgy fog bevonulni a történelembe, hogy Magyarország köztörvényes bűnelkövetök, akik családi vállalkozásként kezelték az országot. Vannak igazi fideszes emberek, akik hittek a polgári demokráciában, ők is szavazni fognak, de nem rátok.

  32. Horváth János szerint:

    Csak Én!
    Ezt a szép idézetet kinek is mondták?

  33. Tanár úr szerint:

    Valamikori fidesz egységes polgári demokrácia mellett állt ki, ma már emodzsi szintjére jutott. Kérdem én: Ez lenne a fidesz? Igen!

    Szégyelje magukat az ősfideszesek, hogy hagyták ilyen alpári szintre eljutni a pártok.

    Lehet anyázni bugrisok!

  34. Csak Én szerint:

    H. János, Igen a hazaárulók vezére. Komcsikat soha többé!!!! Majd akkor lehet Fletó ember ha a Gyurcsány villából ( mindannyian tudjuk az honnan van) hajléktalan szálló lesz tele szdsz es mszpsekkel!!!

  35. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció megint lábon lőtte magát. Akkor írogatnak lopásról, korrupcióról, amikor Czeglédy ellen 6 milliárdos sikkasztásért folyik per, Cseh Katalin ellen pedig 4,8 milliárdos korrupció gyanúja merült fel!! Ugye Tanár úr!😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. Tanár úr szerint:

    A fidesz lehallgat, elvonja a forrásokat, a családi bizniszt épiti. Ne mondja már nekem, hogy a semmiből lett lörinc, tiborc, habony, és persze a nemzeti dohányboltok, és még sorolhatnám. A fidesz elvtelen gazemberek közösége
    Ebből a virus ügyből is leszedték a maguk hasznát mindenféle cégeken keresztül. Persze megértem, hiszen csak rá kell nézni a Boss-ra, igazi Rejtett Erőforrás.

  37. Csak Én szerint:

    De legalább nem árulták ki az országot külföldieknek…

  38. Anyus szerint:

    Dehogynem, a kinai egyetemnek, nem a magyar gyerek fog ott tanulni. Magyar adófizetők fogják fizetni az egész létesitményt, ráadásul még csak nem is lesz magyar tulajdonosa. Mondja meg a fidesznek, hogy csepelt eladták, s vele egyutt önmagunkat. Erről legyen népszavazás. Erről nem lesz, mert kinos vége lenne és ha kina megharagszik valakire….A fidesz birálja kádárt, úgyanazt a politikát folytatja. Kiárusitja a komcsiknak, aki ön és elvbarátai annyira utálnak.

    Ennyit a fideszròl.

  39. Laci szerint:

    Egyszerű a képlet. A kormány behajolt szappanért az atomhatalmaknak😀Azt hiszi komolyan veszik, kiröhögik.

    Ui: Én sem megyek szavalni😀

  40. robi szerint:

    Keleten is tudják, hogy kik rikácsolták harminc éve: “továrisi konyec”

  41. Laci szerint:

    Igen, emlékszem a plakátokra. Kánonba harsogták, hogy ruszkik haza. Most meg!!!!!!! Pártállástól függetlenül mondom, ez önmagában szégyen. Elfelejtették, hogy a kádár verette őkett rendőrőkkel, most meg benyalnak a vörösöknek.

    Maholnap észak koreával bratyiznak. Ha nem váltjàk le ökett, akkor jön a Fidesz Komcsipárt, élén a Főtitkárral.

  42. Nagyapó szerint:

    Anyus! Ezt a sok hülyeséget honnan vette? Gyurcsány(i)né, vagy Vigyori oktatta? Maga szerint kik fognak ott tanulni? Kínaiak? Miért fizetnének a magyar adófizetők? Kína kölcsönt ad, amit az egyetem fog visszafizetni, mivel mint a többi egyetem önálló gazdálkodást fog folytatni. Honnan veszi azt a marhaságot, hogy Csepelnek van valami köze az egyetemhez? Elárulom az új egyetem a Ferencvárosban fog épülni😀!
    Kevés iskolát járhatott, mert nem tudja, hogy a személynevek nagy kezdőbetűvel írandók! Pl. Kádár, Fidesz (kisbetűvel a latin szó hitet jelent😀)! Ez vonatkozik “Tanár úrra” is (aki úgy tanár, mint ahogy dr. Bubó orvos!)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  43. Anyus szerint:

    A kölcsönt vissza kell fizetni és hogy átlag magyar nem tudja megfizetni a tandijat az biztos. Kina előretolt bástyája lesz. A helyesirással nincs gond, csak pörgetem.

    Üdvözlöm az élősködő fideszes barátait.

  44. kormánypárti szerint:

    Anyós! A Fudannal való együttműködés a magyar hallgatók és a magyar társadalom érdekében történik. Igen, az egyetemi tanulmányok nem olcsók. De mi a helyzet pl. az USA-ban? Sok szülő már a gyerek születése előtt elkezd spórolni a gyermeke tanulmányi költségeire.
    A kamatmentes Diákhitel2 konstrukciót azért találták ki, hogy pénzügyi nehézségek ne képezzék akadályát a tanulmányoknak. Sőt, most már olyan is létezik, hogy képzési hitel(ek), amelynek a segítségével akár egy lecsúszott hajléktalan is új életet kezdhet ha még nem múlt el 55 éves. Ráadásul az állami iskolai felnőttoktatást ingyenessé tették két szakma megszerzésének erejéig. Amióta a Fidesz-KDNP kormányoz, bővültek az egyének lehetőségei a felemelkedésre, a tanulásra. Ma könnyebb boldogulni, mint egy évtizede volt. Igaz, hogy dolgozni, teljesíteni is kell érte. A tudás és a munkaalapú társadalom hozza el a fejlődést. Ezzel szemben a baloldal ígérete az osztogatás, az újraelosztásba való beavatkozás a jóléti kiadások mértékének emelésével, vagyis a teljesítmény fokozása, többlet érték előállítása nélküli többletjövedelem biztosítása az egyének számára.

  45. Gina szerint:

    Ez azt jelenti, hogy a jól müködő ceut lecseréltük egy komcsi ideológiát hirdető egyetemre, amihez hitelt veszünk fel a kina saját egyeteméhez.

    Igy már értem, azaz megint hülyèt csináltunk magunkból, mert nem hiszem, hogy egy németország…stb megtenné.

    Ez nagyon büzlik a fideszmutyitól. Lesz itt még vörös csillag.

  46. Robur szerint:

    Ezt az egész sorosozást orbánék a négyfal között találták ki, hogy az ellenségkép közel s mégis távol legyen.

  47. Csak Én szerint:

    Robur hány éves vagy? Emlékszel a 2008as válságra? Emlékszel mi volt akkor az OTP-vel? Nézz utána…

  48. Attila szerint:

    Nagyapó! Kína kölcsönt ad amit az egyetem fog visszafizetni? Miből? Normális maga? 500 milliárd meg a kamatok? A Magyar Állam fogja visszafizetni kis tudatlan…

  49. Laura szerint:

    Igy van, a magyar allam fizeti vissza. KÖSZÖNJÜK ORBÁN VIKTOR, HOGY KINAI GYARMATÁLLAMÁ TETTE AZ ORSZÁGOT.

  50. Gary Ridgeway szerint:

    Több, mint 2 hétig nyaraltam, azóta ez a top-post?
    Menjetek a francba! 😁😜

  51. Panna szerint:

    Hát,én is hanyagolom most már ezt az oldit,van más csepeli oldi is.Mindig minden ugyanaz,azaz szinte semmi.

  52. csakúgy szerint:

    Karácsonyon a buszmegálló miért van felszórva?

    Sajnos vér van ott leszurtak valakit a 148 buszon.

    ???????????????????

    From fb

  53. […] A főváros ismét lekapcsolta a villanyt a csepeli Tejút parkban […]

  54. […] A főváros ismét lekapcsolta a villanyt a csepeli Tejút parkban […]

  55. […] A főváros ismét lekapcsolta a villanyt a csepeli Tejút parkban […]

Itt lehet hozzászólni !