Most már biztos: minden vakcina hatásos, keleti vakcina a legjobb

Magyar Nemzet, Csepel.info

Oltás a csepeli szakrendelőben: nálunk magas az átoltottak, és így a védettek száma, aki azonban nincs oltva, veszélyben van

A WHO akkor tart hatásosnak egy vakcinát, ha a klinikai vizsgálatok különböző fázisaiban bebizonyosodik, hogy az minimum 50-60 százalékos hatékonysággal működik. Ennek a kritériumnak mindegyik itthon engedélyezett koronavírus elleni oltás megfelel. A legjobb eredményt az a Szputnyik V érte el, amit az ellenzéki pártok be akartak tiltani.

Mintegy 1200 jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma. Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV–2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akik egy korábbi antitestvizsgálat negatív eredményével érkeztek az egyetemre. A pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.

Egy vakcina hatásossága azt jelenti, hogy az adott készítmény milyen százalékban tudja megakadályozni az oltott személy megbetegedését, esetleges súlyos szövődményeit. Az eredmény azonban nemcsak a készítményektől függ, azt több más tényező is befolyásolja, például az életkor, krónikus alapbetegség, az oltás beadásának módja vagy a beadás óta eltelt idő, illetve a korábban történt fertőzés.

A WHO akkor tart hatásosnak egy vakcinát, ha a klinikai vizsgálatok különböző fázisaiban bebizonyosodik, hogy az minimum 50-60 százalékos hatékonysággal működik. A gyártók adatai szerint ennek a kritériumnak mindegyik, hazánkban alkalmazott, koronavírus elleni készítmény megfelel.

Kétdózisú vakcinákkal végzett klinikai vizsgálatok során, a második oltás után a következő értékeket tapasztalták a klinikai vizsgálatok során a tavaly megjelent SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 esetében: a Pfizer–BioNTech vakcinája (Comirnaty) 95 százalékos, a Moderna készítménye 94,5 százalékos, az Oxford–AstraZeneca készítménye (a 12 hetes oltási séma alkalmazásával) 82 százalékos, az orosz Gamaleja készítménye (Szputnyik V) 97,6 százalékos, a kínai Sinopharm vállalat oltása pedig átlagosan 79,4 százalékos hatékonyságú.

Az elérhető maximális védettség átlagosan a vakcinák mindkét dózisának beadását követő két-három hétben alakul ki.

Ezek az adatok az újabb mutánsok esetében egyelőre nem ismertek.

A Semmelweis Egyetem 1195 vérvételt végzett el a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye.

A vizsgálat eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88 százaléka az egyetem mérésében pozitívnak mutatkozott, azaz van kimutatható és elegendő szintű vírus ellenes ellenanyaga.

Az eddigi mérések számait az alábbiakban foglalta össze az egyetem:

oltóanyag Volt korábban negatív ellenanyag tesztje  Semmelweis Egyetemen is negatívnak mértük Pozitívak aránya(megfelelő ellenanyag szint kimutatható)
Sinopharm 881 143 84%
Pfizer 109 3 97%
Moderna 16 1 94%
AstraZeneca 69 2 97%
Sputnik-V 120 0 100%
ÖSSZESEN 1195 149 88%

 

A Semmelweis Egyetem Covid–9 elleni oltásban részesült személyeken végzett ellenanyag-vizsgálatának eredménye védőoltás és életkor szerint:

oltóanyag életkor Volt korábban negatív ellenanyag tesztje Semmelweis Egyetemen is negatívnak mértük Pozitívak aránya(megfelelő ellenanyag szintje van)
Sinopharm -60 106 7 93%
60+ 775 136 82%
összesen 881 143 84%
Pfizer -60 69 0 100%
60+ 40 3 93%
összesen 109 3 97%
Moderna -60 11 1 91%
60+ 5 0 100%
összesen 16 1 94%
AstraZeneca -60 57 2 96%
60+ 12 0 100%
összesen 69 2 97%
Sputnik-V -60 78 0 100%
60+ 42 0 100%
összesen 120 0 100%
Összesen -60 321 10 97%
60+ 874 139 84%
összesen 1195 149 88%

 

Ezek az eredmények messzemenően igazolják a hazánkban használt vakcinák hatékonyságát. A vizsgálatnak ugyanakkor üzenete van a be nem oltottak számára is.

Azt üzeni ugyanis, hogy saját és környezete egészségének megóvása érdekében mihamarabb oltassák be magukat, hogy néhány héten belül ők is rendelkezhessenek a koronavírus és szövődményei elleni védettséggel. A legfontosabb üzenet, hogy a hazánkban használt vakcinák megfelelő ellenanyag-választ váltanak ki és hatékonyak, az oltásnál pedig nincs fontosabb és eredményesebb védekezés.

A teljes cikk ITT olvasható.

6 hozzászólás “Most már biztos: minden vakcina hatásos, keleti vakcina a legjobb” bejegyzésre

  1. Saci szerint:

    A virus nyári szabságát tölti Horvátországban, mintahogy tavaly a kormánytagok némelyike.

  2. Attila szerint:

    Duda Ernő: Rejtély, hogy Magyarországon miért oltottak be 60 év felettieket Sinopharm-vakcinával
    A virológus professzor szerint két hatástalan Sinopharm-oltás után a harmadik Sinopharmnak nincs értelme.

  3. Anickav szerint:

    Köszönöm, nem kérem, egyiket sem! Nem vagyok kísérleti nyúl!!!

  4. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció továbbra is terjeszti az oltásellenességet. Ami rossz az országnak, jó húgyos Feriéknek!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Saci szerint:

    Kisérleti génvakcina.

  6. Attila szerint:

    Minden vakcina hatásos. Azért lesz egy 3. oltás is elrendelve. Az első kettő lóxszt nem ért.
    “” egy húgyos “”

Itt lehet hozzászólni !