6 és fél százalékkal lett olcsóbb a gáz
Csepel.hu, Echo TV, HírTV
Az Echo TV Napi aktuális és a HírTV Magyarország élőben című műsorának vendége volt Németh Szilárd, a Fidesz-frakció rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője.
Csepel.hu, Echo TV, HírTV
Az Echo TV Napi aktuális és a HírTV Magyarország élőben című műsorának vendége volt Németh Szilárd, a Fidesz-frakció rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője.
Fidesz.hu
A mai gázárcsökkentés azt jelenti, hogy a 2012. decemberi árakhoz képest 26,5 százalékkal olcsóbban kapják a magyar családok a lakossági gázt – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, aki egyúttal azt is bejelentette: április 1-től 6,5 százalékkal csökken a lakossági gáz ára.
A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője emlékeztetett, 2013. január 1-től 10 százalékkal, majd november 1-től újabb 10 százalékkal mérséklődött a gáz ára. Felidézte, hogy 2002 és 2010 között – az ígéretek ellenére – a Gyurcsány-koalíció 15 alkalommal növelte a gáz árát, mely így a háromszorosára nőtt. 2002-ben 45 forint volt, 2010-re pedig 138 forintra nőtt egy köbméter gáz ára – jegyezte meg. Mint mondta, a világpiacon ezzel szemben 2007 decemberétől kezdve csökkenés figyelhető meg. A magyar családoknál pedig ettől az időszaktól kezdve nőtt meg exponenciálisan a gáz ára; tehát azt a hasznot, amit a piacon a külföldi tulajdonú szolgáltatók elveszítettek, a magyar családoktól húzták be – hívta fel a figyelmet.
Hirado.hu
A harmadik rezsicsökkentési törvény alapján a gáz ára mellett az áramé szeptembertől további 5,7 százalékkal, a távhőé pedig októbertől további 3,3 százalékkal csökken.
A februárban hozott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomag szerint az alapdíj és a fogyasztott gáz mennyisége alapján számított összeg április 1-jétől nem lehet több a 2013. november 1-én alkalmazott díjak 93,5 százalékánál.
(tovább…)
Takó Szabolcs, Demokrata
Gerincút, csatornázás, új uszoda, felújított parkok és utak, oktatási, szociális és egészségügyi fejlesztések sora, a megújult Kis-Duna parton kikapcsolódó családok tömegének látványa fogadja azokat, akik hosszabb idő után tévednek a főváros XXI. kerületébe.
És még koránt sincs vége a sornak, tervek sokasága vár megvalósításra. Csepel szemmel láthatóan előnyére változik. Németh Szilárddal, Csepel polgármesterével beszélgettünk. (tovább…)
Hír24, Csepel.info
Nyakunkon az újabb rezsicsökkentés, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy honnan is indult ez az egész. Csepeli riport a rezsi szívcsakrájából – írja a Hír24.
Mint ismert, amikor a Horn kormány kiárusította az országot, a mértéktelen privatizáció közben arra is ügyeltek, hogy a külföldi vevőknek szerződésben foglalva biztosítsák az extraprofitot. Ennek megfelelően ezer milliárd forintnál többet vittek ki az országból, miközben a cégeken belül is busásan jutalmazták magukat és vezetőségeiket. Emiatt minden évben rendkívüli mértékben emelhették az árakat, 1997. január 1-jétől például 18,8%-kal nőtt a gáz, 24,9%-kal az áram és 21,9%-kal a távhő ára. Látható, hogy egyértelműen nem szolgáltatási árakról, hanem marketing-árakról van szó, csak azért nem 19%, 25% és 22% volt az árváltozás, hogy kevesebbnek tűnjön. Ehhez képest a Hír24 alábbi riportjában még olyan megszólaló is van, aki a szolgáltatókat sajnálja a rezsicsökkentés miatt. (tovább…)
Csepel.hu, Hirado.hu
2014. április 1-jével ismét csökken a lakossági gáz ára. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője március 30-án az MTV A lényeg című műsorának vendége volt.
A felvétel a 13. perctől látható ide kattintva.
(tovább…)
Hirado.hu
Április 1-től újra csökken a rezsi, a gáz ára 6,5 százalékkal mérséklődik.
A februárban hozott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomagban az áll, hogy az alapdíj és a fogyasztott gáz mennyisége alapján számított összeg április 1-jétől nem lehet több a 2013. november 1-én alkalmazott díjak 93,5 százalékánál. A 93,5 százalékot azonos hőmennyiségre és azonos kedvezményekkel kell számolni.
Fidesz.hu
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország minden fontos gazdasági mutató alapján jobban teljesít az Európai Unió átlagánál. Emlékeztetett: tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígértek, ebből egy ciklus alatt több mint 250 ezer megvalósult, ami az időarányosnál kevesebb, de elfogadható és több, mint bárki gondolta volna 2010-ben.
Arra a felvetésre, hogy az új állások közül kevés a versenypiaci, úgy válaszolt: a vállalkozások még sokaknak nem tudnak munkát adni. A változás az, hogy az előző kormányok segélyt adtak az alulképzett, munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen térségben lakó embereknek, a mostani pedig a közfoglalkoztatás révén munkát ad nekik – mondta.
Fidesz.hu
![]()
![]()

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester átadta a 4-es metróvonalat, amely a kelenföldi vasútállomást köti össze a Keleti pályaudvarral. Avató beszédében a kormányfő hangsúlyozta, a 2010-ben létrejött és azóta is fennmaradt összefogásnak és egységnek köszönhető a 4-es metró átadása.
Szinte hihetetlen, de kimondhatom, végre elkészült, és nagy örömmel átadhatjuk Budapest utazóközönségének a 4-es metróvonalat. Régóta várt erre a napra Budapest, régebben, mint hinnénk, lassan több mint 40 éve – fogalmazott avató beszédében Orbán Viktor.
Hirado.hu
Az elmúlt négy év egyik legkomolyabb gazdasági sikerének nevezte a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára, hogy az ország jóval a határidő lejárta előtt, már tavaly augusztusban visszafizette az előző kormány által felvett IMF-hitel utolsó részletét. Orbán Gábor erről annak apropóján beszélt, hogy a napokban lezárult a Valutaalappal az első hivatalos tárgyalássorozat a végtörlesztés óta.
Az államtitkár hozzátette, hogy a delegáció tagjai is elismerték a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeit. Az ország kockázati megítélése sokat javult a hitel visszafizetése óta, Orbán Gábor szerint emiatt nőtt a befektetői bizalom is.