„Hol csökken a rezsi? Németh Szilárdban!”

Hír24, Csepel.info

Hír24 rezsi

Nyakunkon az újabb rezsicsökkentés, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy honnan is indult ez az egész. Csepeli riport a rezsi szívcsakrájából – írja a Hír24.

Mint ismert, amikor a Horn kormány kiárusította az országot, a mértéktelen privatizáció közben arra is ügyeltek, hogy a külföldi vevőknek szerződésben foglalva biztosítsák az extraprofitot. Ennek megfelelően ezer milliárd forintnál többet vittek ki az országból, miközben a cégeken belül is busásan jutalmazták magukat és vezetőségeiket. Emiatt minden évben rendkívüli mértékben emelhették az árakat, 1997. január 1-jétől például 18,8%-kal nőtt a gáz, 24,9%-kal az áram és 21,9%-kal a távhő ára. Látható, hogy egyértelműen nem szolgáltatási árakról, hanem marketing-árakról van szó, csak azért nem 19%, 25% és 22% volt az árváltozás, hogy kevesebbnek tűnjön. Ehhez képest a Hír24 alábbi riportjában még olyan megszólaló is van, aki a szolgáltatókat sajnálja a rezsicsökkentés miatt.

A Csepel.info önkormányzati forrásból úgy tudja, hogy a Hír24 szívcsakrát kereső munkatársai nem egyeztettek Németh Szilárd titkárságával a riportféleségben emlegetett interjúról. Így amikor bejelentés nélkül megjelentek, a polgármesternek kötött programja volt. (A médiában az a megszokott, hogy interjút előre egyeztetve kérnek.) Mivel meg sem próbáltak normálisak lenni, mi is csak jó szórakozást tudunk kívánni a fenti videóhoz.

Csepel.info

31 hozzászólás “„Hol csökken a rezsi? Németh Szilárdban!”” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Vabank! Az egész csepeli Fidesz meg a levesbe!

  2. Balos szerint:

    Hornék megmentették az országot. Ennek ára volt. Ennyi.

  3. Etikus szerint:

    Tessék mondani ki juttatta oda, és mitől, kitől kellett megmenteniök, ha nem sajáz maguktól? mszp-szdsz-től. Kaszáltak, kő kövön nem maradt.

  4. Etikus szerint:

    saját

  5. Miska72 szerint:

    Baccus! És ezek az értelmiségiek mennek szavazni. 🙂 🙂 🙂 IQ bajnokok. 🙂 Hú ezek Csepeliek???? Én szégyenlem magam. 🙂

  6. Miska72 szerint:

    Hát hogy Csepel nem lesz még egyszer vörös az tuti. 🙂 Még ha ven ennyi IQ bajnok akkor sem. 🙂 BaCCUS SÍROK A RÖHOGÉSTŐL. SZÁNALMAS AZ EGÉSZ VIDEO AHOGY VAN. 🙂 🙂 🙂 NEM KICSIT!!!! NAGYON

  7. Balos szerint:

    Ritka rusnya feje van ennek a csávónak. Én csak akkor adtam volna neki interjút, ha legalább addig letakarja egy McDonnald’s-os zacsival. 😀

    Egyébként a rezsicsökkentés nagy ötlet volt, mert javarészt nem a közpénzből fizették, hanem mások pénzéből. Hozzáteszem, minél jobban elmennek a határokig, annál több közpénzbe is fog már kerülni, mert a távfűtés vagy a szemétszállítás rezsivágásai már az önkormányzatoknak fájnak. Úgyhogy szerintem nagyjából elérkezett a Fidesz a végéig, épp a választások idején. Meg kell hagyni, ez ügyes volt.

    Nem bánnám, ha a baloldalon is előkerülne még néhány ügyes ember, mert a Mesterházy magában kevés lesz, Gyurcsányék meg erkölcsileg vállalhatatlanok. Szét kell robbantani pár pártszervezetet a választások után. Többek közt a csepelit is. Gengszterbanda nem kell.

  8. szigetország szerint:

    A riporter nagyon tenyérbemászó, az ember szívesen lekeverne neki egy-két pofont. Először is: ne hazudjon. Másodszor: ne csináljon burleszket az emberekből. Harmadszor: tanuljon meg kérdezni.

    Hazudott, mert a megkérdezettek 60 százaléka károsnak tartja a rezsicsökkentést, ami nyilvánvaló hamisítás.

    Másodszor: ez a tökfilkó jópofáskodik, de inkább magát tette röhejessé.

    Ha pedig kérdez: illet volna rákérdezni azoktól, akik rossznak tartják a rezsicsökkentést, hogy akkor ők ugye nem vették azt igénybe. Ha valóban lemondtak a rezsicsökkentésről, akkor lett volna hiteles a válaszuk. Így viszont kamu.

  9. Nemmondommeg szerint:

    Ez mind szép és nem jó, de tény és le is van írva, csak azt nem értem miért nem történt meg a “híres” elszámoltatás…..

  10. grün szerint:

    Tavaly már a Távfűtő Művek 52 mrd. forint állami kompenzációt kapott, hogy csökkenthesse az árait!
    Ha nincs valamennyi profit, akkor nincs hálózatfejlesztés, nincs karbantartás és egyszer csak ránk dől az egész hóbelevanc! 😛 😀
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20130918_rezsicsokkentes_ujabb_kompenzaciot_kaphatnak_a_tavhocegek

  11. Sampon korpás hajra szerint:

    Nekem 2014.01 óta 56000 ft megtakarításom van a csökkentés hatására a gázszámlámban.És akkor még ott a villany..stb.Akinek ez nem tetszik,nem kell ,az adja a szegényeknek,legyen jó baloldali és adja az éhezőknek.Ne az éhségmenetnek,mert azoknak ,Simonnak és társainak ahogy az ábra mutatja van bőven.
    Egyébként grün honnan veszi ezt a sok hülyeséget,amit leír?Grün elvtárs tudja mi fog magára dőlni?A hülyeség!

  12. grün szerint:

    szigetország!
    Ne keverd a dolgokat!
    A rezsicsökkentés jó, mint megmaradó pénz!
    A rezsicsökkentés szar mint tevékenység mivel az energiaárak elszakadnak a valós értéküktől és akkor újra mi leszünk Európa legvidámabb barakkja!
    akkor majd jön egy új Orbánhoz hasonló kókler, aki megígéri, hogy ő megoldja a problémát és újra a valós árakhoz igazítja a zárakat, némi megszorítások árán! 😛 😀
    .
    Orbán álmában találkozik a Kádárral és megkérdezi tőle:
    -Hogy sikerült 33 évig megőrizni a hatalmat?
    – Viktor. Én nem az elején hanem a végén hülyültem meg. 😛 😛

  13. Sampon korpás hajra szerint:

    Baloskám!Kitől mentették meg az országot hornék?Hát nem ők tették tönkre?

  14. Sampon korpás hajra szerint:

    Grün elvti az a baj,hogy még humorotok sincs.

  15. Gordon szerint:

    De nagyon fáj az etánsaknak, hogy csökken a rezsi…

  16. ebihal szerint:

    sampon!
    2 hónap alatt 56000? Mit üzemeltetsz? Krematóriumot?

  17. ebihal szerint:

    Annak idején a szocializmusban az állambácsi megmondta mennyi lehet a gáz,
    a villany stb. ára, hogy az Isten adta nép jól érezze magát. Ma az állam megmondja
    mennyi lehet a gáz, a villany stb. ára, hogy a nép azt higgye, jól érzi magát.
    Mi változott?

  18. Gordon szerint:

    Láthatóan nagyon fáj az etánsaknak, hogy csökkennek a lakossági rezsiköltségek…
    Ez a magyar baloldal?
    Baloldal-e ez egyáltalán!?

  19. Rycki szerint:

    Nekem csak az fáj, hogy a rezsi csökkentés kezdete óta a víz villany gáz számlán nekünk együttesen nincs 56.000Ft spórolás, nem úgy mint Sampon kollégának aki 2 hónap alatt spórolt ennyit csak a gázon.

    Tök jó lenne ez a rezsi csökkentés ha arányos lenne, aki keveset fogyaszt többet spórol, akit többet fogyaszt az kevesebbet.
    De hát hiú ábránd ez, hogy ebben az országban aki gazdag az többet fizessen míg a szegény kevesebbet….

  20. Bugi szerint:

    Nekem meg az fáj Rycki, hogy hazudsz.

  21. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Mi jót tettek a szocialista kormányok: kiárúsították az országot ! Lehet az Orbán kormánynak visszavásárolgatni ! A rezsicsökkentés nem egyénekre szabott, mindenki egyformán részesül belőle. Bevételtől, kiadástól függetlenül.

  22. grün szerint:

    Rycki!
    Legyen egyenlő teherviselés!
    Aki többet fogyaszt többet takarít meg!
    Mint a zegykulcsos adóval! 😛 😀
    .
    Íme, a számukra és csak nekik mindenképpen impozáns lista:
    Kövér László havi 511.680 forinttal többet visz haza az egykulcsos adóval.
    Orbán Viktor havi 342.172
    Navracsics Tibor havi 310.035
    Varga Mihály havi 300.026
    Fazekas Sándor havi 246.141
    Semjén Zsolt havi 317.381
    Hende Csaba havi 245.702
    Balog Zoltán havi 280.851
    Martonyi János havi 286.336
    Németh Lászlóné havi 256.638

  23. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Grün szerint: a többi párt politikusainak, tagjainak a többletét miért nem sorolod, mszp, jobbik, lmp, nehogy már csak a Fidesz vezetőit tudod ! Fő a korrektség !

  24. grün szerint:

    Anikó (Krizantém utcából)!
    Azt a túloldalon dobolják! 😛 😀
    .
    Háború alatt a kisbíró kidobolta, hogy hány muszkát öltek meg hős honvédőink.
    Erre kérdezte valaki, hogy nálunk mennyi volt a veszteség?!
    Mire ő bölcs mosollyal:
    Azt a túloldalon dobolják!

  25. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Grün szerint: ne viccelődj, cinikuskodj, listát kérek a többi politikusról is azt miért nem közlöd ? Ahogy írtam fő a korrektség, ja részedről csak a Fideszt kell pellengérezni, mint mindig, mert azokat útálod és a többi párt politikusainak névsorát miért nem közlöd ?????

  26. grün szerint:

    Anikó (Krizantém utcából)!

    Fordulj bizalommal Kubatovhoz! 😛 😀

  27. grün szerint:

    Anikó (Krizantém utcából)!
    Úgy látom a Kubatov és egyéb listacsinálók sem tudnak mindent még a sajátjaikról sem! 😛 😀
    .
    “Az mindenesetre nagy kérdés, hogy mekkora meglepetés éri emiatt a Fideszt a választáson, és azt sem tudhatjuk, hogy a Békemenet résztvevői közé az elhunytakat is beleszámolták-e, illetve, hogy részt vettek-e rajta.”
    .
    http://www.pecsistop.hu/belfold/a-halott-teri-neninek-irt-levelet-orban/1228661/

  28. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Grün szerint: nekem ne addj tanácsokat, korrektül írj inkább, ja és ne etikátlanul ! Honnan veszel ilyen baromságokat:
    én személyesen részt vettem, láttam mennyien voltunk:
    “a Békemenet résztvevői közé az elhunytakat is beleszámolták-e, illetve, hogy részt vettek-e rajta.”

    savanyú a szőlő, mert hatalmas volt a tömeg, és ezt a számot el kell ferdíteni ugye, mert neked nem tetszik, nem bírod elviselni !

  29. grün szerint:

    Anikó!
    Már megint rosszul célozol!
    Ezeket talán a zidézett pécsi.stop újságírójával beszéld meg, ahonnan idéztem! 😛 😀
    Aprópók!
    Itt egy kiszivárgott felvétel a birkamenet edzéséről! 😛

  30. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Én senkivel nem fogom megbeszélni a személyes jelenlétem és látottak többet mondanak, mint a bárki által elferdített számok és szöveg, amit egyesek nem bírnak elviselni !
    Sokaknak ez nem tetszik, nekem meg az etikátlanság, elferdítések !
    Ja éppen a neten olvastam, hogy újabb paksi milliómosra akadtak, aki szintén a fejős brigádba tartozott: Szigetvári Viktor, aki ma már ellenzi a beruházást, ja igen elapadtak a pénz forrást biztosító csecsek !!! Ja a másik friss hír: rábukkantak Simon egyik pénzforrására ! Szegény Meseházi ő semmiről nem tud, csak aláírt !!! Ja és az mszp-nek semmi köze Simon által szerzett magánvagyonhoz ????? Ennyi hazudozást !!!!

  31. ebihal szerint:

    Anikó!
    Annak alapján amit leírtál, nem csodálkozom, hogy ott voltál a birkamenetben!

Itt lehet hozzászólni !