‘Gazdaság’ kategória archívum

Ennyivel nőhet a fizetése

2016. november 23. szerda

Hirado.hu

ennyivel-nohet-a-fizetese

Évek óta nem látott mértékben, 15 százalékkal emelkedik jövőre a minimálbér, és 25 százalékkal a magasabb végzettségű dolgozóknak járó garantált bérminimum. A kormány a vállalkozásokkal és a szakszervezetekkel arról is megállapodott, hogy 2018-ban jön az újabb 8, illetve 12 százalékos emelés, cserébe a cégeknek a korábban tervezettnél kevesebb járulékot és társasági adót kell fizetniük.

A minimálbér 2017-ben 15 százalékkal emelkedik, míg a szakmai bérminimum 25 százalékkal lesz magasabb. 2018-ban a tervek szerint a minimálbér további 8, míg a bérminimum 12 százalékkal nőhet.

(tovább…)

Jövőre még több jut családtámogatásra

2016. november 20. vasárnap

Hirado.hu

Jövőre még több jut családtámogatásra

A családok támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja, ezt mutatja, hogy a jövő évi költségvetésben 10 százalékkal többet fordítanak családtámogatásra, mint az idén – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin a BabaMama Expón a fontos jövő évi változások között elsőként említette, hogy tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye. Mint mondta: január 1-jétől 30 ezer forint havi adókedvezményt kapnak a kétgyermekesek. A másik fontos változás, hogy megújul, sokkal rugalmasabb lesz a bölcsődei ellátórendszer – közölte az államtitkár. A kormány célja, hogy egyetlen családnál se legyen a munkavállalás akadálya, hogy nem tudják elhelyezni három év alatti gyermekeiket – tette hozzá.
(tovább…)

Százezreket érő kétezres: a te pénztárcádban is ott lapulhat egy

2016. november 20. vasárnap

Pénzcentrum.hu, Csepel.info

2017-ben Arany János születésének 200. évfordulójára is emlékérme kerül kiadásra

2000-res-illusztracio

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy különleges bankjegy milyen nagy érték lehet a gyűjtők számára. Egy aukciós ház például 500 ezer forintért hirdetett meg egy hibás kétezres bankjegyet.

A Pénzcentrum.hu korábban írt arról, hogy mennyire sokat képesek kifizetni az elszánt külföldi gyűjtök a londoni pénzekért, a ritkább, hibás darabok pedig különösen értékesek lehetnek. (tovább…)

Brutális adócsökkentést jelentett be Orbán

2016. november 17. csütörtök

Origo

brutalis-adocsokkentest-jelentett-be-orban

Kilenc százalékra csökken 2017-ben a vállalati nyereségadó – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő arról is beszélt, hogy 2018-ban öt százalékra csökkenhet az internet áfája.  

Ennek a régiónak a sikere azzal magyarázható, hogy a visegrádi négyek örömmel tanulnak egymástól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Regional Digital Summit budapesti konferenciáján. Azt mondta: mi örömmel tanuljuk a lengyelektől azt a családpolitikát, amit mostanában vezettek be, örömmel tanuljuk a csehektől, hogyan lehet az adóéket alacsonyan tartani, míg a szlovákoktól pedig az alacsony adókulcsokat. Ésszel kell élni a digitalizációval, mivel vannak veszélyei is.

(tovább…)

Megtudtuk, mikor kerülnek forgalomba az új bankjegyek

2016. november 15. kedd

Pénzcentrum.hu, Csepel.info

5000-res

Az új 5 ezer forintos bankjegy

Folytatja a forintbankjegyek cseréjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az új 5 ezer és a 2 ezer forintos bankjegyek 2017 márciusától jelennek meg a készpénzforgalomban. A 2016 előtt kibocsátott, régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyek 2017- július 31-ig használhatóak a készpénzes fizetések során – bejegyzésünkben a Pénzcentrum.hu cikkét közöljük.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben indított bankjegycsere-programjának következő lépéseként, a biztonsági elemei és a képi megjelenés tekintetében is megújított 2 ezer és 5 ezer forintos címletű bankjegyeket hoz forgalomba. Az új bankjegyek 2016. november 15-től válnak törvényes fizetőeszközzé. A készpénzforgalomban – a készpénz ellátási lánc szereplőinek felkészülése után – 2017. március 1-től találkozhatunk majd a megújított 2 ezer és 5 ezer forintos címletekkel. (tovább…)

Folytatni kell az adócsökkentések és béremelések politikáját

2016. november 14. hétfő

Fidesz.hu

Folytatni kell az adócsökkentések és béremelések politikáját

A minimálbér-emelésről, az adókedvezmények bővüléséről és a reálbérek növekedéséről is beszélt többek között Orbán Viktor a parlamentben.

A kormányfő az azonnali kérdések órájában a szocialisták valóságra vonatkozó kijelentése kapcsán felidézte, nemrég az MSZP éhségmenetet szervezett, és kiderült ennek a vezetője egy dúsgazdag eurómilliomos. Önök nyolc évig kormányoztak, és tönkre tették az országot – tette hozzá.

(tovább…)

Világeseményt rendez Budapest – Csepel lehet a nyertese

2016. november 13. vasárnap

Napi.hu, Csepel.info

vilagesemenyt-rendez-budapest

Budapesten rendezik meg a római katolikus egyház 52. Eucharisztikus világkongresszusát 2020-ban. A magyar kormány a sikeres rendezés érdekében támogatja az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye fejlesztéseit, 2019-ig húszmilliárd forinttal. Csarnok is épülne Csepelen, ötmilliárdért. A rendezvény nagyon komoly turisztikai bevételeket is hozni fog.

Magyarország adhat otthont 2020-ban – 1938 után másodszor – a Eucharisztikus világkongresszusnak, amely a római katolikus egyház egyik legjelentősebb, négyévente más-más helyszínen megrendezett, egyhetes eseménysorozata. A Wikipedia ismertetése szerint a világkongresszus célja az oltáriszentség (eucharisztia) megismerésének és tiszteletének elmélyítése. A rendezvényen közös imádságot és előadásokat is tartanak. A 2016-os Fülöp-szigeteki kongresszuson kétszáz bíboros és püspök, valamint 72 ország 12 ezer küldötte vett részt – a zárómisét több mint félmillió ember előtt tartották. (tovább…)

Jelentős béremelésre tett javaslatot a kormány

2016. november 12. szombat

Hirado.hu

Jelentős béremelésre tett javaslatot a kormány

A kormány elképzelése szerint jövőre 15%-kal nőne a minimálbér, és 25%-kal a garantált bérminimum.

A kormány 15 százalékos minimálbérnövelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl 2017-re, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nőhet jövőre, 2018-ban a minimálbér további 8, a garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedhet, a munkáltatói járulék pedig 2 százalékponttal csökkenhet a kormány javaslata szerint – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának kibővített testületi ülését követő sajtótájékoztatón.
(tovább…)

Továbbra is lejtőn az üzemanyagárak

2016. november 10. csütörtök

Autonavigator, Mr.Gabee

Csökken az üzemanyagok ára

A szerdai igen jelentős csökkenés után péntektől ismét olcsóbban tankolhatunk a kutaknál, benzint és gázolajat egyaránt.

A 95-ös benzin és a gázolaj ára azonos mértékben, egyaránt 4-4 forinttal csökken péntektől − legalábbis a holtankoljak.hu értesülései szerint. Az autósok pénztárcája szempontjából előnyös, lefelé tartó ártrend tehát tovább folytatódik, hiszen ezen a héten két alkalommal is csökken az üzemanyagok ára. Ráadásul a szerdai csökkenés már önmagában igen jelentősnek mondható, a péntekivel együtt pedig a benzin és a gázolaj ára is több mint 10 forinttal mérséklődik csupán ezen a héten. (tovább…)

Gyorshír: november 17-én nyit a H&M

2016. november 8. kedd

Csepel.info, Mr.Gabee

Meg nem erősített információk szerint 2016. november 17-én nyitja kapuit a két emeletes (belső liftes) H&M a Csepel Plazaban.

Felvettük a kapcsolatot a Pláza vezetőségével, hogy bővebb információt megtudjuk a nyitásról.