A valódi Soros György: döbbenetes interjú került elő

A pénzért tesz mindent, és nem érez bűntudatot

Magyar Idők

Az 1998-ban készült, 60 Minutes nevű műsorban nyíltan vall erkölcstelen üzleteléséről és a náci korszak erkölcsi döntéseiről a magyar származású amerikai pénzügyi mogul beszélgetőpartnerének, Steve Kroftnak.

A befektető mogul – akit ebben az időben már csak úgy emlegették, mint “Az ember, aki tönkretette az Egyesült Királyság központi bankját”őszintén beszélt felívelő karrierjéről, emellett az értékpapírok és devizajogszabályok kikerüléséről is vallott:

“Nem érzem magam bűnösnek, amiért erkölcstelen tevékenységben vettem részt. Ennek semmi köze a bűntudathoz”

– hangzott a hátborzongató beismerés.

NEM LEHET EGYSZERRE HUMANITÁRIUS ÉS ERKÖLCSTELEN ÜZLETEMBER

Soros kiemelte, hogy ő pénzt akar keresni, és nem az a dolga, hogy az ügyleteinek társadalmi következményeivel foglalkozzon. De kérdezője szerint döntenie kell: ha emberbarát humanitáriusnak vallja magát, akkor ez a gazdasági szemlélet nem összeegyeztethető a mindent morális alapot felülíró nyereségvággyal.

“Mégis kivel beszélgetek a mostani interjú alatt?”

– kérdezte tőle Steve Kroft.

”Mindkettővel” – hangzott el a válasz. “Egy olyan ember vagyok, aki erkölcstelen ügyletekben is részt vett, de mellette próbálja betartani az erkölcsi szabályokat”

– szögezte le kettősség dinamikáját, mely sejteti, hogy melyik énje az erőteljesebb.

Forrás: Magyar Idők

5 hozzászólás “A valódi Soros György: döbbenetes interjú került elő” bejegyzésre

  1. Fonte szerint:

    Ez az a Soros, aki Viktorunkat is pénzelte? 🙂

  2. bagoly szerint:

    ” OO “

  3. kerdezo szerint:

    Minden politikus, aki ma Magyarországon van, az mind pénzért tesz mindent, és nem érez bűntudatot.

    1:1

  4. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    kérdező: nemcsak a politikusok, de sok területen dolgozó emberek igen csak pénzért hajlandóak csinálni valamit, ill. a munkájukat végezni, lásd.orvosok, nővérek stb. pénz beszél a kutya ugat, sajnos ezért is mondják Mo-ra, hogy korrupt, mintha más országban nem ugyanez lenne, ugyan már, ez nem mostani probléma. Régen is igy volt, ha volt pénzed mindenkit meg tudtál venni ! Sajnos ilyen világot élünk !

  5. fradi ultra szerint:

    Ez egy elmebeteg korcs zsidó, fajtája minden negatív tulajdonságával gazdagon ellátva. Igazán megdögölhetne már de még az ördög is undorodik tőle.

Itt lehet hozzászólni !