Folytatni kell az adócsökkentések és béremelések politikáját

Fidesz.hu

Folytatni kell az adócsökkentések és béremelések politikáját

A minimálbér-emelésről, az adókedvezmények bővüléséről és a reálbérek növekedéséről is beszélt többek között Orbán Viktor a parlamentben.

A kormányfő az azonnali kérdések órájában a szocialisták valóságra vonatkozó kijelentése kapcsán felidézte, nemrég az MSZP éhségmenetet szervezett, és kiderült ennek a vezetője egy dúsgazdag eurómilliomos. Önök nyolc évig kormányoztak, és tönkre tették az országot – tette hozzá.

Orbán Viktor aláhúzta, ezzel szemben a Fidesz-KDNP hat év alatt 51 százalékkal emelte a minimálbért, a reálbérek átlagosan 15,5 százalékkal nőttek, a családi adókedvezmények bővültek, az idén pedig 7,5 százalékos reálbéremelkedés volt. Ráadásul az MSZP által itt hagyott 12 százalékos munkanélküliséget 5 százalék alá csökkentettük; ennyit a magyar valóságról – jegyezte meg.

A miniszterelnök a béremelések kapcsán közölte, a kormány a minimálbéremelés mellett adócsökkentéssel és az állam által alkalmazott emberek bérének növelésével segíthet a folyamaton. Aláhúzta, 2010 óta jelentős adócsökkentéseket hajtottak végre, és ezt a politikát folytatni kívánják. A kormányfő az állami szféra béremelései ügyében felsorolta a különböző szektorokban végrehajtott intézkedéseket, kitérve az egészségügyben, az oktatás, a szociális szféra és a rendvédelem területén végrehajtott béremelésekre. Orbán Viktor szerint ezek az emelések elfogadhatóak, de nem elégségesek, küzdeni kell a további béremelésekért, adócsökkentésekért. Elmondta azt is, hogy javítani kell az oktatáson keresztül a munkavállalók felkészültségét, és javítani kell a vállalkozások helyzetét is, hogy magasabb bért tudjanak adni. Ahhoz, hogy béremelés legyen, három dolog szükséges: munkahelyek, munkaadók és hogy legyen, aki dolgozik – fejtette ki.

Orbán Viktor az egyik jobbikos politikust arra is emlékeztette, hogy a 2010 előtti nehéz helyzetért nem a Fidesz-KDNP-nek kell viselnie a felelősséget. Felidézte, 2010 előtt a szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat és munkabért, valamint eladósították az országot, 85 százalék fölé vitték fel az államadósságot.

A kormányfő a Rogán Antalt ért támadásokkal kapcsolatban közölte: politikai blöffökkel, politikai bulvárral nem foglalkozik. A kormányon belül csak a teljesítmény számít, minden egyes támadás, melyet Rogán Antal ellen indítottak, az megerősítette a miniszter pozícióját – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, az ellenzék valójában nem Rogán Antalt, hanem őt és a kormányt támadja.

Forrás: Fidesz.hu

3 hozzászólás “Folytatni kell az adócsökkentések és béremelések politikáját” bejegyzésre

  1. Ütvekúró szerint:

    Akkor nézzük:
    bruttó min bér
    2010: 73 500 ft.
    2016: 111 000 ft.

    Most nézzük a nettót:

    2010: 59 929 ft.
    2016: 73 815 ft.

    6 év alatt ez kevesebb mint nettó 14 000 forintos emelkedés. Persze az 51 százalék jól hangzik, de erre mégse kéne mellett döngetni. A többi ferdítést meg tényleg hagyjuk. A köztévén butuló nyugdíjasokat még meg lehet vezetni, de az aktív korú dolgozókat nem. Nem hiába mennek el külföldre dolgozni.

  2. Lovas szerint:

    Akkor nézzük:

    – Az infláció gyakorlatilag nullára csökkent.
    – Gyagyás párttársaid szerint meg sokkal több pénzből, ingyenes gyermekétkeztetés és csaknem nulla munkanélküliség mellett most sokkal többen és jobban éheznek, mint amikor még ingyenes gyermekétkeztetés sem volt.

    Bravó.

  3. Ütvekúró szerint:

    Lovas
    A kormányzati kritika még nem jelent feltétlenül ellenzékiséget. Állítom, hogy az ellenzék se csinálná jobban, talán még szarabbul járnánk velük, de be kéne már látni, hogy túl nagy feneket kerítenek itt a százalékoknak. Megértem, hogy kell propaganda, de ennyire…. Persze nem csak a politikán múlnak itt a dolgok, hanempl. a vállalkozók hozzállásán, akik sokszor éppen hogy csak annyit adnak és tesznek meg,amit a törvény kötelezően előír,de azt is foghúzva,ha lehet kikerülve,hogy még kevesebbet kelljen.

Itt lehet hozzászólni !