‘Gazdaság’ kategória archívum

Rekordösszeget költöttek a családok az idén

2018. december 28. péntek

Origo

Karácsony után is rekordmagasságokban a lakossági fogyasztás, köszönhetően az év végi leértékeléseknek, a készleten maradt termékek kiárusításának, és az óév búcsúztatására való felkészülésnek. Számítások szerint 2018-ban tavalyhoz képest bő ezermilliárd forinttal hagytak többet a családok az áruházak pénztáraiban, az értékesített áruk mennyisége több mint 6 százalékkal emelkedett – írja pénteki számában a Magyar Idők.

Változatlanul élénk a lakossági fogyasztás dinamikája a két ünnep között, főként az élelmiszer-alapanyagokat, italokat kínáló áruházláncoknál, ahol már a szilveszter jegyében folynak a bevásárlások. Az egész évben tapasztalt ütemes bővüléshez hasonlóan azonban a tartós fogyasztási cikkek piaca is élénk maradt karácsony után is.Sokan szereznek be ezekben a napokban a karácsonyra kapott pénzből iparcikkeket, ajándéktárgyakat, nagyobb értékű műszaki eszközöket. Nincsenek kevesen azok sem, akik az ajándékok cseréje miatt keresik fel az árusítóhelyeket. (tovább…)

Idén is jól teljesített a magyar gazdaság

2018. december 28. péntek

888

Magyar Mercedes után magyar BMW

Varga Mihály pénzügyminiszter a hazai exportteljesítményről és a családi adókedvezmény sikeréről beszélt.

A magyar gazdaság teljesítményét jól mutatja, hogy tavaly az exportteljesítmény átlépte a százmilliárd eurót. Ez korábban soha nem fordult elő. Az elmúlt évek az export folyamatos emelkedésének jegyében teltek”

– mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

(tovább…)

Gyorsuló ütemben zajlanak az útépítések Csepelen

2018. december 20. csütörtök

Csepel.hu

Csepel önkormányzatának kiemelt programja 2010 óta, hogy a kerületben található utak csapadékvíz elvezetési problémáit felszámolja és a még meglévő földutakat szilárd burkolattal ellássa.

2010 óta összesen 68 utcában valósultak meg út-, járdaépítési és csapadékvíz elvezetési beruházások. Az útfelújítások üteme különösen az utóbbi években gyorsult fel, s a tervek szerint a lendület gyorsulni fog a közeljövőben.

(tovább…)

A Korbuly családról indított virtuális kiállítást a Közlekedési Múzeum

2018. december 17. hétfő

MTI, Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, Wikipédia, Csepel.info

Korbuly János Kossuth-díjas gépészmérnök 

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az idén 125. éve született Korbuly János (Budapest, 1893. jan. 2. – Budapest, 1976. dec. 20.) és hozzá kapcsolódva a Korbuly család életművét összefoglaló virtuális kiállítást indított útjára, amely részletesen bemutatja be a magyar gyáripar területén elévülhetetlen érdemeket szerzett család történetét és rajta keresztül a magyar ipari örökséget is.

A Korbuly család a magyar közlekedés minden fontos ágazatában jelen volt az elmúlt 125 évben, ezért az intézmény fontosnak érezte, hogy a jeles évfordulóhoz kapcsolódva hitelesen bemutassa ezt a történetet. “A páratlan családtörténeten keresztül a magyar gyáripar jelentős fejezetei villannak fel a múzeumban, valamint a családi hagyatékban megőrzött és most tudományosan feldolgozott fotók, dokumentumok és tárgyak segítségével a Közlekedési Múzeum virtuális kiállításában” – idézi az intézmény közleménye Vitézy Dávid főigazgatót. (tovább…)

Szeretne családi házat 15 millióért?

2018. december 17. hétfő

Ingatlanbazár, Csepel.info

Csepel és a dél-pesti agglomeráció ingatlanpiaca egészen különleges jellemzőkkel bír. A környéken az árak már nem igazán emelkednek, a legnagyobb igény errefelé azonban továbbra is a panellakások iránt mutatkozik. A Balla Ingatan szakértőjének piaci elemzése. 

„Míg néhány hónappal korábban még kapkodtak a vevők a csepeli sétányokon található két, két és félszobás téglaépítésű lakásokért – melyek ára most 24-26 millió forint között alakul -, mára érezhetően csökkent irántuk a kereslet.” – hívta fel a figyelmet Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodáinak szakmai vezetője. (tovább…)

Döntött a képviselő-testület: további védőoltások lesznek ingyenesek

2018. december 16. vasárnap

Csepel.hu

A decemberi képviselő-testületi ülésen a képviselők jóváhagyták Csepel Környezetvédelmi Programját, és döntöttek új védőoltások térítésmentes igénybevételéről is.

Az idei utolsó testületi ülésen a képviselők jóváhagyták Csepel Környezetvédelmi Programját, amely a 2019-2025-ös időszakra vonatkozik. A program többek között a zajártalommal érintett épületek hangszigetelésének javítását irányozza elő. A zajos területeken élő lakosság pályázati támogatásával az önkormányzat hatékonyan járulna hozzá az épületek zajcsökkentéséhez. A program az összefüggő zöldterületek kialakítását és a meglévők védelmét kiemelten fontosnak tartja, ezért stratégia készül a kerület egységes zöldfelületének kialakítására.

(tovább…)

Szárnyal a gazdaság, 5,2 százalékkal nőtt a GDP

2018. december 5. szerda

KSH, MTI, Mandiner

A bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékkal haladta az az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A november 14-én kiadott első becslésnél is jobbak az adatok. Akkor a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékos gazdasági növekedést jelzett a KSH. Az előző negyedévhez mérten pedig 1,2 százalékos növekedést jelentett. (tovább…)

Új autóra éhezik a magyar: itt a toplista!

2018. december 4. kedd

Autószektor

Ő itt kérem a nyertes

Fittyet hánynak az emberek a tomboló nyomort és munkanélküliséget, éhező tömegeket prédikáló politikusoknak. Kenyér helyett új autóra éhes a magyar, és nem is akármilyenre. Bár a SUV-k a legnépszerűbbek, a leggyorsabban bővülő eladású márkák közül Ferrarikból 67%-kal, Jeepekből 70%-kal, Ssangyongból pedig 168%-kal vettek többet, mint tavaly. A többit is mutatjuk!

A Datahouse adatai szerint 2018 első tíz hónapjában összesen 133 373 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 22,9 százalékkal többet (24 816 jármű), mint tavaly az első tíz hónapban. A márkák között a legnépszerűbb a Suzuki (16 387 jármű), a Ford (16 193) és a Skoda (10 338). Negyedik a Volkswagen (10 327), ötödik a Szentgotthárdon motorokat gyártó Opel (10 202). A modellek versenyében hazai autó vezet, a tavalyi bajnok Suzuki Vitara.

(tovább…)

Patai Mihály: Ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság

2018. december 4. kedd

Novekedes.hu

A következő válságot akár visszaesés nélkül is megúszhatja Magyarország, mivel a legalább hét éves növekedési periódus mellett az ország három fontos mérlege is rendben van. Ilyen száz éve nem volt – hangsúlyozza Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Szerinte a pénzügyi tranzakciós illeték fontos kérdéseket vet fel, és valóban nagyobb költséghányaddal dolgozik a hazai bankrendszer, mint kellene.

Patai Mihály, az Unicredit Bank elnök-vezérigazgatója a közgazdaságtudományi egyetemen végzett 1976-ban, majd doktori fokozatot szerzett. Pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban kezdte. Később tíz éven át a Pénzügyminisztériumban dolgozott. 1988-1993 között a Világbankban dolgozott Washingtonban., ahonnan a Kereskedelmi Bank Rt. ügyvezető igazgatói posztjára tért vissza. 1996-2006 között az Allianz Hungária Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója, 2006-tól az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Magyar Bankszövetség elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság; alelnöke és a BÉT Tőzsdei Tanácsadó Testület elnöke, a Siemens Magyarország Zrt. felügyelőbizottsági tagja, a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóságának tagja.

(tovább…)

Javul az életünk, és már örülünk is neki

2018. december 3. hétfő

Index, Csepel.info

Furcsa dolog látni, amikor hosszú évek után egyszer igazat ír  az Index egy valós folyamatról. Most mégis ez történt, bár érdemes a KSH kiadványát mindenféle torzítás nélkül itt elolvasni.

Most pedig átadjuk az Indexnek a szót, összefoglalójuk ugyanis az rejtélyes igazságszérum miatt mégiscsak ünnepi esemény. (tovább…)