‘Csepel új utakon’ kategória archívum

DK: a putrilakó csepelieknek nem kell luxusjátszótér!

2019. május 24. péntek

Inkább hagynák lerohadni magában

Csepel.info

A látszat ellenére a képen látható “putrilakók” ellenszenvvel nézik a játszóteret – legalábbis Horváth szerint

Nagy a felháborodás, mert a mélyszegénységben, nem egyszer putrikban élő csepeli lakosságnak semmi szüksége olyan luxusjátszótérre, mint ami a Rákóczi Kertben épült – írja Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció csepeli elnöke.

A politikus azt állítja, hogy fogságba ejtik a csepeli önkormányzatot és a jövőt az olyan kulturált, szép és modern közösségi terek, amelyek az elmúlt években Csepelen is létrejöttek. A nívó ugyanis szerinte túl magas az itt élők igényszintjéhez, és a fenntartásuk is túl drága, amit nem engedhet meg az elszegényedett lakosság. Ezért újbóli hatalomra kerülésük esetében ők bezárnák és hagynák ezeket lepusztulni. Horváth 2003-ban fővárosi képviselőként hasonlókat mondott a csepeli kórház szülészetéről, amit aztán valóban bezártak. (tovább…)

Pofátlanság a köbön: lezárta egy telektulajdonos a parkolót a Rákóczi Kertnél

2019. május 23. csütörtök

Csepel.info

Jól látható hogyan akadályozzák a parkolást

A Temesvári utcában, éppen a Rákóczi Kerttel átellenben lévő telken ráadásul nem lakik senki, csak sitt és egy épületrom van rajta. Egyértelműnek tűnik, hogy a sittből vették ki azokat a betontömböket, amikkel ellehetetlenítették a parkolást. Mivel a parkoló a közterülethez tartozik, a tulajdonos büntetésre számíthat – értesült a Csepel.info.

Alig nyitott meg a Rákóczi Kert, máris a csepeliek nagy kedvencévé vált – hasonlóan a Kis-Duna parti kalózhajós játszótérhez és a szintén közelmúltban nyitott KRESZ-parkhoz. Ám nem csak a fejlesztéseket bíráló csepeli ellenzéknek szálka a szemében a gyerekek és a szülők öröme: néhány magánszemély sem örül a látogatóknak – derül ki a helyszínen. (tovább…)

Épül a Vadgalamb utca – Bercsik Károly önkormányzati képviselő fotói

2019. május 21. kedd

Bercsik Károly, Csepel.info

Útépítési munkálatok zajlanak a Vadgalamb utcában. Bejegyzésünkben Bercsik Károly önkormányzati képviselő helyszíni fotóit osztjuk meg. Idén összesen hét kilométeren épül út, és csapadékvíz-elvezetés a kerületben.

A Csepellel kapcsolatos információikat a csepel.info@gmail.com címre vagy Messenger üzenetben várjuk. (tovább…)

Épül a Királyerdő út – már aszfaltoznak

2019. május 17. péntek

Csepel.info

Április végén megkezdődtek az aszfaltozási munkálatok az épülő Királyerdő út déli (a Hollandi úthoz közel eső) szakaszán. Bejegyzésünkben olvasónk helyszínen készült fotóját osztjuk meg. 

A Csepellel kapcsolatos információikat a csepel.info@gmail.com címre vagy Messenger üzenetben várjuk.

csepel.info

Újabb dicsérő cikk jelent meg a megújult Rákóczi Kertről

2019. május 14. kedd

Welovebudapest.com

A gyerekeknek épült kalózhajós játszótér még nem bontotta le a Csepelről alkotott negatív képet, amin a rendszerváltás utáni évtizedek még inkább rontottak. A megújult Rákóczi Kert úgy tűnik, hogy már igen: más kerületekből is családok sokasága jár már ide, és egyre másra születnek kerületünk fejlődéséről és a megújult közparkról szóló dicsérő beszámolók.

Most a Welovebudapest.com írását idézzük, melyet Borbély Lénárd polgármester osztott meg a Facebook-oldalán. (tovább…)

Youtube csatornát indított a csepeli önkormányzat

2019. május 3. péntek

Csepel.info

A legfrissebb bejegyzésben Borbély Lénárd polgármester nyilatkozik a Rákóczi Kert megújulásáról.

Képek: csepeli gyerekekkel voltak tele a parkok, játszóterek

2019. április 26. péntek

Csepel.info

Pénteken valóságos gyerekparadicsommá vált a kalózhajós játszótér, a Rákóczi Kert, az Iskola téri KRESZ park és a többi felújított csepeli játszótér. Úgy tűnik, hogy az itt élő családok már nem más kerületekbe, hanem a csepeli, különleges élményeket kínáló nagy játszóterekre, felújított parkokba viszik a gyerekeiket akkor is, ha nem csak egy óra jut a játékra.

Ezzel megbukott az ellenzék utolsó érve is a fejlesztések ellen. Az egyik visszatérő bírálat ugyanis az volt, hogy kevés a gyerek, és így nincs játszóterekre igény, mert nincs “alanya” az önkormányzat fejlesztéseinek. A csepeli DK a felújított KRESZ parkot azzal is bírálta, hogy felesleges a KRESZ oktatása, mert a gyerekek úgyis mindent megtanulnak a szüleiktől. (tovább…)

Egy lépéssel közelebb a Gubacsi híd felújítása

2019. április 23. kedd

Magyarepitok.hu

A rendkívül leromlott csepeli Duna-híd fejlesztését egy tanulmányterv készíti elő; kiderült, ki készíti.

A beruházó BKK Zrt. kihirdette a fővárosi Gubacsi hídra vonatkozó közbeszerzés eredményét. A nyertes Perfektum Építész Kft. a híd és a környezetének fejlesztéséhez egy döntéselőkészítő tanulmánytervet készít.

(tovább…)

Megnyílt Csepelen a Családok Parkja: itt az első fotógaléria!

2019. április 16. kedd

A sárospataki vár ihlette a szenzációs játszóteret

Csepel.info

Galériánk itt tekinthető meg, Borbély Lénárd polgármesteré itt, A Csepeli Hírmondó galériája pedig itt

Kedden tíz órakor nyílt meg az a felújított park és szabadidőközpont Csepelen, amely a család minden tagjának kínál programokat és sportolási lehetőséget a várandós anyukáktól a gyermekeken keresztül a szépkorúakig.

A “Családok Parkját” Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Tarlós István budapesti főpolgármester és Borbély Lénárd csepeli polgármester közösen adták át. Németh Szilárd üdvözölte és gratulált a felújításhoz, az MSZP pedig azonnal bírálta a fejlesztést.
(tovább…)

Kedden nyílik a csepeli családok új kedvence!

2019. április 15. hétfő

Csepel.info, Facebook.hu

Kedden délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit a Rákóczi Kert – Családok Parkja, ami Csepel egyik legnívósabb közösségi tere lesz. A csepeli gyerekek másik nagy kedvence lehet a kalózhajós játszótér mellett az itteni, a tér éke ugyanis egy játszóvár.

Ott találkozunk! – írta Facebook oldalán Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. A Rákóczi Kert új Facebbok oldalát itt érhetik el. Kalandra fel! 🙂