‘Országgyűlés’ kategória archívum

Minden településen oltási akciónap indul

2021. december 3. péntek

Magyarnemzet.hu

Az elmúlt két hétben az emberek biztonsága az oltásoknak köszönhetően jelentős mértékben nőtt – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök szerint s számok is magukért beszélnek, hiszen az oltási akció során tegnap estig eddig egymillió oltást sikerült beadni, ebből 115 ezeren az első, 800 ezer pedig a megerősítő, harmadik oltást kérték. – A harmadik oltásokat tekintve egészen száguldunk, a magyar lakosság 27 százaléka vette fel a harmadik oltást itthon, míg az uniós átlag 10 százalék körül van – rögzítette a kormányfő, aki szerint a legnagyobb ajándék, amit idén egymásnak adhatunk, ha oltakozunk, ezért a kormány újabb akcióhetet fog indítani.

Bár nagy terhet jelent az egészségügy számára az oltási akciópontok felállítása, de eddig ők is és az őket segítő katonák, rendőrök is jól állták a sarat – rögzítette Orbán Viktor, majd megjegyezte: Ausztriában azért kell zárni, mert a kórházi ellátási kapacitás gyengébb, mint Magyarországon, nekik arányaiban kevesebb bevonható kórházi ágyuk van. A kormányfő megerősítette, hogy mindenkit meg fognak megkeresni decemberben, akinek lejár a védettségi ideje, és értesíteni fogják arról, hogy ez bekövetkezett. Emellett a következő időszakban minden településen oltási akciónapokat fognak szervezni, amitől a miniszterelnök azt reméli, hogy a harmadik oltás felvétele még inkább megemelkedik.  (tovább…)

A harmadik oltáshoz köthetik a védettségi igazolvány érvényességét

2021. december 2. csütörtök

Magyarnemzet.hu

A csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter a legfrissebb koronavírus-adatokról tájékoztatott, majd a szerdai kormányülés döntéseiről számolt be. Elmondta, döntöttek arról, hogy újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót, ezen kívül elkezdik ellenőrizni az oltási igazolványok érvényességét is.

Járványügyekkel foglalkozott tegnap leginkább és leghosszabban a kormány – árulta el a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a napi fertőzési számokat, annyit hozzátéve, hogy újabb kapacitásokat is meg tudnak nyitni, ha szükséges. Jelenleg 507 intenzív, és több mint 4400 szabad kórházi ágy áll még rendelkezésre a koronavírusos betegek ellátására.

 

(tovább…)

Több oltási akcióhét is várható

2021. november 30. kedd

Koronavírus.gov.hu

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani.

 

(tovább…)

Koszorúzások a Szent Imre téri 56-os emlékműnél

2021. október 24. vasárnap

Csepel.hu

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Szent Imre téren október 23-án, ahol az 56-os hősök emlékművénél koszorút helyezett el a csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila, Pákozdi József alpolgármesterek és Szeles Gábor jegyző. Ezt követően Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese koszorúzott.

A továbbiakban a következő szervezetek, pártok, civilek képviselői helyezték el koszorúikat: a testvérváros Nagyszalonta, Wolomin és Kielce delegációjának tagjai. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Demokratikus Koalíció, a Fidesz-KDNP, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom képviselői, valamint Kovács Dávid független önkormányzati képviselő. Koszorúztak a csepeli lengyel, német, örmény, szerb, román, ukrán nemzetiségi önkormányzat delegáltjai. Őket követték a Csepeli Lelkész Kör, a Dél-Pesti Tankerületi Központ, a Csepeliek a Csepeliekért Egyesület, a Csepeli Munkásotthon, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat, a Közösen Csepelért Lokálpatrióta Egyesület, a Vitézi Rend és a történelmi egyházak képviselői. Végül a csepeli polgárok helyezték el a megemlékezés koszorúit és virágait az emlékműnél. (tovább…)

Szavazatvásárlás és megfélemlítés lett a csúcsfegyver az ellenzéki előválasztáson

2021. szeptember 29. szerda

Mandiner, Hír TV, Bennfentes, Pesti Srácok, Ripost

Így szervezi, szállítja a cigányokat Borsodban az előválasztásra a Jobbik – ezt, az ellenzéki “előválasztás” valódi kulisszatitkait mutatják be a Pesti TV felvételei. Ilyen körülmények között igazán abszurd – vagy inkább cinikus – a DK által is támogatott jobbikos politikus náci karlendítési botránya. És ez csak az előválasztási show felszíne…

A felvételeken arról beszélnek, hogy háromezer forintot adott egy Farkas nevezetű ember azoknak a mélyszegénységben élőknek, akik a Jobbik jelöltjére adják a voksukat. Farkas Péter Barnabást az előválasztás Jobbikos jelöltjét többen együtt látták az ózdi szavazás koordinátorával, aki pár napja balesetet szenvedett az M3-as autópályán. Az autóban Borsod megyei szavazólapokat, és nagy mennyiségű készpénzt találtak. A videót itt nézhetik meg. (tovább…)

Nyolcvanhét vidéki birkózó kap szállást Csepelen

2021. szeptember 1. szerda

Csepel.hu

Átadták a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Kollégiumának felújított épületét, amelyben negyvennégy vidéki birkózó egyesületből nyolcvanhét birkózó is helyet kap – jelentette ki Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítója a helyszínen augusztus 31-én.

A sportoló diákok nagy része a Weiss Manfréd iskolában folytatja tanulmányait, a többiek más oktatási intézményekben tanulnak majd.  (tovább…)

Dobrev Klára: a DK megszünteti a jogállamot, és háborúzni fog

2021. augusztus 30. hétfő

ATV – Egyenes Beszéd, Mandiner

Dobrev Klára szerint az ellenzék ötven százalékkal is alkotmányozhat. Ők ugyanis elvi okból alkotmányellenesnek tartják a korábbi alkotmányokat, ezért nem érvényes sem a 2010 előtti, sem az az utáni Alaptörvény előírása a kétharmados törvényekről.

„Az, hogy lesz egy pár felbujtott tüntető, hát ezeket a 2002-es és 2006-os választások után már megszoktuk” – válaszolta Dobrev arra a kérdésre, hogy nem lenne-e káosz az egyszerű többséggel történő alkotmányozásból.

(tovább…)

Eljárást indítanak párttársai a korábbi csepeli-soroksári jobbikos képviselőjelölt ellen

2021. július 28. szerda

Csepel.info, Mandiner

A Jobbik politikusai és támogatói között is felháborodást keltett Bereczki Miklós, a párt soroksári önkormányzati képviselője azzal, hogy részt vett a homoszexuális-LMBTQ propagandát óvodákba és iskolákba bevinni szándékozók tiltakozó felvonulásán.

Berecki ezzel szembe ment pártjának politikájával, amely ellenzékiként is támogatta a pedofília elleni törvényt. Az alábbiakban a Mandiner cikke olvasható az eljárásról, ami az Index néhány órával később megjelent cikke szerint mégsem indul el. Hiába no, nem csak a világ változik, a Jobbik is. Fél nap alatt. (tovább…)

Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány

2021. július 21. szerda

Magyarnemzet.hu

Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, ezúttal pedig az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli – hívta fel szerdán a figyelmet a közösségi oldalán a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a gyermekeink jövője a tét, ezért ebben a kérdésben nem engedhetünk.

(tovább…)

Orbán Viktor: Magyarországon lesz először harmadik oltás

2021. július 16. péntek

MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar kormány elsőként teszi lehetővé a harmadik oltás felvételét – jelentette be Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjújában. A lehetőség augusztus elsejétől nyílik meg az emberek számára. Azt is elmondta, hogy időpontot kell majd kérni, de oltási rend már nem lesz. A miniszterelnök beszámolója szerint a kormány döntött arról is, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelező lesz az oltás.

Lehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét, de azt javasoljuk, a beadatásig teljen el a második vakcina felvételétől számított négy hónap – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

 

(tovább…)