‘Országgyűlés’ kategória archívum

Németh Szilárd: a cél a fogyasztók érdekeinek képviselete

2014. július 5. szombat

Csepel.hu

Németh Szilárd: a cél a fogyasztók érdekeinek képviselete

A rezsicsökkentéssel összefüggő törvénymódosítás általános vitájával ért véget az Országgyűlés pénteki ülése, amellyel egyúttal véget ért a parlament rendkívüli nyári ülésszaka is. 

A fogyasztók érdekeinek képviseletét, megvédésüket a szolgáltatók túlkapásaitól nevezte a törvényjavaslat céljának a fideszes Németh Szilárd.

(tovább…)

Fogyasztóvédelmi szabályokon változtatna Németh Szilárd

2014. június 29. vasárnap

Csepel.hu

Fogyasztóvédelmi szabályokon változtatna Németh Szilárd

Ügyfelek javaslatai alapján a közszolgáltatásokat érintő több fogyasztóvédelmi szabályon is változtatna a fideszes Németh Szilárd a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslatában.

A kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa előterjesztése indoklásában azt írta: indítványát az elmúlt másfél évben érkezett több tízezer állampolgári megkeresés figyelembevételével nyújtotta be.

(tovább…)

A rezsicsökkentés a vállalkozások versenyelőnyét teremtheti meg

2014. június 19. csütörtök

Fidesz.hu

A rezsicsökkentés a vállalkozások versenyelőnyét teremtheti meg

Németh Szilárd szerint a munkahelyteremtést, a szabad vállalkozást és a versenyelőnyt az olcsó energia adja.

A Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki interpellációjában emlékeztetett, a szocialista-szabad demokrata kormányok nyolcéves működésük alatt többszörösére emelték a lakossági gáz, a villamosenergia és az egyéb közszolgáltatások árát.

(tovább…)

Az Országgyűlés kétharmaddal fogadta el az önkormányzati rendszer módosítását

2014. június 11. szerda

Németh Szilárd igennel, Szabó Szabolcs nemmel szavazott

Csepel.hu

Az Országgyűlés kétharmaddal fogadta el az önkormányzati rendszer módosítását

– Polgármester úr! Tegnap este az Országgyűlés elsöprő többséggel, 133 igen, 53 nem és 0 tartózkodás mellett fogadta el az önkormányzati választási rendszer módosításáról szóló törvényjavaslatot. Mit kell tudnunk a bennünket érintő változásokról?

– A javasolt módosítások Budapestet érintik leginkább: olcsóbb, egyszerűbb és demokratikusabb lesz a fővárosi közgyűlés az őszi önkormányzati választás után. Hatékonyabb is lesz a döntéshozatal. Budapest fejlődése magasabb sebességbe kapcsolhat. Nem élnek többé „külön életet” a főváros és a kerületek. Közös gondolkodás, közös tervezés és közös végrehajtás segíti majd Budapest fejlődését.

(tovább…)

“A kapcsolat szervezett és konspirált volt”

2014. május 19. hétfő

Fidesz.hu

"A kapcsolat szervezett és konspirált volt"

Teljes egészében meggyőződtünk arról, és egyértelművé vált, hogy Kovács Béla kapcsolatot tartott fenn az orosz titkosszolgálattal, és ez a kapcsolat szervezett és konspirált volt – jelentette ki Németh Szilárd.

Hétfői zárt ülésen hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a minősített bűncselekménnyel megvádolt jobbikos európai parlamenti képviselőt, Kovács Bélát és ügyében Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Ügyészségi és titkosszolgálati vezetőket is meghallgattak a bizottság zárt ülésén.
(tovább…)

Csak a parlamenttől kaphatnak fizetést a képviselők

2014. május 13. kedd

Origo

Csak a parlamenttől kaphatnak fizetést a képviselők

Az Országgyűlés hétfőn, kormánypárti kezdeményezésre elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnek fel a jövőben.

Az országgyűlési törvény módosítását az ülésteremben tartózkodó valamennyi képviselő támogatta, csak a független Vadai Ágnes (DK) tartózkodott.
(tovább…)

Politikusi jövedelmek megszüntetésével kezdheti munkáját az új Fidesz-frakció

2014. május 6. kedd

Hirado.hu

Politikusi jövedelmek megszüntetésével kezdheti munkáját az új Fidesz-frakció

A dupla politikusi jövedelmek megszüntetéséről szóló javaslat benyújtásával kezdheti munkáját az új Fidesz-frakció – mondta a 180 percben Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, aki a devizahitelek kivezetéséről is beszélt a Kossuth Rádió műsorában.

Valószínűleg az országgyűlési törvény módosítása lesz a hétfőn megalakult új Fidesz-frakció első javaslata az új parlamentben, hogy egyidejűleg senkinek ne lehessen két jövedelme, aki egyszerre törvényhozási képviselő és polgármester. Ez tehát azokra a parlamenti tagokra is vonatkozna, akik októberig, helyhatósági választásokig még elláthatnak önkormányzati tisztségeket. Ezek a személyek csak az országgyűlési képviselői jövedelmüket fogják megkapni, ősztől pedig teljes lesz a két pozíció közti összeférhetetlenség – mondta a 180 percben Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő. (tovább…)

Áder János: Az új korszak fő feladata a nyugatos polgárosodás megerősítése

2014. május 6. kedd

Hirado.hu

Áder János: Az új korszak fő feladata a nyugatos polgárosodás megerősítése

Magyarország nyugatos polgárosodásának megerősítését nevezte az elkövetkező új korszak legnagyobb feladatának Áder János köztársasági elnök a parlament alakuló ülésén tartott beszédében kedden.

Az államfő köszöntőjében javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét válassza meg miniszterelnöknek. (tovább…)

Május 6-án alakul meg az új Országgyűlés

2014. április 18. péntek

MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info

patko

Május 6-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója, Altorjai Anita pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az államfő az alakuló ülés összehívásáról levélben tájékoztatta az országgyűlési választásokon parlamentbe jutott pártok listavezetőit. A köztársasági elnök alkotmányos kötelezettségeivel összhangban, az alaptörvény vonatkozó rendelkezései alapján és az országgyűlési választások hivatalos végeredményének várható kihirdetésére figyelemmel döntött az időpontról. Ezzel összefüggésben felkérte a listavezetőket, hogy a hagyományoknak megfelelően kezdjék meg az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos előkészítő tárgyalásokat – közölte Altorjai Anita. (tovább…)

Ilyen madártávlatból a megújult Kossuth tér

2014. április 16. szerda

Csepel.info, Youtube

Orszaghaz_dron

A balliberális pártok több hónapos hisztériája ellenére is megújult és minden korábbinál szebb lett a Kossuth tér.

A Parlamentről és környékéről készült most egy fantasztikus drón-videó.