Politikai nyomásgyakorlási kísérlet a kitiltási-ügy – Németh Szilárd napirend előtti felszólalása

Csepel.hu

Politikai nyomásgyakorlási kísérlet a kitiltási-ügy - Németh Szilárd napirend előtti felszólalása

Németh Szilárd szerint az amerikai ügyvivő október 21-e óta semmilyen fórumon nem tudott semmilyen bizonyítékot felmutatni, megmaradt az alaptalan vádaskodás szintjén. Három titkosszolgálati vezető és a rendőrfőkapitány is azt mondta, semmilyen más ügyekben bejáratott csatornán nem érkezett információ, így például a CIA-tól, az FBI-tól sem. Így a kijelentései nem tűnnek másnak, mint személyes indíttatású politikai nyomásgyakorlási kísérletnek. Eközben olyan valós biztonsági kockázatot jelentő ügyek kerülnek le napirendről, mint az MSZP képviselő-jelöltjének KGB-s kapcsolata.

Egyetlen ország sem engedi meg, hogy egy másik állam polgára bemondásra bűncselekménnyel megvádolja polgárait, ez szuverenitás kérdése – jelentette ki, jelezve: a külügyi és nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén is kísérletet tesznek az ügyvivő meghallgatására.

A napirend előtti felszólalás teljes szövege alább olvasható:

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim!

Az ellenzék, többek közt a közvélemény formáló újságírók hathatós segítségével, hetek óta tartja napirenden itt a tisztelt Házban és a nemzetbiztonsági bizottságban az ún. kitiltási ügyet. A hivatkozási alap André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok ideiglenes ügyvivőjének a sajtóban megjelent állítása, többek közt a NAV elnökének kitiltásáról. ”Nem az alapján döntöttünk bizonyos személyek beutazási tilalmáról, amit a sajtóban olvasunk, nem szabad mindent elhinni. Azt kérdeztük magunktól, hogy kikkel kapcsolatban vannak szilárd bizonyítékok, amelyek alapján lehet érvényesíteni a törvényt.” – nyilatkozta az ügyvivő. Mindez még október 21-én történt, de azóta semmilyen fórumon, semmilyen alkalommal sem tudott semmiféle „szilárd bizonyítékot” felmutatni. Goodfriend úr szavahihetőségét alaposan kockára téve, maradt tehát, a megalapozatlan vádaskodás szintjén. Hiszen sem a Kormánynak, sem az Országgyűlésnek, sem a nemzetbiztonsági bizottságnak, sőt tegnap óta tudjuk, hogy magának az érintettnek sem tudott átadni semmiféle hiteles, tényekkel alátámasztott bizonyítékokat. Pedig a nemzetbiztonsági bizottság eddig a kormány két miniszterét, öt államtitkárát hallgatta meg az ügyben. Három titkosszolgálati vezető és az országos rendőrfőkapitány is azt mondták, hogy az egyébként más ügyekben bejáratott, szokásos csatornákon keresztül sem érkezett hozzájuk az üggyel kapcsolatban információ az Egyesült Államok társszerveitől, így például a CIA-től vagy az FBI-tól sem. Megállapíthatjuk, hogy mindezek hiányában, Goodfriend úr kijelentései jelenleg nem tűnnek másnak, mint személyes indíttatású, politikai nyomásgyakorlási kísérletnek.

Tisztelt Országgyűlés!

Mindeközben olyan, hazánk, az EU és a NATO számára, így az Egyesült Államoknak is valós biztonsági kockázatot jelentő ügyek kerülnek le napirendről, mint az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltjének KGB-s kapcsolata. Mint ismeretes a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját is adó szocialisták az újpesti időközi választáson egy olyan jelöltet indítanak Horváth Imre személyében, akit a Kádár-rendszer hivatásos BM állományú tisztjeként egy öthónapos KGB tanfolyamon képeztek ki a még a nyolcvanas évek elején. És erre – ellentétben a Goodfriend üggyel – írásos, tényekkel alátámasztott bizonyíték van. Sőt, maga a jelölt is elismerte mindezt a nyilvánosság előtt.

De, tisztelt Képviselőtársaim, térjünk vissza a Goodfriend-ügyre! Nos, a hazai ellenzék kizárólag Goodfriend úr megalapozatlan állításait fogadja el. Ezért nem meglepő az sem, hogy a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke, a Házszabályt megsértve nem hajtotta végre a bizottság határozatát. Az ellenzék is csak bizonyítékok nélkül vádaskodik, egyszerre kockáztatva ezzel hazánk szuverenitását és demokratikus berendezkedésünk alapjait. Egyetlen ország sem engedi meg, hogy egy másik állam polgára bizonyítékok nélkül, bemondásos alapon bűncselekmény elkövetésével megvádolhassa saját állampolgárait. Ez szuverenitás kérdése. Másrészről a demokráciák attól is demokráciák, hogy nem az ártatlanságot kell bizonyítani, hanem a megvádolt bűnösségét, mégpedig hitelt érdemlő módon, nem pedig egy autodafé keretében. Aki állít, az bizonyít! Nagyon fontos a bűn üldözése, a bűnözők lefülelése és megbüntetése, de legalább ennyire fontos az ártatlanok, a tisztességes és becsületes magyar emberek megvédése. Az ártatlanság vélelme nemcsak jogi kategória. Minden magyar állampolgárnak alaptörvényben garantált joga van a jó hírnévhez, a zavartalan munkavégzéshez és a magánélet szentségéhez.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Az elmúlt hetek tükrében nem nagyon valószínű, de a külügyi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésen is kíséreltet teszünk André Goodfriend úr meghallgatására. A Magyar Kormánynak, az Országgyűlésnek, az egész országnak az az érdeke, hogy ez az ügy megnyugtató módon tisztázódjon. Ezért most is arra kérjük az ideiglenes ügyvivő urat, hogy jöjjön el az ülésre, s ha szükséges, zárt ajtók mellett, senkinek a jogait sem sértve tárja végre a képviselők elé azokat a „szilárd bizonyítékokat”, amelyekre a hazai ellenzék biztató bólogatása és aktív közreműködése mellett hivatkozik.

Köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak!

Forrás: Csepel.hu

4 hozzászólás “Politikai nyomásgyakorlási kísérlet a kitiltási-ügy – Németh Szilárd napirend előtti felszólalása” bejegyzésre

  1. bonifác szerint:

    Ez a kitiltás a világ legkeményebb rendőállamából érkezett. Onnan, ahol bárkit, bármeddig
    bezárva tarthatnak, kínozhatnak, és ha nincs elég hely, Európába hozhatnak kínozni. Ne
    tévedjünk, Amerikában szinte semmit sem szabad,a “terrorveszély”miatt
    Ahonnan az utolsó pénzügyi csőd indult, a vétkesek fizettek, és készítik a következő
    csődöt,következmények nélkül. Ez persze semmit sem számít. Vétkesek vagyunk, és kész.
    A lefizetett újságírók majd jól elmagyarázzák.Udo könyve…Nem Magyarországról, végre
    Luxembourgról daloljon média…. Ha mer!!!

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    Junkerre és stábjára gondolsz, amikor hazájukban uralkodtak? Most előléptették, mert a zsarolható emberek a jók, nekik vezető beosztásba? Nem is akár milyen szinteken. Szegény Viktor! Lehet, hogy ezeket már Ő is tudta? Ezért kampányolt ellene, de azt nem, hogy neki kell lennie és kész! Láthatják így megy ez, úgyis az lesz akit “én” kiválasztok, Ti pedig arra szavazhattok! Ez az Ő demokráciájuk, nekünk csupán a mi áldemokráciánk. Hiszen ezekről már írtam korábban is. Ti azért mondhattok akár mást is, fújjátok a tiéteket, a lényegen úgy sem változtat semmit. Legfeljebb ti is szeretnétek egy nagyobb szelet kenyér közelébe férkőzni.

  3. grün szerint:

    “Nekimegy Goodfriendnek a CÖF”
    .
    Csak óvatosan!
    Annak a manusnak egyedül több esze van mint a birkamenetnek cakundpak! 😛
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20141113-nekimenne-goodfriendnek-a-cof

  4. nahát, még ilyet szerint:

    Miket olvasol, és hol?

Itt lehet hozzászólni !