Szabó Szabolcs csak saját rezsicsökkentését támogatta, a csepeliekét nem

Még a devizahiteles törvényt sem szavazta meg Csepel-Soroksár gyulai képviselője

Csepel.info

Szabó Szabocs átszavazó

Szabó a tavaszi választáson a vidékieknek fenntartott szavazóhelyiség előtt

Nem támogatta a fogyasztóvédelem megerősítését és a devizahitelesek megmentését Szabó Szabolcs, csepeli-soroksári országgyűlési képviselő – derül ki a Csepel.info által megszerzett szavazási adatokból. Úgy tűnik, hogy a politikus megelégedik sajátos egyszemélyes rezsicsökkentésével: Gyulai lakosként vesz fel albérleti támogatást.

A balliberális politikust talán az zavarhatta, hogy Németh Szilárd és Balla György javaslatára kezdeményezték a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörének bővítését a víziközmű-szolgáltatók üzletszabályzatának vizsgálatára és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számlázási gyakorlatának ellenőrzésére.

A fideszes országgyűlési képviselők előterjesztése alapján 2015 februárjától a közszolgáltatást végző vállalkozások mindegyike köteles lesz önálló honlapot üzemeltetni, a jogszabály pedig azt is meghatározza, hogy az oldalon milyen információkat kötelező közzétenni. A jogszabály részletesen szabályozza a fogyasztóvédelmi referensek képzésének szervezését is. Változás továbbá, hogy a rezsipontoknak ezentúl a rezsicsökkentésben érintett összes közszolgáltatásról átfogó tájékoztatást és segítséget kell nyújtaniuk.

Szabó Szabolcs nem támogatta a távhőszámlák fizetési határidejének kiszélesítését sem – de a többségnek köszönhetően így 2015-től legalább 15 napot kell biztosítani a számla kézhezvétele és kiegyenlítése között -, valamint a számlázási gyakoriság egységesítésére a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásnál.

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa az  előterjesztés indoklásában azt írta: az indítványt az elmúlt másfél  évben érkezett több tízezer állampolgári megkeresés figyelembevételével  nyújtották be.

Szabóban nem volt elég empátia a devizahitelesek megsegítésére sem

A devizahitelesek megsegítéséről szóló jogszabály alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket. Ennek részletszabályait a Magyar Nemzeti Bank állapítja majd meg. A törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet legkésőbb 2016 áprilisáig.

A július elején elfogadott első devizahiteles törvény után ez a második jogszabály, amelyet az Országgyűlés a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban elfogad. A most megszavazott törvény a fogyasztói hitelek érvénytelen szerződéses rendelkezéseinek alapján szükséges elszámolást szabályozza, mivel az ilyen szerződéses kikötések miatt túlfizetés keletkezett a fogyasztók javára.

A devizahitelesek megsegítéséről szóló jogszabályt 167 igen, egy nem szavazattal, két tartózkodás mellett hagyta jóvá a Ház. Itt még a máskor mindenbe belekötő balliberálisok többségében is volt empátia a devizahitelesek megsegítésére és a fideszes javaslat támogatására. Szabó Szabolcs azonban még erre is képtelen volt: ő volt az egyik, aki tartózkodott a szavazásnál.

Csepel.info

 

49 hozzászólás “Szabó Szabolcs csak saját rezsicsökkentését támogatta, a csepeliekét nem” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “A devizahitelesek megsegítéséről szóló jogszabály alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket. Ennek részletszabályait a Magyar Nemzeti Bank állapítja majd meg.”
    .
    “Szabóban nem volt elég empátia a devizahitelesek megsegítésére sem.”
    Így a becsületes!
    Az a a 167 képviselő vaktában adta az “Igen”-t, egy később részletesen kidolgozandó törvényre?! 😛 😀

  2. Bercsik Károly szerint:

    Szabó úrra ezek szerint nem számíthatnak a csepeliek.

  3. ebihal szerint:

    Azért az érdekes, legutóbb, tán 2 hónapja volt szó arról, hogy a rezsipontokat a kutya
    sem látogatja, illetőleg teljesen más jellegű kérdéseket vetettek fel. Erre most jön a
    rezsiharcos és azt mondja : több tízezer. Na menj a bánatba! Referens, minek te ökör?
    Kezdjük látni a cuculizmust.
    A devizahiteles törvény, bianco a Matolcsynak.

  4. Bercsik Károly szerint:

    Megjegyzem: a soroksári emberek se számíthatnak Szabó Szabolcsra.
    Szabó úr láthatóan súlytalan politikus, a mostani szavazatai mutatják, hogy nem az emberek érdekében végzi a munkáját.

  5. ebihal szerint:

    Bercsik Károly!
    Azért ne essünk a paci másik oldalára! Az, hogy az embereknek valójában mi a jó,
    ne vörös vagy narancs színű szemüvegen át döntsük el! És a JÓ alatt, most nem azt
    értem, hogy rezsicsökkentés címén valamit visszacsöpögtetnek nekik.

  6. grün szerint:

    Bercsik Károly!
    “Szabó úr láthatóan súlytalan politikus, a mostani szavazatai mutatják, hogy nem az emberek érdekében végzi a munkáját.”
    Ez ugye a zemberek érdeke ellen volt?! 😛 😀
    .
    “Ám a független, amúgy együttös Szabó Szabolcsnak (aki nem bizottsági tag) gyanútlanul megengedték, hogy kérdezzen a jelöltektől:
    – Hogyan tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel, amikor egyoldalú jelöltként kiszolgálják ezt a rendszert?
    Nyelt egyet a bizottság, Rubovszky elnök felcsattant:
    – Megvonom öntől a szót. Ezt a fajta hangot a bizottság nem engedi meg! Csak szakmai kérdést tehet fel! Kérem, kapcsolják is ki a készülékét!
    Hát kellett ez?! Mondom: SMS-ben egyszerűbb lett volna.”
    – See more at: http://www.168ora.hu/velemeny/alkotmanybiro-jeloltek-meghallgatas-rubovszky-gyorgy-szabo-szabolcs-130866.html#sthash.TExcth7I.dpuf

  7. Bercsik Károly szerint:

    “Nem támogatta a fogyasztóvédelem megerősítését és a devizahitelesek megmentését Szabó Szabolcs, csepeli-soroksári országgyűlési képviselő”

    Szerintem Szabó úr helytelen politikai döntést hozott és nem méltóképpen képviseli Csepelt és Soroksárt.
    A két kerület ennél többet érdemel, sajnos Szabó úr rosszul teljesít. Össze kell szednie magát!

  8. Bercsik Károly szerint:

    Kedves ebihal 20:41-es hozzászólásában érdekes kérdést feszeget, mely így szól:
    “Mi a közjó?”

    Ez a politikai gondolkodás nagyon régi kérdése (akár elméleti akár gyakorlati oldalról nézzük).
    Szerintem a fogyasztóvédelem megerősítése egy helyes törekvés. Érdemes lett volna csatlakozni hozzá. Ehhez azonban Szabó úrnak le kellene venni a “pártszemüveget”. Ez most nem sikerült.

  9. felix szerint:

    Mi volt Szabó vagy szabóék kifogása az egy törvényben szereplő törvény illetve törvény módosítással szemben.
    Gondolom, hogy en az volt az ok amit ismét össze vissza hazudtok.

  10. nagyapó szerint:

    Milyen romantikusan fogalmaz a maffiabaloldali 168 óra. “Nyelt egyet a bizottság” Vajon kollektívan, vzényszóra? Vagy névsor szerint egyenként?
    “Rubovszky elnök felcsattant” Ha a zújságíró ismerné dr. Rubovszky elnök urat, tudná, hogy sohasem szokott felcsattanni. Kimért, nyugodt ügyvéd, a KDNP pártügyésze. Nem macskajancsi.
    A lényeg, hogy Szabó bepofátlankodó képviselőt, mielőtt molinót bonthatott volna, kivágta, mint a macskát sz…ni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  11. nagyapó szerint:

    “Köszönjük”, hogy képviselőnk nem az emberek, hanem a bankok, a multik szekértolója!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  12. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    A kimért, nyugodt, keresztény pártügyész jellegzetessége, hogyha egy képviselőtársa nem is neki szóló kérdésétől elborul az agya, akkor nemes egyszerűséggel kivágja mint a macskát szarni?!
    .
    Bírom azt a jóságos humorodat és a lírai fogalmazásodat! 😛 😀

  13. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Talán oktatásul! Rubovszky a bizottság elnöke. A képviselőtárs pedig egy meg nem hívott képviselő, aki kérte meghallgatását, majd bal szokás szerint politikai színjátékkal le akarta zülleszteni a bizottság munkáját.
    Rubovszky kivágta, így sajnos a csepeli választókat is megsértette. Igaz engem nem!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  14. felix szerint:

    Szemétláda.
    A dolog egyszerűbb volt.
    Rubovszy megvonta a szót, mert a feltett kérdés szerinte nem szakmai, hanem politikai volt.
    ennyi.

  15. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Tehát Szabó képviselő úr mint meg nem hívott, de elnöki engedéllyel benntartózkodó képviselő szintén elnöki jóváhagyással kérdést intézhetett a három bírójelölthöz:
    –“Hogyan tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel, amikor egyoldalú jelöltként kiszolgálják ezt a rendszert?”
    Egyszerűbb lett volna megválaszolni, hogy mi csak pártkatonák vagyunk és Vezírünk megbízását hajtjuk végre és ennyi!
    Nagyon elharapózott már a hatalmi arrogancia, hogy a partvisszájú Kövér elvtárs után már a (szerinted) a keresztényi türelem bajnoka is ilyenekre ragadtatja magát! 😛 😀

  16. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Nagyon röstellem, hogy oktatnom kell. “Én írok levelet magának (Я к вам пищу)”. A keresztény, az nem párt. Keresztény a pártok zöme, még a zMSZP-ben is van/volt ilyen, l. Szily. Aki a bizottság elnöke, a “keresztényi türelem bajnoka”, az a Kereszténydemokrata Néppárt tagja.
    Semmi gond, értjük, csak Calumniare audacter, aliquid semper haeret (Vakmerően kell rágalmazni, valami úgyis ráragad).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. grün szerint:

    Öreg Szentfazék!
    “Aki a bizottság elnöke, a “keresztényi türelem bajnoka”, az a Kereszténydemokrata Néppárt tagja.”
    Ha most azt akarod nekem vetíteni, hogy a kereszténydemokrata párt felelős beosztású tagja nem keresztény, hanem sííta mohamedán, akkor ugrok egy hátra dupla cukaharát félcsavarral! 😀
    .
    Bár ha azt vesszük a fityeszben is előfordulnak hithű komcsik néhányan, de számuk húsz év múlva elenyésző lesz, ha csak az ifjú kommunistákból nem pótlódnak! 😛 😀

  18. felix szerint:

    grün!
    Az öreg naponta többször elmondja az iszokegyet.

  19. yoda szerint:

    Ez a baloldali szociális érzékenység Szabó Szabolcs módra. Ez az ember nem hogy Csepel fejlesztését képtelen elősegíteni, még rezsicsökkentésből megmaradó kis pénzüket is elvenné a csepelieknek.

    Mit csinál egyáltalán Csepelért? A Facebook bejegyzéseken és a parlamenti tudósításokon kívül?

  20. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Na azt hallottam, új polgármestere lesz Csepelnek….
    Merőben új….

  21. admin szerint:

    Kimagyarázni bármit lehet, mi a tényeket közöljük.

  22. admin szerint:

    “Kisapa”: most már lassan száz különböző álnéven fenyegetőztél, rágalmaztál, írtál becsületsértő megjegyzéseket. Elég volt: menj máshova, itt a fórumozásnak vannak szabályai.

  23. grün szerint:

    admin!
    “Úgy tűnik, hogy a politikus megelégedik sajátos egyszemélyes rezsicsökkentésével: Gyulai lakosként vesz fel albérleti támogatást.”
    .
    Ha már tényeket közöltök és nem kimagyarázásokat, szeretném tényszerűen tudni mi a rezsicsökkentés abban, ha valakinek jogszabály által biztosított lehetőségként a zOrszággyűlés Hivatala biztosít bérlakást?!
    Esetleg a rezsiköltségeket is fizetik Neki?!
    Mert akkor lehet nyeszeregni, ha ez a tény! 😛 😀

  24. ebihal szerint:

    Bercsik Károly!
    Az a véleményem, hogy a fogyasztóvédelem ilyen “megerősítése”, egyáltalán nem a
    “közjót” szolgálja, sokkal inkább egy diktatórikus hatalom csápjának a meghosszabbítása.

  25. admin szerint:

    Kisapa, nyugodtan fenyegetőzz ahogy tavasszal, írjad csak, hogy megölsz bennünket, elintézel stb. Csak nyugodtan, ez lehet, hogy megszokott Szenteczky és Horváth kampánycsapatában. De itt demokrácia van, és aki nem tudja betartani a szabályokat, azt kitiltjuk. Akkor is ezt fogjuk tenni, ha a hatszázadik álneveddel és IP-címen jössz vissza.

  26. TenkA szerint:

    kedves grün!

    Szabó Szabolcs képviselő úr kb. 2 hónap hallgatás után sem bírt korrekt választ küldeni – méghozzá devizahiteles ügyben – egy csepeli választónak, hanem holmi szabadságolásra hivatkozva lerázta.
    Elhiszem, hogy elfoglalt a képviselő úr, de azért ne emeljük má’ piedesztálra!

    A levelet személyiségi okok miatt nem mellékelhetem, de adott esetben lehet bizonyítani.

    (Azért Ruboszky György úrnak inkább válaszolnia illet volna – mint gyakorlott, kimért ügyvédnek -, nem pedig az indulataitól vezérelve megvonnia a szót. )

  27. nagyapó szerint:

    TenkA! Azért elgondolkodtató, hogy egy nem a bizottság témájához szóló hozzászólásra miért kellene válaszolni? A Szabó provokációjának célja a normális munka szétzilálása volt, ezt Rubovszky nagyon jól ismeri, ezért döntött, jól.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  28. felix szerint:

    Na mi ez.? A Szabónak állam által bérelt lakás, vagy Szijjártó munkajövedelméből vett házikó.

    http://ingatlan.com/dunakeszi/elado+haz/csaladi-haz/dunakeszi+balogh+janos+utca/6940343?sid=1

    Szemétláda!
    Ugye ez így rendben van?
    De kérdezhetem ezt az itt írogató jobboldali igazság bajnokoktól is.

  29. mandaf szerint:

    Szabó Szabolcs Csepeli lakos. Akkor miért kell az államnak lakást bérelni számára?
    Vagy csak hazudta, hogy Csepelen lakik. A hazug embert hamar megharapja a sánta kutya, vagy a harapós ló.

  30. grün szerint:

    TenkA!
    “Szabó Szabolcs képviselő úr kb. 2 hónap hallgatás után sem bírt korrekt választ küldeni – méghozzá devizahiteles ügyben – egy csepeli választónak”
    .
    Te úgy érzed, hogy most tudna?!
    Talán már le vannak a devizahitel elszámolás feltételei fixálva, feketén-fehéren?!
    Mert, addig még csak a parasztvakítás folyik!
    Fordult volna alternatívaként a Hombárfejű rezsigladiátorhoz! Ugyanannak a parlamentnek a tagja és neves gazdasági szakember! 😛 😀
    Ceterum censeo: Szavazzunk Lénárdra és megkapjuk vele bónuszként Szilárdot is!

  31. Bugi szerint:

    Szabó Szabolcsot csak az érdekli, hogy tele pakolja a zsebét.

  32. grün szerint:

    Bugi!
    Akkor Tőled becsületesebb, mert Neked mások pakolják tele a zsebedet! 😛 😀

  33. nagyapó szerint:

    Ne bántsák Szabót. Korrekt képviselő, mert miután fogalma sem volt a szavazás témájáról, tartózkodott.
    Arról, hogy oda került, szintén nem tehet. Ő Caligula lova (nem a trójai paci).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  34. grün szerint:

    Öreg Hüje!
    Áruld már el, Szabó képviselő úrnak ki a Caligulája?!
    Talán a normális embereket az Ő megválasztására inspiráló Németh Szilárd?!
    .
    A trójai paci Borbély Lénárd akivel megpróbál a Rezsigladiátor visszalopakodni a kerületi hatalomba és őpipogyaságát a zelőtérbe tolva tovább folytatni, amit eddig!
    Biztos, hogy ezt akarják a zemberek?!
    Cseberből-vederbe?!
    Ha igen, akkor meg is érdemli Csepel! 😛 😀

  35. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Egy történelemtanár, aki szerint a trójai falóra (gy.k ez nem zabáló, hanem fából készült ló) szavaztak, kisebbre vehetné arcát! Rómának volt Caligulája, Caligulának meg lova, amire szavaztak. Egyik görög, a másik latin történet.
    Nagy arcát kicsit visszavehetné!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  36. grün szerint:

    Vén Hüje!
    Még egyszer, de utoljára!
    “A trójai paci Borbély Lénárd akivel megpróbál a Rezsigladiátor visszalopakodni a kerületi hatalomba és őpipogyaságát a zelőtérbe tolva tovább folytatni, amit eddig!”
    .
    Gondoljátok meg zemberek! Szavazzatok Lénárdkára és megkapjátok bónuszként Szilárdot és cseberből vederbe esik Csepel! 😛 😀
    .
    “Dixi et salvavi animam meam!” (Megmondtam és ezzel eleget tettem kötelességemnek)

  37. Juhász Zoltán szerint:

    Ennyi csúsztatásra épített marhaságot, amit ez a cikk közzétesz..

    Én Szabolcs nevében jogi útra terelném.

    Összesen, az egész országban nem keresték fel több tízezren a rezsipontokat.
    A Csepeliek lakásonként – a kifüggesztett – tájékoztatások szerint száz, kétszáz forintokat takarítottak meg.
    Ha 20%-kal csökkent az áram ára, miként lehetséges, hogy az áram ára 18 hónapja ugyan annyi? Ez egy matematikai nonszensz! Hacsak nem hazugság az infláció mértékéről hadovált fideszes rizsahegy.
    Szabolcs nem nem emelte fel a hangját a rezsiharc ellen, csak megkérdőjelezhette annak módszertanát, lévén az egyszerűen nem fenntartható, csak akkor, ha az állam, a mi adónkból fedezi a hiányt. Ezért született harminc új adónem.

    Szabolcs soha, sehol nem mondott vagy állított olyasmit, hogy ellene lenne a devizahitelesek megmentésének. Szimplán rámutatott, hogy a devizaprobléma oka a fidesz helytelen gazdaságpolitikája, ami romba döntötte a forint árfolyamát.

    Engem amúgy zavarba ejt, hogy a Alkotmánybírákat politikai alapon és nem rátermettség szerint választják, és részükre a fidesz megtiltja a kérdések feltevését…

    Tovább megyek. Érdekelne – gazdasági alapon – mi kerül a szent Imre téri parkfelújításban 400 millióba? Gondolom pont ugyan úgy kreálták meg az árakat, mint az Ócsai lakópark esetén. Csak jelzem, hogy 400 millióból fel lehet építeni húsz darab, modern, környezettudatos, 100 négyzetméteres családi házat! Erre fel a mi Szilárdunk ennyi pénzből parkosít!
    Csak tapsolni tudok a szakmai hozzáértéshez és a közpénzek, illetve az uniós pénzek elosztásához. Pláne, hogy a panelrehab, amit folytatnak a Kossuth Lajos utcában, piaci alapon pont a felébe kerülne, mint amennyit arra áldoz a projekt! Vajon hova kerültek a túlárazott pénzek? Tippen éppen volna, és ha közszemlére engednék a költségvetéseket, félek többen börtönbe kerülnének!

    Sejtem ennek a posztnak nem lesz sok ideje, mert az admin, hithű fideszesként törölni fogja!

  38. TenkA szerint:

    ajjaj…

    Én csak arra hívtam volna fel a figyelmet, hogy illett volna a képviselő úrnak válaszolni egy helyi szinten ismert csepeli választópolgár számára.

    És nem akármilyen témában, hanem pont devizahitel ügyben. Ha esetleg felvette volna a kapcsolatot az illetővel, akkor nem kellett volna tartózkodnia a szavazásnál, mert képbe került volna a témát illetően. És hitelesebben tudta volna képviselni a csepeli devizahitelesek ügyét. De így…

    Ennyi.

  39. grün szerint:

    TenkA.
    Szerintem Sanyaró Varga vagy a Kuszaszemű Gyuri sem tudna konkrét, felességteljes választ adni, (nem a két hónappal ezelőtti) hanem a mostani devizahiteleseket megsegítő törvény kidolgozatlansága miatt!
    Azt nem tekinthetjük válasznak, hogy elszámoltatjuk a bankokat!
    Apropó!
    Pár napja az is változott, kicsit engedékenyebbre, már csak elszámolnak a bankokkal! 😛 😀

  40. grün szerint:

    TenkA.
    Itt a tegnapi 2014.09.28. 18:30-as helyzet!
    Lehet lapozgatni!
    Lehet, hogy azóta már némelyik megállapítás nem érvényes, de a világ halad!
    Panta rhei mondaná egy művelt latin! 😛 😀

    Ja, most látom és javítom: felességteljes helyett felelősségteljes! 😛

  41. grün szerint:

    “A lakáscélú és a szabad felhasználású jelzáloghiteleket forintosítják, az autóhitelesek, a személyi hitelesek, a folyószámla-hitelesek, és azok, akik áruvásárlásra vettek fel devizahitelt, kimaradnak a buliból.”
    .
    http://hvg.hu/gazdasag/20140929_Devizahitelesek_meg_utolag_is_dragult_az

  42. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Egy idézet:
    grün 2014. szeptember 24., szerda – 08:43
    “Csepeli normálisok!
    Kimondom kereken, tudjátok, hogy nem szoktam takargatni a véleményemet!
    .
    Nem érzitek úgy, hogy ha ezt a szerencsétlen macskajancsit, mintegy “trójai faló”-ként megválasztjátok,…”
    Tehát a történelemtanárúnak halvány segéd fogalma sincs a trójai falóról, akit senki nem választott (Homérosz: Odüsszeia), ellenben jó komcsiként, megpróbál hazudozni, nem így írta, nem így értette, nem is írt, stb. (
    Si tacuisses, philosophus mansisses. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  43. […] Nem szavazta meg a devizahiteleseket segítő törvényeket, nem támogatta a fogyasztóvédelem megerősítését, az új építésű lakások adójának csökkentését, de még a nagypénteki ünnepnapot sem. Mindezt többnyire azért, mert a bankok nyereségét és az illegális bevándorlást szeretné növelni. Ezért szüntetné meg a magyar határvédelmet, bontaná le a bennünket védő kerítést. Olyanokat költöztetne tízezrével az országba, akik még a nevüket sem hajlandók megmondani – miközben tőlünk nyugatabbra már hetente követnek el véres terrorista merényleteket. […]

  44. […] nem szavazta meg a devizahiteleseket segítő törvényeket, […]

  45. […] nem szavazta meg a devizahiteleseket segítő törvényeket, […]

  46. […] korábbinál jóval nagyobb összegű támogatását. Szabó Szabolcs korábban nem támogatta a devizahitelesek megsegítését, a nagypénteki ünnepnapot, a fogyasztóvédelem erősítését, a rezsicsökkentést, az új […]

  47. […] nem szavazta meg a devizahiteleseket segítő törvényeket, […]

Itt lehet hozzászólni !