‘Országgyűlés’ kategória archívum

Több törvényen is faraghat a parlament

2014. október 27. hétfő

Hirado.hu

Több törvényen is faraghat a parlament

A mezőgazdasági kockázatkezelésről, valamint az elektronikus útdíjról szóló törvényen változtathat az Országgyűlés hétfőn.

A Ház ülése a szokásoknak megfelelően 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalásokat követően Gőgös Zoltán veheti fel a Szeged polgármesterévé újraválasztott Botka László mandátumát az MSZP-frakcióban.
(tovább…)

Orbán Viktor: Ez a győzelem az egész országé

2014. október 14. kedd

MNO

Orbán Viktor: Ez a győzelem az egész országé

Óriási fölénnyel győzött a Fidesz–KDNP a vasárnapi önkormányzati választáson, ez a győzelem pedig az egész országé – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlament hétfői plenáris ülésén. A kormányfő napirend előtti felszólalásában a néppárti politika folytatását ígérte, és úgy fogalmazott, ideje magunk mögött hagyni az ideológiák korszakát.

Azért győzött az egész ország, mert a választás végeredménye és következménye egy sohasem tapasztalt méretű összefogás, együttműködés és egység, márpedig az európai politika elmúlt hatvan évéből tudható, hogy egy ország akkor emelkedhet fel, ha egységes – fogalmazott beszédében a kormányfő a helyhatósági szavazás másnapján. Az egység erejét jól kell felhasználni – folytatta –, ami a kabinet és a kormánytöbbség felelőssége, és e felelősség elől „nem bújunk el”.

(tovább…)

Határidőn belül aláírta az elszámoltatási törvényt Áder János

2014. október 6. hétfő

Hirado.hu

Határidőn belül aláírta az elszámoltatási törvényt Áder János

Áder János köztársasági elnök határidőn belül aláírta az elszámoltatási törvényt – mondta az MTI-nek Altorjai Anita a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke. Az Országgyűlés szeptember 24-én fogadta el a jogszabályt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket.

167 igen, egy nem és két tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés múlt héten szerdán a bankok elszámoltatásáról szóló törvényt.
(tovább…)

Szabó Szabolcs csak saját rezsicsökkentését támogatta, a csepeliekét nem

2014. szeptember 26. péntek

Még a devizahiteles törvényt sem szavazta meg Csepel-Soroksár gyulai képviselője

Csepel.info

Szabó Szabocs átszavazó

Szabó a tavaszi választáson a vidékieknek fenntartott szavazóhelyiség előtt

Nem támogatta a fogyasztóvédelem megerősítését és a devizahitelesek megmentését Szabó Szabolcs, csepeli-soroksári országgyűlési képviselő – derül ki a Csepel.info által megszerzett szavazási adatokból. Úgy tűnik, hogy a politikus megelégedik sajátos egyszemélyes rezsicsökkentésével: Gyulai lakosként vesz fel albérleti támogatást.

A balliberális politikust talán az zavarhatta, hogy Németh Szilárd és Balla György javaslatára kezdeményezték a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörének bővítését a víziközmű-szolgáltatók üzletszabályzatának vizsgálatára és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számlázási gyakorlatának ellenőrzésére. (tovább…)

Henryk Slawikra és idősebb Antall Józsefre emlékezett a parlament

2014. szeptember 25. csütörtök

Csepel.hu

Henryk Slawikra és idősebb Antall Józsefre emlékezett a parlament

Az országgyűlési frakciók felszólalói a magyar-lengyel nép ezeréves megbonthatatlan barátságát hangsúlyozták szeptember 24-én a parlamentben annak a határozatnak az elfogadása előtt, amely Henryk Slawik és idősebb Antall József második világháborúban kifejtett hősiességére emlékeztet.

Kövér László Házelnök zárszavában kiemelte: idősebb Antall József és Henryk Slawik, valamint a hozzájuk hasonló hazafiak egy tragikus korban is bebizonyították, hogy “mi – lengyelek és magyarok – gazdagabbak vagyunk, mint a nálunk hatalmasabbak, mert nekünk nemcsak érdekeink vannak, de igazi barátaink is, akikkel mindig számíthatunk egymásra”.

(tovább…)

Fogyasztóvédelmi szabályokat módosított a Parlament

2014. szeptember 25. csütörtök

Fidesz.hu

Fogyasztóvédelmi szabályokat módosított a Parlament

A közszolgáltatásokat érintő több fogyasztóvédelmi szabályt is módosított szerdán az Országgyűlés a fideszes Németh Szilárd és Balla György javaslatára, akik ügyfelek javaslataira hivatkozva kezdeményezték a változtatásokat. Alkotmánybíróvá választották Czine Ágnest, Sulyok Tamást és Varga Zs. Andrást.

A 143 igen, 23 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott törvénymódosítással kiterjesztették a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét a víziközmű-szolgáltatók üzletszabályzatának vizsgálatára és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számlázási gyakorlatának ellenőrzésére. Változás továbbá, hogy a
rezsipontoknak ezentúl a rezsicsökkentésben érintett összes közszolgáltatásról átfogó tájékoztatást és segítséget kell nyújtaniuk.

(tovább…)

Megmentették a devizahiteleseket

2014. szeptember 25. csütörtök

Elfogadta a parlament az elszámolási törvényt

Hirado.hu

Megmentették a devizahiteleseket

A jogszabály alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket. Ennek részletszabályait a Magyar Nemzeti Bank állapítja majd meg. A törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet legkésőbb 2016 áprilisáig.

A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett jogszabályt 167 igen, egy nem szavazattal, két tartózkodás mellett hagyta jóvá a Ház. Utóbbi voksokat három független képviselő, Fodor Gábor, Kónya Péter és Szabó Szabolcs adta le.
(tovább…)

Orbán Viktor: Felkészültünk az áradásra

2014. szeptember 15. hétfő

Ha van összefogás, minden lehetséges

Hirado.hu

Orbán Viktor: felkészültünk az áradásra

Keddtől a Murára és a Drávára helyeződik át az árvízi “fenyegetettség” súlypontja, mindkét folyón a valaha mért legmagasabb vízszint feletti tetőzésre kell számítani – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtt. A kormányfő beszélt arról is, hogy összefogással végig lehet vinni a bankok elszámoltatását.

“Felkészültünk”, és ha kell, az ország állni fogja a sarat – fogalmazott a kormányfő. Elmondta azt is, hétfő délelőtt jelentést kapott a katasztrófavédelmet vezető Bakondi Györgytől és Pintér Sándor belügyminisztertől, akik beszámoltak neki a sok eső okozta áradások miatt szükséges eddigi védekezési munkálatokról.

(tovább…)

A devizahitelesek kártalanításával kezdődik az őszi parlamenti ülésszak

2014. szeptember 15. hétfő

Hirado.hu

A devizahitelesek kártalanításával kezdődik az őszi parlamenti ülésszak

Hétfőn, kétnapos üléssel kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, amelynek első napján Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal napirend előtt a tervek szerint. A képviselők az elsők között tárgyalhatják a kormány devizahitelesek kártalanításáról szóló törvényjavaslatát, amely alapján a későbbiekben átlagosan akár harmadával is csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete.

A Ház hétfőn 13 órakor kezdi meg munkáját, két közelmúltban elhunyt képviselő: a szocialista Kiss Péterre és a korábban az MDF színeiben politizáló Szűcs Istvánra történő emlékezéssel.
(tovább…)

Botránykeltés volt a T-72-es harckocsik ügye

2014. augusztus 22. péntek

Fidesz.hu

Botránykeltés volt a T-72-es harckocsik ügye

Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület és a külügyi bizottság csütörtöki együttes ülésén is bebizonyosodott, hogy botránykeltő álhír volt a T-72-es harckocsik ügye.

A két bizottság az ukrán válságról tájékozódott, és részben zárt ülés keretében szóba került az a múlt heti sajtóhír is, miszerint Magyarország haditechnikai eszközöket szállítana Ukrajnába.

(tovább…)