Elfogadták a fair bankokról szóló törvényt

Hirado.hu

Elfogadták a fair bankokról szóló törvényt

A jogszabály szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást és módosításra vonatkozó rendelkezéseket.

Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt az Országgyűlés kedden. A képviselők 115 igen, 13 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett támogatták a kormány javaslatát. A törvény egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, a Kúria jogegységi döntésének megfelelően. A jogszabály érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a devizaalapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat.

A törvény az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban rögzíti, hogy a fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelkamat, a kamatfelár, a költség és a díj módosítható egyoldalúan. Egyéb feltétel egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható. Külön is rögzíteni kell a szerződésben a hitelező egyoldalú szerződésmódosítási jogát, és semmis az a szerződés, amely az egyoldalú módosítására vonatkozóan meghatározott követelményeknek nem felel meg.Az előterjesztő Trócsányi László igazságügy-miniszter korábban arról beszélt: a cél, hogy szélesítsék az átlagos magyar fogyasztók védelmét. A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll: először érthetően be kell mutatnia a termékcsaládokat, majd a fogyasztó által választott termékről részletesebb tájékoztatást kell adnia a banknak. Ennek részletszabályait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletben határozza meg.

A jelzálogalapú hitelszerződések esetén pedig az ügyfélnek a tájékozódás – ügyvéd vagy szakértő igénybevétele – végett 7 munkanappal az aláírás előtt meg kell kapnia a hitelszerződést, így az ügyfél nem akkor szembesül először a szerződéssel, amikor a közjegyző közvetlenül az aláírás előtt felolvassa – ismertette Trócsányi László. A három évnél rövidebb futamidejű szerződéseknél nincs lehetőség egyoldalú kamatemelésre és szerződésmódosításra sem, míg az ennél hosszabbaknál háromévente vizsgálhatják felül a kamatokat.

A fogyasztóknak kamatemelkedés esetén lehetőségük lesz bankot váltani. A bankoknak 90 nappal a kamatemelés előtt tájékoztatniuk kell az ügyfelet, akinek 60 napja van a bankváltásra. Az ügyfelek ingyenesen felmondhatják hitelszerződésüket, majd meg kell állapodniuk az új pénzintézettel.

Forrás: Hirado.hu

4 hozzászólás “Elfogadták a fair bankokról szóló törvényt” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Akkor hazánban is lesz Fairbanks? 😀

  2. Jeniszej szerint:

    A büntető eljárások mikor kezdődnek meg a sokk ember terhére elkövetett uzsorázás miatt,amely az ország stabilitását is veszély helyzetbe sodorta?
    ))) 😛 ((( ))) 😀 (((

  3. grün szerint:

    Jeniszej!
    Majd, ha a magukat károsultaknak érzők szépen egyenként megteszik -az igen csekély eséllyel kecsegtető-feljelentéseiket!
    Az állam nem indíthat külön pert mindenki helyett!
    Megkapták a jelentős könnyítést, több mint ezermilliárd került a zemberek zsebébe! ))) 😛 (((

  4. nagyapó szerint:

    Az országgyűlés elfogadta a fair bankokról szóló törvényt.
    Kicsit elkéstek, mert a kihirdetést a magyar nyelv napjára kellett volna időzíteni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !