‘Országgyűlés’ kategória archívum

Aba kapott „instrukciókat” Demszkytől – Borbély Lénárd a Napi Aktuális műsorában

2017. március 29. szerda

EchoTV

echo_bl

Az OLAF-jelentés kapcsán hallgatták meg Aba Botondot, a BKV volt vezérigazgatóját, aki elismerte, hogy kapott „instrukciókat” közvetlenül Demszky Gábor akkori szabad-demokrata főpolgármestertől. Vendég: Borbély Lénárd, a metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője.

A felvétel megtekinthető ide kattintva.

Életbe lép a megerősített jogi határzár

2017. március 28. kedd

Magyar Idők

Életbe lép a megerősített jogi határzár

Az Országgyűlésben március 7-én, a kormány javaslatára elfogadott törvénymódosítások szerint tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben menedékjogi kérelmet kizárólag személyesen, a határon lévő tranzitzónákban lehet benyújtani. A menedékkérőnek a kérelme jogerős elbírálásáig a tranzitzónában kell várakoznia, azt csak kifelé – vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé – hagyhatja el.

Azokat a 14 és 18 év közötti külföldi gyermekeket, akik kísérő nélkül érkeznek, szintén a tranzitzónában helyezik el a menekülteljárás idejére. A 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak esetén azonban továbbra is biztosított a gyermekvédelmi intézményi elhelyezés. A változás értelmében aki nem a neki előírt helyen tartózkodik, szabálysértést követ el.

(tovább…)

Németh Szilárd: A kormány készen áll arra, hogy megvédje a rezsicsökkentést

2017. március 25. szombat

Magyar Idők

00308448-768x575-1-1-1-1

Az élet minden területén nemzeti érdekeink érvényesítésére, ha kell azok megvédésére kell törekedni – hangoztatta pénteken Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke pénteken szombathelyi lakossági fórumán.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra, öt olyan kérdés van, amelyben Brüsszel részéről és a nemzeti érdekekkel szemben álló hazai erők részéről támadásokra kell számítani, ezek egyike a rezsicsökkentés.  (tovább…)

Németh Szilárd: Csak egy pojáca a volt titkosszolga

2017. március 23. csütörtök

Magyar Hírlap

Németh Szilárd: Csak egy pojáca a volt titkosszolga

Az Indexnek interjút adó volt titkosszolgálati vezető hazudozása csak arra irányul, hogy aláássa a szolgálatok hitelességét, megbecsültségét – nyilatkozta lapunknak Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke a testület üléséről, amelyen ez is téma volt.

A politikus elmondta, hogy Kiss Zoltánnak, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának tájékoztatásából egyértelműen kiderült: a volt titkosszolga „csak egy pojáca”, aki napi politikai érdekek mentén az ellenzéki pártok és George Sorosék vádjait mantrázza.

(tovább…)

Hablaty, hamuka, hazugság – Németh Szilárd már tudja, hogy hívják az atomfertőzött nyulat

2017. március 23. csütörtök

168 Óra

Hablaty, hamuka, hazugság – Németh Szilárd már tudja, hogy hívják az atomfertőzött nyulat

A Soros nevű ördög ma már nem a falon van, hanem a hétköznapjainkban – állítja a Fidesz alelnöke. Németh Szilárd szerint a liberálisok virtuális valóságukkal, pénzzel, gazdasági érdekkel és hatalommal egész Európát befolyásolnák.

Meg van győződve róla, hogy Brüsszel a gyarmatbirodalmi hátsó udvar szerepében tartaná Magyarországot. Márpedig ő tudja, milyen egy hátsó udvar, mert ott nőtt fel: ott van a retyó meg a sufni.

(tovább…)

Németh Szilárd az Egyenes Beszéd műsorának vendége volt

2017. március 22. szerda

ATV

Németh Szilárd az Egyenes Beszéd műsorának vendége volt

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége volt.

A felvétel megtekinthető ide kattintva!

(tovább…)

„A két tölgyfa gyökerei továbbra is … védik a két nemzet életerejét” – A magyar-lengyel barátság napjáról emlékeztek meg az Országgyűlésben

2017. március 21. kedd

MTI/Csepel.hu

1490090054-nemeth-szi-parl-05-00005

 

Németh Szilárd a március 23-ai magyar-lengyel barátság napjáról emlékezett meg. Közölte, idén a közép-lengyelországi Piotrków Trybunalski ünneplik meg a napot. A politikus ismertette a két ország történelmi kapcsolatát, és Hóman Bálint történetírót idézve azt mondta, a magyar és lengyel nemzet életsorsának, földrajzi helyzetének és sorsdöntő politikai problémáinak közössége szükségszerűen vezetett a két nemzet baráti érintkezésére, történetük analóg kifejlődésére.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, Magyarország és Lengyelország nemcsak a NATO-ban, az EU-ban szövetséges, ennél sokkal szorosabb kötelék van a két ország között az elmúlt ezer évben. Nemcsak a visegrádi országok együttműködésében veszünk közösen részt, ennél még régebbi és még inkább érzelmi alapú az együttműködés a két nemzet között – hangoztatta. (tovább…)

TISZTÁZZA AZ MSZP, HOGY MI TÖRTÉNT SÁPI ATTILÁVAL!

2017. március 18. szombat

Fidesz.hu

1489834617-nemeth-szil-357-st-kg10
A Fidesz felszólítja az MSZP-t, tisztázza, hogy mi történt Sápi Attila zuglói önkormányzati képviselővel.

Mint ismert: Zuglóban időközi önkormányzati választást kellett kiírni az MSZP-s képviselő eltűnése miatt. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd szombati sajtótájékoztatóján elmondta: eddig semmilyen magyarázatot nem kaptunk sem a helyi MSZP-től, sem pedig az párt országos vezetőitől. (tovább…)

„Kezdtek tőlem tartani…” – Mandiner-exkluzív Németh Szilárddal

2017. március 14. kedd

Mandiner

fa_20170310_3410

Megvizsgáltuk Németh Szilárd fülét! Mindkettőt. Hogy miért volt erre szükség? A rezsibiztosként elhíresült, ma Fidesz-alelnökként és a Magyar Birkózó Szövetség vezetőjeként is vitézkedő politikus birkózó múltja miatt. Azt firtattuk először, hogy aztán mélyre ássunk 9 négyzetméteres albérletben indult életének részleteiben. Csepelen beszélgettünk, oda köti minden: ott alapította meg a helyi SZDSZ-t is 1989-ben. Most a Fidesz jó katonája, nem is kíméli Soros Györgyöt, az ellenzéket, az „álcivileket”. Nem akarja tudni, mi az a snüssz, de szerinte snassz. Nagyinterjúnk.

-Mutassa a fülét, legyen kedves!

 

(tovább…)

Újraválasztották államfőnek Áder Jánost

2017. március 13. hétfő

Magyar Idők

ujravalasztottak-allamfonek-ader-janost

Az Országgyűlés hétfőn választotta meg Magyarország köztársasági elnökét a következő öt évre. A Fidesz–KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék – a Jobbik kivételével – Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét támogatta.

A választás első fordulója érvénytelen lett, mert egyik jelölt sem kapta meg a a leadott voksok kétharmadát. A második fordulóban Áder János jelenlegi köztársasági elnök kapta a szavazatok többségét, 131 voksot, így újabb öt évre ő lett Magyarország államfője. Majtényi László, a baloldali pártok jelöltje 39 szavazatot kapott. A DK képviselői a második fordulóban nem szavaztak, a Jobbik bojkottálta az egész választási folyamatot. (tovább…)