‘Országgyűlés’ kategória archívum

Óriási a nyomás Magyarországon, Soros György Brüsszelben lobbizik

2017. április 24. hétfő

Fidesz.hu

Óriási a nyomás Magyarországon, Soros György Brüsszelben lobbizik

Arra kérünk mindenkit, hogy töltse ki az ívet, és segítse a kormány ellenállási munkáját! – hangsúlyozta Németh Szilárd napirend előtti felszólalásában.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese kiemelte: Soros György és az általa támogatott szervezetek nem a menekültek érdekében beszélnek, hanem az illegális bevándorlókkal szeretnék Magyarországot és egész Európát elárasztani.

(tovább…)

Soros Brüsszelben lobbizik a kormány bevándorláspolitikája ellen

2017. április 23. vasárnap

Hirado.hu

Soros Brüsszelben lobbizik a kormány bevándorláspolitikája ellen

A Fidesz szerint egyértelmű, hogy Soros György a magyar emberek akarata és érdeke ellen lobbizik majd Brüsszelben, a kormány bevándorláspolitikája miatt akarja nyomás alá helyeztetni Magyarországot – mondta Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 aktuális csatornának.

Az Európai Bizottság egyik szóvivője pénteken jelentette be, hogy csütörtökön Jean-Claude Juncker, az EB elnöke Brüsszelben megbeszélést folytat Soros Györggyel a magyarországi felsőoktatási intézményeket érintő új magyar szabályozásról.

(tovább…)

Emléktábla-avatás és emlékezés a katyńi áldozatokra

2017. április 22. szombat

 

Csepel.hu

img_1466

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata, valamint dr. Csúcs Lászlóné parlamenti lengyel nemzetiségi szószóló szervezésében 2017. április 21-én került sor Andrzej Przewoźnik, a Lengyel Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács egykori főtitkára emléktáblájának avatására Óbudán.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, az IPU Lengyel Tagozatának elnöke – miután Csepelen megnyitotta a Szakmák Éjszakáját a Weiss Manfréd középiskolában – a Katyńi Mártírok Parkjában megkoszorúzta az aznap délután felavatott emléktáblát, valamint megemlékezett a Katyini Áldozatok Emléknapjáról is. (A lengyel parlament 2007-es döntése alapján április 13-a a katyńi bűntény áldozatainak emléknapja.)

A Fidesz alelnöke évek óta nagy erőkkel dolgozik a lengyel-magyar kapcsolatok és a közös történelmi hagyományok ápolásán. (tovább…)

Szakmák éjszakája a Weiss Manfréd iskolában

2017. április 22. szombat

Csepel.hu

szakmakejszakaja8

 

Idén másodjára rendezték meg a szakmák éjszakáját országszerte április 21-én. Csepelen a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma adott otthont az eseménynek, amelynek fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő volt. A rendezvényen megjelent Valló Péter, a BKSZC főigazgatója és Herczeg Mária, az iskola igazgatója. Németh Szilárd jó hírt jelentett be: közbenjárására jövőre felújíthatják az intézményhez tartozó kollégium épületét.  

Németh Szilárd köszöntőjében arról beszélt, hogy más intézményekből is sokan keresték fel a Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma iskoláját. Csepelen 25 programot rendeztek, országosan pedig nyolcezret. A szakmák éjszakájának sikere van, ezért vesznek rajta részt egyre többen. Amikor az új kormány megalakult 2010-ben, alapvető céljának tekintette egy olyan világ megteremtését, amely a munka megbecsülésén alapul. Olyan adórendszert hoztak létre, amely díjazza a szorgalmas munkát. Azon voltak, hogy érdemes legyen dolgozni, a jó munkáért pedig magasabb jövedelemre szert tenni. A korábbi kormányzatok idején 13 százalékos volt a munkanélküliség, de jelenleg gyakorlatilag bárki dolgozhat. A szakmák éjszakája lehetőséget nyújt, hogy a diákok megismerjék azokat a szakmákat, amelyeket szívesen választanának későbbi fő tevékenységükként. Fontos a megfelelő választás, hogy boldogulhassanak, eredményeket érjenek el életükben.  (tovább…)

A magyar gazdaság a munkán alapszik

2017. április 21. péntek

Fidesz.hu

Sikerült egy olyan adórendszert felépíteni, amely díjazza, most már hosszú idő óta, azokat az embereket, akik dolgoznak. A mai este lehetőséget ad arra, hogy beleszagoljunk, hogy mit is jelent a munka világa, mit jelent a szakképzés – mondta Németh Szilárd a Szakmák Éjszakája nevű rendezvény megnyitóján, Csepelen.

A Fidesz országgyűlési képviselője a Weiss Manfréd Szakközépiskolában tartott eseményen kiemelte: 2010-ben, amikor megalakult az új kormány, akkor a jövőépítés egyik sarokpontjának azt ajánlotta Magyarországnak és a magyar embereknek, hogy a gazdaság a munkán fog alapulni, és ezt a munkát az egész társadalom megbecsüli – mondta.

(tovább…)

Jól működik a magyar határzár

2017. április 20. csütörtök

Fidesz.hu

Jól működik a magyar határzár

Magyarország megvédi a magyar és az európai uniós állampolgárokat – jelentette ki Németh Szilárd a megerősített jogi és műszaki határzárral kapcsolatban csütörtöki sajtótájékoztatóján a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségen.

A csütörtöki napon Németh Szilárd felkereste a déli határt, hogy meggyőződjön arról, hogy a határvédelem felkészült-e a jogi határzár megerősítésére, valamint a migránsok – nemzetközi szabályok szerinti – ellátására. A magyar kormány és a parlament többsége a megszavazott jogszabályok, majd azok végrehajtásán keresztül minden feltételt biztosít a határvédőknek, valamint a menekültstátuszért folyamodóknak – húzta alá a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

(tovább…)

Soros és Simicska pénzeli az ellenzéket

2017. április 18. kedd

Magyar Fórum

Soros és Simicska pénzeli az ellenzéket

Vonát dekára megvásárolta Simicska Lajos, akinek az volt a problémája a kormánnyal, hogy nem azt tette, amit a milliárdos akart – szögezte le Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: sajátos maffiamódszer, ahogy Simicska Ádám a miniszterelnök családját fenyegeti.

Simicska Lajos nemrég azt nyilatkozta, hogy minden szimpátiája a Jobbiké. Ez is bizonyítja, hogy ő áll a Jobbik hazug országos kampánya mögött?

(tovább…)

Kiírták az első pályázatokat az idei Erzsébet táborokra

2017. április 12. szerda

Fidesz.hu

Kiírták az első pályázatokat az idei Erzsébet táborokra

Az emberierőforrás-miniszter közlése szerint kiírták az első pályázatokat az idei Erzsébet-táborokra, a tavaszi és nyári programokra a tavalyihoz képest közel egymilliárd forinttal több forrás áll rendelkezésre.

Balog Zoltán az MTI-nek kedden elmondta, 2012-óta több mint 400 ezer gyermek vett részt a táborokban, csak tavaly közel 90 ezer gyereket fogadtak. A programot idén is folytatják, és ebben az évben a korábbihoz képest közel egymilliárd forinttal több, összesen 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre.

(tovább…)

Napi Aktuális: Borbély Lénárd a metrókorrupcióról

2017. április 11. kedd

 

EchoTV

echo0410

A metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport ülésén a DBR Metró Projekt Igazgatóság volt vezetőjét hallgatták meg április 10-én. A Napi Aktuális vendége volt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a fővárosi munkacsoport vezetője.

A felvétel megtekinthető ide kattintva.

 

A Fidesz-KDNP elítéli a stockholmi és egyiptomi terrortámadásokat

2017. április 10. hétfő

Fidesz.hu

A Fidesz-KDNP elítéli a stockholmi és egyiptomi terrortámadásokat

A Fidesz-KDNP elítéli ezeket az aljas és sunyi támadásokat és együttérez a támadás elszenvedőivel – kommentálta Németh Szilárd a múlt héten Stockholmban és Egyiptomban elkövetett terrortámadásokat.

A nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatóján a testület fideszes alelnöke a skandináv államokra utalva kifejtette: jól látható, hogy a terror elérte azokat az országokat is, ahol a legnagyobb kormányzati támogatással fogadják a bevándorlókat. Hozzátette: bebizonyosodott ismét, hogy az illegális bevándorlás és terrorizmus kéz a kézben jár.

(tovább…)