Németh Szilárd: A 2002-es csalódás remélhetőleg bevésődött az emberek fejébe

Blogstar

2001-2002-ben elkövettük azt a hibát, hogy nem érveltünk a szocik hazugságai ellen, ma viszont bemutatjuk ezeket – szögezi le Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Blogstarnak adott interjújában.

Utal arra is, ha a jövőben Brüsszel döntene a nemzeti hatáskörbe tartozó adó-, bér- és foglalkoztatáspolitikáról, akkor nagy baj lenne. A kormány azonban ezt nem engedi. A képviselőt nem zavarja, ha kifigurázzák és a párt öklének nevezik. Továbbra is konfliktust vállaló, szókimondó ember marad, noha ezt sokan nem szeretik.

A költségvetési vitában elmondott hozzászólása után érkezett az interjúra, amiben nehezményezte az MSZP Fizessenek a gazdagok kampányát. A szándék a bérből élők javát szolgálná. Mi ezzel a baj?

Akkor nem lenne baj, ha így lenne, de nem is így van! Ráadásul ki a gazdag, s ezt kidönti el? Botka, Gyurcsány, Vona vagy központi bizottság?

Rákosi Mátyás 1947-ben Kaposváron tartott nagygyűlést és ugyanezt mondta az embereknek, mint itt és most az utódpárt.

A hallgatóságnak akkor is tetszhetett, mert nagyon éljeneztek, csak később döbbentek rá, hogy a kopasz komcsi csúnyán átverte őket. Rákosi ugyanis nem Lúdas Matyi vagy Robin Hood volt, aki valóra váltotta volna a népmesei vágyálmot. Neki is csak a hatalom és a pénz kellett, mint a mai garnitúrának. Amikor 1948-ban csalással, a polgári világ ledarálásával ez is meglett, jött a hidegzuhany. Vidéken beszolgáltatás, padláslesöprés, kollektivizálás. A családom személyesen is megélte, hogy mit jelentett akkor saját disznót az engedélyük nélkül levágni: kilenc hónapot a börtönben. De a városi melósok se jártak különbül. Apám már a Csepel Művekben dolgozott, kötelező volt Békekölcsönt jegyeznie, be kellett mennie fizetés nélkül dolgozni a sztahanovista mozgalomba, a kommunista műszakba. A bolsik akkor is mindenkit kizsebeltek, amit leginkább a szegények sínylettek meg, azok, akikre mindig hivatkoztak a „munkás-paraszt hatalomban”. Aztán 2001-2002-ben az utódpárt, az MSZP ugyanezt tette. Akkor is jól ment a szekér, mint ma, akkor is erősödött az ország és gyarapodtak a családok. Akkor is benne volt a költségvetésben a munkahelyteremtés, a nyugdíjemelés, a béremelés, a bérmegállapodás, benne voltak a jóléti lehetőségek, olcsó lakáshitelek…

Erre azt mondták, hogy ennél ők többet adnának.

…akkor is az zajlott, ami most. Hogy a kormány ellop mindent, a Fidesz lábbal tiporja a demokráciát, nem nézi a szegényeket, etc., etc. Ócska hazugságokkal gyaláztak, alaptalan vádakkal rágalmaztak bennünket akkor is. Beígértek mindent, meg is választották őket. Aztán semmi sem lett az ígéretekből. Sőt kormányon az ellenkezőjét cselekedték, mint, amit a kampányban mondtak. Rákosi pajtás eminens tanítványainak bizonyultak.

Emlékszünk Lendvai Ildikó ígéretére…

Igen, igen. „Lassan mondom, hogy mindenki megértse, nem lesz gázáremelés!” Ezt követően tizenötször(!) emelték, összesen a háromszorosára a gáz árát. Nincs új a nap alatt. A dolog pikantériája, hogy most a szocik – még nem is hivatalos – miniszterelnök-jelöltje, Botka László egy dúsgazdag ember, akit luxusnyaralásai miatt a „szegedi mélytengeri búvárnak” hívnak. Ő persze már bemutatkozott akkor, amikor még országgyűlési képviselőként támogatta a 13. havi nyugdíj elvételét és a lakossági gázár-támogatás megszüntetését.

Ön a munkából élők költségvetéséről beszélt felszólalásában…

Ennek a költségvetésnek minden dolgozó a nyertese. A saját maga életében jövőre is mindenki léphet egyet előre. Az ország legfontosabb mutatói a GDP jelentősen bővül, az infláció alacsony marad, a költségvetési deficit bőven az EU elvárasai alatt teljesül és az államadósság is csökken.

A legfontosabb: az ország védelme, a magyarok biztonsága elsődlegesen biztosított.

Nő a foglalkoztatottság; emelkednek a bérek, csökkennek az adók, az áfa is; kibővül a CSOK; növekszik az ingyenes étkeztetésben és tankönyvekben részesülő gyermekek száma; jól járnak a nyugdíjasok: inflációs nyugdíj-kiegészítés, GDP arányos nyugdíjprémium, …

Az Orbán-Medgyessy tévévitában 2002-ben a szocialista jelölt azt mondta, hogy a Fidesz lakásprogramja nagyon jó, de kevés. Ők többet akarnak adni!

Igen, aztán 2003-ban bezúzták a teljes lakásprogramot, megszűnt az olcsó lakáskölcsön, és így nyomtak bele másfél millió családot a devizahitelbe. Ennek a mai napig van következménye, pedig a Fidesz az emberek 95 százalékát úgy mentette ki a hitelcsapdából, hogy közben a bankokat is megregulázta, de nem küldte padlóra a hitelezés lehetőségét. Ám még mindig vannak, akiken segíteni kell, számíthatnak ránk.

Hagyták a rezsit is emelkedni…

Valóban hagyták, hogy a folyamatosan emelkedő lakossági számlákkal a multi energiaszolgáltatók kizsebeljék a kisembereket. A sárgacsekk-adósságba taszítás legalább olyan példátlan és aljas tett volt, mint amit a bankoknak engedtek a devizahitelezéssel kapcsolatban.

Ujhelyi István az unió szociális pillérével akar rokonszenvet kiváltani az embereknél. Erre ön nevet most egyet. Miért? Ez sem lenne kedvező az embereknek? Ujhelyi szerint nagyon jó lenne nekik!

Ujhelyi még hagyján, tudjuk ki ő, de sajnos ezt a trombitát fújja a Jobbik is. Kényszerítsük arra Brüsszelt, hogy egyenlő munkáért egyenlő bérek legyenek! Jól hangzik, nem? Pedig hablaty. Ha ugyanis Brüsszelben döntik el a tagállamok nemzeti hatáskörbe tartozó adó- bér- és foglalkoztatáspolitikáját, akkor nagy baj lesz. Brüsszelben továbbra is a nemzetközi nagytőke érdekeit, s nem a magyar munkavállalókét nézik. Amit ott döntenek el, az mindig csak rosszat jelenthet számunkra. Az adócsökkentés helyett adóemelés, béremelés helyett bércsökkentés fog jelentkezni a családok költségvetésében. A rezsi pedig nemhogy csökkenne, hanem éppen ellenkezőleg, oltári nagyot emelkedne.

A nemzeti konzultáció éppen erről szól…

Teljesen így van. Azért kell megállítani Brüsszel lopakodó, nemzetállami hatásköröket elvonni akaró politikáját, mert mi magunk szeretnénk meghatározni az életünket alapvetően befolyásoló foglakoztatási, adó- és bérpolitikai irányokat. S arra kérjük az embereket, hogy támogassanak benne minket, mert a jelenlegi irány jó, a magyar munkavállalók érdekeit ez szolgálja.

Ettől függetlenül elhiszik majd az emberek Ujhelyi Istvánnak, hogy ez a szociális pillér számukra jót hoz?

Bízom abban, hogy egyre kevesebben dőlnek be a hazugságoknak bár, nagyon sokan elhitték 2002-ben is. Az akkori csalódás persze remélhetőleg már bevésődött az emberek fejébe. Ezért megyünk most más irányba. Be kell vallani, 2001-2002-ben elkövettük azt a hibát, hogy nem érveltünk a szocik hazugságai ellen. Ma viszont bemutatjuk hazugságaikat, bemutatjuk az ígérgetés-cunamit, és elmondjuk, hogy mi lehet mind ennek a következménye az emberek életében, az ország jövőjét illetően. Az emberek is már megtapasztalták, hogy személyükben, pártjukban ugyanazok, az ellenzékhez tartozó politikusok már többször átvágták őket ugyanezzel a módszerrel. A nemzeti konzultáció azért is hasznos, mert fölrázza a társadalmat: ne higgyenek nekik, csalnak, mint mindig!

Miután a magyarok a kormány vezetésével megint visszahúzták a szakadék széléről az országot.

­Tízmillió ember nagyon sokat áldozott azért, hogy Magyarország helyre kerüljön. Most minden mutató azt jelzi, alapvetően jó irányba mennek a dolgok. A költségvetésünk pozitív üzenet is egyben: az emberek életéről szól, a magyarok érdekeit szolgálja a jövő évi büdzsé. Egy rossz választási döntés személyes vereséget, veszteséget is jelent. Van veszítenivalója a magyaroknak.

Sajnos ebben a csörtében az Európai Bizottság is a baloldali liberális ellenzéket támogatja az emberek érdekeivel szemben.

Egyértelmű. Jelenleg az Európai Egyesült Államok megalkotása zajlik. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti hatásköröket teljesen el kell vonni, a nemzetállamokat fel kell oldani, az európai emberekről legfeljebb, mint nemzetiségekről lehet gondolkodni. Teljesen eltűntetnének mindent, ami az antik-keresztény kultúrára épül. A szabadság, egyenlőség, testvériség mellett a hit, remény, szeretet eszménye is kell, hogy érvényesüljön. A nemzeti önazonosság számunkra az egyik legfőbb érték.

A csatlakozási szerződés is meghagyta ezeket a hatásköröket, amiket most el akarnak vonni.

Adenauer Európája az együttműködésről, a szabad nemzetek közösségéről szólt. Ez nem a Varsói Szerződés vagy a KGST, ezt nem kellene abronccsal összetartani. Mégis az Európai Bizottság baloldali és áljobboldali vezetői, képviselői az összes nemzeti jogkört el szeretnék vonni.

Ebben segít nekik például Soros György is.

Igen, az amerikai pénzügyi spekuláns éppúgy azt szeretné, mint a multik, a bankok. Számukra az a legfontosabb, hogy a pénzük mindig és bármi áron meglegyen. Nekik semmi sem drága! A nemzetállamok a terjeszkedési szándékaikat tekintve az útjukban állnak. Ezért hazudnak oly’ szépen „a szociális pillérről”, de ugyanez van a rezsicsökkentési hatáskörök elvonásával kapcsolatban is. Ha csak piaci alapon kaphat mindenki energiát, akkor ki, ha nem a nemzetközi szolgáltató óriások határozzák meg az árakat. A tagállami hatásköröket ezért akarják széttörni, elvonni. Csepelen egy átlagos lakótelepi lakásban élő kétgyerekes család 2010 előtt már a jövedelmének 40-50 százalékát fizette vagy fizette volna, ha futotta volna rezsire. Ezt egy tisztességes kormány nem engedhette meg. Viszont ha nem lett volna meg az Orbán- kormány hatásköre ebben a kérdésben, akkor semmit se tehetett volna 2013-ban. Egyszerűen nem lett volna rezsicsökkentés.

Minapi információ, hogy Soros képviseletében a Nyílt Társadalom Alapítvány ügyvezetője évi 58 millió forintos fizetésért dolgozik a magyar társadalom ellen. Komoly muníció.

Ez éppen tízszerese a magyar miniszterelnök fizetésének. A milliárdosok pénze és az ellenzéki politikusok hatalmi vágyálma áll szemben a megválasztott parlamenti többséggel. Ez az összjáték jól kitapintható.

Amikor például Vona Gábor pártelnök arról döntött a Jobbikban, hogy bármi áron miniszterelnök akar lenni, simán elfogadta, hogy Simicska fizessen és diktáljon,

Heller Ágnes pedig dicsérgesse. Nem zavarta az sem, hogy ezzel föladta pártja nemzeti-radikális identitását, elárulta a szavazóit. Mára már semmi más motivációja sincs, mint a pénz és a hatalom. A finanszírozók tollba mondják nekik, hogy mi a feladatuk. Soros a baloldalt, míg Simicska a Jobbikot táncoltatja. Ezt a furcsa koalíciót szolgálják ki a Soros-féle NGO-k is.

Ön korábban brutális kampányról beszélt.

Fönntartom! Sajnos.

­

Ebben a már most is zavaróan hangos kormánygyalázásban kihallatszódhat-e a kabinet üzenete a tisztességes munkáról, az emberközpontúságról, ami eddig meghozta az eredményeket?

Úgy látom, hogy igen. A 2006-os önkormányzati választások óta a Fidesz-KDNP minden választást és népszavazást megnyert. Az emberek józanul gondolkodnak. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt a higgadt, nyugodt és józan gondolkodást, az emberek érdekeinek összhangját fönn tudjuk tartani. A nemzeti konzultáció az egyik ilyen eszköz, valódi közösséget épít. Nem muszáj mindenben egyetértenünk, nem kell mindenről ugyanazt gondolnunk. Sokfélék vagyunk, azt nézzük meg, ami összeköt minket. A hazánk, a kultúránk, a nyelvünk, a lét- és közbiztonságunk. Ha ezek összekapcsolnak, akkor a kis különbségeket félre téve képesek vagyunk józan párbeszédet folytatni, mert van érdek- és értékközösségünk. Október másodikán, a kvóta-ellenes népszavazáson 3 millió 362 ezer 224 ember, 98,36% szavazott egy irányba. Soha az életben nem állt össze ennyi ember Magyarországon. Szerintem bizakodhatunk, viszont azt a hibát, amit 2002-ben elkövettünk, még egyszer nem szabad.

Önt a párt öklének tartják. Az ellenzék szerint mert robosztus, birkózó alkat, és odacsap, ahova „köll”, mint a munkásököl. A másik oldalon az egyenes beszédet, a közérthető fogalmazást, a konfliktusok szemtől-szembe való fölvállalását értik rajta, s ezért tisztelik. Hogy viseli ezt a megjelölést?

Számomra ez inkább megtisztelő. Azoknak meg köszönöm, akik támogatnak. A birkózás tartást ad: ne lépj félre a megpróbáltatások elől, készülj fel, küzdj meg becsületesen magadért és a társaidért egyaránt! Híve vagyok a tiszta, egyenes beszédnek, a szemtől szembeni cselekvésnek. Tisztelem azokat az ellenfeleket, akik nem hablatyolnak, jó, ha a diszkusszió a valóságról és az igazságról szól. A cinizmust, az irigységet, a hazudozást és rosszindulatot nehezen viselem. Nyilván nem mindenki ért velem egyet, ezért gyakran kifiguráznak, kigúnyolnak, beskatulyáznak. Alapjaiban nem zavar, nem is zavarhat, mert közszereplő vagyok. Vállaltam, s vállalom ezután is.

Forrás: Blogstar

13 hozzászólás “Németh Szilárd: A 2002-es csalódás remélhetőleg bevésődött az emberek fejébe” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    2002-t figyelve, ma már az MSZP hazugságai mellett figyelembe kell venni a Jobbik és az LMP hazudozásait is!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  2. Kisapó szerint:

    Ma már a FIDESZ tagjai és csatlósai többet hazudnak és szemrebbenés nélkül szétlopják az Országot.

  3. öregedöbandi szerint:

    a BÉKE KÖLCSÖN JEGYZÉSRŐL,CSAK ANNYIT,HOGY VELEM TÖRTÉNT MEG,HOGY NEM JEGYEZTEM,MIVEL Az özvegy édes Anyámat is nekem kellett eltartani.Meghurcoltak a ,Rákosi-vas és fémművek központi pártbizottságán agitáltak.El kellett számolni,hogy a 120 f.mire költöm.Albérlet élelem.Belekötött a cigarettába,ami napi 10.db.volt.A párt titkár azt mondta,hogy mondjak le 5.db.cigiről és már jegyezhetek terv kölcsönt.Én ezt meg tagadtam,mire ki vezettek a gyárból.Szerencsém annyiba volt,hogy éppen megjött a behívó parancs katonának,ahol csak rám erőltettek a zsoldomból 150.f..jegyzést.

  4. Vazul néni szerint:

    Azért lopják szét az Országot .hogy neked stadiont építhessenek, meg kerítést Kisapó. Szemrebbenés nélkül hazudjátok ,hogy hazudnak mivel azt hiszitek mindenki olyan mint amilyen ti vagytok.

  5. Katalin szerint:

    Nagyapó már megint sokat ivott 😛 Felébredhetne már a kómából 😀 😀 😀

  6. Vazul néni szerint:

    amilyenek ti vagytok

  7. Kisapó szerint:

    Vazul néni!

    Kinek kell a stadion, talán Neked? Az Én pénzemből is építik pedig nem kértem rá Őket!
    Kisvasutat se kértem! Az Én adómból ne ilyen baromságokra költsék a pénzt!

  8. Nagyapó szerint:

    Katalin, Kisapó! Igazuk van. Az EPA felmérések szerint a fiatalok fizikai állapota nagyon rossz, így nem stadion, hanem lélegeztetőgép kell a zifjúságnak!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  9. öregedöbandi szerint:

    Kisapó!A mikor a te pártod”vezette az országot”(szétlopta)Akkor csendbe voltatok,és most is csendbe maradnál,ha még most is te is lopnád a köz vagyont.De a kormány mind az ország javára forgassa vissza a be szedett adókat.

  10. Kisapó szerint:

    Nagyapó! Mitől hiszed azt, hogy Én fiatal vagyok? Egyébként sajnos a mai ifjúságra ráférne egy kis edzés. A fizikai munkát nagyon kerülik. Tisztelet a kivételnek. Az Országot meg mindegy, hogy kik vezetik, mert ugyan úgy lopnak,csalnak,hazudnak!!!!

  11. Kisapó szerint:

    Öregedőbandi! Nekem nem volt, nincs és nem is lesz pártom! Ki kérem Magamnak, hogy lopással vádolsz! Nem loptam, nem lopok és nem is fogok lopni.

  12. Nagyapó szerint:

    Kisapó! Én nem büszkélkednék avval, hogy “Nekem nem volt, nincs és nem is lesz pártom”, ez olyan, mint a kecskebogyó, se nem büdös, se nem jó szagú!
    Kisapó! Aki rágalmaz, hazudik, arról a lopás is feltételezhető – joggal.
    Gyurcsány(i) is becsületes, mert bűnei már elévültek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. kötelező szerint:

    Meghalt az oroszlán, az állatok királya.
    Készül a dzsungel a második szavazásra.
    Jönnek a nagyvadak, a férgek, az igahúzók.
    A zöldek, a húsevők, s a mindent bezabálók.
    Van pénz, van hitel – oroszlánrész!
    Nagy tét, nagy siker – mindenki kér!
    Meghalt az állatkirály, s a nyúl most büszkélkedik:
    Ö volt, ki legyőzte, s már akkor megmondta nekik.
    A disznók a vaddisznót és a sünit fajgyülölik.
    A szúnyog és a denevér a véradót bevezetik!
    Nincs pénz, fogy a hitel – kritikus a lét!
    Van vér, több liter, nem adózik a légy!
    A farkasok csak mosolyognak,
    Nem hisznek a hatalomnak!
    Nekünk rég más a törvény,
    ez bolhacirkusz, nem eredmény!
    Róka Orbán koma Torgyán macinak ellentmond.
    Tóni a kigyó sziszeg, de a majom a legnagyobb gond.
    Árpi, a vén kecskebak megnyalja még a sót.
    Megmarad a káposzta is, bár nem kapott még szót.
    Nincs pénz, nincs hitel – csőstül jön a baj!
    Nincs ész, nincs kinek – nyakig ér a szar!
    A farkasok csak mosolyognak,
    Nem hisznek a hatalomnak!
    Nekünk rég más a törvény,
    ez bolhacirkusz, nem eredmény!
    A farkasok csak mosolyognak,
    Nem hisznek a hatalomnak!
    Nekünk rég más a törvény,
    ez bolhacirkusz, nem eredmény!

Itt lehet hozzászólni !