‘Érdekes’ kategória archívum

Bangóné Borbély Ildikó: Nem mindenki játszik kormányváltásra az ellenzékben

2022. március 8. kedd

Index.hu

(Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Érdekes interjút adott az Indexnek Bangóné Borbély Ildikó, volt MSZP-s politikus. Szerinte vannak olyanok a baloldalon, akik az MSZP gyengítésén dolgoznak. Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók – mondta a politikus a lebuktatásáról.

Mint ismeretes, Bangóné Borbély Ildikó lemondott, miután kiderült: diplomát hazudott magának. A volt politikus szerint sokan most úgy gondolják, mintha a világ legnagyobb bűnét követte volna el, pedig nem így van. Úgy gondolja, hibázott és ezért elnézést kér mindenkitől. A diplomabotrányról elmondta, úgy tudja, nem ő az egyetlen érintett az ügyben, de neveket nem mond. (tovább…)

Kásler: jelentős fejlesztések valósultak meg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban

2022. március 8. kedd

Mti.hu

– Az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, bevezették a robotsebészetet, családbarát szülészetet alakítottak ki, létrehoztak egy egészségfejlesztési irodát és megépül az új diagnosztikai tömb – ismertette az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Kásler Miklós közölte, az intézmény fejlesztésére a kormány 2,8 milliárd forintot fordított. A kórházban bevezetett robotsebészeti eljárásról elmondta, ez a sebészeti rendszer rendkívül precíz, háromdimenziós beavatkozásokat tesz lehetővé, a kórházban elsősorban az urológiai osztály használja a nagy értékű berendezést. (tovább…)

Így épül a különleges gyalogoshíd Csepelen

2022. március 7. hétfő

Pestbuda.hu

(fotók: Speciálterv Zrt.)

Már épül az a különleges gyalogoshíd Budapesten, amely a IX. kerületi atlétikai stadion mellől indulva végre bekapcsolja a város vérkeringésébe a csepeli szigetcsúcsot is.

A szerkezet íves útpályával köti majd össze a szigetet a pesti oldallal, nemrég helyére emelt pilonja pedig 65 méter magasra nyúlik fel. (tovább…)

Filmforgatás lesz a Szent István út mellett

2022. március 7. hétfő

Csepel.info

Információink szerint filmet forgatnak a héten csepeli Királyerdei Művelődési Háznál. A forgatás külső helyszínt is érint.

A Csepel.info úgy tudja, hogy nem várhatók komolyabb közlekedési kellemetlenségek, de szerdától szombatig filmes stáb lesz a helyszínen.

Mától a régi rend szerint működnek a csepeli közintézmények

2022. március 7. hétfő

Csepel.hu

A pandémiás helyzet enyhülése okán a korábban bevezetett kormányzati intézkedések jelentős része kivezetésre kerül, tudta meg portálunk. Ennek következtében 2022. március 7-től a csepeli bölcsődék és óvodák újra kinyitják kapuikat a szülők számára.

Egyúttal továbbra is kérik a szülőktől az alábbiak betartását:

 

(tovább…)

Varga Judit: Európa számára is sorsdöntő az áprilisi választás

2022. március 7. hétfő

Csepel.hu

Varga Judit igazságügyminiszter Németh Szilárd országgyűlési képviselő meghívására Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián tartott fórumot, ahol arról számolt be, hogy az Európai Unió egységesen a béke mellett áll ki.

Németh Szilárd azzal vezette fel a beszélgetést, hogy az Európai Unió és a NATO álláspontja ugyanaz, mint Magyarországé: nem kívánnak részt venni az orosz-ukrán háborúban. Idézte Margarítisz Szkínász EB-alelnök szavait, aki Orbán Viktor miniszterelnöknél tett látogatása után úgy nyilatkozott, hogy az EU számára is a béke a legfontosabb, valamint Brüsszel számára is példaértékű, ahogyan Magyarország bánik a háború elől menekülőkkel. (tovább…)

Orbán Viktor: Még csak a krízis elején járunk

2022. március 4. péntek

Magyarnemzet.hu

(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda) 

– Amit most látunk az a krízisnek az eleje. Tipikusan a belső ukrajnai területekről jönnek, de vannak kárpátaljai magyarok is – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Hozzátette: harmadik országbeliek is menekülnek, közülük legtöbben egyetemisták.

– Kárpátalja jelen pillanatban nem katonai terület, azonban, ha ez megváltozna, akkor az onnan érkezők száma hirtelen a sokszorosára növekedne – húzta alá a miniszterelnök. Mint mondta, a menekültek közül vannak, akik rokonokhoz mennek, a harmadik országbeliek hazautaznak, míg vannak, akik itt maradnak Magyarországon. Jelenleg 70-80 százaléka a menekülteknek továbbutazik. (tovább…)

Csepelen a 25. jubiláló tárlattal emlékeztek Kolonics Györgyre

2022. március 4. péntek

Csepel.hu

A magyar kenus sportlegenda 25. jubileumi kiállításának a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont március 3-án. A kétszeres olimpiai bajnok születésének 50. évfordulója alkalmából nyílt tárlat a 2008-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt legendás kenusnak állít méltó emléket.

A kajak-kenu sportág történetében kimagasló győzelmeket bemutató gyűjtemény eredeti relikviákat és archív fotókat vonultat fel. A korabeli tévéközvetítések pedig a kiváló sportoló pályafutásának legjelesebb pillanatait idézik fel. (tovább…)

Gulyás Gergely: Hétfőtől nem kell maszk és védettségi igazolvány

2022. március 3. csütörtök

Magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón 2022. március 3-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A tegnapi kormányülésen a kormány áttekintette az ukrán-orosz háborús helyzetet – számolt be róla a mai kormányinfón Gulyás Gergely. A tájékoztatón ezúttal Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár vett részt a miniszter mellett, mert mint elmondta, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenleg a magyar-ukrán határon tartózkodik. 

Magyarország határozott álláspontja, hogy nem küldünk katonákat, és semmilyen fegyverszállítást nem engedünk át a magyar-ukrán határon – erősítette meg a kormány álláspontját Gulyás Gergely. A miniszter szerint Kárpátalja védelmében ez a helyes magatartás, mert egybehangzó a szakértők véleménye abban, hogy a határon átjutva megsemmisíthetik ezeket a szállítmányokat.  (tovább…)

Magyarország békepárti – Orbán Viktor a Mandinernek

2022. március 3. csütörtök

Mandiner.hu

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Ha válságkezelésből járna diploma, nekünk, magyaroknak már lenne négy-öt – mondja a kormányfő. Exkluzív interjút adott Orbán Viktor Putyinról, háborúról és a közelgő választásról.

Épp most érkezett vissza Budapestre a magyar–ukrán határról. Szomszédunk, Ukrajna háborúban áll Orosz­országgal. A magyar miniszterelnök székéből nézve hogyan jutottunk el idáig?

Miből lett a háború? Nagy geopolitikai szereplők kereszttüzében vagyunk, a NATO folyamatosan bővült kelet felé, és Oroszországnak ez egyre kevésbé tetszett. Az oroszok két követeléssel léptek fel: Ukrajna nyilvánítsa ki semlegességét, a NATO pedig azt, hogy nem fogja felvenni Ukrajnát. Ezeket a biztonsági garanciákat az oroszok nem kapták meg, ezért úgy döntöttek, hogy háborúban fogják azokat megszerezni. Ez a geopolitikai jelentősége ennek a háborúnak. Az oroszok átrendezik a kontinens biztonsági térképét. A biztonságpolitikai elképzelésük az, hogy Oroszországot semleges övezetnek kell körülvennie ahhoz, hogy ők biztonságban érezzék magukat. Az eddig köztes zónának tekintett Ukrajnát, amelyet nem sikerült diplomáciai eszközökkel semlegessé tenniük, most katonai erővel akarják azzá tenni. Ugyanakkor Magyarországnak világossá kell tenni, hogy a háborút semmilyen cél érdekében nem lehet elfogadni, és aki ezt az utat választja, azt Magyarország egyértelműen elítéli.

 

(tovább…)