Továbbra is emelkedő tendenciát mutat hazánkban a koronavírussal fertőzöttek száma. A megfelelő higiéniai szabályok betartása mellett ilyenkor különösen fontos a rendszeres fertőtlenítés, a járványügyi szabályok betartása.
Ennek részleteiről és az influenza elleni védőoltás jelentőségéről is kérdeztük dr. Dobák Andrást, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgató-főorvosát.
Két nappal az október 23-ai ünnepségek után, két nappal Antall József kórházba vonulását követően az MDF vezette kormány hirtelen bejelentette: drasztikusan, 65 százalékkal megemelik a benzin és a gázolaj árát. A döntést hihetetlen erejű felháborodás követte. A taxisblokád következményei azonban még ma sem teljesen világosak – erről is szól cikkünk, amelynek végén az akció rövid kronológiáját közöljük.
1990. október 25-én a Népszabadság azzal jelent meg, hogy „a kormány ülésének napirendjén nem szerepel a benzináremelés témája”, viszont az előzetes információk szerint 14 előterjesztést tárgyal a kabinet. Gyanús lehetett ez a hír sokaknak, különösen azoknak, akik aznap egy Népszavát is vásároltak. Abban ugyanis ez volt olvasható: „56 forintot kell fizetni a kutaknál egy liter normálbenzinért. A szuper 59-be, az extra pedig 62 forintba kerül ma, nulla órától. Az ólommentes benzinért 61 forintot kérnek. Emelkedett a gázolajok ára is, most – minőségtől függően – 42-45 forintot fizetnek értük az autósok, literenként.” (Forrás: Magyarország politikai évkönyv, 1991) (tovább…)
Idén szeptember elsejétől bővült a kerületben elérhető gyógypedagógiai szolgáltatások köre. A Hétszínvirág Tagóvodában elindult a nem integrálható gyógypedagógiai ellátásban részesülő gyermekek óvodai csoportja. Az iskoláskorú gyermekek nevelése, pedig a Vénusz Tagóvodában valósul meg. Az idei tanévtől mindkét intézmény a Mészáros Jenő Óvoda, Általános Iskola és EGYMI tagintézménye lett.
Az újonnan létrejött óvodai csoportról, az átszervezés fontosságáról, jelentőségéről beszélgetett a Csepeli Hírmondó Gajdócsi Nórával, az intézmény vezetőjével.
Rendszeresen kerékpárral közlekedik a 85 éves Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, aki annak idején méltán szerzett világhírnevet azzal, hogy a hatvanas években az ő ötlete és tervei alapján fejlesztették ki a népszerű Csepel kempingkerékpárt.
Miután Csepelen elvégezte az általános iskolát, az ország összes középiskolája elutasította felvételi kérelmét, mert osztályidegennek minősítették. Apjának ugyanis vendéglője volt, amelyet később államosítottak.
A Csepel Örökség díjat idén Kaltenecker Antalné és Kaltenecker Antal, a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének alapítótagjai, Kálmán György énekes, valamint Nógrádi László kerékpárkonstruktőr kapta.
Ezúttal Kálmán György énekessel készült interjút olvashatják.
Bár az idei kerületi díjátadó elmarad október 23-án a koronavírus-járvány miatt, a Csepel Örökség díjasok névsora már ismert. Ez a kitüntető cím azoknak a természetes személyeknek és szervezeteknek adományozható, akik vagy amelyek a kerület értékeinek növelése érdekében maradandó eredményt értek el.
Ebben az évben Kaltenecker Antalné és Kaltenecker Antal, Kálmán György, valamint Nógrádi László veheti majd át díjat. Elsőként a Kaltenecker-házaspárral beszélgetett a Csepeli Hírmondó.
Egy éve választott az ország önkormányzati vezetőket, képviselőket. Borbély Lénárd, Csepel újraválasztott polgármestere elmondta: személyesen is ez élete egyik legnehezebb időszaka, de mindig olyan döntéseket hozott, amivel a választói bízták meg.
Folytatódik az útépítési program, nem engednek új hajléktalanszállót, és várják az új HÉV-et, valamint az észak-csepeli fejlesztéseket, különösen az új híd építését. A Kis-Duna-parton a jövőben sem adnak el önkormányzati telkeket, és csak olyan pihenő- és sportcélú fejlesztések lehetnek, amelyek az itt élőket szolgálják.
Újabb történelmi évfordulóhoz érkeztünk, 2015. október 21-én érkezett el az a nap, amikor Marty McFly és hű társa, Doki a Vissza a jövőbe második részében az időgéppé alakított DeLoreanjükön megérkeznek a jövőbe. 2015. október 21. a jelek szerint globális jelentőséggel bír a kultikus filmsorozat, a Vissza a jövőbe rajongói számára, a jeles napig ugyanis rajongói honlapok tucatjai számolnak vissza.
Persze nem csak ők készülnek a nagy napra, a két főszerepet játszó színész is lázban ég. Michael J. Foxot (54) és Christopher Lloydot (76) a Toyota autógyár – egy vicces reklámjuk kapcsán – hozta össze, hogy harminc év távlatából sorra vegyék, mi minden valósult meg a valóságban azokból a találmányokból, amiket az alkotók megálmodtak. (tovább…)
Elhagyott kocsi zavarja a csepeliek nyugalmát. A Magyar utca lakói csak „szellemautóként” emlegetik a családi járgányt, aminek több kereke hiányzik, hatalmas téglával törték be a szélvédőjét és a belseje is tele van szeméttel.
-Legalább fél éve áll itt az autó, nem tudjuk kié. A szomszédnő jelentette a közterületeseknek és a rendőrségnek is. Azt mondták, jövő júniusig nem tehetnek semmit, mert addig érvényes a forgalmija. Remélem nem marad itt addig, a helyi tinédzserek egész nyáron itt randalíroztak, ütötték-verték a kocsit. Nem egyszer hajnal kettőkor kellett kiszólni nekik, hogy hagyják abba a hangoskodást-mesélte az az egyik idős lakó.
Borbély Lénárd polgármester a napokban bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, amely szerint még az idei évben sor kerül az Eszterház melletti parkolás rendezésére.
Ennek köszönhetően nem csupán rendezett körülmények között fognak tudni majd parkolni az ott élők, hanem több parkolóhelyet is kialakítanak majd, megkönnyítve ezzel is a környéken lakó autósok életét.