Csepel.hu
Rendszeresen kerékpárral közlekedik a 85 éves Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, aki annak idején méltán szerzett világhírnevet azzal, hogy a hatvanas években az ő ötlete és tervei alapján fejlesztették ki a népszerű Csepel kempingkerékpárt.
Miután Csepelen elvégezte az általános iskolát, az ország összes középiskolája elutasította felvételi kérelmét, mert osztályidegennek minősítették. Apjának ugyanis vendéglője volt, amelyet később államosítottak.
Végül esztergályos ipari tanuló lett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában 1950-ben. Két év múlva megszerezte a szakképesítést, és a Csepel Művek gépgyárában kezdett dolgozni. Beiratkozott a Kossuth Lajos Gépipari Technikum esti tagozatára, amelynek négy tanévét hat esztendő alatt végezte el, mert közben két évig sorkatonai szolgálatát teljesítette. A Kerékpárgyárban technikusként helyezkedett el, majd 1959-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetemre. Édesapja múltja akkor már nem számított, mert segédmunkásként dolgozott a Csőgyárban. Nógrádi László gépészmérnökként végzett járműszakon, majd tervezőmérnökként folytatta munkáját a Kerékpárgyárban. „Ekkor kezdtük el megtervezni a kempingkerékpárokat. Az ötletem onnan származott, hogy a hatvanas években az emberek – már akinek volt autója – főleg Trabanttal, Wartburggal jártak. Kellett egy olyan kerékpár, amely kicsi és belefért ezekbe a kocsikba. Az ötlet az volt, hogy a kerékpár legyen összecsukható, de megfelelően stabil is. A Csepel kemping bicikliknek nagy sikerük lett. Rengeteget exportáltunk belőle Németországba, Svájcba, Hollandiába és más országokba is. Egymillió darabot adtunk el a hazai és a külföldi piacon. 1968-ban főkonstruktőr, majd értékesítési vezető lettem. Utána Tihany néven készítettünk egy új, városi kétkerekű modellt, amelyből szintén sokat szállítottunk az Egyesült Államokba és Kubába, de külföldön más néven jelent meg”– meséli. A díjról ezt mondja: „Nagyon-nagyon meglepődtem, amikor közölték, hogy Csepel Örökség Díjjal tüntetnek ki. Először el sem akartam hinni. Amikor azonban az önkormányzat hivatalos levélben is tájékoztatott erről, rendkívül megörültem neki. Nagy melegséggel töltött el a hír. Nem számítottam rá, hogy valakik még figyelembe vesznek engem. A családom is velem együtt örül.”
