Csepp TV
‘Sport’ kategória archívum
Kézilabda szakosztály alakult
2010. december 22. szerdaKisfilm a Koló-emlékevezésről
2010. december 20. hétfőKajakkenusport
A Kolonics György Alapítvány és a Merkapt SE jóvoltából elkészült a Kolonics György Fáklyás Emlékevezésekről (2009-2010) szóló rövid zenés videó-összeállítás. (tovább…)
Csepel – Kodolányi 3 – 1
2010. december 19. vasárnapCsepelirc.hu
Túl vagyunk az év utolsó összecsapásán is, amely kicsiben olyan volt mint az egész eddig év, azaz hullámzó teljesítmények, helyenként nagyon szép dolgok melyeket a következő pillanatban óriási bakik követnek. De végül sikerült nyerni ezzel a kissé felforgatott csapattal is az amúgy számunkra teljesen tét nélküli mérkőzésen is.
A rossz idő miatt a vendégek késve érkeztek meg Csepelre, ennek mondjuk inkább az M7-esen történt balesetek voltak az okai, de így is időben tudtuk elkezdeni a meccset, igaz fehérváriak játékán egy picikét meglátszott a bemelegítés hiánya. (tovább…)
Egy vasember Csepelről
2010. december 16. csütörtökCsepel.hu
Elképesztő emberi teljesítményre képes a 33 esztendős Török-Illyés László: úszik, kerékpározik, fut órák hosszat, akár egy napon át is egyfolytában. Nem véletlenül nyerte meg a magyar bajnoki címet a Bonyhádon megrendezett ultratriatlon versenyen, ahol összesen mintegy 450 kilométert kellett teljesítenie. A távot 26 óra és egy perc alatt teljesítette.
A nem mindennapi megmérettetésen 54 indultak el – ebből 21 magyar –, végül 43-an értek célba, mert menet közben tizenegyen feladták a küzdelmet. Török-Illyés László a magyarok közül a legjobb lett, összesítésben pedig az ötödik helyet szerezte meg. A sportolóknak előbb 7600 métert kellett úszniuk egy medencében, majd következett a 360 kilométeres kerékpárút, s végül a 84,5 kilométeres futás. Noha a versenyzők megállhattak verseny közben, ezt csak a legszükségesebb esetben tették meg, mert a „lazsálás” saját időeredményüket rontotta. (tovább…)
Kikapcsolták a gázt a csepeli vízitelepen az alapítvány tartozásai miatt
2010. december 14. keddNemzeti Sport, Csepel.info
Milliárdos fejlesztéseket ígér, de a gázszámlát se fizeti ki az alapítvány
Csepelen, a Hollandi úti vízitelepen kikapcsolták a gázt, mert a létesítményt működtető Csepel Alapítvány nem egyenlítette ki tartozását a szolgáltató felé.
„Szomorú a helyzet a vízitelepen, ahol nemcsak az én tanítványaim sportolnak, hanem rajtuk kívül száz-százhúsz gyerek is. Jelenleg nem tudjuk, mikor lesz újra fűtés” – nyilatkozta Ludasi Róbert mesteredző a kajakkenusport.hu-nak. (tovább…)
Elhunyt Rottenbiller Ferenc (frissítve!)
2010. december 13. hétfőStop.hu
Életének 90. évében elhunyt Rottenbiller Ferenc, a Csepel háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgója.
A magyar szövetség honlapjának hétfői tájékoztatása szerint Rottenbiller a Csepel színeiben a negyvenes években három bajnoki címet szerzett, 1947-1948 között két alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. Pályafutása során 213 élvonalbeli mérkőzésén tíz gólt szerzett. (tovább…)
Csepel – Nyíregyháza 3 – 1
2010. december 12. vasárnapCsepelirc.hu
A kép illusztráció, egy korábbi mérkőzésen készült
Megfogyatkozva, felforgatott csapattal és nem éppen a legideálisabb előjelekkel vágtunk neki a mai napnak, mely végül egy szettet leszámítva nem okozott különösebb gondot a társaságnak. Persze nem mi lennénk, ha nem veszítettük volna el a második felvonást, de összességében örülhettünk a lefújás után, ugyanis bármennyire is tartalékos volt ezen a napon a Nyíregyháza, itt elsősorban nem őket hanem saját magunkat kellett legyőzzük.
Akadtak gondok bőségesen, már az elején – valaki kábelt keresett még a Matyi próbálta összeszedni a pénzt a játékvezetőkre, amely ma is igen sokba került – az útiköltség most is meghaladta a fapados repülőjegyek árát… A bemelegítés után kezdett kicsit hangolódni a csapat a mérkőzésre és egy alaposan felforgatott kezdővel vágtunk neki a találkozónak. (tovább…)
Még nem az ünnepekre készülnek
2010. december 11. szombat
„Panaszra nincs okunk” – így kezdte az összegzést Storcz Botond felnőtt kapitány, aki az elmúlt heteket az 1000 méteres versenyszámokra készülő férfi kajakválogatottal közösen Törökországban töltötte el. (tovább…)
Újabb sikert ér a Csepel FC utánpótlása
2010. december 9. csütörtökCsepelfc.hu, Csepel.info
Az Ambruzs József vezette 2001-es korosztályunk a hétvégén Debrecenbe utazott a XX. Nemzetközi Jubileumi Télapó és Karácsony Kupára, ahol remekeltek és az első helyen végeztek.
Gratulálunk nekik és így tovább! (tovább…)
Elhunyt Sátori Imre olimpiai bronzérmes labdarúgó
2010. december 8. szerdaTelesport, Csepel.info
Az 1960-as olimpián aranyérmet szerző Sátori Imre életének 74. évében hosszú, súlyos betegség után hunyt el. Pályafutását Budafokon kezdte, majd a Csepel SC-hez igazolt, melynek színeiben az 1958/59-es szezonban bajnokcsapat tagja volt.
Szerepelt az 1960-as római olimpián, amelyen a magyar válogatottal bronzérmet szerzett. Karrierje későbbi szakaszában a Tatabánya (1961-1963), a Csepel (1963-1967) és a VM Egyetértés csapatait erősítette (1967-1970), 134 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerzett. (tovább…)






