‘Sport’ kategória archívum

Röplabda Extra Liga: Ismét győzött a Csepel

2011. január 23. vasárnap

Csepelirc.hu, Csepel.info

A kép illusztráció

Fordulatos, izgalmas, ám a péntekinél sokkal alacsonyabb színvonalú mérkőzésen, 3-1 arányban sikerült nyerni több év után ma a Csepelnek MAFC ellen.

Összességében megérdemelte a hazai alakulat a sikert, elsősorban azért mert kevesebb hibával játszott mint a riválisa – ám izgalmak akadtak most is bőségesen. A lényeg, hogy kettős győzelemmel abszolváltuk ezt az igen nehéz hétvégét – ha másért nem is ezért mindenképpen büszkék lehetünk magunkra. (tovább…)

Vác – Csepel 2-2 (2-0)

2011. január 22. szombat

Csepelfc.hu, Csepel.info

A kép illusztráció, nem az aktuális mérkőzésen készült

Első idei edzőmérkőzésünkön az NB II Keleti csoportjának 4. helyén álló Dunakanyar-Vác csapatához látogattunk.

A mérkőzésen egyenrangú ellenfelei voltunk a magasabb osztályú Vácnak, a kevés helyzetből mindkét csapat ki tudott használni kettőt, így a játék képének megfelelő döntetlen eredmény született. Több próbajátékos is lehetőséget kapott csapatunkban, ahogy a már aláírt szerződésel rendelkező Filó Tamás is. (tovább…)

Dág – Csepel 2 – 3

2011. január 22. szombat

Csepelirc.hu

Igen nagy fegyvertényt hajtott vége ma este a Csepel, miután idegenben le tudta győzni az eddig veretlen Dágot, egy igen fordulatos és remek hangulatú mérkőzésen. Előzetesen mindenki hazai sikert várt és bizony alaposan vissza kell menni az időben ahhoz, hogy a legutóbbi Csepel győzelmet megtaláljuk a dági csarnokban – egész pontosan a 2006/07-es idényben fordult elő utoljára, hogy ünnepelve utazhatott haza innen a csapat.

De minden sorozat megszakad egyszer – így a dági veretlenség is – és összességében teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, hiszen a játék minden elemében a vendéglátóink fölé tudtunk kerekedni. (tovább…)

Filó Tamás a Csepel FC játékosa

2011. január 21. péntek

Csepelfc.hu

Filó Tamás (balra) – Fotó: Mirkó István, Nemzeti Sport, 2007.

A több éves NB I-es tapasztalattal rendelkező rutinos játékos a bajnoki rivális Tököltől érkezett, tavasszal már a mi védelmünket erősíti!

Jövő héten újabb erősítés várható, hiszen már a Csepel keretével edz egy tehetséges fiatal csatár, akit valószínűleg kölcsön veszünk NB II-es csapatától. (tovább…)

A Csepel útja felfelé vezet, de még nem elvárás az NB II

2011. január 20. csütörtök

Nb3.hu

A kép illusztráció

Az őszi sikereket követően a csepeli szurkolók már alig várják a tavaszi szezont, mindenki arra kíváncsi, hogy hogyan alakul a csapat a téli felkészülés és az átigazolási szezon alatt, és hogy a klub anyagi helyzete elég stabil-e, illetve ha arra kerül sor, tudja-e vállalni az NB II-es szereplést? Interjú Takács Krisztiánnal.

A csepeli klub honlapján Takács Krisztián válaszolt a csapatot érintő kérdésekre. (tovább…)

Sári: Fiataljaink között nincsenek meghatározó egyéniségek

2011. január 18. kedd

Nemzeti Sport

A szakmai munkában több specialista segíti Sári Nándorékat (Fotó: Mirkó István, NS-archív)

Törökországi edzőtáborban vett részt a magyar férfi kajakválogatott színe-java, legalábbis azok, akik az elkövetkezendő év(ek)ben az olimpiai, 1000 méteres távon a csapathajókban lehetnek érdekeltek. Sári Nándor, a versenyzők felkészítésével megbízott szakvezető a kajak.hu sportági szakoldalon értékelte az edzőtábort.

„A vízfelület nem volt a legalkalmasabb, mert kisebb volt, mint a Kis-Duna, ahol általában edzünk és nagyon kanyargott, ami szinte lehetetlenné tette az ekkora csoporttal való résztávos edzéseket, így jobbára időre menéseket tartottunk, négy, illetve tíz kilométeren, valamint négyszer kétezer métert – mondta Sári Nándor. – De a szezon végén elengedhetetlen hosszabb edzések is megvoltak, hiszen a fiúk eveztek huszonnégy és huszonnyolc kilométereket is. Természetesen most már a felkészülésre is hangsúlyt kell fektetni, így kiegészítő tréningeket is tartottam, úgymint a futás vagy erőfejlesztés. Nagyon jó időjárást, közel huszonkét Celsius fokot hagytunk ott, ezért úgy döntöttünk, hogy február huszadikán visszajövünk ide meleg vízi edzőtáborba, még a központi, sevillai tábor előtt.” (tovább…)

Férfi röplabda Extraliga: kikapott a Csepel

2011. január 17. hétfő

Csepelirc.hu, Csepel.info

Akárcsak pénteken, ezúttal is 3-1 arányban maradtunk alul a Veszprémmel szemben pedig most is meg lehetett volna a lehetősége annak, hogy meglepetést okozzunk, ám a mérkőzés eleji gyengébb nyitásfogadás és a saját hibáink megint oda vezettek, hogy nekünk kellett vesztes félként elhagynunk a pályát.

Az egy órás indulás kicsit csúszott Csepelen, mivel adódtak némi problematikák a kulccsal – de végül minden megoldódott és útnak indulhattunk Veszprém felé. A tavaszias időnek köszönhetően az érkezés után kis séta és kávézás volt a program majd becéloztuk a csarnokot ahol a megbeszélés után kezdetét vette bemelegítés. A találkozóval kapcsolatosan ismét helyszínen lévő Rodics Dani írását tesszük közzé, hiszen akárcsak pénteken most is pontosan rögzítette az eseményeket. (tovább…)

Január 19-én temetik a bajnokot

2011. január 14. péntek

HírExtra

Életének 89. évében, 2010. december 8-án elhunyt Rottenbiller Ferenc, a Csepel háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgó, aki a Csepel színeiben három bajnoki címet szerzett.

1947-1948 között két alkalommal viselte a címeres mezt, pályafutása során 213 élvonalbeli mérkőzésén tíz gólt szerzett.

Rottenbiller Ferencet 2011. január 19-én, 13:15 órakor kísérik utolsó útjára a csepeli temetőben.
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata saját halottjának tekinti az elhunytat.

Forrás: HírExtra

Tóth II. nem rajong a keresztelésért

2010. december 23. csütörtök

Magyar Hírlap

Ilyenre sem volt még példa, mármint hogy egy sportoló ne akarja, hogy róla nevezzenek el egy stadiont. Márpedig az aranycsapat egykori játékosa, az olimpiai bajnok Tóth II. József nem tartja jó ötletnek, hogy a Csepel SC Béke téri pályája az ő nevét viselje.

Tóth II. József a csepeli futball egyik legismertebb és legeredményesebb alakja, Czibor Zoltán és Keszthelyi Mihály mellett kétségtelenül ő hozta a legtöbb dicsőséget a klubnak. (tovább…)

Kiváló csepeli sportolókat és sportvezetőket jutalmaztak

2010. december 22. szerda

Csepel.hu

Ünnepélyes keretek között, a Polgármesteri Hivatal Nagytermében adták át a legjobb csepeli sportolóknak és sportvezetőknek az idei esztendőben nyújtott teljesítményükért járó elismeréseket.

Németh Szilárd, Csepel polgármestere köszöntőjében kiemelte, a sport, a testmozgás fontosságát, közösségi szerepét. Külön szólt arról, hogy országgyűlési képviselőként és polgármesterként mindent megtesz annak érdekében – ha kell, akkor a tulajdonviszonyok megváltoztatásával -, hogy a nagy múltú Béke téri sporttelep a kerületben élők számára ismételten a sport, a mozgás, a testedzés nyugodt színtere lehessen. (tovább…)