‘Közterületek’ kategória archívum
2014. május 20. kedd
Csepel.hu, Csepel.info

Egy KRESZ-szabályok megszegését is engedélyező, Tóth Mihály (MSZP) aláírásával készült parkolási engedély és egy “rendes”: a kettőről külön lista volt, azaz a KRESZ szabályok megszegésére feljogosító engedélyből minimum 47 készült
Legkevesebb 47 olyan engedélyt adott ki a csepeli önkormányzat MSZP-s vezetése “a jó elvtársaknak”, amelyekkel meg lehetett szegni bizonyos KRESZ-szabályokat. A kevésbé jó elvtársaknak csak sima parkolási engedély jutott, a nem elvtársi csepelieknek viszont be akarták vezetni a fizetős parkolást – derült ki a most bemutatott bizonyítékokból.
Dokumentumokkal bizonyították, hogy Szenteczky János csepeli MSZP-s polgármester-jelölt és társai a napokban olyan vádakkal illették az önkormányzat jelenlegi vezetését, amelyeket valójában az MSZP-s vezetés követett el korábban. Az egyenlőbbnél is egyenlőbb MSZP-s vezetők a bizonyítékok alapján olyan helyekre is behajthattak és parkolhattak, ahová minden irányból tilos volt a behajtás, és olyan helyeken is megállhattak, ahol a várakozni tilos tábla volt kitéve. Ezzel együtt az MSZP-s polgármester-jelölt és társai maguk is rajta vannak azon a jelenlegi parkolási listán, amelyet törvénytelennek és felháborítónak neveztek. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Közlekedés, Közterületek, Krimi, Pártok kategóriába | 117 hozzászólás »
2014. május 14. szerda
Csepel.hu

A növények elültetéséhez legalább 20 cm mélyen felásott, szerves trágyával vagy komposzttal feljavított, gyommentes terület szükséges.
A növényeket a cserépből úgy lehet könnyedén kivenni, hogy gyengéden megnyomjuk az edény oldalát, felfordítjuk, tenyerünket alá helyezzük oly módon, hogy a növény tövét két ujjunk közé vesszük, ekkor egy-két gyengéd ütés után a földlabda kicsúszik.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Közterületek kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. május 14. szerda
Csepel.hu

Negyvenezer darab egynyári virágot osztottak szét a kerületi lakóknak a Csepeli Városgazda Zrt. munkatársai telephelyükön május 10-én.
Az önkormányzat közelmúltban meghirdetett „Virágos Csepelért” programjára 200 társasház, 161 család és 32 oktatási intézmény jelentkezett – számolt be oldalunknak Dzsida László, a társaság zöldterület-fenntartási osztályának megbízott osztályvezetője.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Közterületek, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2014. május 12. hétfő
“erre a csatornára lehet rákötni a Sügér utca, Szárcsa utca, Szúnyog utca, Daru utca, Medve utca, Méhes utca, Mária királyné útja, Sólyom utca, Tarpataki utca, Szent István út, Ökörszem utca vagy azok egy-egy szakaszának csapadékvíz csatornáját”
Csepel.info

A Sáska utca felhőszakadás idején – a vízelvezető rendszer megépítése előtt

A Sáska utca felhőszakadás idején – a vízelvezető rendszer megépítése után
Vasárnap özönvízszerű esőzés csapott le Királyerdőre. Bercsik Károly, a terület önkormányzati képviselőjének beszámolója szerint a viharos időjárás ellenére a Sáska utca elején megszűntek a korábbi vízelvezetési gondok. A fejlesztést csak a csepeli MSZP nem támogatta.
A Csepel.hu korábban megírta: A Ráckevei-Soroksári Duna-ág melletti területeket elválasztott rendszerben kell csatornázni, ezért a csapadékvíz elvezetése a szennyvíz csatornahálózaton keresztül nem engedélyezett. A csapadékvíz elvezetésére külön csatornát kell építeni. Ezt a koncepciót figyelembe véve eddig már nyolc csapadékvíz-kivezetés elkészült, a Sáska utcai az utolsó. A kivezetések egy-egy vízgyűjtő terület csapadékvíz elvezetését, azaz több utca csapadékvíz elvezetéseit oldhatják meg. A Sáska utca útépítése a teljes szakaszon, 493 méteren készül el. Csak ebben az utcában 36 ingatlan található, köztük két gyermekintézmény, egy általános iskola (Szárcsa utcai) és egy óvoda (Szúnyog utcai). A környéken lakóknak is régen várt megoldást nyújtó csatornázást és a csapadékvíz-elvezetést az iskola majd az óvoda megépülése, vagyis 1961 óta ígérgették. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Időjárás, Közterületek kategóriába | 5 hozzászólás »
2014. május 12. hétfő
Csepel.hu

Alaptalan volt a panasz, amely szerint a csepeli közterület-felügyelők tavaly decemberben megtámadtak egy férfit a Kossuth Lajos utcában. A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy a közterület-felügyelők fellépése a panaszossal szemben szakszerű, jogszerű és arányos volt.
A panaszt tevő férfi ugyanakkor szóban és fizikailag is agresszívan viselkedett, amikor belekötött a munkájukat végző közterület-felügyelőkbe – értesült a Csepel.hu.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Közbiztonság, Közterületek, Társadalom kategóriába | 24 hozzászólás »
2014. május 8. csütörtök
Csepel.hu
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg: a szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban “tavaszi nagytakarítanak”.
Csepelen is segítenek önkéntesek abban, hogy tisztábbá váljon a kerület.
Május 10-én, 9 órakor két helyszínről indulnak a “takarítók”: az egyik a Vermes Miklós Általános Iskola (Tejút u. 2.), a másik a Csikó sétányon levő Spar előtti terület. A végállomás a Radnóti Miklós Művelődési Ház. Az akció 12 óráig tart; kesztyűt és szemeteszsákot a szervezők biztosítanak.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Környezetvédelem, Közterületek, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2014. április 29. kedd
Mno

Bár a balliberális ellenzék folyamatosan azt a látszatot kelti, hogy nincs elegendő pénz a közfoglalkoztatás folytatására, az előzetes tervek szerint hamarosan több mint 140 ezer ember kezdheti meg a munkát, és ez a szám nyáron tovább fog emelkedni.
Jövő hétfőn rendben elindulnak a 2014. évi rendes közfoglalkoztatási programok, amelyek révén a tavalyihoz hasonlóan májusban több mint 140 ezer ember dolgozhat majd. A közfoglalkoztatottak száma nyáron, az idénymunkák beindulásával várhatóan tovább emelkedik majd – tudta meg lapunk a Belügyminisztériumtól. A költségvetés az idei évre 183,8 milliárd forintot határozott meg a közfoglalkoztatási programokra, ami 3,9 milliárd forinttal több, mint tavaly volt. A mostani 140 ezer fős közfoglalkoztatotti létszám a tavalyi, azonos időszakra jellemző adatokkal megegyező, vagyis szó sincs visszaesésről, ahogy a baloldal állítja. (tovább…)
Beküldve a(z) Közpénzek, Közterületek, Kormány, Társadalom kategóriába | 5 hozzászólás »
2014. április 26. szombat
Csepel.hu

Az önkormányzat új mentőautót vásárol a Mentőszolgálat részére, amelyet Csepelen fognak használni. A rendőrség adatai szerint a kerületben a felére csökkent a betörések és jelentősen visszaesett a gépkocsi lopások száma. A rendbe tett költségvetésnek köszönhetően csökkent az önkormányzat vagyonvesztése – ezek voltak a legfontosabb tudnivalók a képviselő-testület április 24-i ülésén.
Folytatódnak az elmúlt években látványossá vált egészségügyi fejlesztések, miután a csepeli városatyák megszavazták, hogy az önkormányzat 28,2 millió forinttal támogassa az Országos Mentőszolgálatot. Ebből a pénzből új mentőautót vásárolnak, amelyet kizárólag a csepeli mentőállomáson üzemeltetnek majd.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Egészségügy, Közbiztonság, Közlekedés, Közterületek, Pártok, Társadalom kategóriába | 22 hozzászólás »
2014. április 25. péntek
Csepel.info, Mr. Gabee

A Szigetszentmiklósi Horgászegyesületek Szövetsége szemétgyűjtési akciót hidet 2014. április 26. szombatra. A szemtszedési akció helyszíneként a Bányatavakat jelölték meg.
Minden olyan segíteni vágyót várnak, aki erőt érez magában, hogy tegyen valamit a környezetért és úgy érzi, hogy tarthatatlan a körülöttünk levő állapot.
(tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Érdekes, Csepel-sziget, Környezetvédelem, Közterületek, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. április 15. kedd
Csepel.info



Két helyen gyújtogattak
Az erdő fohásza – ezek nem tudják értékelni
Ismét vandálok pusztítottak a Tamariska dombon, gyaníthatóan a nyárfák összegyűlt pihéjét gyújtották meg két helyen is – értesült a Csepel.info.
Bár a nyárfapihe lángja nem túl erős, és önmagában ettől még nehezen gyulladnának meg a fák, a szárazság megtette a hatását, és akkora tűz lett, hogy ki kellett hívni a tűzoltókat. Lapunk úgy tudja, hogy a tüzet a gondnok észlelte, még éppen időben ahhoz, hogy az elterjedését és a domb növényzetének leégését meg lehessen akadályozni. A Tamariska domb sajnos mindig a vandálok kedvelt célpontja volt, felújítása óta most harmadjára próbáltak nagyobb kárt tenni benne. Egy alkalommal a gondnok meglátta a vandálokat, de azok sajnos kereket tudtak oldani, most a nagyobb tüzet, a domb teljes pusztulását sikerült elkerülni. Úgy tudjuk, hogy a Csepeli Városgazda rendőrségi feljelentést tett.
Beküldve a(z) Csepel, Környezetvédelem, Közterületek, Krimi kategóriába | 11 hozzászólás »