‘Európai Unió’ kategória archívum

Korlátozták a pénzfelvételt a görög bankok

2015. június 29. hétfő

Hirado.hu

Korlátozták a pénzfelvételt a görög bankok

Megtiltottak minden pénzátutalást külföldre, emellett naponta hatvan eurónál nagyobb összeg helyi kibocsátású bankkártyával nem vehető fel a pénzjegykiadó automatákból.

Egy hétig, július 6-ig zárva maradnak a görög bankok –  ez derült ki az Athénban megjelentett hivatalos kormányközlönyből. A Prokopisz Pavlopulosz államfő és Alekszisz Ciprasz aláírásával jegyzett dokumentumban a helyzet rendkívüliségével magyarázták a lépést, amelyet a görög pénzügyi rendszer és az ország gazdaságának védelme tesz szükségessé, ugyanis az Eurócsoport június 27-i döntése nyomán korlátozták a görög bankok számára elérhető likviditás összegét.

(tovább…)

Magyarország megvédi saját és ezzel Európa külső határait is

2015. június 20. szombat

Fidesz.hu

Magyarország megvédi saját és ezzel Európa külső határait is

Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi meg, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő pénteken Pozsonyban a visegrádi négyek (V4) miniszterelnöki szintű tanácskozását követő sajtótájékoztatón rámutatott: ma az európai országok közül Magyarországra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás, hiszen az idei év első öt hónapjában több mint 50 ezer bevándorló érkezett, több, mint Olaszországba vagy Görögországba.

(tovább…)

Titkosszolgálati érvek a határzár mellett

2015. június 20. szombat

Napi Gazdaság

Titkosszolgálati érvek a határzár mellett

A kormány nem véletlenül indította el a nemzeti konzultációt. Pintér Sándor belügyminiszter már két éve figyelmeztetett, hogy a migrációs kérdés óriási nyomást jelent Európának, és már ekkor felvetette a határok megerősítését, a kerítés megépítését – derül ki Németh Szilárd lapunknak adott interjújából.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint az illegális bevándorlást az Európai Unión kívül, de az unió gazdasági segítségével kell megállítani.

(tovább…)

Így rohannak le egy magyar kamiont a bevándorlók (videóval!)

2015. június 17. szerda

Origo

Így rohannak le egy magyar kamiont a bevándorlók

A fenti képet egy hete készítette egy magyar kamionos a kikötő felé “araszolás” közben. Az ő pótkocsiját is kinyitották, az árun töltötték ki a dühüket a migránsok, mert túl magas volt a rakomány, és nem fértek fel.

A bevándorlóknak sikerül kinyitniuk a lépésben haladó kamion rakterének ajtaját, többen be is másznak, majd valaki kívülről visszazárja az ajtót. Az érdekes rész a videón 3.01-nél kezdődik:

(tovább…)

A lengyelek lemásolnák a magyar bankadót

2015. június 17. szerda

Origo

A lengyelek lemásolnák a magyar bankadót

Ha a Jog és Igazságosság Pártja (PiS) jutna hatalomra, Magyarországhoz hasonlóan megadóztatná a bankokat és a szupermarketeket, írja a Reuters.

Az októberi parlamenti választások előtt a PiS vezeti a közvélemény-kutatásokat. Piotr Glinski, a párt tanácsadója – nem mellesleg 2012-ben ő volt a PiS miniszterelnök-jelöltje – azt mondta, szeretnék korlátozni, hogy a Lengyelországban működő külföldi cégek mennyi profitot vihetnek ki az országból.

(tovább…)

Vigyenek készpénzben is eurót, ha Görögországba mennek

2015. június 17. szerda

Origo

Vigyenek készpénzben is eurót

Ha nem sikerül megegyezni a hitelezőkkel, június 30-án csődbe mehet Görögország. A nyaralni készülőknek azonban nincs mitől félniük, szálláshelyüket már valószínűleg rég kifizették. Költőpénzről viszont érdemes lehet kicsit bőségesebben gondoskodni.

Görögország csődbe mehet, ha nem sikerül megegyeznie fő hitelezőivel június 30-áig. Ekkor kellene 1,6 milliárd eurót visszafizetniük az IMF-nek. Ha ez nem sikerül, mivel egy pénzügyi kötelezettségüket nem tudják teljesíteni, technikai értelemben csődbe mennek. Erre azonban rendkívül kicsi az esély, hiszen minden félnek érdeke a megállapodás.A görögök szeretnék újratárgyalni a hiteleiket az esetleges reformokért cserébe. 
(tovább…)

Döbbenetes videók láttak napvilágot

2015. június 16. kedd

A baloldali szavazók józanabbak pártjaiknál

Napi Gazdaság, Youtube

A második világháború óta nem

A török határon is elképesztő jelenetek alakultak ki

Világszerte 50 millió menekült keres magának jobb életet, miközben az EU képtelen a válságra megoldást találni. A most nyilvánosságra került videók szerint sáskaként támadták meg a menekültek a kamionokat Calais-ban, amit a rendőrség és az utazók tehetetlenül bámultak. Magyarországon eközben csak a balliberális pártok vezetői nyitnának kaput az illegális bevándorlók tízmillióinak, a szavazóik már nem – derült ki egy kutatásból.

„Szent isten”, „Ilyet a tévében láttunk” – kommentálják a látványt a felvételen az utasok. Mintha a World War Z film elevenedett volna meg. “Semmi pánik, minden ajtót bezártunk.” – Ezzel nyugtatgatja a turistákat az idegenvezető, amikor elhaladnak a tipikus calais-i látvány mellett: migránsok tucatjai próbálnak feljutni az Angliába tartó kamionokra. A múlt héten feltett videót már több mint félmillióan nézték meg a Youtube-on: (tovább…)

Róma fenyeget: az EU-ra szabadítja a menekültáradatot

2015. június 15. hétfő

Amnesty: A második világháború óta nem volt ilyen menekültválság

Index, HVG

A második világháború óta nem

Meghaladta az 50 milliót a menekülők száma, Szíria lakosságának több mint a fele jutott erre a sorsra: közülük négymillióan menekültek külföldre

Ha Európa nem vállal szolidaritást a menekültügy kezelésében, akkor Olaszország előáll a B-tervvel, ami fájdalmas lesz az EU-ra nézve – hogy az olasz kormányfő mit értett a B-terv alatt, azt nem részletezte, de Matteo Renzi vasárnapi szavai jól jelzik, hogy Olaszország türelme fogytán van, nem kíván egyedül megbirkózni az egyre növekvő menekültáradattal, amely Afrika partjaitól indulva a Földközi-tengeren keresztül éri el.

Az év első öt hónapjában 57 ezer menekült jutott olasz területre. A lélekvesztő hajókon idén 1750 ember veszett a tengerbe, ebből nyolcszázan egyetlen balesetben áprilisban. (tovább…)

Több uniós ország lezárta olasz határát

2015. június 15. hétfő

Napi Gazdaság

Több uniós ország lezárta olasz határát

Franciaország, Ausztria és Svájc is lezárta a hét végén olaszországi határát a tömegével érkező menekültek elől. Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint a menekülthelyzet tarthatatlanná vált, s az Európai Unió tagállamainak összefogását sürgette.

Az észak-olaszországi Ventimiglia településnél a francia hatóságok megszigorították a határőrizetet a hét végén, hogy útját állják az illegális bevándorlóknak. Aki mégis átlépi a határt, azt azonnal visszatoloncolják Olaszországba. A Ventimigliában tartózkodókat mindez nem zavarja, napok óta várakoznak a határnál, a tengerparton táboroztak le, az éjszakát alagutakban vagy a parti sziklákon töltik. Néhány helyi lakos hozott nekik élelmet. Szombaton a menekültek összecsaptak a rendőrökkel, amikor a határátkelőhöz közel tüntettek, tiltakozva a határ lezárása ellen. Az AFP hírügynökség tájékoztatása szerint Ausztria sem engedi át az Olaszországból a vasúttal vagy másként érkező bevándorlókat. Az osztrák rendőrség tegnap közölte, hogy visszaküldi Olaszországba azt a 24 afrikai bevándorlót, akiket akkor tartóztattak le, amikor egy Németországba tartó vonatra készültek felszállni. A nem európai uniós tagállam Svájcban is szigorú intézkedéseket vezettek be: a hét végén 240 illegális bevándorlót toloncoltak vissza Itáliába. (tovább…)

Nem tudnak mit kezdeni a bevándorlókkal az olaszok

2015. június 14. vasárnap

Origo

Nem tudnak mit kezdeni a bevándorlókkal az olaszok

A megtelt szállások miatt több száz menekült, köztük afrikai országokból és Szíriából érkezettek várakoznak napok óta Milánó központi pályaudvarán, kiváltva az egészségügyi hatóságok aggodalmát.

Csütörtök óta egészségügyi ellátásban is részesülnek a milánói vasútállomás peronjain és várócsarnokában letelepedett, illetve a pályaudvar körüli utcák járdáit elfoglaló férfiak, nők és gyerekek.

(tovább…)