Nem tudnak mit kezdeni a bevándorlókkal az olaszok

Origo

Nem tudnak mit kezdeni a bevándorlókkal az olaszok

A megtelt szállások miatt több száz menekült, köztük afrikai országokból és Szíriából érkezettek várakoznak napok óta Milánó központi pályaudvarán, kiváltva az egészségügyi hatóságok aggodalmát.

Csütörtök óta egészségügyi ellátásban is részesülnek a milánói vasútállomás peronjain és várócsarnokában letelepedett, illetve a pályaudvar körüli utcák járdáit elfoglaló férfiak, nők és gyerekek.

A vizsgálatok nyomán egy eritreai nőt maláriás tünetekkel szállítottak kórházba, több mint ötven személyt rühesnek találtak.Az egészségügyi hatóságok a helyzet egészségügyi kockázatára figyelmeztetnek, részben az egyre nagyobb kánikula miatt is.

Minden út Rómába vezet

Hasonló a helyzet a római Tiburtina pályaudvaron, ahonnan a rendőrség közreműködésével szállították el a vasútállomáson várakozó több száz bevándorlót egy befogadóállomásra.

Több tucatnyian várakoznak Ventimiglia olasz-francia határállomáson is arra várva, hogy a franciák beengedjék őket.

A líbiai partokról indult és Dél-Olaszországban kikötött eritreaiak, szomáliaiak, etiópok, szudániak és szíriaiakátkeltek Olaszországon és egészen Milánóig jutottak, hogy innen Európa északibb országaiba utazzanak tovább. Többségük Németországba és Svédországba akar eljutni. A G7-csúcstalálkozó miatt lezárt német határok miatt a migránsok az észak-olaszországi Milánóban rekedtek.

Forrás: Origo

7 hozzászólás “Nem tudnak mit kezdeni a bevándorlókkal az olaszok” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Jöjjenek Magyarországra! A zidióta grün Józsik tárt karokkal várják őket!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Szerencsétlenek.
    Meséltem a sztorit, az arab ismerősöm menekült fogadóhelyen dolgozik. Jött egy pakisztáni srác, annyit tudott Svédországba kell eljutni, írtam múlt héten. Na ez a barát segített neki kijutni Svédországba a fiútestvéréhez.
    Tegnap írtam épp két szíriai nőnek mi is segítettünk kb 2 hónapja Bécsig elvittük őket, adtunk pénzt, meg gyógyszert, tegnap hívott fel, hogy megérkezett a családjához. Egyik Hollandiába, másik Németországba jutott. És ennél nagyobb öröm nem kell.
    Most se késő csepelikéim, hogy segítsetek. Képzeld magad a helyébe…másrészt, meg minden segítség visszaszáll rátok ugyanolyan jóként. 😉
    Én is valamit elkapnék a menekülés során, az a szerencsétlen embertársunk nem maga akart beteg lenni, élni akar, túlélni a lehetetlen állapotokat, tudjátok hányan maradnak ott, ahonnan ők jönnek? Ne bántsátok őket…

  3. Rázsó szerint:

    Örülj neki, hogy te tudsz adni pénzt és gyógyszert teljesen idegen embereknek. Nagyon szép dolog. Sok csepelikéidnek saját magára nem jut.

  4. Tarjányi László szerint:

    Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint: “kb 2 hónapja Bécsig elvittük őket”

    FELHÍVOM A SZÍVES FIGYELMÉT, AZ ELŐZŐEN LEÍRTAKKAL BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSÉT ISMERTE BE, AMELYET ÚGY HÍVNAK: EMBERCSEMPÉSZET!!!

  5. Tarjányi László szerint:

    A mai olaszok nem tudnak velük mit kezdeni! Az ókoriak tudtak volna!
    Fiatal, életerős afrikaiak, mind alkalmas gladiátornak!

  6. felix szerint:

    Te meg mehetnél az oroszlánok elé.

  7. ebihal szerint:

    Tarjányi!
    Te meg jó lennél az oroszlánnak!

Itt lehet hozzászólni !