Orbán Viktor: A szankciós politika egy lépés a háború felé

Csepel.hu

A szabály az: ha háború van a szomszédban, nem érezheted magad biztonságban – fogalmazott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor, kiemelve: nemcsak a fizikai épségünk van veszélyben, hanem a  gazdaságunk biztonsága is hiányzik, a sérülékenységet és veszélyeket pedig jól mutatta a Lengyelországba csapódott rakéta.

Lépésről lépésre csúszunk bele a háborúba

A kormányfő szerint szerint ha azt folytatjuk, amit eddig csináltunk, ha Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba, és akkor az a veszély, amely fenyeget bennünket, egyre erősebb lesz. 

A miniszterelnök kiemelte: a szankciós politika egy lépés a háború felé.

Mint mondta, ha valaki ily módon beavatkozik egy konfliktusba, akkor állást foglal az egyik háborúzó fél mellett, és lépést tesz a háború irányába. Februárban Európa még óvatosan viszonyult a háborúhoz, majd egyre több olyan intézkedést hoztak, amelyekkel részeivé váltak a konfliktusnak.

Lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba, nagyon veszélyes dolog, amit Európa művel. Mi békét akarunk, de rajtunk kívül senki nem követi ezt az irányvonalat – tette hozzá. – Jó ötletnek tűnik egy szankció, igazságosnak is érezhetik sokan, de magunknak ezzel nagyobb kárt okozunk, mint Oroszországnak, akiket megcéloztunk a szankciókkal – jelentette ki.

A szankciós politikával kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt, a politika bizonyos esetekben olyan, mint az otthoni életünk. Ha valami nem sikerül, akkor vagy számot vetünk, vagy utóbb a kudarc érzését úgy dolgozzuk fel, hogy máshogyan emlékezünk a történtekre. – Az önbecsapás nem segít, le kell beszélnünk az európai vezetőket arról, hogy gyermekded módon utóbb máshogyan emlékezzenek dolgokra, mint ahogy azok valójában történtek – fogalmazott.

A készülő kilencedik szankciós csomagról szólva Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország sosem támogatta a szankciókat, és sikerült is elérnünk mentesítéseket.

– Általában nem tartjuk jó európai politikának a szankciók politikáját, ha pedig meghozzák ezeket a döntéseket, ahhoz mindig ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen kivételes szabályt kialkudjunk, éppen ezért a legpusztítóbb hatások alól mindig sikerült mentesítést kiharcolnunk – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Mint mondta, a konzultáció is ezért fontos, mert kemény harcokat vívunk az EU-ban, és nagyon fontos, hogy a mindenkori magyar kormány maga mögött tudhassa a magyar emberek támogatását. Amit a magyar kormány mond, azt az egész magyar nemzet így gondolja – véli a miniszterelnök, aki szerint nagy csaták árán, de el fogja érni, hogy ha lesz kilencedik szankciós csomag például az atomenergia kérdésében, mentesítést nyerjünk.

Magyarország megvédi az érdekeit 

A gazdasági helyzetre térve a kormányfő elmondta: az újabb árstopokkal kapcsolatban ellensúlyozni igen, csökkenteni nem tudják az inflációt. Az EU szankciós politikájával kapcsolatban úgy fogalmazott: – Magyarország a számára súlyos és azonnali gazdasági hanyatlással járó intézkedések alól ki tudja magát húzni, tudunk mentesítést elérni. Például jön Magyarországra orosz gáz. Ha nem jönne, Magyarország gazdasága leállna – mutatott rá. A kormányfő ugyanakkor megjegyezte azt is: nem tudjuk kihúzni magunkat a szankciós politika általános európai hatásai alól, mint például az infláció. – Az inflációt politikai döntések idézték elő, mint például a szankciók. Ezt nem egy közgazdasági folyamat állítja elő. Politikai döntések idézték elő. Ennek a következménye a magas infláció, az energiaválság – tette hozzá.

Magyarország azt nem tudja célul kitűzni, hogy érinthetetlen sziget legyen az EU-n belül – mondta. Magyarország azt tudja kitűzni, hogy az elemi érdekeit megvédi, az uniós politika hatásait pedig csökkenti.

–  A kormánynak van egy akcióterve, amelynek része az árstop rendszere, a benzinársapka, a rezsicsökkentés, amellyel minden család havi 180 ezer forint kedvezményt kap – tette hozzá.

Mint mondta, két lehetősége van egy kormánynak: az első dolog, hogy nem intézkedik, miután kívülről jön a baj, várja, hogy elmúljon. Vagy megpróbálja elhárítani a bajt. A miniszterelnök szerint ilyenkor aktívnak kell lenni, cselekedni kell.

A gazdasági növekedésre vonatkozó kérdésre a miniszterelnök úgy válaszolt, a koronavírus-járvány után gazdasági növekedést tapasztaltunk, a háború azonban negatív hatást hozott magával, ezért látunk csökkenést, de a recesszió az összes európai országot fenyegeti.

Magyarország ebből szeretne kimaradni, szeretnénk megőrizni a teljes foglalkoztatottságot, az EU-átlagot meghaladó növekedést, de fontos a nemzetegyesítés, a családok támogatása.

– Ezekben az ügyekben nemhogy nem akarunk hátracsúszni, de pozitív, előremutató intézkedéseket akarunk hozni, ezekről majd decemberben adunk további tájékoztatást – jegyezte meg a miniszterelnök. Hozzátette, nem szabad, hogy elhatalmasodjon rajtunk az a gondolkodás, hogy a legfontosabb céljainkat fel kell adni. – Több olyan intézkedést hoztunk, amelyek a vállalkozásokat, a turizmust és minden fontos területet igyekszünk támogatni, és elviselhetővé tenni a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet.

– Nemcsak a transzformátorállomás kilövése és a szállítmányok megbénulása a fontos, idén választás volt, és új kormányt alakított a kormányfő. Amikor azt megalakította, nem voltak még szankciók. Ezért az akkori helyzetnek megfelelő munkamegosztásban állították fel a kormányt – magyarázta Orbán Viktor. Úgy folytatta, azóta megérkeztek a szankciók, amelyek következtében az energiaválság nem ideig-óráig lesz velünk, hanem hosszabb ideig, ehhez alkalmazkodni kell a kormány szerkezetében is. Az energia ilyen terület, ennek a felelősségi viszonyokban is meg kell jelennie a kormányzatban.

Most néhány évig mindenképpen szüksége van Magyarországnak az energiahelyzetért felelős önálló energiaügyi minisztériumra – hangsúlyozta a kormányfő. Szavai szerint a hadsereg megerősítésének kulcskérdése a hadiipar, amit most építünk újjá, ez a második legfontosabb feladat, ezért

Palkovics miniszter urat arra kérte fel a miniszterelnök, hogy álljon a magyar hadiipar élére.

Aki a zenészt fizeti, az rendeli a nótát 

A tél közeledtével a kormányfő arról is beszélt, hogy energia szempontjából az idei megoldottnak tekinthető, mivel elegendő energiaforrást tároltak be. Ellátásbiztonsági szempontból fél évre rendben vagyunk, tavasszal viszont a tározókat újra kell tölteni. Ez egész Európa számára kihívás lesz. Mi könnyebb helyzetben vagyunk, mert kiharcoltuk magunknak a mentesítést. Tavasszal – ha a Déli áramlat működik – déli irányból fel tudjuk tölteni a tározóinkat. Az árak közben az egekben vannak. Növelni kell a következő években a saját erőből, itthon előállított energia mennyiségét – mondta.

A dollárbaloldallal kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, a titkosszolgálatokért felelős intézmények vezetőinek véleményét meg kell hallgatnia a dokumentumok feloldásával kapcsolatban. Megdöbbentőnek nevezte, hogy a baloldalt külföldről fizetik. A miniszterelnök szerint ezen a ponton az a kérdés merül fel, hogy mit kértek cserébe az amerikaiak ezért a pénzért.

Aki a zenészt fizeti, az rendeli a nótát. A kérdés az, hogy honnan rendelték meg a nótát, ki fizette és mit kellett teljesíteni – tette hozzá. – Egy futballcsapat mezén fel vannak tüntetve a szponzorok, tudom, ki van a csapat mögött. A baloldal ezt a gyakorlatot még nem sajátította el. Ez hiba – zárta a gondolatait Orbán Viktor.

 

Magyarnemzet.hu

 

58 hozzászólás “Orbán Viktor: A szankciós politika egy lépés a háború felé” bejegyzésre

  1. Sanyi szerint:

    Megint Putyin popóját puszikázza.

  2. László szerint:

    Nem lennék meglepve ha erre (is) hivatkozva visszahozná a sorkatonaságot. Embert nem talál a határra vadakat terelő vadásznak akkor legyen kötelező persze ingyé.

  3. Kádárszellemiörököse szerint:

    EU szakértő: “Orbán Viktor még annyira sem lépett fel a szankciók ellen mint a belga kormány” 🤣🤣🤣

  4. Janipapa szerint:

    A vezir nem szavazta meg a szankciókat hanem elengedte azokat ahogy mondta ! Az már szokás hogy másnak neveznek !dolgokat mint ami valójában ! Oszt jónapot !

  5. Moderátor szerint:

    Sanyi kitiltva.
    László kitiltva.
    Kádárszellemiörököse kitiltva.
    Janipapa kitiltva.

  6. Gary Ridgway szerint:

    Nem lesz ám így pénz, de ez talán rendjén is van.

  7. Gary Ridgway szerint:

    Határkerítés a többi maszlag a végén:

  8. PáLoS TReND szerint:

    Az ILLUMINATUS KITÜNTETTE a FELCSÚTI ROTHSCHILD LAKÁJ NÉPIRTÓJÁT is az ÜGYNÖK KARIKÓ=KIRAKÓ KATALIN UTÁN!!!
    TUDD, HOGY KIK a HÓHÉRAID!!!
    Az Egészségügyi Világszervezet európai régiójának vezetője, dr. Hans Kluge a szervezet legmagasabb szintű kitüntetését adta át a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjének, dr. Müller Cecíliának.
    A szervezet magyar nyelvű oldalának Facebook oldala szerint Müller a koronavírus-járvány alatt “a tudományos szigor és a közfeladat-ellátásnak legmagasabb szintű példáját mutatta.”
    A legtöbben a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzs arcaként ismerhetik, ő volt az, aki naponta tájékoztatta a nyilvánosságot a fejleményekről.
    https://liner.hu/muller-cecilia-who-k…ituntetes/

  9. Ted Bundy szerint:

    Mi folyik itt? Ki nincs velünk az ellenünk?

  10. Sanyi szerint:

    Az igazság fájdalmas

  11. Janipapa szerint:

    Miért vagyok kitiltva mert leírtam amit Orbán mondott ??

  12. kormánypárti szerint:

    Ne reklámálni tessék, hanem szépen eltakarodni innét, kedves fikahuszárok! A szerkesztő jogosult eldönteni, milyen tartalmat lát szívesen a saját oldalán. Úgyhogy viszont(neml)átásra! Ha nem tetszik a döntés, lehet menni Strasbourgba panaszkodni. Csak érdekességképen jegyzem meg, hogy Svájcban tilos a közjogi méltóságokat nyilvánosan szidalmazni. Túl sokat engednek meg itt egyesek maguknak, azt hiszik magukról, ők az élet csiszárai.

  13. Janipapa szerint:

    Csak Orbán Viktort idéztem minden szidalmazás nélkül ! Ha már ezt sem lehet tisztelt kormánypárti akkor jobb ha csak egy zárt csopoirtá nyilvánítják vedlik át az oldal ! Teszek rá hogy kitiltottak ! Egy biztos én nem csak nézek de látok is ajánlom másoknak is ! Ágyő csepel ibfó ! Oszt jónapot . UFF.!!!

  14. László szerint:

    Amúgy mit riogat minket Orbán Viktor hogy csúszunk bele a háborúba? Miről beszélgetett Putyinnal? Milyen információval rendelkezik? Megtudjuk ha letelik a titkosítás?

  15. Gary Ridgway szerint:

    Te kormányos, meg ne mond már, hogy valakinek hiszed magad. 🤣
    A faszt maszatoltok? Megszavaztatok mindent, mit kamuztok? Mindennek elérhető az átirata, vagy ott egy rakás összeröffenés videója, csak meg kell keresni. Nem mindenki egybites mongolfidióta! Szavasz…

  16. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció küzd azért, hogy ne kapjuk meg a a nekünk járó EU pénzt. Ezért hazudoznak és jelentgetnek Brüsszelben a zellenzéki képviselők, ezért van ott Vigyori irodája ~100 millióért (a fogaskerekű leállítása 120 millió “megtakarítás”).
    A Gyurcsány(i)- Klara Petrova Dobreva házaspár, meg a moslékkoalíció többi alvezére hergeli az embereket, “majd, ha megkapják a szeptemberi rezsiszámlát, majd, ha megkapják a októberi rezsiszámlát, majd, ha megkapják a novemberi rezsiszámlát, és így tovább”).
    Tüzelik a pedagógusokat, akik azt állítják, hogy pedagógus hiány van, pedig többlet van. Ebben is elérhetjük az EU átlagot, ugyanis az EU-ban egy tanárra 13,5 diák jut, míg nálunk 10 diák. A sok kockás ingest el lehet küldeni – ahogy tette Gyurcsány 16 000 pedagógussal – pl. CNC gépre dolgozni, bár kétlem, hogy képesek lennének rá. Egyszerűbb kivinni az osztályt tüntikézni tanulás helyett.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. kormánypárti szerint:

    Tény: többek közt magyar állampolgárok adóbefizetéséből támogatják a háborút. Ha Ukrajna nem kapna további nyugati segélyeket, napok alatt összerogyna. Ráadásul a pénzek egy részét ellopják.
    Tény: eközben Brüsszel nekünk nem adja oda a járandóságunkat.
    Tény: a szankciós politika miatt sok európai ember nehéz élethelyzetbe került. Mivel történelmi okokból az orosz nép nyomortűrő képessége jóval magasabb az európai népekénél, mindenképpen az EU polgárainak fájnak jobban a szankciók.
    Tény: a háború nem az enyhülés, a fegyverszünet irányába halad, hanem tovább eszkalálódik.
    Mi a magyar nemzeti érdek?

  18. pl szerint:

    Kormánypárti!
    Az a tény, h mocskos gazemberek vagytok!
    –“Ha Ukrajna nem kapna további nyugati segélyeket, napok alatt összerogyna” tehát tisztába vagytok vele, h számító mocskos gazemberek vagytok!
    –“eközben Brüsszel nekünk nem adja oda a járandóságunkat” ti már elloptátok a járandógotokat, Brüsszel pusztán csak a miénket nem adja oda az enyves kezetekbe!
    –“a szankciós politika miatt sok európai ember nehéz élethelyzetbe került” bizony, de ha engedünk, még rosszabb helyzetbe kerülünk. Ez világos lett 2014, 2015, és 2022 után. Az oroszok a rohadt olajatokért nem nyelhetik el Ukrajnát!
    És hiába hazudoztok össze-vissza, azért mégis csak nálunk lett a kenyér 83 százalékkal drágább.

  19. László szerint:

    Hogy is volt az pár éve Nagyapó? “Megvagyunk mi az unió pénze nélkül is – mondta Viktor az Orbán. Látszik is, seggreült az ország. Azért van még pénz, 8 milliárdért nézheti a bombás plakátokat, 3 milliárdért Rókusfalvi megbormamerketingeli az országot. Minden ami rossz a háborúra van fogva. Kommunikációból jeles! Arra már ki emlékszik hogy januárban vezetett be ársapkát, tavaly októberi árakon. Persze már akkor javában dúlt a háború. Lexarnak ezek mindenkit fater. Tarlós István a győri egyetem alapítványánál: a volt főpolgármestert havi bruttó egymillió forint díjazás illeti meg. MÁV igazgató tanácsától távozott (gondolom jól végezte a dolgát), miniszterelnöki tanácsadói posztot kapott. Elláthatná jobb tanácsokkal is a főnit. Élvezi a közértben az árakat? Tudja az eladók tehetnek mindenről…

  20. robi szerint:

    ..jelentgetnek.. Mondja Nagyapó.

    Bírja még a plafon?

  21. PáLoS TReND szerint:

    Nincs új a NAP alatt: MEGSZÁLLÁS ALATT MAGYARORSZÁG!!!
    2000 évvel ezelőtt, Caligula konzullá tette Incitatust, a lovát.
    Hadseregével pedig megtámadta a tengert.
    USRAHELL-ben a minap szenátorrá választottak egy kergemarhakóros kretén zsidót
    (Demokrata szenátor lett John Fetterman!!!).
    Magyarországon katonai iroda nyílt, hadsereg nélkül!!!
    A vezetőség: a rosszarcú (D)Rogán és a disznófejű pukkancs Viktor, de ott van szerencsére a magyarországi (L) Romulusz is.
    Háború az elprolisodott világ ellen.
    A proli (proliferatio) szó latin eredetű és a szaporodással kapcsolatos.
    Az Emberiség elprolisodott (elszaporodott), hát most a két legagresszívabb „celebbel” (MINDEN és BÁRMI ÁRON!!!) – lecsökkentik a földkerekség lélekszámát!!!
    Úgyhogy a háború mindenütt direktbe a saját népesség ellen „folyik”!!!
    Csak ehhez néha/néhol idegen erőket vesznek igénybe (ukránok az oroszokat…- és fordítva, ferdítve), itt meg a politikai (helyesen: prolitikai) elit – en bloc – a NAP NÉP ellen.
    Ez ilyen eccerű naftalintól bűzlő kabbalisztikus ármány-járvány…- jól megszórva fentről chemtraillel!!!
    nyugatifeny.hu/2022/11/16/orban-alairta-johetnek-magyarorszagra-a-nato-csapatok-itt-vannak-a-reszletek

  22. Gary Ridgway szerint:

    Ratyi!
    Nem arra jár, amire el akarjátok baszni!
    Felfogod a csökött agyaddal?
    Meg amúgy is… 😁

  23. László szerint:

    HVG cikke a 2021-es évről: “A kormány közzétette: Brüsszel szétbombázta Magyarországot pénzzel”

    “Magyarország 610 milliárd forintot fizetett be az EU-s közös büdzsébe.
    Ennek csak a kohéziós programok keretében duplája érkezett Brüsszelből, tehát Magyarország vaskosan nettó haszonélvezője volt az uniós támogatásoknak.
    Az állam adóbevételei jelentősen jobban alakultak a tervezettnél, sőt a módosított tervnél is.”

  24. László szerint:

    Ebből is látszik valakinek az utasítására várunk. Amúgy nem lenne mindegy nekünk hogy tagok-e vagy sem? Ha annyira akarnak legyenek.

  25. kormánypárti szerint:

    Egyeztetni szükséges a török féllel is. Kiállunk török barátaink ügye mellett nagyobb nyomatékot adva követelésüknek.

  26. Gary Ridgway szerint:

    A törököknek van gondjuk a finnekkel?
    Mesélj már valamit nekem.
    Putyin kiadta a parancsot? 🤣
    Esetleg már Erdogan-t is le kell pippantanotok?
    Ne szivass már.

  27. Konrád szerint:

    Moderátor kitiltva!

  28. László szerint:

    “Lengyelország Szlovákia és Csehország oldalán meg fogja kérni Magyarországot, hogy gyorsan ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Helsinkiben, ahol Sanna Marin finn miniszterelnökkel tárgyalt vasárnap.”

    A kormány azért nem veszi napirendre a finn–svéd NATO csatlakozást, mert „még folyik a társadalmi egyeztetés”. 🤣

  29. Gary Ridgway szerint:

    Meg gondolom, hogy szólt Putyin? 😛

  30. Nagyapó szerint:

    Orbánnak mindig igaza….lesz!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  31. László szerint:

    Igazat adnak neki a hívei. Hányan vannak fater? 60 plusszos a 90% 🤣

  32. Gary Ridgway szerint:

    Nemzeti idiotizmus. 🤣

  33. Konrád szerint:

    Aki Ner,az nyer!

  34. Zsivány szerint:

    A Konrad hadművelet nem bukhat el.

  35. László szerint:

    “Kiütötte a biztosítékot a román külügynél Orbán Viktor nagy-magyarországos szurkolói sálja”

    A román külügyi tárca szerint a magyar miniszterelnök gesztusa „nyilvánvalóan ellentétben áll a kétoldalú párbeszéd újraindítását övező nyitottsággal, amelynek jegyében a román külügyminiszter a közelmúltban tett budapesti látogatása során mind a kormányfővel, mind a magyar kollégájával folytatott konzultációi alkalmával megnyilvánult”.

  36. Nagyapó szerint:

    László! Verhofstadt (talán ismerős), most 2022-ben mondja azt, amit Orbán Viktor hat évvel ezelőtti javasolt, hogy „Valódi uniós védelmi szövetségre van szükségünk”!!😛

    Valamint a “sálügyre” azt mondta Viktor, hogy „A magyar válogatott minden magyar csapata, bárhol is éljenek!”
    Talán érthető az ellenzéknek is.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  37. László szerint:

    Mondott az már sok mindent, Az a “sálügy” egy nagyon amatőr emberre vall, hacsak nem volt szándékos. Vagy mondaná azt hogy egy szurkoló rakta a nyakába, meg sem nézte mi az. Amilyen tanácsadói vannak neki, köztük egy Tarlós nevű…😛

  38. Gary Ridgway szerint:

    Ott van Árpi, gondolom őt sem az eszéért szeretik. 🤣

  39. Zsivány szerint:

    Teljesen rendben van a történelmi Magyarország jelképe. Mi ezzel a baj? A jelen helyzetben jó üzenet. Első körben Kárpátalját kérjük vissza. A Kárpátok vonala jól védhető természetes határvonalat jelent a NATO erői számára is. Ezután a Délvidéket szükséges ugyanezen okból visszacsatolni.

  40. László szerint:

    Mi mást válaszolnának erre a felvetésre a kedves szomszédaink:” Miért nem ezzel kezdtétek, itt van nesztek. Eddig nem tudtuk hogy kell…”

  41. Nagyapó szerint:

    Nehéz dolog a moslékkoalícióhoz tartozni. László írja vasárnap – 02:45-kor:” “Megvagyunk mi az unió pénze nélkül is – mondta Viktor az Orbán. Látszik is, seggreült az ország.”
    Mennyi lesz 2022-ben a GDP az EU szerint? Ja , nem tudja! Az egyik legmagasabb az EU-ban. Gazdasági elemzők szerint az ország éves növekedése az erős két negyedév után szinte kizárható, hogy 5 százalék alá essen. A Magyarország számára jósolt ötszázalékos növekedés jóval fölötte van az Európai Uniónak becsült 2,7 százalékhoz képest. Jaaaaa!!!

    László, meg a többi bozgor menjen el egy focimeccsre , ahol erdélyi csapat játszik, utána lehet gondolkodni.
    Igaza van Viktornak, a sport más, a Kárpát medencében minden magyar a MAGYAR VÁLOGATOTTNAK szurkol (kivétel a moslékkoalíció)!

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  42. Zsivány szerint:

    Minden kényszer és fenyegetés hatása alatt létrejött szerződés semmisnek minősül az egyetemes jogelvek iránymutatáai alapján. Amennyiben bizonyítást nyer egy szerződés érvénytelensége, az eredeti állapot helyreállítása érdekében szükséges eljárni.

  43. László szerint:

    Már megint növekedtünk fater? Rekorderek vagyunk? Akkor minden lakosnak jár egy oklevél! 🤣

  44. Kádárszellemiörököse szerint:

    “Nem kellett a kormánynak a Norvég Alap 77 milliárdja, cserébe most végig kell néznie, ahogy az Európai Bizottság milliárdokkal támogat magyar civileket. Ráadásul idén először az uniós értékek, vagyis a jogállamiság és a demokrácia védelmét is támogatják úgy, hogy a pénzek elköltéséhez a kormánynak egy szava sem lehet – írja a hvg – ennyi…

  45. Nagyapó szerint:

    László! A 2022-es bérnövekedés 18 % volt eddig.Egyéb kérdés?
    A győri Audi megegyezett a szakszervezettel, hogy a fizetéseket automatikusan növelik az inflációhoz mérten.
    Nem kell mindig hülyéskedni!😛

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  46. Gary Ridgway szerint:

    Hol, ganéj?
    Hol van egy igaz állítás, egy igaz adat?

    “Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több Kormányinfón is kapott a ratifikációra vonatkozó kérdést. A tárcavezető október végén kifejtette: az elsődleges feladat az volt, hogy az Országgyűlés azokat a jogszabályokat fogadja el, amelyek az Európai Bizottsággal való megállapodásnak megfelelően tett vállalásokat tartalmazták, a NATO-csatlakozási kérelmekről pedig még az őszi ülésszak során tárgyalhatnak.”

    December 7-én, szerdán szavazhat a magyar parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról – tudta meg a Szabad Európa néhány nappal ezelőtt, miközben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ígéretet tett arra, hogy segít meggyőzni Orbán Viktort a kérdésben.

    Orbán Viktor a visegrádi négyek csúcstalálkozóján, a kormányfők közös sajtótájékoztatóján elmondta, Magyarország támogatja Finnország és Svédország NATO-tagságát, a következő év első ülésén ezt a parlament is napirendre fogja tűzni.

    Te öreh retek! Olyan fasza és szavahihetők vagytok! 🤣

  47. Nagyapó szerint:

    Kádárszellemiörököse! (gondolom a feje nem önnél van😛) A Norvég Alappal a magyar kormány MEGEGYEZETT, hogy a pénzt nem a kormány osztja szét, hanem civil alapok kapják. A magyarok gondoltak pl. a Máltaiakra, a Vöröskeresztre, stb., de átvertek és a pénzt a a néhány ügyvédből álló “civilek” kapták. Igazi angolszász stílus, de a kormány legyintett!!!
    Az, hogy egy eljövendő szavazáskor – mivel Norvégia nem EU-s tag – MO hogyan szavaz, ..kérdés.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  48. Kádárszellemiörököse szerint:

    Semmiféle megállapodás nem volt.
    2022.augusztus “A magyar kormány már hiába tárgyalna a hazánknak szánt 214,6 millió eurós támogatás elosztásának módjáról, az adományozó fél lezárta az ügyet. A norvég külügy egyértelművé tette, hogy a támogatás nem csúszik, hanem Magyarország számára elveszett”

    4 milliárd Ft. felhasználásába nem szólhatott volna bele a kormány, ez fájt neki akkor – hát így járt. Milyen jól jönne most az a pénz. Ráhel gyereknek új cipő netán egy szálloda….

  49. Gary Ridgway szerint:

    A lényege az, hogy ez ne Ráhelnél és a többieknél landoljon. Ez az aggálya a Brüsszelnek is, hiába ugat itt mást az öreg retek. Én bízom benne, hogy valamit találnak még, hogy ne legyen tovább harács. Engem nem érint, én ettől az országtól nem kértem még semmit, de nem is kaptam. Majd a nyugdíjamat oldja meg, ahogy akarja, a többit meg konkrétan leszarom.

    ON: Főnökünk ügyeletből kegyelt szerbjei szopóágon vannak. 🤣😎👍

  50. László szerint:

    MTVA volt dolgozója megmondta, a fidesznek kedvező hírek, műsorok mehetnek. Tisztába vannak ezek mindennel mi történik körülöttük, de az ország problémáiról, nehézségekről szó nem eshet. A beszélgetésben a Prostisrácok “újságírója” félkatonai szervezetként írta le a köztévét. 🤣🤣🤣

  51. Kádárszellemiörököse szerint:

    “A költségvetésből finanszírozza a kormány a hittantanárok bérfejlesztését. Fejenként és havonta 61 ezer forinttal.” 👍

Itt lehet hozzászólni !