‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Eredményes idénynyitó a horgászoknál

2012. május 17. csütörtök

Csepel.hu

Fotó: Zarándi Bence

A tavalyihoz hasonló évadnyitó versenyre invitálta tagjait a Csepeli Horgász egyesület május 12-én reggel a Hollandi úti horgásztanyára, és – a regisztrációt követően- a környékbeli kis-Duna partra.

A szervezők rekordszámú nevezőt regisztráltak, akik 61 kijelölt horgászhelyen várták, hogy 8 órakor elkezdődjön a halakkal való küzdelem.  (tovább…)

Több száz sakkozó gyűlt össze a csepeli sétáló utcában

2012. május 12. szombat

Csepel.info

Kovács Ernő videója

Ábel Attila vidaója

Fekete-fehérbe öltözött szombaton a csepeli sétáló utca. Több száz sakkbarát, gyerekek, fiatalok, felnőttek és szépkorúak, lányok, fiúk, hölgyek, urak, amatőrök és profik gyűltek össze, hogy megírják a sakktörténelem egy újabb fejezetét.

A rendezvényt a csepeli önkormányzat szervezte. Így emlékeztek meg arról, hogy 300 évvel ezelőtt kezdődött meg a törökdúlás alatt elnéptelenedett környék újratelepítése, Csepel újjászületése. Így minden résztvevő kapott ajándékba egy, az eseményre emlékeztető pólót, de a versenyen indulókat értékes nyeremények is várták. A páros sakkozáson túl, volt szimultán játék nemzetközi nagymesterek segítségével. Ott volt a csepeli Horváth Dávid is, akinek 2400 Élő-pontja van de a schnell-verseny sem maradt ki a programból.

Csepel Kapuja: középpontban az ifjúság

2012. május 6. vasárnap

Csepel.hu

2012 februárjában megkezdődött a Csepel Kapuja szociális célú városrehabilitációs program (KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0003) megvalósítása, mely számos szabadidős programot kínál térítésmentesen a helyi gyermekek és ifjúsági korosztály számára.

A Lajtha László Általános Iskola tánc és kézműves foglakozásai heti rendszerességgel várják a kézimunka, gyöngyfűzés, hagyományos kézműves foglakozások, valamint néptánc és a modern táncok iránt érdeklődő kisdiákokat. (tovább…)

Össztánc

2012. május 6. vasárnap

Helyi Téma

A Tánc Világnapját Csepelen is megünnepelték: a kerületi bevásárlóközpont ajánlotta fel tereit a rendezvényre. A 140 fellépő üde színfoltja volt a hétvégének. A művészeti iskolákba járó gyerekek részben közelgő vizsgájuk anyagát mutatták be.

1983 óta ünnepli a világ április 29-én a Tánc Világnapját. Ez a nap ugyanis a klasszikus balett egyik valaha élt legtehetségesebb táncosának, Jean-Georges Noverre születésnapja. Nagyszabású gálaműsorral ünnepelt a kerület is: több mint 140 táncos lépett fel bevásárlóközpont színpadán. Felváltva ropták a társastáncot és a népi táncot a gyerekek, míg a meghatott családtagok az emeletről nézték őket. (tovább…)

Retro táncpaty

2012. május 4. péntek

Csepel.info

csepel.info

Tekerj a sereggel!

2012. április 29. vasárnap

HM Sajtóiroda, Csepel.hu, Csepel.info

Honvédelmi Minisztérium várja azok jelentkezését, akik éreznek magukban erőt és képességet ahhoz, hogy két nap alatt körbetekerjék a Balatont 2012. május 5-6-án, és honvédhez méltó módon tisztelegjenek a régi korok hősei, katonái előtt.

Kétnapos kerékpártúrát szervez a Honvédelmi Minisztérium, amelyen részt vesz Hende Csaba honvédelmi miniszter is. A kerékpártúrára bárki jelentkezhet: katonák, civilek, családok, baráti társaságok egyaránt. A részvétel önkéntes, azon mindenki saját felelősségére és költségére vesz részt. Azok részére, akik regisztráltak, a szervezők térítésmentesen emlékpólót, többszöri frissítési lehetőséget és számos szolgáltatást biztosítanak. (tovább…)

300 év – 300 tábla

2012. április 27. péntek

Csepel.hu

csepel.hu

Csepel-találkozó lesz az ország közepén

2012. április 27. péntek

Iho.hu, Csepel.info

Csepel D-350 tűzoltó fecskendő egy korábbi, polgári veteránjármű találkozón (Fotó: Ács Attila)

Mint ismeretes, Pusztavacs Magyarország földrajzi középpontja – azért esett erre a helyszínre a választás, mert a szervezők ezt gondolták a legigazságosabbnak, így senki nem mondhatja, hogy túl messze van.

Jelentkezni a botondveteran@gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 475-5862-es telefonszámon lehet, a regisztrációs díj 1000 forint. Fontos tudni, hogy a találkozót csak 20 jármű feletti jelentkezés esetén rendezik meg. (tovább…)

Szombaton indul a strandszezon Budapesten – a Csepeli Strandfürdő június 2-án nyit

2012. április 26. csütörtök

MTI, Csepel.hu

Szombaton kezdődik a budapesti strandszezon a Gellért, a Dagály és a Palatinus fürdők nyitásával – közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szerdán.

A Paskál, a Római és a pünkösdfürdői strand május 26-án, a csepeli és a csillaghegyi pedig június 2-án nyit. (tovább…)

Nemzedékek Napja a Millenárison

2012. április 25. szerda

Sor kerül az ,,Életút” pályázat legjobbjainak felolvasására és díjazására is

Nyugdíj.kormány.hu, Csepel.info

2012. április 28-án, szombaton délelőtt 10-től este 8 óráig egész napos programok több helyszínen, játék, zene, kézműves foglalkozások és vásár, egészségmegőrző programok, vérnyomás- és vércukormérés várja az érdeklődőket a Millenárison – tájékoztatott a Nyugdíj.kormány.hu.

Csak ízelítőül néhány program: a Kolompos együttes koncertje, játszóház kicsiknek és nagyoknak, nagyszüleink játékai, Szalóki Ági koncertje, régi idők ügyességi játékai (karikázás, golyózás), lesz meselugas, csodakarosszék, és gyermekkorunk vidámparkját idézi majd a körhinta és sor kerül az ,,Életút” pályázat legjobbjainak felolvasására és díjazására is. (tovább…)